Háromszék, 2002. június (14. évfolyam, 3572-3596. szám)
2002-06-20 / 3588. szám
KÖZÉLET Jogsértésektől a pozitív mérlegig (folytatás az első oldalról) A hónapok óta tartó jogsértések és visszaélések következménye, hogy a helyi egyezményt nem lehetett összehozni, most meg a nagy vihart kavart zászlóbotrány a prefektúráról levett kétnyelvű tábla folyománya — forrósította fel a levegőt. Ebből tisztességgel csak úgy tud az RMDSZ kikerülni, ha ragaszkodik ahhoz, hogy a prefektúrán eddig háborítatlanul álló kétnyelvű tábla visszakerüljön a helyére, ha a címerügyben következetesen kitart eddigi álláspontja mellett, ha visszavonatják, illetve megsemmisíttetik az Albert Almos polgármesterre kirótt 100 millió lejes büntetést, ha legalább azokat a vezető állásokat (számszerűen szégyenteljesen keveset), melyeket eddig magyarok tölthettek be, a továbbiakban is az RMDSZ (természetesen szakmai szempontból támadhatatlan) jelöltjei kapják. S ez - megyei szinten legalábbis - egyetlen milliméter előrelépést sem jelent. Csak a korábbi állapotok megőrzését, ami nyilvánvalóvá teszi, mifelénk — eddig legalábbis pozitív mérlegről aligha beszélhetünk. Leváltották a kórházigazgatót Kérdésünkre, hogy miért esett a választás a bodzafordulói orvosra, Szigyártó igazgató azt mondta, 11iuta Valentin kinevezéséről Horia Grama prefektus döntött, ő pedig nem tudott magyar orvost megnevezni, aki rendelkezne menedzseri képzéssel (ez a követelmények között szerepel), így érvelni sem tudott, hogy más személyt nevezzenek ki. Dr. Albert Istvántól, a megyei orvos(folytatás az első oldalról) kamara elnökétől megtudtuk, a vezetők kinevezéséről dönteni vagy abba beleszólni, azt véleményezni nem tartozik a szakmai testület feladatkörébe, így őket erről nem kérdezték. Lapunk kérdésére Albert Álmos, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke elmondta, tegnap délelőtt a megyei egészségügyi igazgatót tájékoztatta az RMDSZ álláspontjáról, kérte Szigyártó igazgatót, tartsák be a törvényt, és hirdessenek mielőbb versenyvizsgát a tisztség betöltésére, és addig ne nevezzenek ki ideiglenes kórházigazgatót. De mert nem ez történt, tegnaptól az RMDSZ megvonta támogatását dr. Szigyártó Ernőtől, és a megyei egészségügy élére más személy kinevezését kezdeményezi — tájékoztatott Albert Álmos. Vizsgaidő Az idén nyolcadikat végzett 307 erdővidéki tanulóból mindössze 223-an, a tavaly sikertelenül próbálkozók közül pedig 13-an iratkoztak képességvizsgára. Egy diák már az első nap nem jelent meg. A legtöbb vizsgára álló a baróti Gaál Mózes Általános Iskolából került ki (81-en), Vargyasról 25, Magyarhermányból 16, Nagyajtáról 14, Bölönből, Erdőfüléből és Nagybaconból 13 13, Köpecről 11, Bardocról 9, Középajtáról 8, Száldobosról és Bibarcfalváról 7 —7, Felsőrákosról 5 tanuló vizsgázik, Szárazajtáról mindössze egy jelentkező akadt. A Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója, Dimény János lapunknak elmondta: minden a legnagyobb rendben zajlik, a vizsgáztatás során semmi fennakadás nem történt, sem a tanárok, sem a diákok részéről nem érkezett panasz. A ma végződő kisérettségi eredményeit holnap függesztik ki. A képességvizsgával egy időben zajlik a szakiskolások megmérettetése. A 20 készruha és 23 autószerelő szakos tanuló letette a gyakorlati vizsgát, valamennyien jól szerepeltek, a munkadarab 36 órát igénylő elkészítése senkinek sem okozott különösebb gondot. Tegnap pihentek, ma műszaki rajzból és anyagismeretből írnak dolgozatot. A néhány héttel ezelőtti próbavizsga eredményei szerint ezzel lesz a legtöbb gondjuk a diákoknak. Akárcsak az előző, ez is kizáró jellegű vizsga, akinek nem sikerül, legalább egy évet kell várnia, amíg megszerzi a szaktudását igazoló oklevelet. (hecser) A kicsik vakációzhatnak, a nagyobbak vizsgáznak Albert Levente felvétele Tizenkét szegény ember Hét nyugdíjas, két középkorú férfi és három fiatal —ennyien jelentek meg a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének tegnap délutánra meghirdetett összejövetelén a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron Teremben, és ők sem értettek minden felmerült kérdésben egyet. Az RMDSZ ernyője alatt 1992- ben létrejött baloldali platform tevékenységéről ugyan nemigen hallani, de azért létezik biztosított egyik kezdeményezője és vezetője, Bitay Ödön, aki szerint országosan több mint 400. Háromszéken mintegy 80 tagja van a szervezetnek. A tegnapi gyűlés afféle szegények fóruma kívánt lenni, amelyen sorba veszik, és levélbe szerkesztve az RMDSZ parlamenti csoportja elé terjesztik gondjaikat (nagy a szegénység, a munkanélküliség, a gázszámla stb.), azzal az egyetlen rendelkezésre álló számonkérési lehetőséggel (fenyegetéssel?) nyomatékosítva fellépésüket, hogy amennyiben választottjaink nem tesznek meg mindent a bajok orvoslására, a következő alkalommal nem voksolnak rájuk. Az előterjesztett állásfoglalás megszavazására azonban nem került sor, vitára az általánosabb követelésekről a konkrét nyomorúságokra, lakóbizottságokra, közköltségre terelődött, a találkozó hangzavarba fulladt. (demeter) 2002. JÚNIUUS 20. Újra kérhető a kárpótlás (folytatás az első oldalról) A törvény módosításával újabb lehetőség nyílik a kárpótlás igénylésére. A június 5-i, 380. számú Hivatalos Közlönyben kihirdetett 319. számú törvény szerint a nemzetiségi hovatartozás miatti meghurcoltatást tanúkkal is lehet bizonyítani a megyei nyugdíjpénztár keretében működő bizottság előtt, amenynyiben hivatalos forrásokból erre nincs lehetőség. A parlament munkaügyi és népjóléti bizottságának tagja, Kerekes Károly képviselő érdeklődésünkre elmondta: amennyiben az érintettek kértek vagy kérnek igazolást arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó időszakban nemzetiségük miatt hurcolták el otthonról, és nemleges választ kaptak vagy kapnak, akkor közjegyző előtt egykori fogolytárs, falustárs vagy rokon is tanúsíthatja, hogy az érintett személyt valóban nemzetisége miatt hurcolták meg. A képviselő nyomatékosította: nem muszáj, hogy a kárpótlást már megkapó személy legyen a tanúságtevő, továbbá a kártérítés igénylése nincs határidőhöz kötve, sőt, azok is újra kérhetik, akiket egyszer már elutasítottak. Geológusokat hét centiért Kármentő A vajnafalvi Mihail Eminescu utca felújítására a kilencvenes évek derekán mintegy ötmilliárd lejt költöttek közpénzekből, ám a betonburkolat nem tartott annyit, mint maga az útépítés. A Tündérvölgybe vezető út jelenleg kritikán aluli, s aki arra járt, tudja: végigautózni rajta felér egy „szórakoztató” utazással a Vidám Park hullámvasútján, ugyanis az úttest betonlapjai a vajnafalvi vásárlóközpont és szívkórház között egytől egyig feldudorodtak, helyenként megrepedeztek, máshol pedig málladoznak. A román tanácstagok immár 1999 óta ütik a vasat, hogy vizsgálják ki, mi okozta a hepehupák kialakulását, de eddig semmi érdemleges nem történt. A legutóbbi tanácsülésen Lungu Dorel kormánypárti képviselő újból szóba hozta az út helyzetét, és elmarasztalta Zsuffa Levente polgármestert, hogy nem intézkedett az ügyben. A polgármester Lungu megjegyzéseire válaszolva elmondta: felvette a kapcsolatot egy bukaresti geológuscsoporttal, hogy jöjjenek, és vizsgálják ki, mi okozta a betonút károsodásait. Tudniillik Gyila Sándor fizikus, RMDSZ-es tanácstag, a polgármester személyes tanácsadója szerint Kovásznán éppen a szóban forgó útszakasz alatt húzódik az ún. Audia-vonal, ez lassú földcsuszamlást okozott, a talajdeformáció pedig kihatott a betonra. Gyila Sándor lapunk 2261. (1999. június 1.) számában megjelent írásából idézzük: „...a vajnafalvi anyókák (...) talán jól tippeltek, amikor földcsuszamlásra gyanakodtak. Csak azt nem tudhatták, hogy mifelénk a földhegyre felfelé is csuszamodhat, ha kedve tartja. És nem hirtelen történik mindez, hanem a csiga lassúságának kb. százezred résznyi sebességével. Aki nem hiszi a fenti »rablómesét«, méresse be műholdról, lézeres interferometriával. (Avagy: bírálja az építőt cementlopással, panamázással.)” Nos, azóta kereken három év telt el. Tudnivaló, hogy amikor a