Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)
1993-03-17 / 834. szám
MÁRCIUSI KOSZORÚZÁSOK KILENCVENHAT ÉV BÖRTÖN(2.) BÖRTÖNBESZÉLŐN JANCSÓ CSABÁVAL — 1958-ban két és fél hónapi vizsgálati fogság és ..tényfeltáró" vallatás, után sor kerül a „Székely Ifjak Szervezete" —SZISZ— három felnőtt és hat kiskorú vádlottjának marosvásárhelyi tárgyalására, akik a vizsgálati fogságuk idején gyártott koncepciós jegyzőkönyvek szerint „fel akarták a fél világot borítani" azaz a „társadalom megdöntésére szervezett összeesküvésben vettek részt“. Ott hagytuk abba, hogy Szalay Attilát nem is ismertétek a tárgyalás napjáig. De szükség volt arra, hogy egy felnőtt is legyen köztetek. Egy vezér. A „főnök" 18 évet kapott, és el is pusztult a börtönben Nektek védő, ügyvédetek nem volt. — Visszaemlékszem, hogy édesapámék ismerték Tőkés Józsefet. Már régebbről. Ajánlottak egy ügyvédet, aki még mert ilyen politikai ügyeket vállalni. Azt megkérdezték, hogy ügyvédre val--e szükség? Hogy fogadsz-e ügyvédet, vagy ők nevezzenek ki hivatalból? Én azt mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem. Hallottam, hogy vagy van, vagy nincs, mindegy. És amikor az ügyvédem felállt, Macskáss Pál, a kolozsvári katonai törvényszék elnöke, azt mondja: Ügyvéd úr, öt percet adok a védelemre, öt év alatt mit lehet elmondani? De télhetett volna egy órát is, mert ez zéró volt. Este, úgy hét óra felé, kihirdették az ítéletet... — Hány órát tartott a tárgyalás? — Reggel nyolc órától este úgy hétig. — Közönség előtt? — Persze. Bent voltak a szüleink is. Tele volt a terem. Délben volt valamennyi szünet. Amikor kihirdették az ítéletet, hirtelen össze sem tudtam adni, hogy hány évet kaptam. Mondták, hogy jogunk van a fellebbezésre. — Milyenek voltak az ítéletek? — Tizennyolc évtől hatig, lefelé ... Azért nem tudtam összeadni, mert volt nekem tíz év nehézbörtön, öt év jogvesztés, öt év nem tudom még mi. Úgyhogy összeszámítottam vagy húszat, de aztán kiderült, hogy „csak“ tízre maradtam. — összesen hány esztendőt kaptatok . — Kilencvenhatot. Kilencen. Este hét órakor vissza vittek a szeikura. Másnap tíz óra körül átvitték már a megyei börtönbe. — A hozzátartozókkal nem is tudtatok beszélgetni? — De igen. A tárgyalás befejezése és az ítélethirdetés között tízpercnyit beszélhettünk. Kaptunk egy kis csomagot... — Ott volt édesanyád, édesapád. Emlékszel, mit beszélgettetek? — Hát mit? Én vigasztaltam szegényeket, ők is vigasztaltak engem. Mit mondhattunk egyebet? Jól vagyunk, nincs nagy baj semmi probléma ... Ilyeneket. — Többé aztán ti. együtt elítéltek, nem kerültetek együvé? — De igen A fellebbezésig együtt voltunk. Az új tárgyalás után szórtak szét. Én a nyolcasba kerültem, azt hiszem, Molnár Bélával. Ott voltunk egészen szeptember 14-ig. Tizenötödikén, amikor kezdődött az iskola, mi hamalosan Itt voltunk Szentgyörgyöm. Egy rabszállító vagonban vittek Jilavára. Jilava elosztó börtön volt. Ott voltunk körülbelül három hetet... — A városon hogy mentetek át? — Levelet dobtunk ki. Vérrel egy rongyra ráírtuk, hogy visznek Bukarest felé. A vécé lyukán kidobtuk, s utólag megtudtuk, hogy valaki