Háromszék, 2017. augusztus (29. évfolyam, 8162-8187. szám)

2017-08-02 / 8163. szám

áromszék 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA KÖZÉLET Megmenthető a magyar falu? ! » Elsőként Énlakáról, az ott folyó kutatómunkáról számolt be Visy Zsolt régész, minisz­teri biztos, aki maga is vett ott házat. Elmondta: a firtosi kistájhoz tartozó falu félreeső volta miatt elnéptelenedéssel, elöregedéssel, épített öröksé­gének pusztulásával, kilátás­­talansággal küzd. Esélye épp abban rejlik, hogy most is olyan, mint száz évvel ezelőtt, és ez olyan érték, ami mellett nem lehet elmenni. A falu lakói támogatást kapnak Magyaror­szágról, hogy épületeiket ere­deti alakjukban őrizzék meg (ugyanez történik Torockón is) - magyarázta a pécsi tudo­mányegyetem professzora, aki szerint a településen keresztül az embereket, a társadalmat is meg lehet menteni. Már tíz éve, hogy az egyetem több tan­széke - régészek, néprajzosok, építészek, szociológusok csa­pata - kutatja a falut, amely a hajdani római birodalom ha­tárvonalán helyezkedik el, és ez a vonal előbb-utóbb minde­nütt a világörökség része lesz. Énlaka azonban saját jogán, épületeivel is érdemes rá - ro­vásírásos temploma van, ame­lyet most is sokan látogatnak -, tehát két okból is felkerülhet a listára, ami fellendülést hoz­hat az ott élőknek. Nyilván, ehhez a román államnak is el kell végeznie a maga feladatát a római limesre vonatkozó­an... 2007-ben öt székelyföldi múzeummal is szerződést kö­töttek, és attól kezdve kétéven­ként konferenciákat szervez­nek a székely gazdálkodásról, mesterségekről, népdalokról, iskolai és népi színjátszásról. 2012-től 28 éslaki porta teljes felmérését készítették el, eb­ből kiállítás is született, és a munka folytatódik. Több mint 360 régi, XVII-XIX. századi sírkövet tártak fel - sokat ver­ses feliratokkal -, ebbe már a helybeliek is bekapcsolódtak. A feltárás, örökségmentés mel­lett ez is cél, a visszacsatolás a közösséghez. Átányt Báli János, a Nem­zetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, az Átányért díj idei kitüntetettje mutatta be. Egy Hevestől nyolc kilomé­terre fekvő faluról van szó, amelyen első látásra semmi különös nincs, de a leginkább kutatott településként - ami számos véletlennek köszön­hető - rendkívüli hírnévre tett szert a tudományban, vaskos monográfiák jelentek meg róla német és angol nyel­ven, amikor magyarul nem lehetett (a kommunizmus éve­iben). Különleges, kétbeltel­­kes településszerkezete, ami a nemek elkülönítését hozta - a nők és gyermekek a belső lakómagban éltek, a férfiak a külső, gazdasági övezetekben (tanyákban)­­, zárványjellege - református közösség a kato­likus tömbben - miatt is érde­kes település, és bár az utóbbi időben lakossága és képe is so­kat változott, értékeit ismerő és megélhetését részben kul­turális turizmusra építő la­kossága van: műemlék temp­loma mellett a Kakas-ház, élő paraszti porta, helytörténeti gyűjtemény és két új kiállító­tér is várja a látogatókat. Van helyi értéktárgymozgalom, és új munkahelyek jöttek létre: az önkormányzat kertészetet, állattartó farmot működtet, tésztaüzem is van, a vendé­geknek tehát helyi terméket tudnak kínálni. Mindez nem csupán megélhetést, hanem reményt is ad, ezért érdemes folytatni. Énlakán - ahogy a legtöbb székely faluban - éppen a foly­tatás a legnagyobb kérdés: alig három-négy fiatal család él ott, a többség hetven éven felüli. Óvoda sincs, az iskola - egy nagyobb székely ház egy már lebontott csűrrel - üres, két osztálytermében kiállítást ren­deztek be, mert érdeklődő szép számban van. Kellene még egy korszerű illemhely és egy tájé­koztató központ, ezekhez a ter­vek megvannak, ingyen adják annak, aki felépítésükre vállal­kozik - mondta Visy Zsolt, aki szerint jól alakulnak a dolgok, csak nagyon lassú folyamat­ról van szó. Amíg az azonnali érdek