Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)
1839-02-23 / 16. szám
naszmos Szombat Február 33 kán. MITXiATSÁ&OIf. Az idegen. Eredeti novella. A’ nap kicsúszva a’ hegyek megűl, megcsókold a’ földet, ’s a’ föld érzett, keménysége enyhült, a’ nappal szerelemre gyuladt.— tavaszion! Nem mondom el örömét a’ földnek , mellyet változásán érzett; nem mondom el az emlényeken minő bájharmat fogta fel a’ nap sugárit , tükrözvén lángzó vissza sugárzásában ürömit a’ tavasz iránt. Nem mondom el gyümölcsét szerelmöknek ; nem mondom, milly szép virágokat mutatott bé a föld a’ napnak szerelmi szülött gyanánt ki a’ természetet tavaszi hajnalon érző kebellel tekinthető, a’ ki látott a’ természetben fejlődni ezer virágokat; az látta a’ föld örömét ’s szerelmét a’ nap iránt, de a’ mit látott, azt szóval ki nem mondható , mert keble feldagadt érzeteiben. Majd fentebb kél a’ nap, és még forróbb ölelkezésben lesz a' földdel, — — — még fölebb hág; — — ’s a’ föld, reszket a’ kőtűz miatt, keblében üdvül kincset hoz , mellyeket mi gyémánt, rubin , ’s aranynak nevezünk, mert keble forró a’ nap iránt! — És immost, lásd Linám , ősz lett — mond U—..; szeretettjével egy lelombozott ákácz alatt kéjelgve — milly puszta a’ láthatár! A’ nap hűtlen leve ’s szerelmesét — a’ puszta tájra mutatva — lásd mint elsápasztá! mint halnak el fokonként reményei! — öröm szülötte szép virágai — mint lesznek zsákmányal a’ kérlelhetlen viharnak! Oh Lina, ha ez lenne forró szerelmünk képmása — úgy hagyj meghalnom — mostani szerelmed csókjai közt, — hogy az üdv, mellyet jelenleg erezek , meggyilkolhassa bennem az életet ’s én, meghalva bár, de dermedt testembe fagyva ez erezet — legyek szírt, vagy legyek virág, melly hirtelen megfagyott, de szinét a’perez alatti kimúlásban meg nem változtatható ! legyek halott! — fojts meg csókoddal, — csak tudjam, hogy e’ napnál állandóbb leszesz — szeretni fogsz. Lina erre nem felelt, csak feddő s mégis kérőleg emeléd—óra nagy sötétkék szemeit, ’s a szerelmesek egymás keblére dőlve — boldogságokat él- ezek. A’ táj, hol a’ két szerelmest megpillantok, G... gazdag földes ur jószága, ’s háza — Lina apjáé volt. — G... előkelő ur lévén a’ megyében mostan tartandó megyei gyűlésre ment — táblabirói kötelességének megfelelendő. — ’S igy (.... nője, néhány év előtt sírba szállván , a’ háznál nem maradt egyéb, a’ cselédségnél ’s U...nál, ki már néhány holnap óta a’ házhoz tartozott, ’s igy ideje volt , szép tulajdonai ’s kecses külseje által, magát G...vel meg kedveltetni , ’s szerettetni imádotta lányával. U...t. a’ cselédség is szerfelett kedvesé ’s e’ szerént miattok Linával bátran társalkodhatok — sőt a’ mint szerették volna hinni — egymás közt beszélék is, hogy U... a’ kisasszonyt nőül veendi !■ A’ mit a’ cselédség egymás közt beszélt, a’ szerelmeseknél tervvé vált, ’s a’ terv G...uz Lina apja haza tértével világosságra jött ’s létesült is , mert G... tudván az emberek lelkét becsülni, U...val egészen megbarátkozék — ’s lányát nőül igéré, mert ő jó férjt kérése, kit a’ természet ’s nem az emberiség álda meg. .* * * Előpodái a’ télnek nem sokára megjelentek; szél fújt a’ völgyeken, melly a’ színétől is megrablott növényre zúzmarát lehele, — a’ fák pusztán hagyott ágai csörögve — mintegy jelentői voltak a’ földnek, hogy az megholt, ’s rideg sírjába megy. Illy halni készülő természetnek valék tanúja F.. faluból Cs.. felé indulva; a’ mint a’ két falu közötti út mellett fekvő sirkertbül, nyögést, ’s szilaj kaczajt hallék, mellyet a’ szél töredezve csapkodott ide ’s tova a’ nagy üres természetben — Mi hang? mi zaj ? — Megütközém ! — A’ föld jajgat talán ? mert fáj neki a’ fázás, hideg koporsójában ? vagy az emlékkő üt gúny kaczajt halottja fejénél ? — hogy ő határozzon a’ felett, ki életében pompát vadászva utálta az alattvalókat, mert azoknak sorsa nem engedd, hogy véle az üdv között pályát futhassanak? — Hasonló gondolatok villantak agyamon keresztül — ’s még szivrehatóbb jajt — még bánatosabb, gyötrő kaczajt hallék ! — A’ hang felé irányzóm most figyelmemet: szemem a’ sirkertben szét legeltetém, de egyebet pusztaságnál és egy, dérrel behuzottnak látszó emlékkőnél nem látok, melly azonban figyelmemet magára vonó, mert felette egy eltépett sötét fátyolt véltem sejteni: — hihetőleg a’ halott szerelmesétől avagy rokonától; — bánat avagy emlék jeléül hagyva ?— — Ez azonban fölébresztett vágyamat nem elégitéki, mert én hangot hallék ; — hangot, bánatosat , mint a’ sirlakóé, — kétségbeesőt, mint a’ sorstiprott földié! — ’S szemem a’ könnyektül, — mellyeket a’ hideg csalt elő — megmenténi, erőltetém; — ’s világosabban ’s merőbben nézdelék! — És ah!bár ne láttam volna soha, vagy repedt volna meg szivem azonnal, hogy sem belé kellett vésni az emlékezetet a’ felől, mellynek oly hirtelen valék tanúja, ’s melly olly bánatosan hatá meg keblem; — miként miatta, mi most is , óráimat gyakran keserítve látom! Öt6dik szám. Első félév.