Havi Magyar Fórum, 2013 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-01 / 1. szám

JÖHET IDŐ, HOGY EMLÉKEZNI BÁTRABB DOLOG LESZ, MINT TERVEZNI Dombrády Lóránd Fordulat a háború menetében - reménytelen elszakadási kísérletek Hitler 1942. január 1-jén levelet írt Horthynak, melyben bejelentette Ribbentrop és Keitel közelgő látogatását. Nyílt titok volt, hogy a vendégek je­lentős magyar hozzájárulást fognak kérni a német hadsereg tavaszi hadműveleteihez, s egyéb óha­jaik is lesznek. Az előterjesztendő kérdés nagyság­rendje és a várható magyar fenntartások indították Hitlert, hogy ezúttal ne csak levélben kérjen, hanem külügyminisztere és hadseregének főpa­rancsnoka személyesen terjesszék elő az ügyet. Nem volt ismeretlen ugyanis a magyar vezetés előtt, hogy a szovjet csapatok december 6-án megindí­tott támadása súlyos veszteségeket okozott a né­met hadseregnek, s mintegy 100 km-rel vetette visz­­sza. A vereség olyan nagy hatással volt Hitlerre, hogy leváltotta több tábornokát, és maga vette át a hadsereg irányítását. A kialakult nehéz helyzetben szövetségeseire is egyre inkább szüksége volt, mi­vel tavasszal újabb támadást akart kezdeni a szov­jet fronton. Ribbentrop az egész magyar hadsereget kérte Horthytól. Figyelmeztette azokra az áldozatokra, melyeket a Wehrmacht már eddig is hozott Ma­gyarországért. Itt az idő - hangsúlyozta -, hogy a magyar kormány meghálálja ezt, s nagy erőkkel vegyen részt a végső győzelem kivívásában. Ha a válasz nemleges lenne, az kiválthatja a führer ha­ragját. Esetleg egyáltalán nem tart igényt a magyar honvédségre, ami igen rossz hatással lenne az egész német népre. Egy ilyen helyzet természete­sen meghatározó lehet a további magyar területi követelések szempontjából is. Ribbentrop kitért a magyar-román viszonyra. Megígértette Horthy­­val, hogy amíg a közös háború véget nem ér, nem lép fel ellenségesen Románia ellen. A német külügyminiszter ezt követően Bárdos­­syval tárgyalt, aki közölte vele: „Magyarország ugyan nem bocsáthatja rendelkezésre hadseregét száz százalékban a keleti hadjárat céljára, de haj­landó lehetőségeinek legvégső határáig elmenni, azaz a hadjáratban az eddiginél lényegesen na­gyobb erőkkel részt venni." Ribbentrop elégedett volt az eredménnyel, ráadásul megnyugtató ígé­retet kapott a gabona- és olajszállítmányok növelé­sére, valamint az SS-toborzások ügyében is. Horthy Ribbentrop távoztával 1942. január id­én levelet küldött Hitlernek, s jó szövetségesként tudatta vele, hogy kérésének eleget téve, a sorskö­zösség átélésével, fegyvertársi hűséggel kíván részt venni továbbra is a döntő ütközetben. Eddig is megtette a magáét, hiszen a nagy erőfeszítések árán felszerelt gyorshadtestet vetette be, amelyik meglehetősen leharcolt állapotban került haza. Szilárd elhatározása - írta -, hogy erőnkhöz mér­ten támogatjuk a közös erőfeszítéseket. Figyelem­mel kell azonban lennünk a Balkánon kialakult vészterhes helyzetre és a feszült magyar-román viszonyra is. Ez felveti a Duna-medence Németor­szág és Magyarország számára egyaránt fontos stratégiai helyzetét, ami a magyar fegyveres erők készenlétben tartását teszi szükségessé. Ez a sze­rep eleve határt szab a magyar részvételnek a kele­ti front harcaiban. Horthy figyelmébe ajánlotta Hitlernek, hogy a rendelkezésre bocsátott magyar erők fegyverzete és felszerelése kevés és hiányos, amin a jó harci szellem sem tud változtatni. Szükséges tehát, hogy a hiányokat a német hadsereg pótolja, „mégpedig azonnal, ha a bevonulást még a hóolvadás előtt be kell fejezni." Levele befejezéseként a kormányzó még egyszer tudomására hozta a német kancellárnak, hogy „lelkesedéssel veszünk részt a tavaszi offenzívá­­ban, amennyire csak a fegyverkezés, a mezőgaz­daság és a bennünket körülvevő ellenség ezt lehe­tővé teszi". A Horthy által szentesített alapelvek jegyében folytak a január 20-án Budapestre érkező Keitel vezértábornagy és a magyar katonai vezetők kö­zötti tárgyalások. Az eredmény ismert: haderőnk mintegy egyharmadát, a fegyverzetnek és felsze­relésnek pedig kétharmadát magában foglaló ma­gyar 2. hadsereg a frontra került. A német aláren­deltségbe lépő hadsereget működése frontbeli pon­tos helyének, időhatárainak és a reá váró feladat­nak a meghatározása nélkül adták át. Nem történt előgondoskodás annak utánpótlásáról, az állo­mány időközbeni leváltásáról sem. A magyar veze­tés elégedett volt, hiszen sikerült az eredeti kérés­hez képest viszonylag kis erők átadásával megúsz­ni a szövetségből eredő kötelességet. Szombathelyi így nyilatkozott: „Impressziónk az volt, hogy ke- Részlet Dombrády Lóránd A legfelsőbb hadúr és hadserege c. könyvéből (Kairosz Kiadó, 2012.) A szerző kutatási területe a Horthy­­korszak hadtörténete 1920-1944. Fontosabb publikációk: Magyar gazdaság és hadfelszerelés 1938-1944. (1981); Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944 (1986); A magyar királyi honvédség (1987); A legfelsőbb hadúr és hadserege (1990) Havi Magyar Fórum, 2013. január

Next