Megyei Tükör, 1978. október (11. évfolyam, 2084-2109. szám)
1978-10-02 / 2084. szám
Inlriilca Rangos vetélkedő A Daciada égisze alatt megrendezett, s a kézdivásárhelyi atlétikai iskola 15 éves fennállását köszönti verseny rangos vetélkedőt hozott. Rajthoz álltak a Bukaresti Viitorul, a Brassói Traktor, Steagul Roșu, Brasovia, Botoșani, valamint a helyi Amidex atlétái. Sajnálatos módon maradtak távol a sepsiszentgyörgyiek (! ? !). Velük népesebb lett volna a mezőny, érdekesebb a küzdelem. Na de így sem sokat veszítettünk, mert a jelenlévők igazán mindent elk követek, hogy élménnyel zárjuk a vetélkedőt. A felázott pálya nem kedvezett a versenyzőknek, ezért a közepes eredmények. Persze ez nem vonatkozik Bíró Annamáriára, aki új magasugró mn egyes csúcsot döntött (1.71 m) és még iséhány versenyzőre, akiket a rendezőség külön serleggel jutalmazott: fMonea Mile (Viitorul), Túróczi Anna ( Amidex), Bíró Annamária (Amidex),Militam Constantin (Viitorul), Darvas lászló (Amidex), Markó György (Amidex). Győztesek: Gyermek 1., fiúk, 600 m: I^trache Costel (Steagul Roșu) 1 : 54,2. Súly: Mike Attila (Amidex) 9.65 m. 800 m : Garcea Sorin (Steagul Roșu) 44,0 mp. Leányok: 300 m: Popescu C((Steagul Roșu) 48,6 mp. Gerely: Fekete (Amidex) 17.18 m. Súly : Fekete 7.10 m. 600 m : Csorba E. (Amidex) 2:02.7 p. Gyermek II.: fiúk : 600 in: Zbârcea S. (Steagul Roșu) 1 : 38,3 . p. 300 m : Frate C. (Viitorul) 48.9 mp. Leányok: G00 m : Csorba Enikő (Kezdi.) 50.6 mp. 600 m : Popescu C. (Steagul Roșu) ii s 50,5 p. Junior III . 200 m : Olenciuc (Botolani) 29,2 mp. 800 m : Konsza Gyöngy wr (Kézdi.) 2: 25,2. Magas.: Kiss Katalin (Kézdi.) 1.55 m. Súly: Misik Tünde (Kézdi.) 11.19 m. Gerely: Tódor Edit (Kézdi.) 28 10 m. Fiúk : 200 m : Goad (V.)25,4 mp. 800 m : Bálint Steagul Roșu 2:07.4 p., Diszkosz: Milik Tibor (Kézdi.) 48.12 m. Távol: Gheorghe IV.) 5,53 m. Junior II Fiúk: 200 m : Paraschiv 25,0 mp. 800 m : Darvas (Kézdi ) 1 158,5 p„ 5000 m: Jakab (Kézdi.) 16: 05,4 p. diszkosz : Albu (Brasovia) 49.36 Bn. Távol : Nițu (V.) 6.29 m. Leányok : 100 m: Zaharescu (Steagul Roșu) 13 0 imp. 200 m: Zaharescu 26 4 mp. 800 m: Túróczy 2:16.8 p. 1500 m: Túróczy 4:44,6,6 p. Magas: Ivașcu (V.) 1.60 m. Súly: Opra Éva (Kezdi.) 10.59 m. Junior I., leányok. 400 m: Márton (Kezdi.) 60,5 mp. 200 m: Chitică (V.) 28, 2 mp. 800 m: Konsza Ágnes (Kézdi.) 2:31,4 p. Magas: Bíró 1,71 m. Súly: Komporály (Kézdi.) 8,73 m. Gerely : Miklós (Kézdi) 38,40 m. Fiúk: 800 m .Tichos (Steagul Roșu) 2:01.8 p. : 5000 an i Markó 15:25.8 p. Diszkosz: Góré (Kézdi.) 33,82 m. Távol: Popa (V.) 6,19 m Súly : Peptea (Traktor) 12,78 m. Befejezésül még csak annyit : a 15. éves munka elismeréseként a Román Atlétikai Szövetség egy szép serleggel és zászlóval jutalmazta a kézdivásárhelyi atlétákat. hbixtillis rA-OSZTÁLY Együtthatók Labdarúgásunk, akár az áprilisi ég és időjárás, derűre ború, szélfúvásra, csőre napsütés. Vegyük sorra , mindenesetre szem előtt tartva két csapatunk (az Argeș és a Temesvár) bravúros továbbjutását a íLEGVlil TŰKOR B-OSZTÁLY OSC — FC Braila 1-0 (0-0) Sepsiszentgyörgy, kb. 2500 néző. Vezette : Silviu Stănescu (Bukarest). OSC: Szabó—Sărac, Bisok, Simion, Antal B. — Adorján, Bokor, Elekes — Veress (Benczik — 46. p), Siklódi, Sebestyén. FC BRAILA : Trolin — Moroianu, Trifina, Simion, Mihalache, Luca, Alecu (Ion 46. p), Huba, Petrache (Telegraf 69. p), Bulancea, Bezman. Góllövő: Siklódi (65. p). Szöglet : 11—2. Kapura lövések: 30—4 (kapu területére: 13—1). Lagymatagon kezd az OSC, sok a rossz leadás, Antalt és Biszokot leszámítva mindenkit könnyen szeretnek a vendégek- Alasi ban jelesre vizsgázott fedezetsor nem tudja tartani a labdát, s a támadás mintha nem is lenne feladatuk- A csatároktól sokmozgásos, helycserés játékot kért az edző, de egyedül Sebestyén az, aki gondol a mester szavaira... 