Háromszék, 2015. március (27. évfolyam, 7433-7458. szám)
2015-03-02 / 7433. szám
, 2015. március 2., hétfő i ÁKOS KÁROLY Mesél a múlt „Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó, ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél... ” Érzem, mint ölel át a szél, hallom szüntelenül halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg. adódott arra, hogy egyetemi asszisztens legyen az Agronómián (az Agrártudományi Egyetemen), átigazolt a Politechnika együttesébe (a Tudomány jogutódja). Szenzációs négy esztendő következett, az újabb bajnoki címeken túl - a Tudomány és a Politechnika szüleiben összesen hét országos bajnoki címet nyert - a BEK-ben egészen az elődöntőig jutott, ahol aztán zászlóhajtásra kényszerült a többszörös BEK-döntős francia Clermont- Ferrand együttesével szemben. A második helyezett Politechnika csapata: Cornelia Taflan, Savuné Vogel Katalin, Persuné Szabados Zsuzsa, Pruncuné Simon Margit, Gabriela Ciocan a kezdő ötösfogat, és Vigh Katalin, Szabó Klára, Anca Demetrescu, Angelica Tiţă. És ez a BEK-döntő még nem a vége, hiszen a 65-szörös válogatott Simon Margit részt vett négy Európa-bajnokságon, 1962, Párizs: 4. hely, 1966, Románia: újra 4. hely, 1968, Olaszország: 7. hely és 1970, Hollandia: 8. hely, érdemeinek elismeréseként érdemes sportmesteri címmel tüntették ki. Játékos pályafutását egy kiújult sérülése szakította meg, 1975-ben visszavonult, s mint edző, folytatta kapcsolatát a kosárlabdával 2002-ig, amikor megvált a palánkok világától, és minden erejét a katedrának szentelte. Ma nyugdíjas a minden idők legjobb szentgyörgyi kosárlabdázója. Simon Margit A sporttól nem idegen családban született édesapja, Gábor a pénzügyek szakértője, remek atléta volt, még pontosabban távolugró és jó síző is, édesanyja, Ilona zongoratanárnő, aki fiatalkorában teniszezett, korcsolyázott, síelt 1942. szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön, a több sportág bölcsőjét ringató Újvárossy-kert tőszomszédságában. A betűvetést az egykori leányiskolában tanulta, a felső tagozatot (VVII. osztály) a Kossuth Lajos utcai 2-es számú iskolában végezte. A Székely Mikóban IX. osztályban járt már, amikor egy szép napon Bogdán László tanár két nagy labdával állított be a tornaórára két kosárlabdával. Kosárpalánk még nem volt a Mikóban, de a tanár úr már elkezdte tanítani a kosárlabda ábécéjét. Amikor idejük megengedte, megnézhették a nagyokat, a Bogdán tanár úr feleségének korosztályába tartozó leányok játékát. Még ez iskolai év őszén a Mikó kosárlabdacsapatát nevezték a tartományi bajnokság küzdelmeire, melyet Marosvásárhelyen rendeztek meg. Élményszámba ment a küzdelem, és Simon Margitnak jól is, mert a X. osztályt már a brassói sportiskolában kezdte azzal a nemes elhatározással, hogy a tanulás mellett érvényesíti az Ujjvárossy-kertben megalapozott sportkultúráját. Nagyszerű mozgáskészségére elsőként a kézilabdás Tata Pic, azaz Popescu-Colibaş figyelt fel, de nem járkált behunyt szemmel a brassói kosárlabdasport atyja, Gheorghe Roşu sem, akinek sikerült is meggyőznie Margitot, hogy neki a kosárpalánkok alatt, között a helye, s azonnal át is igazolta a Luceafărul Sportiskolához. Egy esztendővel később, 1959 tavaszán országos ifjúsági bajnokságot nyer a Luceafărul Simon Margittal soraiban, ennek köszönhetően az őszi idényt az A-osztályos Brassói Akarat (Voinţa) színeiben kezdte, és meghívták az ifjúsági válogatottba is. 1960-ban érettségizett, és felvételizett - sikerrel - a fővárosi Testnevelési Főiskolára. A fővárosban először a TF csapatát erősítette, majd átigazolták a Tudományba (Ştiinţa). Ha már olyan szépen kitárult előtte a világ, igyekezett is élni a felkínált lehetőségekkel. Közben férjhez ment Valeriu Pruncu kosárlabdázóhoz, későbbi edzőhöz és játékvezetőhöz, kislányuk született, Krisztina. A megsokasodott családi gondok megoldását a Tudomány nem vállalta fel, így átkerült az Építőkhöz (Constructorul), ahol három szép bajnoki évet töltött, majd