megkapta, és elvitte szüleinkhez. — Vér s rongy honnan volt a levélíráshoz? — Vér az Ujjúnkból g rongy egy Ingdarabból. A levelet egy árkosi ember kapta meg. Tudtuk, hogy Jilavára visznek, mert a börtönben találkoztunk idősebb rabokkal, s az ember tájékozódik. Ott tartottak három hétig. Ott majd elpatkoltunk. Mind vérhast kaptunk a mocsok, hitvány víztől. Rengeteg volt a poloska, úgy el voltunk dagadva, hogy az nem igaz! Főleg én, mert, azt hiszem, engem szerettek a legjobban a hatunk közül Onnan aztán elvittek Nagyaknára. — Mi az a Nagyakna? — Hát Ocnele Mari. Rimnicul VII- cea mellett a fürdőhely, ahol valamikor a sóbánya s a börtön össze volt kapcsolva. Mind a hatunkat oda vitték. Egy hónapban kétszer fordult a rabszállító kocsi. Ott találkoztunk a kiskörű gárdával. Voltunk vagy 35—40-en. Pontosan születésnapomig voltam ott. Azon a napon, amikor betöltöttem a tizennyolcat, el is hoztak. — ,,Bele,felnőttél" a börtönbe ... — Igen. Visszavettek Jilavára. — Maradjunk még egy kicsit Nagyaknán. Hányan voltatok? Magyar még volt-e? — Elég sokan voltunk magyarok. Egy nagy szobában voltunk. Ültünk egész nap. Nem vittek dolgozni. Politikaiak voltunk. Voltak ott közbűntényesek is, de azoktól minket teljesen elszigeteltek Nagyakna, az egy nagy börtön. Csak a mi szobánk volt politikai. Se írni, se olvasni nem lehetett. A felügyelet, az elég durva volt. Hetente kétszer,háromszor éjjel ránktörtek, tiszta cserén kiszedtek a szobából, lehalhattak a folyosó betonjára, az őrök nyolcan, tizen bementek, kiforgatták a tarisznyáinkat, amiben a kevéske cuccunk volt, kiürítették a szalmazsákokat, s biza, sokszor, télen is, egy fél órát, háromnegyed órát anyaszült meztelen lehasalva vacogtunk a folyosón. — Az ilyen razziákat valami ,,helytelenkedés” váltotta ki, vagy mi? — Dehogy! Havonta minimum kétszer sor került rá.. A lelki tortúrákhoz tartozott. Brutálisan berohantak, ordítottak, hogy vetkőzés, és mindenki takarodjék ki! Miután kinn kihasaltuk magunkat, visszamentünk a cellába, összeszedtük a holmit, reggel hat óráig elrendeztük a dolgainkat, újratömtük a szalmazsákokat. Poloska, tetű Itt nem volt. A koszt, azt hiszem, itt volt a legrosszabb. A leggyakoribb a káposztaleves volt." Mi káposztateának hívtuk. Ha nagy szerencséd volt, belecsúszott a tálba valami káposztalapi. Egyszerű, büdös sós lé volt. Aztán rengeteg olyant ettünk, amire azt mondták: pacal. Mosatlan bél volt. Zöld, büdös... Meg kellett enni, mert ha nem felfordultál volna. Tavaszra úgy legyengültünk, hogy alig tudtunk kimenni. Naponta egyszer vittek sétálni. Reggel hatkor ébresztettek, mert kiskorúak voltunk, s este tízkor volt a lefekvés. A nagykorúakat ötkor verték ki. Egész nap ültünk tétlen, felügyelet alatt, mert állandóan kukucskáltak. Itt még sétálhattál is, ha volt hely a szobában, egy-egy szót is tudtunk váltani. De Jilaván ott volt olyan, hogy hallgatásra fogtak. Lefeküdni, végignyúlni az ágyon nem volt szabad. Ültél az ágy sarkán ... — Még mindig együtt voltatok? — Nem! Én augusztus 7-ig Jilaván voltam. Éjjel beraktak, sokunkat, valami rabszállító kocsiba. Kilencedikén érkeztünk Brăilára. Piatra