Háromszék, 2012. november (24. évfolyam, 6734-6759. szám)
2012-11-01 / 6734. szám
független Ára: 1 lej Előfizetőknek: 77 bani napilap CSÜTÖRTÖK 2012. november 1., 6734. szám aromsze XXIV. évfolyam A SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE Bevonják a tankönyvet? Vizsgálódik A székelység története című tankönyv ügyében az oktatási minisztérium - közölte tegnap Stelian Fedorca. A középiskolai oktatásért felelős államtitkár szerint felmerült a gyanú, hogy nem törvényesen vezették be a tankönyvet. „Ha a címében szerepel, hogy a székelység története, és tankönyv, akkor van egy kis gond vele, és be kell vonni, mert a közoktatási rendszerben csakis az oktatási minisztérium által láttamozott tankönyvek használhatók” - jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: a tárca első információi szerint nem tartották be a tankönyvek bevezetésére vonatkozó előírásokat, s a Hargita megyei tanfelügyelőségre küldték a minisztérium ellenőrző testületét, hogy megállapítsa: betartották-e a törvényes előírásokat. A székelység történetét összefoglaló, hatodik és hetedik osztályos iskolásoknak szánt tankönyvet szeptember 18-án mutatták be Csíkszeredában. A szerkesztőbizottság koordinátora, Ferencz S. Alpár korábbi Hargita megyei főtanfelügyelő akkori nyilatkozatában formaságnak tartotta annak tanfelügyelőségi jóváhagyása beszerzését. SEPSISZENTGYÖRGY Egyirányú forgalom a temető környékén A torlódás elkerülése végett ma ideiglenesen egyirányúsítják a forgalmat a sepsiszentgyörgyi köztemető környéki utcákban. A Vár utca felől lehet majd megközelíteni a temetőt és a Vojkán utcán lehet elhagyni. A lőtéren ideiglenes parkolót alakítanak ki. A hatóságok kérik a lakosságot, ne parkoljanak az említett két utcában. TERMOPÁN AutóK-ABLAKOK ! Német profil, a Súgás Áruház földszintjén német vasutat, 1/T* , ♦ telefon/fax: 0267 352 423 német minőség mobil: 0758 067 299 V Emléküket akkor is Előbb a távol fak, a Székelyföldön szétszórtak, fel Gyergyóig, el Erdővidékig, a kis temetők mohos sírkövekkel, írásuk alig olvasható fejfákkal, mert a kopjafák három generációt tartanak, de az emlékezet tovább, nem csak a nagyszülőkhöz, a dédekhez, az ükökhöz is zarándokolni kell, emlékezni kell, gyerekkorban elmesélt történetekre, családi amnalesekben fellelhető töredékekre, nem arra, hogy akkor hogy volt, hogy akkor a székelynek becsülete volt a magyar hazában, hanem hogy ők kik voltak, emberként mire jutottak, örökségül ránk mit testáltak, s hát igen, a megbecsülés, az nekünk is kijárna, de most olyan időket élünk, hogy ismét és újra ki kell vívnunk, az ég is szomorú, mi is, s csak arrébb a gyerekzsivaj, mi földről a tekintetet felemeli, a frissen rendbetett sírok közt szaladgáló remény, a domboldalban csak egy nagyobb vakondtúrásnak tűnő hant, jeltelen, jelentelen, a múlt nem elég, jövőnek is lennie kell, ledőlt sírkő, mit fel kell állítani, majd jövő nyáron, s a gazt is, a ciherest kiirtani, kicsike kapát hurcol magával, nagyobbat már el sem bírna, hajolnia nem kell, görnyedt már s ráncos a kora, lassan, kimért mozdulatokkal, mint egykor a kukoricást, vágja a földet apró ütésekkel, tépi a burjánt, a sír mellett kis halomba rakja, majd megkér valakit, hogy vigye el a sírkert tövére, hol elszáradt virágok, tavalyról ittmaradt,lámpások, s valami érthetetlen okból egy félig üszkös