Havi Magyar Fórum, 2002 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
MŰVÉSZETI ÉLET anyjai. Hogy felejthettem ki e nagy sorból Weöres Sándor Anyám c. versét, melyet Kodály is megzenésített. M. S. Mester Golgotáján Mária élettelen keze a lelkűlét olyan felsőfoka, mely a szeretet, a jóság, erős, szívós, legyőzhetetlen élete ugyanúgy, mint József Attila mama verseinek egyedülálló meghittsége. Ami M. S. Mester Máriájának élettelen anyakezét illeti, az maga az élet, nem az elmúlás semmiképpen, mint a ninivei Haldokló nőstényoroszlán lába az i. e. VII. századból. Az is felejthetetlen, ahogy Medgyessy Ferenc az „Ülő kislányában a kezdődő nőt mintázza, Illyés Gyula a Szekszárd felé c. versben a kezdődő és végérvényes anyaságot annak minden áhítatával, már nyitányállapotában is: ívek, ívek, ívek sok-sok régióban. Elsőként Batsányi János az a világ költői közül, aki elkiáltja: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Özönölnek mennyien, de mennyien a Szajna-parti világfővárosba. Ady, Picasso, Brancusi, Sztravinszkij és a reneszánsz iparművészet magyar remeke, a Luky kehely: Világmérték. Az 1373-ban mintázott Szent György-lovasszobor, a Kolozsvári testvérek alkotása a reneszánsz kezdete, megelőzi Ghiberti és Donatello eszményeit. A világ II. Gyula pápát és a Medicieket ünnepli, mint Itália művészetpártolóit, a szépség örök érvényű kezdeményezőit. És Hunyadi Mátyás? A visegrádi palota romja arról tanúskodik, hogy Medicihez hasonló erejű szépségerjesztő volt Mátyás király is, a corvinákról, a kor egyik legnagyobb budai könyvtáráról nem is beszélve. Ez is egy ív, a magyar művészet jelentős értéke. Id megrendít az összefüggés monumentalitása, a magyar poézis íve, mely szellemi értelemben fölér a római Titus, Nagy Konstantin és Septimus Severus diadalívekkel. Michelangelo Jeremiása a sixtusi kápolna mennyezetén a kiindulópont. A próféta magába merülve gondolkodik az emberiség sorsán. Ugyanezt teszi Shakespeare Hamletje, Goethe Faustja. Az ő válaszuk a lényeget illetően passzív. Nem így magyar folytatás! Berzsenyi háborog a nemzet romlottságán, Kölcsey fohászkodik az Istenhez jobb sorsért, Vörösmarty cselekvő hűséget követel, más műveiben, így a Gondolatok a könyvtárban c. versben áhítja, sürgeti a küzdelmet „Erőnk szerént a legnemesbekért". Madách Tragédiájának végszava is a küzdés hirdetése, vállalása. Beethoven a francia forradalom testvériségimperativusát hangosítja, ezt teszi Vörösmarty is, Dosztojevszkij Zoszima sztarecével ellentétben ők cselekvő energiákat sürgetnek. József Attila egyetemessége emberséggel bővített magyarságot óhajt, Radnóti arra utal, hogy a sorsában zsugorított egyén küzdelme a védekezésre korlátozódik: „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!" Illyés hatalmas mondata a zsarnokságról annak sátáni hatalmát összegezi, s hogy kimondja, ha nem is „födi el a bajt", de csökkenti, megfordítja általa. Az emberiség nagy ívében a magyar poézis kinyilatkoztatása módosít, a cselekvés energiáit mozgósítja, magyar művek nyitánya, végszava a küzdés, a küzdelem, főleg Vörösmartynál és Madách Imrénél. Még keményebben Petőfinél, aki „Talpra" szólítja az igazságot. Babits Jónás könyve nem fogadja el Jónás próféta Michelangelónál is látható hátrahanyatlását, a némaságot cinkosnak ítéli, harcos, tettekben megnyilvánuló humanizmust követel a világtól. Pilinszky „Apokrif "-je nagy látomás, terhe nagyságában, hogy defenzív, nem így Ratkó József, Szécsi Margit, Utassy József, akik igazi 48-ért, igazságért, jövőért kiáltanak! A nagy ív Michelangelótól a „Gondolkodó"-t mintázó Rodin-plasztikáig terjed, melyet Ady „Az élet szobrának" nevezett, s ebben az ívben a gondolkodás nagy megállóhelyeit teremtő magyar mesterművek is szerepelnek a maguk tisztító küzdéstöbbleteikkel, melyet a továbbiakban Hemingway „Az öreg halász és a tenger "-ében is felfedezhetünk. Kiderül az is, hogy míg Goethe Faustjának remek interpretációi születtek, szinte azonos rangon Gounod, Berlioz és Liszt Ferenc jóvoltából, addig Madách Imre remekművének nincs méltó zenei kísérete. Ez a terhe Petőfi János Vitézének is, hogy továbbteremtőjének Erkel, Bartók, Kodály helyett csak egy Kacsóh Pongrác-i minőség jutott. Mindazonáltal figyelmeztető Donatello Dávidja, hiszen a szobor némaságának szózata az, hogy a győzelem is vereség. Valóban az? Pontosítva, csak együtt győzhet a nép, együtt győzhet a nemzet, együtt győzhet az emberiség, külön-külön minden előny, minden hátrány, vereség. A magyar poézis természete a figyelmesség is, az érték tisztelete, azonnali fölismerése, így az európai költők közül, Goethét megelőzve, az első Csokonai, aki felfedezte Hafizt, a perzsa költészet klasszikusát. Kétségtelen, mivel minket a történelem erősen kötözött, ezért líránk társadalmi jellege a meghatározó, az élet, az angolok a maguk „fényes elszigeteltségében" foglalkozhattak a lét problémáival, így merőben más Blake és Petőfi költészete, bár bölcseleti mélységek nem hiányoznak Balassi, Berzsenyi, Vajda költészetéből sem. Megállunk a mosolynál. Ez az élet nagy ajándéka, az arc és a lélek virága. Tiszta, sértetlen öröm. Alapfokában felsőfok, boldogság, mert a mosoly fokozása a nevetés, már képtelen gyarapítani a derűt, a mosolyünnep, a nevetés hétköznap, harsányabb kincs, ami fogyatkozás éppen növekedésében. Ez a mosoly egyetemessége és relativitása. Paradox igazság, Ázsiában fillérekért többen mosolyognak, mint dollárokért az USA-ban. Thaiföld mosolyország, Írország a pro Havi Magyar Fórum, 2002. augusztus 91