Frecăţei-en kipakoltak, innen öt kilométert kellett Stoeneşti-ig gyalogolni. Ez a Brăilai Nagyszigeten van. Az uszálytól öt kilométerre. A munkatábor egy jó hektárnyi területen volt, ha nem több. Kettő is lehetett. Be volt kerítve három sor szögesdróttal, kétfelől elgereblyélt tiltózóna, őrszemek a drótkerítés fölötti őrbódékban. Két hosszú barakk volt. Ezeket úgy építették, hogy a fűzfacölöpöket beleverték a földbe, befonták fűzfával és megtapasztották kívül-bővül. A rabok. Volt olyan is, hogy gyékénylapokból állítottak falakat. Dróttal felfogták hevederekre. Ez volt a barakk. Kátránypapír a tetején, és kész. Plafon nem volt. — S a fűtés? — Fűtés? Hát minek? Voltunk vagy hatszázan egy barakkban, fűtöttünk mi. — A program mi volt? — ötkor keltettek, s mentünk ki a gáthoz. Védőgátat építettünk 3,2 köbméter földet kellett kiásni, s ezt felhordani a gát tetejére. Egy köbméter földnek volt 1800 kiló a súlya. Ezt talicskával el kellett vinni hetven-nyolcvan méterre. A rabszekeret feltoltuk a gátra, deszkapallón — A védőgátat a Nagysziget körül nem kanalas kotrókkal építették? — Nem, nem! Rabszekérrel, mint a múlt században. Fenn ilyen hernyótalpas traktorok voltak, azok egész nap jöttek-mentek, taposták a földet. Hetven kilométer ilyen gátat építettek a rabok. Nem mind mi, mert októberben még hoztak vagy ezeret. És Stoeneşti-en kívül ott volt Grădinari, Salcia, Băndoiu, s ott is mind rabok voltak. Az egész Nagysziget egy nagy börtön volt. Én négy telepen voltam. Kolónián. Stoeneşti-en a legtöbbet. — Falu volt-e a szigeten? — Falu? Nem volt. Ott arrébb voltak valami putrik, de ott is ilyen „kiemeltek” voltak. Deportáltak. Kényszerlakhelyesek... Minimum tíz órát dolgoztunk. Látástól vakulásig. Reggel kaptunk valami ételt, délben kihozták hordókban, s este benn ettünk. Télen, amikor a szállítás nehezebb volt, akkor csak reggel s este ettünk. Kétszer egy nap. Huszonöt deka kenyér volt reggel, este puliszka ... Hullafáradtan érkeztünk meg. Sorba állítottak. Akkor ezer vagy ezer, kétszáz embert megszámoltak, a kapunál nagy komótosan összeadták. Mi addig álltunk a sorban. Ha nem jött ki a létszám — mert számolni nem tudtak —, akkor kezdték elölről... Pedig ötvenes brigádokban voltunk, ötösével állítottak sorba, s így sem ment, hogy öt, tíz . . . Amikor kijött a szám, betereltek a barakkba. — Ismerősöd volt-e a brigádban? — Jaj, sok! Főleg a magyarok, nagyon ismertük egymást az egész kolónián. Nem tudnám megmondani, mennyien, de sokan voltunk. — Egyébbel kínoztak-e, vagy csak munkával? — Hát munkával igen, eleget. Ha nem csináltad meg a normát, amelyet kiszabtak, akkor este kinn maradtál a kapunál, a fenekedre kaptál tízet, tizenötöt, húszat... — Mivel? — Hát, gumicsöggel. Bikacsöggel. Mondjuk, mi, fiatalok, úgy helyezkedtünk, hogy jó legyen. De a szegény öregek, te, sokszor reggel jöttek be a kapun. Sírva. Verték őket. — És aki beteg lett? — Annak jaj volt. Gyógyszer nem volt... — Orvos volt.e? — Egy-egy raborvos. Főleg felcser. De gyógyszerük nem volt az ég meglett világán semmi. Nagyon sokan meghaltak.Aki felfordult, azt bedobták egy olyan helyre, aminek