19 percet kellett várni az első igazi akcióra, Antal mintha megsokallta volna társai tehetetlenséKISGYÖRGY TAMÁS Steagul roșu — FCM 3—1 (1—1) Brassó, Ifjúsági stadion, 23 000 néző, vezette: Raiica (Brăila). STEAGUIL ROȘU : Porancca — MiháHescu, Pescaru. Nagy (Papuc), Porumbiță, Șulea, Bucur, Popescu, Șișcă, Pnrascliivescu, Gherqhe FCM : Oană — Vlad. Olteanu. Sloicescu, Tolea — Burcea, Coiistantincscu (Haiduc), Kramcr (Popescu), -Magiaru. Florea, Orac. Szöglet 13—4 (9—1). Góllövők: Bucur (8. p|, Magiaru (13. p), Șulea (71. p — 11 m), Gherghe 189. p|. A vendégek jól megszervezett védelemmel és gyors ellentámadásokra kész csatárokkal fogadták a hazai rohamokat, így aztán a hazai nagy fölény ellenére a félidő 1 — 1-gyel ért véget. Sőt, szünet után is, csak tizenegyessel tudták megtörni az FCM ellenállását (Aradi) ICIM — Gura Humorului 3—1 (3-0) Brassó, 1500 néző. vezette: Navrovșchi (Bukarest). ICIM : Balázs — Cioceanu, Hirlab. Lupuțan, Dan, Lie, Șerbina (Toderașcu), Ghilcanu, Funkstein (Ciobanii), Bența, Frunză- GURA HUMORULUI : Andrei — Nicola, Dchelcanu, Roșu, Taciuc, Florea. Mocanu (Nicoliciuc, Coșcreanu), Ciocin, losep. Nae, Chiorcu. Szöglet : 6—4. Góllövők : Bența (16. p — n m., 39. p), Funkslein (37. p). losep (83. p). A fergeteges ICIM-támadások korán meghozzák az eredményt, s 20 perc leforgása alatt három gólt lőnek Bonáék. Ezzel el is döntötték a mérkőzés sorsát A véghajrában, amikor lazított az ICIM, szépített a vendégcsapat. kupak“izcícemben és a Feledik fordulóban esett 25 gólt. — csak örvendeni tudunk a Dinamó magáratalálásának (noha az általunk is csodált két gólon kívül, a második negyvenet még rúghattak volna legalább percben hatot annyira elképzelés nélkül játszott a vajdahunyadi védelem), elgondolkoztat viszont a Temesvári Poli újabb veresége, a múlt vasárnap Steauát kiütő Glória végzett velük, ezúttal Temesváron . Úgy látszik, a derék buzăui fiúk kezdik megszokni az A-osztály légkörét. Elgondolkoztat az Argeș veresége is a gyenge játékerőt képviselő Bihar ellen. (Ráadásul Gergely egy tizenegyest kihagyott...). Annál is inkább aggasztóibak ezek az eredmények, mert ismerjük az Argeș és a Poli soron következő ellenfeleit. A pitești-iek a Kempest és Bonhofot is felvonultató Valenciával és a temesváriak a magyar bajnokságban vezető Honvéddel kerültek össze Nem meglepő a Nagybánya újabb győzelme, bár Mateianu edző úgy tűnik ,a mérkőzés előtl némileg túlbecsülte kedvencünket, az ASA-t, mikor eddigi legkomolyabb ellenfelüket látta benne. A vásárhelyiek keveset tettek az ellenfél edzője bizalmának meghálálásáért. Egyébként néhány stadionban csepergett az eső, néhány stadionban sütött a nap, az Olimpia egy félidőn át vezetett lassban, a Craiova kiharcolta a döntetlent BacÜuban, az UTA hosszú idő után megint kiütéssel győzött a gyengélkedő Isil ellen. Labdarúgásunk, akár a szeptemberi időjárás: derűre ború és borúra ismét ború. Időnként már semmi meglepetés... . (hadházi) HETEDIK FORDULÓ : Eredmények : Dinamo — Korvin 4—0 (2—0), gl. Cheran, D. Georgescu, Tălnar, Custov. Nagybánya — ASA 2—0 (0—0), ql Roznai, Terhes, Bakó — Craiova 0—0; UTA — Zsil 3—0 (0—0), gl. Brosovszky, Cura, Kukla; Kémia — Diáksport 1— 3 (0—2), gl. Teleșpan, í 11. Munteanu, Iorgulescu. Stroe; Iași - Olimpia 2— 1 (0—1), gl. Costea (2), ill. Hațeganu; Steaua — Tirgoviște 3—1 (1—0), gl. Sameș, Stoica, lordănescu, ill. F. Grigore; Temesvár - Glória 0—2 (0—1)!, gl. Stan* (2); Bihar — Argeș 2—1 (i-i). gl-Gergely, Kun, ill. Moiceanu. A góllövő listán 6 góllal Marcu (Craiova) és Iordănescu (Steaua) vezet. A következő forduló : FC Argeș — Temesvár. FC Bihar — Tirgoviște. Olimpia — Dinamo. FC Korvin, — Rm. Vilcea. ASA — UTA. Steaua — Diáksport: Bakói SC — Iași, Zsil — Craiova, Buzău — Nagybánya. gét. hátára vette a pályát. Sebestyénnel kombinál, aztán megcélozza Trofin kapuját. Három perccel később újra Antal lábán a lehetőség. Elekes 30 méteres keresztlabdájával robog el balszélen, de léc alá tartó lövését Trofin a szögletre tornássza. A következő percben Siklódi perdít fordulásból kapura, s aztán újra elkezdődik a sok hibával tarkított mezőnyjáték. A félidő utolsó öt percében élénkül az iram, Biszok kétszer is kapura bombázza a labdát, de Trofin mindkétszer a résen áll. A 45. percben Bulancea találja el a felső lécet. A második félidőre mintha kicserélték volna az együttesünket, pedig csak Benczik jelentett friss erőt (igaz, ő egy klasszissal jobbam játszott mint Veress), de Siklódi megsokszorozódott játékkedve, s a többiek határtalan igyekezete teljes OSC-fölényt eredményezett. A 47. percben Benczik a kapufát találta el, négy perccel később Biszok mellé lő, aztán Siklódi fölé. Az 56. percben Benczik is alig hat méterről a kapust találja el. Simion 20 méterről célozza meg Trofint. Feltűnő, hogy minden lövésünk a kapu közepére tart. A 65. percben az előretörő Biszokot a tizenhatos előtt gáncsolják, a megítélt szabadrúgást Siklódi nagy erővel sorfal mellett a hosszú sarokba vágja — a 1—0. A folytatás sajnos elmarad, Trifina mindent hárít, hogy aztán az utolsó másodpercekben Szabó kerüljön meleg helyzetbe. Gólokkal győzhettünk volna, de így sem rossz. Kitűntek : Antal, Biszok, Sebestyén, Siklódi (a II. félidőben), Bulancea, Trofin. A VII. forduló KELETI CSOPORT : Tulcoa — Tecuci 3—0, Suceava — Iași 3—1, Steagul Roșu — FCM 3—1. Ciinpulung —Portul 2—0. Piatra Neamț — Fogaras 1—0, Konstanca — Vaslui 2— 0. OSC — FC Brăila 1—0, 1CIM — Gura Humorului 3—1, Brăilai Haladás — Traktor 1 — 1-A 8. forduló: Traktor — Címpulunq, FC Brăila—Piatra Neamț, Portul—OSC', FCM — Konstanca, Tecuci — B. Haladás, Iași — Gura Flumorului. Suceava— Steagul Roșu, Vaslui — Tulcca. Fogaras — ICIM. KÖZÉPCSOPORT: Giurgiu — Szeben 1- 1, Poiana — DrobcUi TS 2—0, Autóbusz — Slatina 5—2, SNO — Petrol 2— 1, Rapid — Brazi 6—1, Plopeni — Haladás 2—0, Stornicești — Tr. Măgurele 2—0, Alexandria—Găzmotan 2—1, Craiova — Vasas 0—2. Az élmezőny állása : A 8. forduló: Tr. Măgurele — SNO, Alexandria — Autóbusz. Szoben - Gázmetan. Plopeni — Poiana. Giurgiu— Craiova. Slatina — Rapid. Petrol — Brazi, Vasas — Scornicești Haladás — Drobeta Turnu Scvcrin. NYUGATI CSOPORT: Brad — Sziget 3—1, Kv CFR Nagyvárad 2—0, Resica — Déva 2—0, Kapnikbánya — Sorkonyipar 3—1, Újmoldova — Tv. CFR 3—0, TVM—Szászváros 3—0, Kalén — Egyetem 0—1, Kémia — Beszterce 1—0, Kudzsír — Anina 3—2. Az élmezőny állása : A 8. forduló: Kémia — Anina, Sodronyipar — TVM, Sziget — Kalán, Egyetem — Kapnikbánya, Nagyvárad — Brád, Beszterce — Újmoldova. Tv. CFR — Kudzsír, Szászváros — Déva Resica — Kv. CFR. Kiállítva • ’a’ Tokos (4 m ól’ Góllövök! P) Tauichis 11 |14' Pl- Red“ I'9' m. l”5- H Isduld |04. p — N (Fazakas) Kézdivásárhf _ Sinaia 3-1 1-0) Rekord nézőm 250«. Vezette : Necesim (Bukara KK/DI. : Fülöp S.