Háromszék, 2007. február (19. évfolyam, 4988-5011. szám)

2007-02-15 / 5000. szám

2007. február 15., csütörtök Lelkek védő árnyékéban KISGYÖRGY ZOLTÁN Jobb helyen nem létesíthetett volna nevelőotthont a megyei gyermekvédelem, mint nálunk— összegezzük a falu közvéleményét. Mert egy falusi környezet, egy katolikus faluközösség — az árvák zöme katolikus — a fiatalok jellemének alakulása szempontjából mindig jobbat ad, mint a városiak szabadra engedett „szellemisége”. Mi még a csomortáni diszkóban is jobb helyen látjuk a gyermekotthon fiataljait, mint bárhol, pedig a diszkó, az diszkó! Ott nem a székely népi táncokra oktatják, s hol nem dühöng a globalizáció? Úgy érezzük mégis, hogy a falu befogadta ezeket az árvákat, a nevelők, a falu lelkének és hitének védő árnyékában jó helyen vannak. Az iskolák jóvoltából vallásos nevelésben részesülnek, a nevelők is mind vallásos emberek. Falun a munkához való viszonyulásuk nemesedik, szabad idejükben a falusi gazdáknál, juttatás ellenében, dolgozni tudnak. Otthon jó... A legjobb a világon! — hangoztatták azok a gyermekek, akiknek nem volt családi otthonuk. Hetedik éve annak, hogy magánházat vásárolt Kézdialmásban a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Hivatal, s azt kényelmes és hangulatos családi otthonná alakította, korszerűsítette. 2006-ban még két gyerekszobával, irodahelyiséggel és pincével bővítette. Látogatásunk alkalmával ugyan kihalt volt, egyfajta vakációs csönd vette hatalmába: maréknyi magyar ajkú gyermek — magyar és roma — a városban intézte ügyes-bajos dolgait, a legkisebb, a hároméves Tamás Sarolta déli álmát aludta. Orbán Gyula a kút szivattyújának javításánál segédkezett, Gergely Zolika, aki sokadmagával csecsemőkora óta az otthonok lakója, az újságírókat várta, merthogy elgondolni sem tudta, mit lehet írni tizenkét gyerek s a velük foglalkozó maréknyi felnőtt életéről-munkájáról? Jót és szépet, mert rend és tisztaság uralta a szobákat, nem volt panasz a gyermekek otthonbeli viselkedésére. Kovács Gabriella és Bálinth Hajnika nevelő a legnagyobb szeretettel viszonyul az árvákhoz. Nevelőkben sincs hiány, mert gyakran emlegetik a gyerekek Varga Gyulát és Mátyás Mártát is. Látogatásunkkor a terülj asztalkára pillanatok alatt süteményt és kávét varázsoltak. — Az idén végzek Almásban a nyolcadik osztállyal—mondta Gergely Zolika. —Szakiskolába akarok menni, s van egy álmom: ha felnövök, masszőr szeretnék lenni. (Minket is masszőrblúzban várt.) Tudok énekelni és szavalni. Szentgyörgyön első helyet nyertem a Havasi gyopár vetélkedőn, amit a jogvédelem szervezett, s Bukarestben, ahol csángó népdalokat énekeltem, dicséretben részesültem. Hasznosak akarunk lenni... Szabó Szende házfőnökkel Kézdivásárhelyen találkoztunk. S mert vakáció volt, spórolt pénzecskéjükből sorra minden kislánynak fülbevalót vásároltak. Őt kértük meg, szóljon az otthonról, de a gondokról se feledkezzék meg. — Tizennégy gyereket neveltem eddig. Andorkó Leventét, aki már húsz éven felül van, kiröppentettük. Egy nagylelkű csomortáni gazdaembernél, Gyergyai Imrénél lakik és dolgozik, aki megélhetést biztosít számára, s majd, munkája ellenében, hajlékot a feje fölé. Sokszor látogat meg minket, ez volt gyermekkori otthona. Szilvikénk — Isten nyugtassa — már a túlsó parton van. Örökölt betegsége legyőzte. Gyásza volt az otthonnak. A tizenkét gyerek után azért sok az örömünk, sikerélményünk