fejfa, ott, valahol ott kell lennie a nagyapa testvérének, szálfa nagy ember volt ő is, cserefa arcú, s mindig nevetett, egy gyertya érte, csonkig égjen, egy gyertya értünk, el ne aludjék, előbb a távoliak, nagyszülők, dédek, ültök, hogy aztán ma az apák, az anyák, s jaj!a gyerekek, menni kell, míg a láb képes rá, míg az akarat hajt, s ha majd nem, ha majd ágyban, párnák közt, két gyertyát akkor is, csendben imát akkor is, könnyet, ha még maradt, akkor is. Emléküket, akkor is. Vdry D. Péter ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI GAZDAG KÍNÁLAT, SZERÉNY VÁSÁRLÓERŐ Virágözön halottak napjára Napok óta valóságos virágszőnyeg borítja a sepsiszentgyörgyi központi piac előtti parkolót, s a belvárosban több helyen sátrak ponyvája alatt, virágboltok bejárata körül pompázik megannyi színben krizantémok sokasága. Ilyen gazdag, árban is elérhető talán rég nem volt a halottak napi virágkínálat, s az sem késett el a vásárlással, aki mindeddig nem szerezte be elhunyt szerettei sírjára a virágokat - az árusok ma vélhetően olcsóbban próbálnak túladni nem kis fáradozás árán megtermelt virágaikon. (folytatása a 3. oldalon) DEMETER VIRÁG KATALIN IMÁRÓL HOLNAPRA . Hogy szaporodnak a Azon a vasárnapon - ősz volt vágy’ tavasz? -, amikor Luxor Vasile, még Lászlóként megjelent az örök egyforma játékházacskák között, az udvaron, hogy világbíró kamerája elé parancsolja a családot, még nem volt földbe süppedve a ház, színpadként ragyogott az udvar, még nem verte fel a papsajt, a paréj, nagymama sem rakott szőnyegeket a kerítésre, hogy ne tudjon leleskelődni a szomszéd szemében bujkáló halál, nem, a szomszéd sem leselkedett, miért is leselkedett volna, és főként kire? Halottak napján, amikor gyertyát gyújtok a család már csak a fotográfián létező tagjaiért, és megpróbálom magam elé képzelni őket , hogy szaporodnak évről évre a gyertyacsonkok hallani vélem nagymama hangját is, „csak addig tart a kötelesség, amíg engedi a becsület!", s gyertyák pislákoló fényében, a fehér krizantémokkal borított sírok között feltűnnek a család tagjai, végeérhetetlen menetben vonulnak, s kissé közönyösen, kissé szánakozva pillantanak rám, hogy eltűnjenek az emlékezet áttekinthetetlen útvesztőiben. Szél kel a sírok között, libegnek-lobognak a gyertyák, s ha lehunyom a szemem, még egy-egy életfogytiglani pillanatra látni vélem őket. Meg szeretném tudakolni, hogy van ott túl, abban a másik világban, ahol az árnyak fénysugarakként libbennek tova, de halottaim az ő napjukon nem túlságosan közlékenyek. Hangjuk elmosódik a gyertyafényekben lobogó temető zsivajában, s már csak ama régi-régi fénykép, marad a boldog békeidők utolsó napjaiból, amint még bizonyára boldogan, életükkel elégedetten és vidáman, ott ülnek az udvaron, a húsleveses tál körül, egy viccet törvényszerűen követő félmosollyal bámulnak Luxor Vasilére, akkor még László, és fekete kendőivel takart masinájára. Ilyenkor egy pillanatra elhiszem, hogy mégiscsak lesz feltámadás, megláthatom őket még egyszer, de erősödik a szél, meghajolnak a gyertyák, s a szomszéd simái egy fekete, csonkig égett gyertyára emlékeztető nénike imádkozását hallom, halottaink békéjéért fohászkodik, noha az élőkért kellene. Hogy ne lehessen soha háború, hogy késleltetni tudjuk az élők körül lopakodó halált. Hogy szaporodnak a gyertyacsonkok... Bogdán László