Háromszék, 2019. október (31. évfolyam, 8808-8834. szám)

2019-10-09 / 8815. szám

m 611425 1 65 0 00001 80 0 0 0 0 1 FŰTÉSPÓTLÉK Módosult a jövedelemhatár DEMETER VIRÁG KATALIN » Szta­­kics Éva alpolgármester lapunk­nak elmondta, a kérvényeket idén is az Erege utcai szociális irodában nyújthatják be az ér­dekeltek, az ehhez szükséges igazolásokról, dokumentumok­ról ugyanitt kaphatnak felvilá­gosítást. Akik földgázzal fűtenek - jövedelmük függvényében -20 és 262 lej közötti összegű pót­lékot kaphatnak, az elektromos árammal fűtők számára 240 lej a legmagasabb támogatás, azok, akik fával melegítik otthonai­kat, legtöbb 54 lejes állami hoz­zájárulást kaphatnak havonta. A pótlékot a november-március közötti időszakban folyósítják, az igénylések a fűtési idény ide­je alatt bármikor benyújthatók. Jó tudni, hogy amennyiben az egy főre eső jövedelem, esetleg a család összetétele változik, ezt öt napon belül kötelező jelenteni az Erege utcai irodánál. Tavaly közel félezer sepsiszentgyörgyi család kapott állami támoga­tást, a jogosultak köre azonban évről évre érezhetően csökken. S ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Október 15-től ismét igényelhetik a fűtéspótlékot a megyeszékhelyi lakosok a városháza közösségfejlesz­tési igazgatóságán. Újdonság, hogy ton­ óta először módosult az az egy főre eső nettó jövedelemhatár, amelyre még megkaphatják a családok a segélyt: a korábbi 615 lejről 750 lejre emelték az összeget. www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE] MEGJELENT • MEGJELENT • MEGJELENT • MEGJELENT • MEGJELENT lochom István: Kézdiszéki kulákok és deportáltak A múlt hónap végén a Kézdi­­székért Egyesület gondozásá­ban jelent meg lochom István, lapunk felső-háromszéki tudó­sítója legújabb, huszadik köny­ve, a Kézdiszéki kulákok és de­portáltak, mely a vörös terror áldozatainak állít emléket, és huszonnégy kézdiszéki kulák és deportált, illetve leszárma­zott vallomását, visszaemlé­kezését tartalmazza. A könyv az oral history - elbeszélt tör­ténelem - műfajába sorolható. Kézdiszéki munkatársunk új könyvét október 10-én 18 órá­tól Kézdivásárhelyen a Vigadó emeleti dísztermében mutatja be Kátai Zsuzsánna sepsiszent­györgyi tanárnő, a téma egyik legavatottabb háromszéki szakértője. A könyvbemutató után megtartják a harmadik hadiárva-találkozót, majd a jelenlevők megtekinthetik a könyvben szereplő képek fel­nagyított változatát. A rendez­vény fővédnöke Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a vezetője. Házigazda Ferencz Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Ta­nács kézdiszéki elnöke és Kiss Erika, az iroda munkatársa. Közreműködnek: Héjja Ágnes és Miklós Katalin, a sepsiszent­györgyi Plugor Sándor Művé­szeti Líceum tanárai, valamint Jochom Zsolt versmondó, aki Kardos Győző Oly korban szü­lettem... című versét adja elő. A könyvből részletet a 7.oldalon olvashatnak. CONCORDIA-19 HADGYAKORLAT SZÉKELYFÖLDÖN Elítéli az RMDSZ a helyszínválasztást Elfogadhatatlannak tartja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy Románia két magyar többségű megyéjében, Hargita és Kovászna megyében szerveznek nagyszabású közös gyakorlatot a héten a román védelmi minisztérium, belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a kormányőrség és a különleges távközlési szolgálat katonái számára. Az RMDSZ államfőjelöltje Ion Cristoiu publicista internetes műsorában ítélte el a Concor­­dia-19 elnevezésű hadgyakor­lat helyszínválasztását, a szi­mulációval ugyanis szerinte azt sugallják, hogy a térség la­kói nemzetbiztonsági kockáza­tot jelentetnek. „A hadseregnek természetesen gyakorlatoznia kell az ország területén. De sze­rintem elfogadhatatlan Botea tábornok magyarázata a szé­kelyföldi helyszínválasztásra, Donbaszról és Dél-Oszétiáról beszélt mint hasonló helyze­tekről. Ott, kérem, igazi hábo­rúk zajlottak, amiről nálunk szó sincs” - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: ha valaki a hadsereg vezetőségéből a grú­­ziai vagy az ukrajnai helyzetre asszociál Székelyföld esetében, az vagy félreértett valamit, vagy manipulálni próbál. Az RMDSZ elnöke arra rea­gált, hogy Marian Botea dandár­­tábornok, a hadsereg vezérkari főnökségének hadműveleti ve­zetője a Donyec-medencében és Dél-Oszétiában történtekkel pél­dálózva támasztotta alá a székely­­földi művelet szükségességét. A hadgyakorlat forgatóköny­ve szerint egy sörgyár repült a levegőbe, szennyező vegyi anya­gok kerültek a légkörbe, a had­sereg és a különleges alakulatok pedig az elhárítást, a kárenyhí­tést és a mentést gyakorolják.