is. Majláth Attila, most töltötte a 19. évét, az Apor Péter Szakközépiskola diákja, tehetséges énekes, nemrég kapta meg a Médiabefutó nívó-díját. „Szentgyörgy-napok alkalmával abban az együttesben, melyben Danes Annamari lépett fel, a Seherezádét énekeltem” — újságolta. Ő otthonfelelős, házi neve Kroki. Most az is foglalkoztatni kezdte, miként képezze magát, hogyan álljon a nagy kérdőjel elé: mi legyen életével, ha el kell búcsúznia az otthontól? Bizonyítani akarná társaival együtt, hogy hasznos emberkékké cseperednek. — Az említett Havasi gyopár vetélkedőn — folytatta Szabó Szende — Máthé Editkénk magyar nyelven írt saját versét szavalta Bukarestben! Harmadik díjjal jött haza, s ha sikeresen érettségizik, továbbtanulásához a Principesa Margareta Alapítvány a költségeit is állja. Egy utazást is nyert, 2006 tavaszán megjárta Strasbourgot. Tókos Enikő — Encicánk, aki csak januártól járt iskolába, tanulmányi előmeneteléért harmadik díjat kapott, Tókos Margitka a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskolából a negyedik díjat hozta el. Nyomatékkal kijelentem: közösségünk munkáját gyerekeink eredményein mérje le mindenki. MERRE TOVÁBB, FIATALOK? Akik csak otthon akaszthatják fel a kabátot Gábos Albin (26 éves), egyetemista: — A színit végzem Kolozsváron, még egy fél évem van hátra. Utána hazajövök, de ha nem kapok munkát, megyek ki Magyarországra. Ott sem lesz jobb, de... legalább jobbak bizonyos körülmények. Ha ez az ország nem képes jobb lehetőségeket biztosítani a fiataloknak, mit tudjunk csinálni? Egy ideig még eltelik az idő, de lassan az ember arra gondol, házat kéne venni, meg egyéb dolgok. — Hány szentgyörgyi van az évfolyamodon Kolozsváron? — A negyedéven a tízből heten szentgyörgyiek vagyunk! Mikor bejutottunk, három évvel ezelőtt, még cikk is volt róla a Háromszékben. De nem tudom, hogy fogunk elhelyezkedni. Ez a szakmám, mégiscsak színháznál szeretnék elhelyezkedni. Ha nem sikerül, akkor a média is jó lenne, a rádió például. — Akkor ez a Tamási Áron Színház hatása? Mert ha nem lenne ilyen jó a társulatunk, nem felvételiztetek volna ennyien a színire innen, Szentgyörgyről? — Igen, nagyon jó a színházunk, az erdélyi magyar színházak közül a legjobb szerintem. Szentgyörgyön jó a színház, de a közönség még nem elég érett. De ez idővel változni fog! Kolozsváron jó közönség van, de a színház gyengébb, valahogy így mondhatnánk. Oláh Mihály (22) egyetemista, biztonsági őr: — Harmadéves vagyok a Babeş—Bolyai vállalat gazdaságtan szakán. De munkát is vállalok, emiatt nehéz, nem tudok mindig jelen lenni az előadásokon. Eddig a szüleim fizették a tandíjamat, de most magamnak kell fizetnem, úgyhogy ezentúl azért dolgozom, hogy tanulhassak... Már több munkahelyem volt, dolgoztam tetőszigetelésen, asztalosműhelyben, de kicsi volt a fizetés, az a baj. Ha nem lenne az egyetem, már elmentem volna külföldre. Magyarországra leghamarabb, vagy még távolabbra. — Szabad idődben mivel foglalkozol? — Számítógépezem, olvasok, a Metal Hammert főleg. Koncertekre, előadásokra eljárok, a nemzeti dolgok érdekelnek. Könyvtárból is veszek ki könyveket... mindig kések visszavinni, de rendesen ki szoktam fizetni a büntetést... Ez az unió is... Ha beléptünk is, a korrupció csak marad, az egyetemen nincsenek kétnyelvű feliratok, ez aztán a multikulturalitás az unióban. Még abba sem vagyok belenyugodva, hogy nincs magyar nyelvezet a