A Hazáért, 1970 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1970-11-25 / 47. szám
AZ Állomány VÉDELMÉBEN atonai igazságügyi szervek — így ez a kifejezés nem sokat mond az „átlagkatonának”. Azt hiszi, semmi dolga sincs velük, és megvonja a vállát. Katonai ügyészség, bíróság, így már inkább, de tagadhatatlan: bizonyos mérvű idegenkedéssel gondol rájuk. Hiszen hallott eseteket, amikor valaki „odakerült”, és hallhatott ilyesfajta érveléseket — persze, a többség nem önmagával, hanem másokkal kapcsolatban —, hogy „elvtárs, ha így folytatja..Sőt, legrosszabb és elszigetelt esetben még azt is mondhatták neki, ha „ezt meg ezt elköveti, feltétlenül odakerül.. Egy magas szintű értekezlet azonban, ahol a katonai igazságügyi szervek képviselői és a nyugati határőrkerületek vezető tisztjei találkoztak, tanácskoztak, arról győzött meg, hogy ideje lenne már ezt az alaptalan és jogosulatlan idegenkedést végleg felszámolni. Mert az idegenkedés egyik oka nyilvánvalóan az ismeretek gyengesége és hiányossága — már ami a sorozott állomány nagy részének jogi tájékozottságát illeti —, a másik pedig a lényegesen hatékonyabb és jobb nevelési eszközök helyett elvétve még ma is alkalmazott fenyegetés. Holott az említett értekezleten sem annyira a joggyakorlatról, a bűncselekmények megtorlásáról volt szó — a bűnesetekre inkább csak példaként hivatkoztak —, hanem sokkal inkább ezek megelőzéséről általában és konkrétan. Másként kifejezve: az állomány védelméről. (Hogy néha önmaguktól is meg kell védeni egyes embereket, s a bűnt minden esetben megtorolni — egyik is, másik is az állomány védelmében történik, az természetes.) A katonai igazságügyi szervek tevékenysége társadalmi rendünk fejlődését követve változott és szélesedett ki elsősorban a megelőzéssel. Ezt ugyan a parancsnokok végzik elsősorban, de szinte mindig és mindenütt a katonai igazságügyi szervek segítségével és támogatásával. Ha nem így lenne, aligha kellene túlságosan sokat foglalkoznunk az említett értekezlettel, hiszen a fegyelemsértések száma és súlya — az értekezlet részvevői fogalmaztak így — általában csökkenő tendenciát mutat. A katonai közösségek számára azonban nem lehet közömbös az a néhány század százalék sem, amelyekkel a bűncselekmények aránya kifejezhető. Hiszen minden esetben arról van szó, hogy egy embert elvesztettünk, valakire nem tudtunk hatni.Holott, ha jól csináljuk, talán tudtunk volna.Társadalmunk alapvető humanizmusából fakad, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatban nálunk a fő feladat a megelőzés, és nem a megtorlás. Még a megtörtént esetekben is azt kutatjuk, mit kellett volna másként, jobban csinálnunk, milyen eredőket megszüntetnünk, hogy a cselekmény ne következzék be. A megelőzés sokoldalú és sokféle módszerrel végezhető feladat. Azt nem véletlenül szögezik le mindig és mindenütt, hogy a szabályzatok előírásainak ismerete, betartása és betartatása, más szóval a tudatos fegyelem jórészt kizárja a fegyelemsértések és bűncselekmények lehetőségét. Most azonban a súlyosabb fegyelemsértések, a bűncselekmények sajátos eszközeiről szeretnénk szólni inkább, az értekezleten elhangzottak alapján. Arról a feladatsorról, amely az értekezleten többféle megközelítésben is szóba került: a jogpropaganda, az okkutatás és végül az egyes megtörtént, jellemző bűncselekmények komplex megismertetése az állománnyal. (Komplex olyan értelemben, hogy feltárjuk azokat a körülményeket, amelyek lehetőséget teremtettek a bűncselekményre, ismertetjük magát a bűnt és végül a közösségre és az elkövetőre nézve káros következményeit.) Jó-e a jogpropagandánk? — vetődhet fel mindjárt a kérdés. Egyértelmű igennel vagy nemmel nehéz rá válaszolnunk. Ha az eddig kialakult formákat nézzük — a tájékoztatást, az indokolt esetben megrendezett helyszíni nyílt tárgyalásokat, kiállításokat —, akkor azt mondhatnánk, jók ezek a formák és beváltak. Ha viszont a hatékonyság oldaláról próbálunk meg válaszolni, aligha mondhatunk mást, mint hogy lehetne jobb is. Előfordul még, bár mind ritkábban, hogy fenyegetés formáját ölti ez a propaganda. Előfordul, hogy felszínes és pontatlan, sőt hézagos s mindez egyéni tragédiák forrása lehet. e nem jogpropagandánk hiányaira mutat-e, hogy időről időre vitatéma a polgári és a katonai bíróságok „eltérő szigorúsága”? Szinte mindannyian hallottuk már feltenni a kérdést: „mit kap a határsértő, akit elfogunk és mit kapok