A Hazáért, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-25 / 47. szám

AZ Állomány VÉDELMÉBEN atonai igazságügyi szervek — így ez a kifejezés nem so­kat mond az „átlagkatoná­nak”. Azt hiszi, semmi dolga sincs velük, és megvonja a vállát. Ka­tonai ügyészség, bíróság, így már inkább, de tagadhatatlan: bizonyos mérvű idegenkedéssel gondol rájuk. Hiszen hallott eseteket, amikor va­laki „odakerült”, és hallhatott ilyesfajta érveléseket — persze, a többség nem önmagával, hanem másokkal kapcsolatban —, hogy „elvtárs, ha így folytatja..Sőt, legrosszabb és elszigetelt esetben még azt is mondhatták neki, ha „ezt meg ezt elköveti, feltétlenül odakerül.. Egy magas szintű értekezlet azon­ban, ahol a katonai igazságügyi szervek képviselői és a nyugati határőrkerületek vezető tisztjei ta­lálkoztak, tanácskoztak, arról győ­zött meg, hogy ideje lenne már ezt az alaptalan és jogosulatlan idegenkedést végleg felszámolni. Mert az idegenkedés egyik oka nyilvánvalóan az ismeretek gyen­gesége és hiányossága — már ami a sorozott állomány nagy részének jogi tájékozottságát illeti —, a má­sik pedig a lényegesen hatéko­nyabb és jobb nevelési eszközök helyett elvétve még ma is alkal­mazott fenyegetés. Holott az említett értekezleten sem annyira a joggyakorlatról, a bűncselekmények megtorlásáról volt szó — a bűnesetekre inkább csak példaként hivatkoztak —, hanem sokkal inkább ezek megelőzéséről általában és konkrétan. Másként kifejezve: az állomány védelméről. (Hogy néha önmaguktól is meg kell védeni egyes embereket, s a bűnt minden esetben megtorolni — egyik is, másik is az állomány védelmében történik, az természe­tes.) A katonai igazságügyi szervek tevékenysége társadalmi rendünk fejlődését követve változott és szé­lesedett ki elsősorban a megelő­zéssel. Ezt ugyan a parancsnokok végzik elsősorban, de szinte min­dig és mindenütt a katonai igaz­ságügyi szervek segítségével és tá­mogatásával. Ha nem így lenne, aligha kellene túlságosan sokat fog­lalkoznunk az említett értekezlet­tel, hiszen a fegyelemsértések szá­ma és súlya — az értekezlet rész­vevői fogalmaztak így — általában csökkenő tendenciát mutat. A ka­tonai közösségek számára azonban nem lehet közömbös az a néhány század­ százalék sem, amelyekkel a bűncselekmények aránya kifejez­hető. Hiszen minden esetben arról van szó, hogy egy embert elvesz­tettünk, valakire nem tudtunk hat­ni.­­Holott, ha jól csináljuk, talán tudtunk volna.T­ársadalmunk alapvető huma­nizmusából fakad, hogy a bűncselekményekkel kapcso­latban nálunk a fő feladat a meg­előzés, és nem a megtorlás. Még a megtörtént esetekben is azt ku­tatjuk, mit kellett volna másként, jobban csinálnunk, milyen eredő­ket megszüntetnünk, hogy a cse­lekmény ne következzék be. A megelőzés sokoldalú és sok­féle módszerrel végezhető feladat. Azt nem véletlenül szögezik le mindig és mindenütt, hogy a sza­bályzatok előírásainak ismerete, betartása és betartatása, más szó­val a tudatos fegyelem jórészt ki­zárja a fegyelemsértések és bűn­­cselekmények lehetőségét. Most azonban a súlyosabb fegye­lemsértések, a bűncselekmények sajátos eszközeiről szeretnénk szól­ni inkább, az értekezleten elhang­zottak alapján. Arról a feladatsor­ról, amely az értekezleten többféle megközelítésben is szóba került: a jogpropaganda, az okkutatás és vé­gül az egyes megtörtént, jellemző bűncselekmények komplex meg­ismertetése az állománnyal. (Komp­lex olyan értelemben, hogy feltár­juk azokat a körülményeket, ame­lyek lehetőséget teremtettek a bűn­­cselekményre, ismertetjük magát a bűnt és végül a közösségre és az elkövetőre nézve káros követ­kezményeit.) Jó-e a jogpropagandánk? — vetőd­het fel mindjárt a kérdés. Egyér­telmű igennel vagy nemmel nehéz rá válaszolnunk. Ha az eddig ki­alakult formákat nézzük — a tájékoztatást, az indokolt esetben megrendezett helyszíni nyílt tárgya­lásokat, kiállításokat —, akkor azt mondhatnánk, jók ezek a formák és beváltak. Ha viszont a hatékony­ság oldaláról próbálunk meg vála­szolni, aligha mondhatunk mást, mint hogy lehetne jobb is. Előfordul még, bár mind ritkábban, hogy fe­nyegetés formáját ölti ez a propa­ganda. Előfordul, hogy felszínes és pontatlan, sőt hézagos s mindez egyéni tragédiák forrása lehet. e nem jogpropagandánk hiá­nyaira mutat-e, hogy időről időre vitatéma a polgári és a katonai bíróságok „eltérő szigorú­sága”? Szinte mindannyian hallot­tuk már feltenni a kérdést: „mit kap a határsértő, akit elfogunk és mit kapok én, ha alszom és