és haszon szempontjá­ból néznek mindent, nem lesz áttörés, de a lehetőségeket fel kell mutatni. Eleinte csoda­bogárnak nézik az embert, aztán lassan kezdik elismer­ni a munkáját, de még mindig nem érzik, hogy nekik is lenne tennivalójuk. Egy falu revita­­lizációjához fiatalok kellenek, munkahelyek, iskola, de senkit sem lehet kívülről megválta­ni, ha ők maguk nem akarják, nem lesz semmi - vélekedett. Reményt a világörökségben lát, ez tény lesz, és biztosan hoz eredményt, remélhetőleg jót. A gyakorló gazda keserű tapasztalatait Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácsel­nök, a Civitas Alapítvány elnöke adta át, aki most készül megírni az ideológiai meggondolásból falura telepedett értelmiségi kálváriáját. 2008-ban bivalyok tenyésztésébe fogott, akkor szembesült azzal a szabad vad­kapitalizmussal, amely 1990 után alakult ki, adócsalással, feketegazdasággal, irigység­gel... A falu, ahogy elképzelé­seinkben él, már nem létezik: kaláka nincs, közösségi szellem nincs, csak emberek, akik na­gyon súlyos egzisztenciális küz­delmet vívnak nap mint nap, évtizedek óta, és a szívesség árát is megkérik. Ennek egyik oka a földtörvényekben rejlik: Énlakán közel 30 év alatt sem sikerült kimérni, telekköny­­veztetni, azonosítani azokat a területeket, amelyekre rég ki­állították a birtokleveleket, és amíg ez meg nem oldódik, nem lehet civilizált mezőgazdaságot folytatni. A betelepülők - még a faluért sok áldozatot hozó nyu­galmazott tanító is - évtizedek után is idegennek számítanak. FOTÓ: CSEDŐ ATTILA De egymás között is farkastör­vények uralkodnak: minden udvaron van traktor, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék az együttmű­ködést... A baj nagyon nagy - véli Kolumbán -, és amíg nem jön egy olyan nemzedék, amely fantáziát lát a természetköze­li életmódban annak minden nyűge ellenére, nem sok esély van a falvak fennmaradásá­ra. Falun nehéz egzisztenciát teremteni, a helybeli erőfor­rásokhoz betelepülő nem fér hozzá, az ingatlanok állapota nem túl jó, támogatásokra, vál­lalkozásfejlesztésre van szük­ség, és mindezek mellett óvo­dákra, iskolákra. Elindult egy mozgalom, vannak már falura költöző fiatalok, de nagy próba­kő a gyermekek iskoláztatása, amin minden jó szándék meg­bukhat. Egy-két család ugyanis nem elég egy óvoda fenntartá­sához, nagyban kell ezt csinál­ni. A falvak elnéptelenedéséről egyébként nem a szocializmus tehet: ez a korábban kitört ipa­ri forradalom eredménye, de most már nincs szükség olcsó munkaerőre sem, mert az élő munka terhe nagy, társadalom­­biztosítást és mindenféle egyéb járulékot kell fizetni, míg a robot után csak profitadót; a mezőgazdaságban is robotosí­­tás folyik, több ezer tehénhez öt ember is elég, így a falunak nincs jövője, és ha szembe­állítjuk a várossal, akkor is vesztesként jön ki. A Civitas Alapítvány az együttműködés irányába próbálja mozdítani a dolgokat, ahol a falu és város nem versenytársként, hanem egymás kiegészítésében él. így volt ez a középkorban is, ma is ebben kellene érdekeltté tenni az érintetteket, a falu jó minő­ségű élelmet, tiszta levegőt, él­hető környezetet tud ajánlani, és erre mindig szükség van... Énlakai ház ■■■■■■ kármentő ■■■■■i Élhető vidék, élhetetlen viszonyok A kommunizmus romboló hatása nem szűnt meg a rend­­­­­szer bukásával: már közel három évtizede, hogy új világ­o­a van, mégsem tudtuk rendezni az előbbi korszak nehéz örökségét. Romladozó gyárak, tömbházakkal elcsúfított telepü­lések, félbehagyott épületek, elprédált közvagyon, szétkorhadt örökség, lerobbant turisztikai létesítmények hirdetik, hogy még távolról sem vagyunk egyenesben, és ezek csak az első látásra szembetűnő dolgok. Mögöttük, többé-kevésbé rejtve, a törvényekben és a fejekben is hasonló állapotok uralkodnak -jelentős részben ennek köszönhető, hogy itt és nem előbbre tartunk. Néhány