Ács Gy., Rusain. Heirt ők: Selymes barija l.,ovács, Csegezi — Szűcs (Csíki), Somi, Szabó. SINAIA: clișeu —Panii, Nae, Catrinescu, Grincea, Gruiaorghe), Radu, Ene, Stăncioiu (Anghe Mordoiu, Dorobăț. Szöglet: 7—1, 6 ivük: Sovejan (25 és fp), Csíki ( p), Anghei (90. p). A mérkőzések egy perccel adózott a két csap Bitay István, volt egyesületi vezető miékének. Aztán megkezdőflottai rohamok sora, melyek Szőcs Cst, Sovejant, Csegezit juttatót gólh letbe.-^jj^gy nyomás a âlWy cbetrik amikor N lvmo* feuíímv ovej tBWps hálóba fejeli. A 33. peres a vendégek ’ jobbszélsője találja a lécet, majd Varga hagy ki két gól vezet. Szünet után Varga — Sovej kombináció jár eredménnyel, más síkit buktatják tizenhatoson belül marad néma a bra rói síp, míg még Selymes remekül tálal Csíki ^ job v Isö nem hibázik. A ve^Limn i. n.j<jodt pillananatok közepette, épít a vendégcsapat. Kitűnően jár tt a hazai csapat, nagyszerű győzelt aratott. (Péter) Gyergyószentmizs — Balánbánya 1-1lO-O) 1500 néző. Vitte: Mára (Dési. GYERGYÓ.: Szőcs— Cerghizan, Buslig, Rúzsa, Galacsi— György, Bartha, Vajna — Nagy (Pb), Márton (Balázs), Farkas. BALÁNANYA: Grigore — Kozma, Barna, Gerly (Rincu). Tudósé Șorban, LazărJnzeriu — Borbély, Ciorrelli, Berta. Sfeht: 7—0 (3—0). Góllövő: György 1( P). Ez alkalommal il sikerült a sok gólhelyzetet gólra állaniuk a gyergyóiaknak. Bár vendégek kiválóan védekeztek a szecse is nekik kedvezett. Galaczi, erghizan, Bartha, Vajna lövéseire /érint elkerülték Grigorc kapivA h~'obb gólarény sem okozott pólóst Kitan(Málnási) Metróm - « !eiu 5~' í1“0» Brassó, 401)0 "iMVcÍ?‘‘e:, ?hc»" (Bukarest) M^1 M : Drăganom — Pasca. Marian, ói }J«nescu, Cimpea„u N Czintos, "‘- Mohi- Borca, Ardeleana. (CH»| “ »+ MlNEC lU: 7shrü.itean — cloresca, Marcu. CTUceru, Drágán0 Nejig». Drugă, Bariu, Chivu, Ned»"09le‘: 14-2. Ge!liivők: Moise I13’ V 8» P), Cimpcanti N. (83. Pl- I * P*' A 82 percben 3 úgy tűnt, hogy ' pontosztozkodnak -Mpatok aztán hét valósul golfesztivalt rendeztek a Metro» “árai. Különösen Moise volt elem ' (Mdrosi Bușteni - Sr^varholy 2-0 Bușteni 600 'ft,illette: Crucen sa^j»j?&rs Góllövők: Wiso'M (4)* P). Incroșna tUJó ° zi’rama. tet^i^^ot produkilt A két csapat. A 5Ln/übbet támadott, L meSSemelt fr-et aratott Az udvariak 4,7 tudták iga.nlni igák. *ep (N J) Szecsele — Csíkszereda 4—0 (1-0) Brassó, 1000 néző. Vezette : Iorduche (Bukarest). SZECSELE: Joiá — Popa, Geru, Sípos, Nicolae — I.3catu$ I., Mát «»fi, Coltofeanu. Drágulóin. Avram, Cliescu (Urugiuc), Komáromi. CSÍKSZEREDA : Tachie — Gurau, Ierentz, Kopacz, Fodor, Jorba, Domby, Dragomir, Hateganu (Petrica), Pu?cariu (Barbu), Ferenczi. Szöglet : 8—2• Góllövők : Komáromi (20. p), Colofeanu (65. p), Dragulóin (70. p), Urugiuc (90. p). Ellentétben a múlt heti játékukkal, most jól focizott a Szecsele. Jól és rendkívül eredményesen Minden elképzelésüket siker koronázta. A 4—0 azért mégis túlzás, nem fedi hűen a két csapat közötti erőviszonyt. (Brassói) Brassó, 150 néző. Vezette : Püunescu E. (Bukarest). CSU : Jónk — Goga, Craciun, Karancs.v, Enaclie. Panache, Paná II , Albotá, Bucur. Szász. Nicolaescu (Priscoreanu, Suciu). MAGÚRA : Kelb — Breazu, Gheles. Dumitrescu, Dringá, C3- zánaru. Ghi$oiu, Alevandru, Ispas. Cheracostea. Andrei. Szöglet : 9 4 (4—2). Góllövő: Paunescu E. (!) A góllövő utáni három felkiáltójel nem véletlenül került papírra : a játékvezető lőtte a gólt ! Hol van? Karancsy beívelése a játékvezetőről pattant a hálóba. S ha figyelembe vesszük, hogy gyenge napot fogott ki a CSU, elinomlhatjuk, hogy legjobb embere a bíró volt. 14.Bárót6 2 0 4 8—154 15.Kárpátok 6 114 4 —103 16.IRAG 02 4 3—152 A 7. forduló : Barót — Kézdivásárhely, Udvarhely — Mlneciu, Torpedó— Metróm, Simaia — Balámbánya, Mágura — Gyergyó, Kárpátok — Szecsele, Csíkszereda — CSU, IUA — Bu^lni. Országos ifjúsági bajnokság Kézdivásárhelyi Sportiskola — Marosvásárhely Sportiskola 1-2 (1-1) A helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott. A hazaiak gólját Farkas lőtte. csu Măgura 1—0 (1—0) 1.Steaua7 6 0 120-1012 2.Nagybána7 6 0 111 —312 3.Craiova7 3 3 112—7 9 4 Argeșz 4 1 211 —8 9 5.Dinamó7 3 2 212—6 8 6.Diáksport7 2 3 210—7 7 7.Bákó7 3 1 3 4—3 7 8.Iasi7 2 3 2 5—5 7 9.Tirgoviste7 3 1 3 9 107 10 ASA7 3 1 3 9—117 1I.UTA 7 2 2 3 9—8 6 12.Glória7 3 0 4 8—116 13.Korvin7 3 0 4 8—136 14.Olimpia7 2 I 4 7—115 15.Bihar7 2 1 410—155 16.Kémia7 2 1 4 8—155 17.Iíi7 2 0 5 8—134 18.Temesvár7 1 2 4 3—8 4 1.FCM7 5 0 222—I 10 2.Steagul Roșu7 5 0 213—410 3.Konstanca7 4 2 1 9—510 4 Suceava7 3 2 210—6 8 5.Cimpulung7 4 0 311—9 S 6.Vaslui7 4 0 310—8 8 7.OSC7 3 2 2 6—5 8 8.ICIM7 3 1 312—107 9.Iași7 3 1 3 8-7 7 10.Traktor7 3 1 3 9—107 11.FC Brăila7 3 1 3 6—8 7 12.Gura. Huni.7 3 1 2 5—7 7 13.Piatra N.7 3 1 3 4—8 7 14 Tulcea7 3 0 4 6—5 6 15.Fogaras7 2 1 4 6—135 16.Portul7 2 0 5 4 —104 17.Haladăs7 1 2 4 3—114 18 Tecuci7 1 1 5 9—163 1. Scornicești 2. Vasas 3. Rapid 7 5 11 10— 5 11 7 4 2 1 10— 5 10 6 4 11 14— 4 9 1.Egyetem7 5 11 18—211 2.Beszterce 7 4 11 212—5 9 3'Anina7 4 11 214—8 9 4.Brád7 4 11 211 —6 9 Öt gól 6s- _ sktV°na,ú ^ .9» ,a hazai . 1:10 K. perc után szemhót k&bM végí,dt- Me«"»"“Ua a vțr?»munka eredmenyei. rencsenki^Edrflnní. , I .. .s TBr10,|bb er^ihieny nélkül. tk : < <Uzőny *>•* 1! Măgura6 2 1 3 7—6s 12.Udvarhely (i2 1 3 7—6 13.Bușteni6 2 1 3 4—5 5 5 C-OSZTÁLY Barát — Kárpátok 4—1 (3—0) Barát, 800 néző. Vezette : Glideanu (Bukarest). BARÓT: Lőrincz — Bede, Szotyori, Fejes, Szakács, Bolovan (Eoved), Orbán (Alberti, Tóth, Tokos, Diaconu, Tausch. KÁRPÁTOK : Stefanov — Baykó, Surducan, Costanda, Avram, Rusu, Achim, Grlmeanu, Isáila. (Nagyhalmágyi) Serban, Savu (Soraciu, Pascu). Sárga lap: Diaconu, Achim, Gilmeanu, Isaila. A VI. forduló (Pankoai) Szecsele — Csíkszereda. 40. Kivásárhely — Sinaia 3—1, Barót Kéz— Kárpátok 4—1, Bușteni — Udvarhely 2—0, Torpedo IRA 3—0, Gyergyószentmiklós — Balánbánya 1—0, CSU— Măgura 1—0, Metróm — Mineciu 5—I. 1.Gyergyó.6 4 1 111 —3 9 2.Metróm 6 3 3 012—4 9 3.Ké.di.6 4 119—4 9 4.Sinaia6 4 0 211 —7 8 5.CSU6 3 1 2 6—5 7 6.Mineciu6 3 1 2 6—9 7 7.Balánbánya6 3 0 3 8—5 6 8.Torpedó6 3 0 3 8—8 6 9.Csíkszereda6 2 2 25 -8 6 10.Szecsele6 2 1 3 9—8 5 Oroszhegyi Károly Pecsovszky József élettörténete (XX.) Tíz perc alatt két óriási gólhelyzetet puskázott el Paraschiv, majd Csala rúgott gólt, amit Latisev — les címén — nem adott meg. A 70. percben Pecsovszky összebogozta a védők lábát, majd Sűrűt ugratta ki, s a beadott labdát