elcsúszik mellettem?” Holott tulajdonképpen egyszerű bizonyítani a katonai eskü szavaival, katonáink eddig szerzett ismereteivel, hogy az a társadalmi szempontból veszélyesebb cselek­mény, amely éppen a­z állam védel­mére, a törvényesség betartására hivatott egyik szerv figyelmét, akció­egységét gyengíti. Akad tehát tennivalónk a jog­­propaganda terén és akad az ok­­kutatás vonatkozásában is. Néha erőltetetten még mélyebbre és mé­lyebbre akarunk ásni a fegyelem­sértések oka után, amikor éppen­séggel nem kellene, mert egy-két szembeötlő jelenség megszüntetésé­vel maga a cselekmény már meg­akadályozható lett volna. Máskor pedig megelégszünk a felszíni jelen­ségekkel, holott csak mélyebbre ásva juthatnánk használható ismeretek birtokába. Az okkutatásnak pedig semmi esetre sem az a célja, hogy önmagunkat vagy másokat elmarasz­taljunk — a mulasztók felelősségre­­vonása itt is csak kísérőjelenség —, hanem elsődlegesen az, hogy az egyik esetből a másikra nézve is értékes tanulságokat vonhassunk le. végül az egyes jellemző bűn­­cselekmények bemutatására, megismertetésére sok minden történt az elmúlt években, de akad­nak még olyan lehetőségek, amelyek segítenék a parancsnokokat a ten­denciák, bizonyos típusjelenségek fel­ismerésében, értékelésében s az el­lenük folytatott küzdelemben. Pél­dául ha a katonai igazságügyi szer­vek egy-egy ilyen esetet kommen­tárral, a most szokásosnál elemzőbb módon járnának a parancsnokok és indokolt esetben a személyi állo­mány elé. Úgy vélem azonban, a fentiekkel együtt is, az említett tanácskozás legfőbb tanulsága az volt: a katonai igazságügyi szervek a parancsnokok­kal karöltve az állomány védel­méért, védelmében dolgoznak. Azért, hogy a bűncselekmények számának csökkenő tendenciája tovább érvé­nyesüljön. Szabó József шшт—штш—?аш»Фт"Г\Л МИШ Ml"■......... Jó pihenést! Becsülettel eltöltött évtizedek után vonult nyugalomba Borsos László határőr őrnagy elvtárs, aki a hiva­tásos állomány ünnepi gyűlésén, mun­kájának elismeréseként vette át Guba Lajos ezredes elvtárstól a miniszteri kitüntetést és jutalmat. (Végh Lajos határőr felvétele) AZ ELMÚLT NAPOKBAN ke­rült sor a szombathelyi határőr­ségnél a híradók — osztályos fo­kozatáért folyó — versenyének felülbírálására. Gerzsenyi József főtiszt elvtárs alegységéből tizen­hárman neveztek be a versenybe. A vizsgabizottság örömmel hall­gatta az elméleti kérdésekre adott helyes válaszokat és figyel­te a gyakorlati feladatok hozzá­értő végrehajtását. Végeredmény­ben valamennyien teljesítették a versenymozgalom szakmai mun­kában előírt követelményeit. " MEGKEZDŐDÖTT a szocialista versenymozgá­­s értékelése M. őrnagy alegységénél is. Különö­sen, az évi összesítés kiszámítása bonyolult, mert számos elvtárs nem tartózkodott állandóan az al­­h­írnél, mégis egész évi munkáját kell figye­lembe veh­esni. Ezen kívül a benevezés előtti ered­ményeket is számon tartják.­ ­ Érdekes mesterséget űz Bru­­zsa József határőr. „Aranycsináló.” Deszkából, vasból, minden anyagból ké­pes „aranyat” varázsolni, ha az megfe­lelő helyen van. Sőt, nemcsak aranyat, hanem különböző használati cikkeket, az órától az orkánig. Társai már szám­talanszor megkörnyékezték, hogy ki­szedjék belőle féltve őrzött titkát. Varázslataival már több mint 150 ezer forintot teremtett elő. Állítólag az alegységnél az állomány jelentős része rávetette magát eme alkémia okkult tudományára. Az eddigi kísérleteket azonban nem mindig kíséri siker. Bruzsa határőrnek erről az a véle­ménye, hogy társai rossz helyen pró­bálkoznak. Hiszen ha e középkorban tiltott tudománnyal foglalkozna, rég megjelentek volna az ittkvizí­torok, de — mint mondja — eddig csak csaló csempészekkel akadt dolga. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk legutóbbi, 46. számának második oldalán megjelent közleményünk második bekezdésének első mondata helyesen így hangzik: „A belügyminiszter elvtárs a BM Karhatalom törzsfőnökét, Seller Mihály rendőr ezredest bízta meg a BM Karhata­lom országos parancsnoki teendők ellátásá­val.” A BM HATÁRŐRSÉG ÉS A BM KARHATALOM LAPJA.­­ Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ, kép- és tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ, SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-936, 364-547/198-as mellék. Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ. Előfizetési ára havonta 6.— Ft - BELSŐ HASZNÁLATRA: 70.4056/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v. Bolgár Imre.

Next