Havi Magyar Fórum, 2016 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2016-07-01 / 7. szám
10 TANULMÁNY fönlegessége! A XIV. és XV. századok a görög sorstörténetben már a végveszély századai, hiszen a török előrenyomulás miatt a görög állam- és egyházlét forgott kockán. Az utolsó reményt ekkoriban Hunyadi János jelentette a görögök számára. Paraszpondülosz Zótikosz 465 soros görög eposza csodálatos jelzőkkel illeti Hunyadi Jánost, akit Nagy Konstantinhoz és Nagy Sándorhoz hasonlít. Ez az eposz egy igazi európai művelődéstörténeti kuriózum, és a középkori magyar-görög művelődéstörténeti kapcsolatrendszer legragyogóbb szellemi alkotása Ritoók Zsigmond arról írt, hogy jelentős „magyar-bizánci tárgyalások folytak... Hunyadi János részvételével Bizánc megmentése ügyében". Baán István azt emelte ki, hogy Hunyadi Jánosban (görögül: „langos") „testesül meg a birodalmat önként, mindent latba vetve védő eszménye, akinek az utolsó császár még despotési rangot is felajánl a Konstantinápolynak nyújtandó katonai segítségért és a XV. századi görög krónikákban „Magyar Királyság politikai síkon a Bizánci Birodalom egyenrangú partnereként lép fel".5 Hunyadi János hadvezéri minősége kimagasló volta jegyében fontos adalék, hogy a Konstantinápolyt 1453-ban megtámadó török táborban „elterjedt a hír, hogy nagy magyar sereg jön az ostromlott Bizánc megsegítésére". A török ostrom gyors volta lehetetlenné tette a magyar had segítségnyújtását, de a magyar-görög sorsközösségi életérzés fennmaradt a XVI-XVII. századokban is! A görögkrónikákban szigetként felbukkanó magyar vonatkozású események: Nikápoly, Várna, Nándorfehérvár, Mohács, Buda és Szigetvár azt jelzik, hogy a hellén nemzettudat számára a magyarsággal továbbra is közös kapocs marad a törökök elleni harc". Ezt a sorsközösségi valóságot jól mutatja, hogy az utolsó magyar török háború után három évtizeddel, 1821- ben megkezdődött a görög szabadságharc, mely küzdelem hatalmas jelentőségű európai közügy lett I V. Várna (1444), Konstantinápoly (1453), Nándorfehérvár (1456) Konstantinápoly a várnai csata után 9 évvel esett el. 1444-ben a görög császár követei azzal érkeztek a magyar királyhoz, hogy eljött az idő, hogy a görögök keletről, a magyarok pedig nyugatról egyszerre támadják meg a törököket. Hunyadi János a legdicsőbb magyar hadvezérként az ország védelmezője, a kereszténység hős védője volt: ő volt a görögök utolsó reménye! A törökök ellen vívott 1444. évi várnai csata azonban vereséggel zárult a magyar sereg számára: itt fontos hangsúlyoznom, hogy e korban született egy görög eposz, melynek sorai méltó módon emlékeznek meg a várnai csata magyar hőseiről! A XV századi görög Zótikosz Paraszpondülosz a 465 soros görög versében „magasztaló hang"-on írt az 1444. november 10-én zajló várnai csatában harcoló Hunyadi Jánosról: „sárkánynak", „uralomra méltónak", „a görögök fejedelmének", „a kereszténység ügyéért harcolónak" nevezte. Vallásos fogalmakkal jellemezte: „mártírnak a főpapok között", „apostolnak az evangélisták között", „hitet hirdető hírnöknek" tartotta. Nagy Sándor és Nagy Konstantin mellett a „harmadik a fölötte csodálatra méltó János, a fejedelem", aki „a kereszténység és a görögség védője" volt. E görög nyelvű kézirat szerint Hunyadi János azért harcolt Várnánál, hogy „a görögök nemzetségét egészen megszabadítsa" a törököktől. Zótikosz Paraszpondülosz így írt: „dicsőítem Jánost, a királyt". Hunyadi János „igazhitű keresztény és Krisztus kegyeltje", „fölötte csodálatra méltó és nagy hadvezér" magyar serege vitézül harcolt Várnánál. E sorok Hunyadi Jánost tulajdonképpen a görög katonaszentek világába emelték, Szent György és Szent Demeter mellé! Közismert, hogy a XV. századi Thuróczi-krónikában Hunyadi János (aki székely ispán is volt) bal kezével a földhöz támasztja egyenesen álló pajzsát, melyen négy szín található egymás mellett: a fehér-kék-piros-arany sávozás e sorrendben az összeszőtt nemzetsors, az egymásra utaltság, a sorsközösség, ekként tehát valójában az ősi magyarszékely egység jelképi ábrázolását jeleníti meg, mivel megítélésem szerint a vörös-fehér sávok az Árpádok ősi színeit, a kék-arany sávok pedig a székely hadizászló színeit jelenítik meg. A görög író, Dimitriosz Hadzisz a Hunyadiról szóló görög eposz kapcsán ezt fogalmazta meg négy évtizeddel ezelőtt: „Két kézirat őrizte meg, közöttük csak néhány eltérés található. Az egyik kéziraton a szerző neve Zotikosz Paraszpondilosz, a másikon - a különben ismeretlen - Jeorgiosz Argiropoulosz. Úgy vélik, hogy mindkét kézirat egy közös eredetire megy vissza, amely 1461 előtt keletkezett." „Mű fordítása, Pecz Vilmos (1854-1923) egyetemi tanár munkája, 1894- ben jelent meg Budapesten, elemző bevezetés és sok jegyzet kíséretében." A „várnai csata hiteles szemtanúja írta" le a küzdelem eseményeit: „az illetékes magyar kutatók általános nézete szerint igen értékes történeti forrás". A fenti, XV. századi görög költő Zótikosz Paraszpondülosz családját, felmenőit kutató Czebe Gyula egy évszázaddal ezelőtt írt már arról, hogy a XI-XV. századokban négy Paraszpondülosz nevezetű görög személyiségről maradtak fenn adatok. Egy 1371-ből való konstantinápolyi zsinati végzésben szerepel egy Paraszpondülosz nevet viselő görög pap, és már az 1345-46. évekből is van adat egy másik Paraszpondülosz nevezetű hivatali személy ténykedésére, de az a görög Paraszpondülosz is érdemes a kutatásra, akinek Zoé nevezetű leánya 1436-ban Konstantinápolyban ment férjhez a peloponnészoszi Demetriosz Palaiologoszhoz.3 Konstantinápoly 1453. évi eleste a görög állam megszűnését jelentette, itt fontos utalnom arra, hogy szellemi és műveltségi értelemben azonban a görög világ európai szinten is tovább élt a reneszánsz világától kezdve a felvilágosodás korán át az 1821-ben megindított görög szabadságharc győzelme koráig! A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi ülésén 1867. február 11-én hangzott el és vették jegyzőkönyvbe, hogy Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után néhány görög menekült férfiú az Itáliába vitt görög kéziratai révén új szellemi világot teremtett Európában: ez jelentette a reneszánsz hajnalát Eu Havi Magyar Fórum, 2016. július