Iordache lőtte kapura. Gól ? Nem. A kapuvonalon álló Bozsik hárítani tudott ! Mercea ,a tribünön : „Behunyta a szemét... Ilyenkor nem szabad nagyot rúgni, helyezni kell !" Négy perc múlva, Kocsis Sándor távoli bombája nyomán, úgy vágódott be a labda Voinescu kapujának felső mintha zsinóron húzták volna : sarkába, 0 : 2. Pecsovszkyék ekkor mindent egy lapra tettek fel : teljes erővel és létszámmal támadtak ! Kovács József is állandóan elől tartózkodott, s a 85. percben az ő átadásából sikerült Surunak szépítenie, 1 : 2. A hátralévő öt perc pokoli küzdelmet hozott. Csala, akinek a combját szünetben érzéstelenítették, rekedtre kiabálva biztatta társait, s az áldozatvállalásban maga járt elöl jó példával. A mezőny legjobbjának bizonyult Kovács Jóska fehér turbános feje hol itt, hol ott tűnt fel a pályáin, s a valamikor középcsatárban is szerepelt fiú Grosics kapuját többször is megcélozta. Végül Kocsis Sándor, akinek a feladata lett volna a temesvári származású védő semlegesítése, megunta a ficánkolást, s szándékosan beletalpalt Kovácsba. Latisev azonnal leküldte a pályáról az összekötőt. A találkozót azonban Magyarország megnyerte. Csala nem tudott magához térni mérkőzés után : — Nahát !... Hogy ilyen balszerencsénk legyen... Soha ilyen közel nem álltunk még a győzelemhez ! Puskásoknak, lám, alig volt gólhelyezetük, és Harmadik az Egyesülés Egyesülés — Csíkszeredai SC 6—3 Miután magabiztosan 4—1-re legyőzte a Galari Dunát (gólütők : Kémenes, Baka, Csedő, Lukács), kitűnő első harmad után kikapott 7—1-re a bajnok Steauától (csapatunk gólját, mely mérkőzés első gólja is volt Baka ütötte) , a tegnap a harmadik helyet eldöntő mérkőzésen nagyszerű bravúrt hajtott végre a sepsiszentgyörgyi csapat. Egyesülés — Csíkszeredai SC 6—3 (2—1, 3—1, 1—1). Az első harmadban Kedves két góljára csak eggyel válaszolnak a csíkszeredaiak. Aztán Csíki, majd Tamás 4—1-re növelik előnyüket, ekkor szépít az SC, de Tudor I. (a ,,cserejátékos"), két gólja biztosítja végső győzelmét. Ez azt jelenti, hogy a függetlenül a lapzártakor sorra került Steaua — Dinamó mérkőzés eredményétől 3. helyen végzett az Egyesülés, az idei Román Kupa küzdelemsorozatban. Bravó, fiúk ! Bravó, jégkorongozók ! Az 5—C. helyért: Galac — ASE 5—1 (1—0, 1—0, 3—1). jV K '■ ■ [UNK] [UNK] tr kézilabda, B-OSZTÁLY-NŐK : OSC - Culârași 16-18 (6-9) Kisstadion ,300 néző az első félidőben Vezette : Tala Gh., Cordea D. (Szeben). OSC : Fogarassyné (Varga) Balogh, 4. Szarvas, Kicsid, Kopacz — Catană 2. Bíró: Pappné 7. Benke, Kolcza 3. CAI.ARASI: Enarhe (Stefánka) — Marin 6. Doda, Leoată, Nița 3. Vișan, Niița, Pădurețli 2. Mardare 6. Băstăleanu 1, Paraschiv. A kezdés nagy küzdelmet, szoros eredményt ígér. 2—2-ig együtt a két csapat, aztán a vendégek átveszik a vezetést és meg is tartják a mérkőzés végéig. Sőt, időnként 5—6 gólos előnyre tesznek szert. Mindig sikerül ledolgozni az óriási hátrányt először Pappné négygólos sorozatával, majd a Kopacz — Kobza - - Pappné hármas közreműködésével —, de az egyenlítésre már nem futotta erőnkből. Nem, mert például 11 — 12-es állásnál is gyermekes könnyedséggel kihagytuk az ellentámadást. Kétgólos vereséget szenvedtünk, de ugyanilyen arányú győzelmet is szerezhettünk volna, ha a leányok figyelmesebben játszanak. kilátó Az UEFA Titkársága több módosítást közölt az európai labdarúgó-kupák programjával kapcsolatosan, így például az UEFA-kupában