polgármesteri hivatalnak még telefonra is alig futja, nem fogja műholdról lézerrel beméretni az Audia-vonalat kemény milliókért, a vajnafalvi „anyókák” még annyira sem. Egy biztos: nem kell sem műhold, sem geológuscsoport ahhoz, hogy megállapítsák: az út betonrétege egyes helyeken a szabvány szerinti 18 helyett csak 7—N cm. S ezt meg lehet mérni — geológusok nélkül — colstokkal is ott, ahol a beton feltöredezett. Mi megmértük. Bodor János Turisztikai kiállítás Sepsiszentgyörgyön Másodszor szerveznek nemzetközi turisztikai kiállítást Sepsiszentgyörgyön, ezúttal a Park komplexumban. A Transilvanian Tourism Expo 2002 rendezvénysorozat ma veszi kezdetét. A 11 órakor nyíló kiállításon bemutatkoznak a megye kisrégiói, a magyarországi testvérmegyék — Békés, Heves, Veszprém —, Hévíz és Székesfehérvár, a turisztikai látványosságokban gazdag szomszédos Brassó megye, a sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi és brassói Tourinform-irodák, továbbá utazási irodák, az Országos Faluturizmus Szövetség, turisztikai szolgáltatócégek, természetjáró civil szervezetek, kézművesek. A mai és holnapi turisztikai szimpóziumon ismertetik a testvérmegyék idegenforgalmi lehetőségeit, a sepsiszentgyörgyi ásványvízforrásokat, az ásványvízgazdálkodás helyzetét, a székelyföldi faluturizmust, a szalpinizmust, a háromszéki vadászati lehetőségeket, a magyarországi vidéki turizmus tapasztalatait, a hazai panziók működésének feltételeit, az idevágó román törvénykezést, a turisztikai szolgáltatások elektronikus marketingjét. A háromnapos expo kísérőrendezvényekben is bővelkedik, mint gasztronómiai kiállítás és verseny, divatbemutató, továbbá koncertek, táncbemutatók lesznek a szabadtéri színpadon. (sz.) 3 CSOMÁD-BÁLVÁNYOS KISRÉGIÓ Balogh Gábor lemondott az elnökségről Tegnap a tusnádfürdői Csomád panzióban tartották meg a Csomád-Bálványos Kisrégiós Társulás soros ülését, melyen sem a Hargita, sem a Kovászna megyei tanácselnök nem vett részt, mindketten megbízottjaikat küldték el. Megyénkben ez az egyetlen kisrégiós társulás, melyet a prefektúra nem támadott meg. A háromórás közgyűlésen Csíkszentmárton polgármestere, a megyei tanács képviselője és magánvállalkozók, az egyesület alapító tagsága volt jelen. Megyénket Klárik László, a megyei tanács térségfejlesztési osztályvezetője, Demeter János személyes képviselője, Balogh Gábor, Málnás község polgármestere, a társulás elnöke, Kováts András, Torja polgármestere, Téglás Ferenc ny. magánvállalkozó, Szabó Klára, a kisrégió egyik menedzsere és Dávid Attila magánvállalkozó képviselte. Hogyan tovább Csomád-Bálványos Kisrégió? — tette fel beszámolójában a nagy kérdést a küldöttgyűlésen Balogh Gábor, akit másfél évvel ezelőtt választottak meg elnöknek kétéves időszakra, s aki előbb szóban, majd írásban is benyújtotta felmondását. A leköszönő elnök azokat a gondokat, problémákat sorolta fel, melyek miatt a társulás nem működött. Azt is elmondta, hogy nem tudott együttműködni Rafai Zoltán, Hargita megyei alelnökkel. A társulás anyagi gondokkal küzd, az államkasszába 27,9 millió lejes adósságot halmozott fel. Idén Kovászna megye tanácsa tizenötmilliót, Csíkszentmárton tanácsa a 2001-es évre tagsági díjként 6,3 milliót, míg Tusnád ugyancsak tavalyra 4,4 millió lejt fizetett. Hosszas vita után az az álláspont alakult ki, hogy nem szabad felszámolni a kisrégiós társulást, hanem újjá kell szervezni. Balogh Gábor felmondását az alapító tagok nem fogadták el. Balogh a két megyei tanács elnökével történt egyeztetés után a két társelnöki tisztségre Dávid Attilát és Jánosi Csabát javasolta, majd amikor újabb vita robbant ki, visszavonta javaslatát, de továbbra is kitartott eredeti elhatározása, a lemondás mellett. A patthelyzetet Rafai Zoltán addigi alelnök oldotta meg — időközben ő is bejelentette lemondását —, aki fél éves mandátumra elvállalta az elnöki teendőket. A két menedzser a Hargita megyei Ábrahám Szilárd és a Kovászna megyei Szabó Klára — szintén bejelentette, hogy nem vállalja tovább a tisztséget. (Sochom)