amikor lehetőség Miklós Ilona Személyiségét, sportolói egyéniségét figyelve fenntartások nélkül mondhatjuk, sokoldalú - a Királyságban: all round - sportember volt. Kitűnő atlétaként, még pontosabban gerelydobóként robbant be a sportvilágba alig tizenhat évesen, és rövid időn belül ámulatba ejtette a sportág szakembereit, versenytársait. A helsinki olimpia előtt a későbbi olimpiai bajnok Zatopkovával mérte össze tudását, erejét, felkészültségét, nem győzte le ugyan, de „megszorította” csehszlovák vetélytársát, s a vetélkedő végén a dobogó első és második fokán állva igazi versenytársakként gratuláltak egymásnak, és úgy köszöntek el egymástól, hogy viszontlátásra a finnek fővárosában... Ilona olimpiai részvétele elmaradt, na de erre majd később visszatérünk. Atléta pályafutása előtt a szülőfaluja, Gyergyóalfalu szomszédságában emelkedő Bucsin hófedte lejtőjén már gyermekkorában elsajátította az alpesi sí ábécéjét. Természetes volt tehát számára, amikor az atlétika mellett kiegészítő sportként, na meg szórakozásként elkezdett sízni. Akkor még nem gondolt arra, hogy egyszer majd a hófedte lejtőkön folytatódik sportpályafutása, mely hűen követte diákévei során megtett útját Gyergyóalfalutól kezdve Gyergyószentmiklóson, majd Kolozsváron át egészen Bukarestig. Volt tehát alkalma a megerősödésre, Isten adta tehetsége kibontakoztatására, továbbcsiszolására. Amit az atléta pályafutása alatt nem ért, nem érhetett el (!), annak az elérése felé vezető út bejárata a sípályákon kitárult előtte. Bátran, elszántan be is lépett e kapun. Lejtőről lejtőre haladva egyengette saját útját, itthon harminckét bajnoki címet szerezett, s e címek birtokában igyekezett az alpesi sí csillagos ege felé az Etna, Chamonix és a többi nagy síparadicsom meredekein, olimpiai bajnokot (Ivone Rueg), alpesi csillagokat (Edith Zimmermann, Heidi Mittermeier) maga mögé utasítva a Főiskolai Világbajnokság dobogója felé... Ennyit most bevezetőben, a részletek ezután következnek. Most maradjunk annyiban, hogy Miklós Ilona méltán büszkesége minden erdélyi magyarnak. Bodó Ilona 1928. szeptember 7-én született Székelykeresztúron, a második világháborút követő két évtized legjobb nagypályás kézilabdázói közé tartozó székely kislány. Az indulásról, sportpályafutása első lépéseiről így emlékezik: „Székelykeresztúrin vettem először kézilabdát a kezembe, Kiss Károly adta az első kézilabdaleckét. Ő vitt el első turnéinkra is, Segesvárra, Medgyesre, Székelyudvarhelyre. Közben Sepsiszentgyörgyre költözött a család, ahol már két szinten zajlott a kézilabdaélet, ifjúsági szinten a Székely Mikó Kollégiumban, ahol diákoskodtam, és a Textilgyárban, ahol az asztaliteniszező Réthi Albert papája edzette felnőttkorosztályúak bűvölték a labdát, és egészen jól, hiszen az együttes az A-osztályban szerepelt. A mester egy alkalommal megnézte a mikós leányok edzését, játékát, utána pedig Ugrón Jozefinát és engem menten meghívott a gyár csapatába. Mentünk is örömmel, persze, hogy mentünk. Hogy minél több turnén vehessünk részt, egyesültünk a CFR-rel, kellett ez a név, ugyanis mint úgymond vasutasok, ingyen utazhattunk a vonaton. Nem robbantam be a válogatottba. A háború utáni első nemzetközi mérkőzésen a magyar válogatottal játszottunk Temesvárott, az eredmény 4-1 volt a magyar csapat javára, emlékszem, ott ücsörögtem a kispadon, pedig a pályán több sérült is sántikált, de edzőnk, a medgyesi Holtzranger ezzel nem törődött. Nem tudtam szó nélkül megállni, s többször bekiáltottam, mit kellene éppen csinálni. Ekkor a szomszédos kispadról megszólalt egy hang: Kislány, valóban ezt kellene játszani. Az első adódott alkalommal aztán bosszút álltam Holtzrangeren. A Medgyessel vívott bajnoki mérkőzésen öt gólt dobtam csapata hálójába, hogy meggyőzzem, igenis, a válogatottban a helyem.” A kollégium elvégzése után a Testnevelési Főiskolára felvételizett sikerrel, s természetesen tagja lett a főiskola csapatának, s itt folytatta tovább kézilabda-pályafutását. 