részt vevő Temesvári Politehnica első mérkőzését a Budapesti Honvéddel nem Temesváron, hanem idegenben játssza. A magyar bajnokság 6. fordulójának eredményei : FTC - MTK — VM 3—2, Újpest — Vasas 1—1, Videoton — Zalaegerszeg 0—0, Dunaújváros — Honvéd 2—2, Tatabánya — Rába ETO 1—1, Vasas Izzó — Csepel 1—0, Diósgyőr — MÁV Előre 1—0, Békéscsaba — Pécs 0—0, Haladás — Salgótarján 1—2(!). A bajnokságban a Honvéd vezet gólaránnyal az ugyancsak 11 pontot FTC előtt. (Csutak) két gólt lőttek, mi meg hányat elügyetlenkedtünk !. .. Az olimpiai labdarúgótorna előjátékának számító román—magyar találkozóról a következőket jegyezte fel Szepesi György, a magyar rádió világhíres sportriportere: „Ez cn a 22 játékos nem is annyira mérkőzésen ad labdát, mint inkább egy üresen, a reptéren indulásra készen álló gépet látott maga előtt; tudták, amelyik csapat veszít, indulhat hazafele... Csak a finnek irántunk érzett rokonszenvének és nagyon is élő finn—magyar rokonságának köszönhettük, hogy a Helsinkin Sanomat így írt a mérkőzés után : A magyar válogatott beigazolta a róla elterjedt híreket, valóban a világ egyik legjobb labdarúgó-csapata. Holott csak azért győztünk, mert mi bírtuk jobban idegekkel" A finn lapok egyöntetűen állapították meg, hogy a turkui közönség még sohase látott ilyen drámai és heves iramú küzdelmet ,s azt is, hogy a románok ugyancsak tudnak futballozni ! Gyógyír a fájó sebre. Jól jött , vesztett mérkőzés után mindig kétszeresen fájnak a sebek... Pecsovszkyék hazajöttek; a későbbiekben Olaszországot (3 : 0), Törökországot (7:1), Svédországot (az olimpiai bajnoki cím védőjét, 6:0), majd a döntőben Jugoszláviát (2: 0) is legyőző Magyarország pedig olimpiai aranyérmet nyert ! Az olimpia előjátékán tragikusan elbukott válogatottat nagy rokonszenvvel és együttérzéssel fogadták idehaza. Azt hiszem, első ízben esett meg, hogy a vesztes csapat edzőit senki sem hibáztatta. Mercea „pihentetésének" igazi okát pedig csupán a bennfentesek tudták. .. zal Csaláék — akkor, és később is — azpróbálták megvigasztalni egymást, hogy a kor legjobb együttesétől szenvedtek vereséget ,egy olyan együttestől, amely négy kerek esztendő alatt egyszer sem talált legyőzőre, s amely az angol válogatottat még Londonban is megleckéztette. 1952 őszén az NDK csapatát 3:1 (2:1) arányban múlta felül a román Szerkeszti : ÁKOS KÁROLY válogatott, s mindhárom gólját Váczi György rúgta. Ezzel a mérkőzéssel tulajdonképpen elkezdődött a felkészülés a világbajnoki selejtezőkre. Az 1954. évi VB-t ugyanis Európában rendezték Svájcban, s hosszú szünet után benevezett Románia is. Válogatott csapatunk Bulgáriával s a nagyon jó játékerőt képviselő Csehszlovákiával került egy csoportba, s a szakszövetség úgy spekulált, hogy mindkétszer legyőzzük déli szomszédainkat, s ha netán kikapnánk is Prágában, a visszavágón ledolgozhatjuk az esetleges hátrányt. 1953 júniusában a csehszlovákok két látóból lőtt góllal vették be a nem a legjobb napot kifogott Voinescu kapuját. Paraschiv pedig ismét elügyetlenkedett néhány helyzetet. (Ezzel, szegény végleg „kijátszotta magát" a válogatottból...). A bolgárok ellen már Szökő Jóska játszott jobbszélsőt Bukarestben, s Románia, Pecsovszky (20. és 30. perc), valamint Éne I. (82. perc) góljaival, könnyedén nyert 3 : 1 arányban. Csapatunk győzött a szófiai visszavágón is (2:1), tehát minden terv szerint ment, s így nem csoda, hogy a