telefonomon, pedig úgy reklámozták, mikor vettem. — Lakás? — Reménytelen a helyzet, külön költöznék én is, de hova? Nem lesz elég a fizetésem bérre sem... Nem merek elmenni az orvosnőhöz sem, mert rég nem adtam neki semmit. A múltkor is beteg voltam, édesanyám küldött, de nem volt kedvem elmenni. Kis András (22) munkanélküli: — Én nem is dolgozom, nem is tanulok... Zenélgetek közben, meg olvasok. Tudományos dolgokat, filozófiát, érdekel a pszichológia is, a spirituális dolgok, ha van ilyen előadás, arra mindig elmegyek. Régebb volt a Bunker, ahol meghúzódhattunk, de már az sincs. — Most miért nem dolgozol? — Dolgoztam már asztalosként, villanyszerelőként, de kicsi volt a fizetés nagyon. Most járom Magyarországot, piacozom... Rossz a mai fiatalok helyzete, reménytelen, szeretünk álmodni a végtelenségig, de a valóság szomorú. — Az Európai Unió hoz valami újat? — Magyarország két éve benne van, én járok ki, de ott is rosszabb a helyzet, ez nem csak az unió hibája, de közrejátszott az is. A szegény ember ott is szegény maradt. Minden olyan, mint volt, semmi nem változott. A szupermarket nem változás, az engem nem boldogít. Az Altexben is románok dolgoznak. S nekünk kell mennünk Magyarországra. Veres Balázs (19) diák: — Én még tanulok, távközlés-kommunikáció a profilom. Jó szak ez, de még kiaknázatlan. Végzés után elméletileg humán egyetemre mennék. — Mit teszel, ha fizetéses lesz minden egyetem? — Megpróbálom fizetni, vagy a szülők. Dolgoznék is. — Szabad idődben mivel foglalkozol? — Az Unitárius Ifjúsági Egyletnél tevékenykedem négy éve, de eljárok színházba meg úszni is, szórakozóhelyekre azonban nemigen. Azonkívül számítógépes karbantartással foglalkozom, ezzel keresek pénzt. — Magadtól tanultad? — Igen, ezt magamtól tanultam, elég sok programhoz értek. Inkább jó dolgokra használom a számítógépet, a mai gyerekek el vannak butulva, csak ülnek a játéktermekben a számítógép előtt. Jakab Zsolt (23) egyetemista: — Én végzem a főiskolát itt, Szentgyörgyön, még bedolgozom egy ifjúsági irodába. Utána talán végzek még egy egyetemet, vagy elmegyek önkéntesnek uniós csereprogrammal valamelyik uniós államba. Ha nem tudom a nyelvet, megtanulom. — Szabad idődben mivel foglalkozol? — Télen sízéssel, nyáron biciklizem, színházba, moziba, előadásokra járok, ami felkelti az érdeklődésem. Szervezek, nemrég vállalkozói képzést szerveztem, ami folytatódik a jövőben, pályázatíró képzést tervezünk a Kovászna Megyei Művelődési Központtal. — Te hogy látod a fiatalok jövőjét itthon? — Aki nem akar valamit tenni, az pont ott marad — az emberiség alja marad —, ahol eddig volt. Mi bütykölünk, tervezünk, teszünk valamit a jövőért. FIATALOK Imádunk dolgozni... Szorgalmasak az almási árvák. Főleg ősszel sokat dolgoznak a faluban, készséggel hívják munkára a helybeliek. Imádnak dolgozni a szabadban. Zolika a szomszéd idősebbeket masszírozza. Szabó Szende elmondta, hogy délutánonként sokat kell foglalkozni az iskoláskorúakkal, eredményre csak így lehet számítani. Majdnem mindenkinek volt és van sikerélménye az otthonban, csak neki nincs, az „anyaság” egyfajta „elismeréseként” például megvonták tőle az érdemfizetést. Tanúi voltunk a Szende asszony lelkéből sugárzó gyermekszeretetnek. A gyermekek is szeretik őt. Továbbra is ezt a faladatot akarja végezni. Fejleszti magát: 51 éves fejjel negyedéves egyetemista, júliusban államvizsgázik a szociálpszichológia szakon.