én, ha alszom és elcsúszik mellettem?” Holott tulajdonképpen egyszerű bizonyítani a katonai eskü szavaival, katonáink eddig szerzett ismereteivel, hogy az a társadalmi szempontból veszélyesebb cselekmény, amely éppen az állam védelmére, a törvényesség betartására hivatott egyik szerv figyelmét, akcióegységét gyengíti. Akad tehát tennivalónk a jogpropaganda terén és akad az okkutatás vonatkozásában is. Néha erőltetetten még mélyebbre és mélyebbre akarunk ásni a fegyelemsértések oka után, amikor éppenséggel nem kellene, mert egy-két szembeötlő jelenség megszüntetésével maga a cselekmény már megakadályozható lett volna. Máskor pedig megelégszünk a felszíni jelenségekkel, holott csak mélyebbre ásva juthatnánk használható ismeretek birtokába. Az okkutatásnak pedig semmi esetre sem az a célja, hogy önmagunkat vagy másokat elmarasztaljunk — a mulasztók felelősségrevonása itt is csak kísérőjelenség —, hanem elsődlegesen az, hogy az egyik esetből a másikra nézve is értékes tanulságokat vonhassunk le. végül az egyes jellemző bűncselekmények bemutatására, megismertetésére sok minden történt az elmúlt években, de akadnak még olyan lehetőségek, amelyek segítenék a parancsnokokat a tendenciák, bizonyos típusjelenségek felismerésében, értékelésében s az ellenük folytatott küzdelemben. Például ha a katonai igazságügyi szervek egy-egy ilyen esetet kommentárral, a most szokásosnál elemzőbb módon járnának a parancsnokok és indokolt esetben a személyi állomány elé. Úgy vélem azonban, a fentiekkel együtt is, az említett tanácskozás legfőbb tanulsága az volt: a katonai igazságügyi szervek a parancsnokokkal karöltve az állomány védelméért, védelmében dolgoznak. Azért, hogy a bűncselekmények számának csökkenő tendenciája tovább érvényesüljön. Szabó József шшт—штш—?аш»Фт"Г\Л МИШ Ml"■......... Jó pihenést! Becsülettel eltöltött évtizedek után vonult nyugalomba Borsos László határőr őrnagy elvtárs, aki a hivatásos állomány ünnepi gyűlésén, munkájának elismeréseként vette át Guba Lajos ezredes elvtárstól a miniszteri kitüntetést és jutalmat. (Végh Lajos határőr felvétele) AZ ELMÚLT NAPOKBAN került sor a szombathelyi határőrségnél a híradók — osztályos fokozatáért folyó — versenyének felülbírálására. Gerzsenyi József főtiszt elvtárs alegységéből tizenhárman neveztek be a versenybe. A vizsgabizottság örömmel hallgatta az elméleti kérdésekre adott helyes válaszokat és figyelte a gyakorlati feladatok hozzáértő végrehajtását. Végeredményben valamennyien teljesítették a versenymozgalom szakmai munkában előírt követelményeit. " MEGKEZDŐDÖTT a szocialista versenymozgás értékelése M. őrnagy alegységénél is. Különösen, az évi összesítés kiszámítása bonyolult, mert számos elvtárs nem tartózkodott állandóan az alhírnél, mégis egész évi munkáját kell figyelembe vehesni. Ezen kívül a benevezés előtti eredményeket is számon tartják. Érdekes mesterséget űz Bruzsa József határőr. „Aranycsináló.” Deszkából, vasból, minden anyagból képes „aranyat” varázsolni, ha az megfelelő helyen van. Sőt, nemcsak aranyat, hanem különböző használati cikkeket, az órától az orkánig. Társai már számtalanszor megkörnyékezték, hogy kiszedjék belőle féltve őrzött titkát. Varázslataival már több mint 150 ezer forintot teremtett elő. Állítólag az alegységnél az állomány jelentős része rávetette magát eme alkémia okkult tudományára. Az eddigi kísérleteket azonban nem mindig kíséri siker. Bruzsa határőrnek erről az a véleménye, hogy társai rossz helyen próbálkoznak. Hiszen ha e középkorban tiltott tudománnyal foglalkozna, rég megjelentek volna az ittkvizítorok, de — mint mondja — eddig csak csaló csempészekkel akadt dolga. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk legutóbbi, 46. számának második oldalán megjelent közleményünk második bekezdésének első mondata helyesen így hangzik: „A belügyminiszter elvtárs a BM Karhatalom törzsfőnökét, Seller Mihály rendőr ezredest bízta meg a BM Karhatalom országos parancsnoki teendők ellátásával.” A BM HATÁRŐRSÉG ÉS A BM KARHATALOM LAPJA. Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ, kép- és tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ, SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-936, 364-547/198-as mellék. Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ. Előfizetési ára havonta 6.— Ft - BELSŐ HASZNÁLATRA: 70.4056/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v. Bolgár Imre.