Csehszlovákia elleni, mindent eldöntő találkozóra közel 100 ezer bukaresti néző volt kíváncsi. A jobbszélső-gondokkal bajlódó Dobay István edző, a soros szövetségi kapitány ,váratlan húzásra szánta el magát. Abból a megfontolásból kiindulva, hogy az európai klasszisnak számító Pecsovszky minden poszton egyaránt kiváló teljesítményre képes, Csatát tette be jobbszélsőnek, a „csehszlovák komplexussal" küszködő Voinescu helyett pedig Birtasut szerepeltette. A csatársorban így három fedezet (Pecsovszky, Calindiu és Serfőző) játszott ,a dinamós Szökő pedig a jobbszélső helyéről visszakerült a balhátvéd posztjára. Nem mindegyik bizonyult szerencsés húzásnak ! Csala ugyan nagyszerűen feltalálta magát a jobbszélen is, s Szökő is megtette a magáét, de a belsőcsatárok csődöt mondtak. Birta$u pedig „benézte" Safranek jobbhátvéd távoli lövését, s így a vendégcsapat 1 : 0-ra nyert, szertefoszlatva világbajnoksági reményeinket. mindenkit érdekel 1970 OKTÓBER 2., Napkelte :6,14 Napnyugta: 17,55 Eltelt : 275 nap Hátravan :90 nap Hűvös idő várható.’ borús égbolttal, s rövid megszakításokkal szinte egész napos esővel. Mérsékelt délnyugati szél- A nappali hőmérséklet 16 és 19 C fok között, az éjszakai 4 és 7 C fok között váltakozik. A tegnapi átlaghőmérséklet 12,5 C fok volt. 15,55 Telex: 16,00 Magyar nyelvű műsor: A munka, az alapos felkészülés közös nyelvén. Közelkép: Ketesdi Albert mesterről, a székely-udvarhelyi Technoutilas vállalat dolgozójáról. A hét belpolitikai eseményeinek összefoglalója . Sikeres esztendő a györgyfalvi termelőszövetkezetben. Interjú Benkő Lajos főmérnökkel és Jaskó László brigádossal. A szocialista ideológia és az „ideológiamentesség" elmélete. Dr. Kallós Miklós jegyzete; Színházi őrjárat Gyermekműsor. A tartalomból : Frakk újabb kalandjai. Rajzfilm. Minitechnikus. Zágoni Olga és Öllerer József riportja egy országos kiállításról. Horizont. Természet, társadalom, tudomány. A tartalomból : A tudományos és műszaki forradalom sodrában. A nemzetiségtörténeti kutatás újabb eredményei — közreműködik Dr. Bodor András, Dr. Demény Lajos, Dr. Egyed Ákos, Dr. Imreh István. Kaleidoszkóp; Tavirózsa’78. Zenés riport a Kovászna könnyűzene-fesztiválról- megyei Teve-színház : A.P. Csehov Hattyúdal. Tévére alkalmazta és rendezte Harag György. Előadta Kovács György, a nép művésze és Szabó Lajos. (Újravétel). (Román felirat); 19.00 Katona dalok— vetélkedő; 19.20 1001 este; 19.30 Híradó; 19.50 Körkép; 20.20 Hatalom dicsőség nélkül (6. rész); 21.10 Tudományos műsor; 21.40 Könnyűzene; 22.00 Kilátó; 22.20 Híradó. Az Oktatási Eszközök Központi Hivatala az I. L. C.aragiale Színművészeti és Filmművészeti Intézettel és az Animafilm stúdióval együttműködésben egész sor dímpozitivet készített a román nyelv és irodalom tanításának a támogatására. Az idei tanévben az iskolák rendelkezésére bocsátott diapozitívek tematikája közé tartoznak a helyesírási, mondatszerkesztési, nyelvtani szabályok. A diapozitíveken kívül filmeket, diafilmeket ,magnószalagokat és hanglemezeket bocsátottak az iskolák rendelkezésére. A történelem és a földrajz tanítását segítik elő a hazánk történetének főbb mozzanatait. Románia Szocialista Köztársaság gazdaságát stb. bemutató falitérképek. A Ciocirlia népi együttes szerdán 19 órakor városunkban vendégszerepel. Az előadás 19 órakor kezdődik a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében. 2. — 3.