1952-ben országos bajnokságot nyert együttesével. Rá egy évre már magára ölthette a válogatott címeres mezét. Első figyelemre méltó sikerét az 1955-ös varsói Világifjúsági Találkozón aratta, ahol Románia válogatottja nyerte a kézilabdatornát, melynek döntőjében éppen ő dobta a győztes gólt. Rá egy évre világbajnokként tért haza a Német Szövetségi Köztársaságban rendezett II. nagypályás világbajnokságról, melynek döntőjén Románia válogatottja: Ileana Colesnicov, Lucia Dobre, Victoria Dumitrescu, Günther Irina, Haberpursch Magda, Jianuné Radó Ilona, Nagy Irén, Elena Pădureanu, Aurora Popescu, Carolina Răceanu, Aurelia Sălăgeanu, Scheip Mária, Starck Anna, Ugrón Jozefina, Mara Windt 6-5-re legyőzte a házigazdák csapatát. Négy évvel később, a Hollandiában sorra került III. nagypályás női kézilabda-világbajnokságon Románia válogatottja, soraiban Jianuné Radó Ilonával, a döntőben 10-2-re verte Ausztria válogatottját, és megvédte világbajnoki címét. Radó Ilona még ebben az évben két világbajnoki címével a tarsolyában érdemes sportmesterként visszavonult. 1949-1960 között 21-szer öltötte magára a címeres mezt, 28 gólt dobott. Visszavonulása után Bukarestben él, a Testnevelési Főiskolán oktatott nyugdíjba vonulásáig. Ugrón Jozefina Kovásznán született 1932. január 3-án hétgyermekes családban. Kovásznán végezte elemi iskoláit, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahová a székelykeresztúri tanítóképzőben végzett bátyjától, Endrétől kapott kézilabda-ismeretekkel érkezett. Nem okozott meglepetést senkinek, amikor Sepsiszentgyörgy A-osztályos nagypályás csapatának edzője, látva Jozefina játéktudását, adottságait, meghívta együttesébe. A Székely Mikó Kollégium elvégzése után a bukaresti Testnevelési Főiskolára felvételizett - sikerrel -, és a főiskola, na meg a válogatott, annak pedig 13-as számú mezében bűvölte a labdát, szédítette ördöngös megoldásaival ellenfeleit. Nem volt tehát babonás, s talán ennek is köszönhetőek világra szóló sikerei. 1956 - aranyérem a II. nagypályás világbajnokságon (NSZK-ban) a fianuné Radó Ilona, Nagy Irén, Irina Günther, Haperpursch Magda, Ileana Colesnicov, Lucia Dobre, Victoria Dumitrescu, Elena Pădureanu, Aurora Popescu, Carolina Răceanu, Aurelia Sălăgeanu, Scheip Mária, Starck Anna, Windt Mora és Ugrón Jozefina összetételű csapattal. 1960 - aranyérem a III. nagypályás világbajnokságon a Nagy Irén, Jianuné Radó Ilona, Aurora Bran-Popescu, Carolina Cîrligeanu-Răceanu, Maria Constantinescu, Lucia Dobre, Victoria Dumitrescu, Kuhn- Günther Irina, Aurora Niculescu, Elena Pădureanu, Elena Roșu, Starck Anna, Szökőné Sălăgeanu Aurelia, Antoneta Vasile és Ştefănescuna Ugrón Jozefina alkotta együttessel 1961 - országos bajnok. 1962 - aranyérem a II. kispályás világbajnokságon Bukarestben a Hedorné Nagy Irén, Nakó Judit, Liliana Borcea, Ana Boţan, Maria Constantinescu, Constanţa Dumitrescu, Victoria Dumitrescu, Frantz Edeltraute, Felicia Gheorghiţă, Elena Hedeşiu, Aurora Leonte, Iuliana Neacu, Nemetz Anna, Antoneta Oţelea, Szökőné Sălăgeanu Aurelia és Ştefănescuna Ugrón Jozefina összetételű csapattal. 1963 - országos bajnok. 1955-1964 között 87-szer öltötte magára a címeres mezt. Csodálatos pályafutás, amelybe zavartalanul épült be 1959-ben kötött házassága Ştefănescu mérnökkel. Mi a sikere, titka vagy még pontosabban a sikerek hátországa? Nos, pályafutása elején a legfelső fokra emelt, lelkes hozzáállás, igyekezet, szorgalom, a kifogástalan erőállapot, majd ahogy teltek az évek, úgy változott át az erőtől duzzadó játékos az ész játékosává. Remek érzékkel szervezte, irányította a játékot, játékostársait, akik felnéztek rá, tisztelték, hiszen minden mozdulatát, cselét, passzát az értelem diktálta, vezérelte. Játéka kiismerhetetlen volt, gyors, szellemesen sziporkázó, a kifogástalan erőnlétén alapuló munkabírása pedig csodálatra méltó. Visszavonulása után - 32 évesen tette ezt - családjának (férjének, fiának) és munkájának él. SPORT Háromszol