­­5 Felmentették Markó Attilát Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság tegnap Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, az RMDSZ volt sepsiszent­györgyi parlamenti képviselőjét, akire-a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjaként - első fokon öt év letöl­tendő börtönbüntetést szabott ki a bukaresti táblabíróság egy korrupciós perben.­­5 ■■■■■WM máról holnapra A kormány már megszűnt működni Tk­oincs miniszter. Ezzel indokolta Viorica Dancila a rendőrség gyenge teljesítményét X­s általában és kései beavatkozását konkrét, halálos áldozatokkal végződő bűntényekben. A kor­mányfő ezzel legnagyobb politikai ellenfelére, az új miniszterek kinevezését megtagadó Klaus Iohan­­nis államelnökre próbálja hárítani a felelősséget, holott ő maga cserélgette nyakra-főre, indoklás nélkül a minisztereket. Hiába, mert a dolgok nem működnek. Közle­kedési miniszterünk például van, és nemrég 100 kilométernyi autópálya átadását ígérte, de a jelek szerint ennek negyede sem lesz meg, sőt, az sincs kizárva, hogy az év végi mutató a nullán fog meg­állni. Megnyitottak ugyan 22 kilométert Lugos és Déva között, de Déva és Nagyszeben között lezár­hatnak ugyanannyit, mert süllyed az úttest. Nem ott, ahol pár éve újjáépítették, de ugyanazon a „vá­lasztási” szakaszon, amit azért neveztek így, mert 2014-ben az SZDP akkori kormányfője és elnökje­löltje, Victor Ponta sietett felavatni még a kampány idején. Rajta nem segített, de nagyobb baj, hogy az ország is veszített, sőt, veszít azóta is. A korszerű úthálózat és biztonságos közlekedés hiánya miatt emberek halnak vagy nyomorodnak meg, és a gaz­daság is sínylődik, a kincstári optimizmus dacára. Az Európai Bizottság három évre kiterjedő, hétfőn közzétett jelentése szerint Romániából egyedül a Bukarest-Ilfov régió versenyképessége hasonlítható néhány nyugati városéhoz (köztük Bécshez vagy Prágához), ám ezektől is elmarad a makrogazda­sági stabilitást, a kötelező oktatást, egészségügyi ellátást, munkaerőpiaci hatékonyságot, vállalkozói kifinomultságot illetően, és egyetlenegy területen sem szárnyalja túl a hozzá mérhető uniós régiókat. Csak a szegénységben vezetünk, de ott torony­magasan. Felzárkózásról pedig szó sincs: egy má­sik, hazai felmérés szerint a cigány gyermekek 77, a falusi gyermekek 27 százaléka hagyja ott az iskolát idő előtt, és tízből négy 15 éves kamasz funkcionális analfabéta. És ez nem Ecaterina Andronescu leg­utóbbi leváltása óta jött össze nekünk. Erről azon­ban ugyanúgy hallgatnak a szociáldemokraták, mint a krónikus betegek hiányzó gyógyszereiről. Pedig az egészségügyi tárcának van vezetője. Csak pénze nincs, mert a sokat hangoztatott gazdasági növekedésből a szenvedők istápolására nem futja­­ már ígéretekre is alig, hiszen a 2014-ben felvetett nyolc regionális kórházból csak háromnak az ígére­te maradt, és azok befejezését is 2027-re napolták el. így dolgozik a jövőnek a Dancila-kormány, amelynek 24 miniszteréből hat ugyan hiányzik-a belügyi, igazságügyi, oktatási, környezetvédelmi, energiaügyi és a parlamenti kapcsolattartásért fe­lelős tárcavezető, meg egy harmadik kormányfő­helyettes -, 18 azonban csak lapít. A gondok pedig nagyon régóta gyűlnek, halmozódnak egymásra megoldatlanul, mert a politikusok zömének - le­gyenek kormányon vagy ellenzékben - mindig va­lami más a fontos. A fő kérdés tehát nem az, hogy megbukik-e ez a háromnegyedes kabinet, hanem az, hogy lesz-e valódi, felelős és építő kormánya Romániának, és mikor. DEMETER J. ILDIKÓ

Next