téren ugyan érezhető némi haladás, de túlságosan lassú­­ és olyan is van, ahol határozott visszafejlődés tehetet­len tanúi vagyunk. Falvaink kiürülése rossz jel, és nem lehet csupán az idők, az életmód, az igények változására fogni: ha tőlünk nyugatabbra, a szintén elöregedő lakosságú Ausztriá­ban, Svájcban, német és francia földön magas hegyekben és nehezen megközelíthető völgyekben is korszerű körülmények között élnek és gazdálkodnak emberek, akkor ez azt jelenti, hogy van mód a kis, sok esetben elzárt települések fenntartá­sára, a hagyomány és a fejlődés összehangolására. Aki már járt ilyen helyen, láthatta, hogy semmi használhatót ki nem dobnak, a régi épületek, csűrök felújítás után is megőrzik for­májukat, arányukat, az újak nem rínak ki sem az utcaképből, sem a tájból. A turizmus új lehetőségeket hozott, de például a sípályák tulajdonjoga nem módosult, nyáron tehenek legelnek rajta, és a kirándulók kedvvel fogyasztják a helyileg előállított élelmiszereket; a vendéglőkben gyakorta hallani saját népi és könnyűzenei slágereket. Jó lenne tanulni tőlük, és nem csupán egyénileg, hanem hatósági szinten is. Mert nálunk a hagyományos, sokat emlegetett rendtartó székely falu eltűnőben, a kaláka és a közösségi érzés kivesző­ben van, a falukép sok helyen már jóvátehetetlenül elromlott. Az önkormányzatok az elmaradott infrastruktúra javításával küzdenek, nem tudnak beleszólni a lakossági mozgásokba, nincs eszközük a nem kívánt elvándorlás vagy betelepülés szabályozására, az iskolák megmentésére, még a megélhetés alapja, a földügyek rendezése is vontatott. Hagyományőrző csoportokból több van városainkban, falun az ifjúság-ha van - inkább importkultúrát - például a mazsorett-táncokat­­ éltet, a régi házakon műanyag ablakok, az újakon rikító színek hirdetik egy világ felbomlását. Néhol akad maroknyi elszánt ember, egy-egy kulturális egyesület, amelynek tagjai próbál­nak valamit tenni a veszendő értékek megmentéséért; vannak falvaink Háromszéken is, ahol betelepülők, régi házakba, bennvalókba szerelmesedett városi értelmiségiek küzdenek az elsüllyedés ellen, ám sokszor nem is a hatóságok, hanem a helybeliek ellenállásán, elutasításán, közönyén bukik meg a jó szándék. Az anyagi támogatás is hiányzik: kevéske pénzt össze­­kalapoznak, pályáznak, de még féknek sem elég, ha egy-egy ablakkeretet, vakolathímet, düledező kaput megmentenek... Itt tartunk 50 évi kommunizmus és 27 évi vadkapitalizmus után. A falvak sorsa keveseket érdekel, nem is téma a közbe­szédben, pedig kellő odafigyeléssel, jól átgondolt, közép- és hosszú távon egymásra épülő intézkedésekkel biztosan meg­tartható lenne gyökereinknek, kultúránknak ez a része is. Nem siratni kellene, hanem cselekedni érte. DEMETER I. ILDIKÓ Tájékoztató tábla Feldobolyban BOKOR GÁBOR • Turisztikai információs táblát avattak a hétvégén Feldobolyban. A pannon magyar, román, an­gol és német nyelven található tájékoztató a faluról. A leírás mellett tanulmányozható a falu térképe, melyen bejelöl­ték a település látnivalóit, például a bejárati székely ka­put, a művelődési házat, a két csörgőt, a régi temetőt. A táb­lát a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület állíttatta, kivitelezői a sepsiszentgyör­gyi Bartha Áron asztalosmes­ter és munkatársai. A szombati ünnepségen Kanyó Antal, Nagyborosnyó község alpolgármestere és nt. Balogh Zoltán, a Kézdi- Orbai Református Egyház­megye esperese köszöntötte a jelenlévőket. Kanyó hang­súlyozta: hasonló ismertető táblát először Svájcban lá­tott, örvendetesnek találja, hogy Háromszéken is egyre szaporodnak. A táblát Kanyó Antal alpolgármester és a nagy­­borosnyói helyi tanácsban Feldobolyt képviselő Csorna Sándor leplezte le. Az ünnep­ségen fellépett a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar Ker­tész Barna karnagy vezeté­sével.

Next