azt mondták, hogy „izoláré”. Elszigetel hely. Volt két Udvarhely melletti cigány. Azok éjjel a hullákat elkaparták, s be volt fejezve a dolog. — Hová? — Oda, valahová, a szigetre. Két katonával s egy őrrel, szekérrel kimentek. A sírjuk sincs meg, benőtte a gyom, a gaz s a szemét . — Meddig voltál a Brailai Nagyszigeten? — Várjál csak! ötvenkilenc augusztus 9-től '61-ig. Akkor ütött be a septospiroza. — Az mi? — Egy olyan betegség, amit állítólag a patkányok hordanak szét, s Romániában nem volt már kilencven éve. Hozzánk ez is bejött. Ez nem volt elég, hanem beütött a tífusz ... (folytatjuk) SYLVESTER LAJOS Elfelejtett szabadságharcosok (folytatás pénteki lapszámunkból) Nem minden ütközet tömegsírja fölé került emlékmű, és nem minden egyes szabadságharcos nyugvóhelye fölé emeltek sírkövet. Számtalan hős jeltelen sírban nyugszik, 1849 után, a megtorlások időszakában elhunyt negyvennyolcasok sírkövére nem kerülhetett rá, hogy 1848—49-ben honvédként harcoltak a szabadságért, a hozzátartozók féltek a meghurcoltatástól. A kiegyezés után is, csak a 70-es évektől kezdődően vált egyfaja szokássá, hogy a volt negyvennyolcas érdemeit kiemelve, a szabadságharcban elért rangfokozatát is belevésették a sírkbe. A tönösi csatában elesett és a szemerjai tervezőben eltemetett Bora István tüzérfőhadnagy sírja fölé is csak jóval a kiegyezés után, 1878-ban emeltek testvérei sírkövet ezzel a felirattal: 1878 Síri jelvény NIS Bora István honvéd tüzérfőhadnagy hamvai fölé testvérei készítettek, ki 1849 de júni 20-án 27 éves korában hazájáért hősiesen vérzett Béke poraira !s . E kiterjedt szemerjai család tagjai közül Bora Elek is életét áldozta a szabadságért, mint hadnagy esett el a magyarsárosi ütközetben. Bora Zsigmond huszárszázadosként, fia, János, hadnagyi rangban Beír tábornok segédtisztje volt. Ő volt az, aki a vajdahunyadi Emléklapot 1849. április 14- én Bem apó, Petőfi Sándor és a tisztikar társaságában mint „Bora János hadnagy” aláírta. A szemerjai református temetőben találtunk rá Serester László sírkövére. Pálmay József jeles munkájában csak annyit említ meg róla, hogy hadnagyként harcolta végig 1848—49 et. Ezt sírkövének felirata is megörökítette: Idősebb Serester László volt székely huszár és 1848 beli honvéd tiszt élt 78 évet mh. 1891. A hetvenes években a vidékünk temetőit bejárva — sajnos, az anyagi lehetőségek és főleg a kutatásra szükséges idő hiányában csak az Olt-völgyi falvak temetőit járhattam be — több faluban bukkantam szabadságharcosok sírjaira Életükről, az önvédelmi harcokban való részvételükről majdnem semmit nem tudunk. A hozzátartozók kihalásával feledésbe merültek, sírjaik gondozatlanokká váltak. Most, ezúton, a sírfeliratok közlésével tisztelegjünk valamikor a szabadságért fegyvert ragadott névtelen hősök emléke előtt. Gidófalván még 1975-ben állott Fazekas László tüzértizedes, sírköve. Rajta ez a felirat volt olvasható. Itt nyugszik idős Fazekas László honvéd tüzér tizedes 1848—49 1848—49 szült 1822 11/17, Uh 1906 XI/9, szült 1822 11' 17 Emlékét tetette fija, Benedek! Béke poraira DEMETER LAJOS ima. MÁRCIUS 17. -------------- NAÍZOMSZEK 4