Hazánk s a Külföld, 1870 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1870-05-12 / 19. szám
HAZÁNK S A KÜLFÖLD. 299 többnyire hely és idő körülménye és viszonya határoz, hanem csak a főbb vonalakba, és pár nap múlva fölkerekedtek, mint a zaj, haladtak kiszemelt áldozatuk felé s megközelítve azt, rátörtek sebesen, mint a szél, úgy hogy csak a vész és halál birt velük egyidejűleg röpülni. Szétszórták az ellenhadat, mint egyszerre keletkező viharszóráskor a polyvát, és minden irányban űzőbe vették. Ilyenkor nem gondoltak egyébre, mint az üldözésre, és ismét az üldözésre, az ellennek tökéletes megsemmisültéig; ellenkezőleg az akkori világ többi legharcképzettebb nemzeteivel, például a rómaiakkal, kik megelégedve a kellő üldözéssel, zsákmányoláshoz láttak. Ők csak miután már hírmondó sem maradt az üldözöttekből, fordultak a zsákmánynak és recernit magnum áldomás. Ha pedig ily hevenyében nem bánhattak el elleneikkel, ha komolyabb előkészületekre, reájuk váró rendezett csapatokra találtak, akkor óvatosan tőnek mindent. Lassan kiterjeszkedve, tábort ütenek a csatasikon, nemzetségek és törzsek szerint sátorozván, de sáncokba nem szállottak, mint a rómaiak, ismervén azok veszélyét, melyet nagyobbára a buvó fél sirat meg. Lovaikat békába verve legelteték azon számos barmokkal együtt, melyeknek húsa élelemre, teje italra vala szánva. Maguk a hadfiak tüzet raktak és el elbeszélgettek az ősökről, s ha felmelegedtek azok dicsőségének fényénél, csak harcszomjuk nőtt, melyet még nevelt a kürt bugása, kivált midőn Lehel is velük táborozott. Mert : „Gyakran éjjelenként, ha pihent a tábor, Ki-kiszólt a kürtszó Lehel sátorából. Ott bent ült a vezér, kürtjét fuvogatva. Elgondolkodott a katonaság rajta.“ Így táborozták, mintha csak odahaza lennének, egészen fesztelenül, azonban még sem egészen gondatlanul, mert őrsöket állitanak fel távolban, de egymáshoz közel, hogy valamikép meg ne lepessenek. Mikor pedig a fővezér jónak látá az eldöntő ütközetet megejteni, éjjel a hadrendezéshez fogott, melylyel nem állata, mint a rómaiak, embereit három részben, hanem különböző csapatokban ezredenként az alvezérek, kapitányok, századosok és tizedesek alatt, körülbelül úgy, hogy az egész had egy tömör rendnek lássék; nem is annyira a hadsorok mélységére, mint inkább azok tömöttségére ügyelt, hogy áttörni rajtok semmikép ne lehessen; cselekedett így pedig azért, mert poggyászaik sélelemre szolgáló barmaik a hadrend mögött helyeztettek el, s mert nem alkalmazó minden katonáját a hadrendben, hanem hagyott fel bizonyos fölösleget, részint hogy a podgyász-készlet biztosabb, s a netán segélyre szoruló ezred hamarább megmenthető legyen, részint hogy a leszes kiküldésre is jusson egy-egy csapat. Azután igyekezett a kedvező körülményeket kifürkészni s a maga részére felhasználni, mivel csatázó őseink nem annyira kézzel és erővel, mint csellel, meglepetéssel és a szükségletek elzárásával igyekeztek elleneiket legyőzni, így elhelyezkedve köszönte őket a felkelő nap, mely nagyobbára az ő diadalukkal búcsúzott le. Följöttekor önkénytelen nyájas mosolyra fakadt a csillogó kardok, lándzsák-, vértek-, ló-védlemezek- és ifjakon, melyek az egyes hadcsapatokat, mint délibáb, fényükkel fölvették, mig a turulmadár szárnyait kiterjesztve röpködött fölöttük lobogó zászlaikon , lementekor részvevő örömben gyűlt ki. Minden lelkesedésüket éleszté, elannyira, hogy midőn megharsantak a kürtök összecsapásra, oly jókedvűek valónak őseink rendesen, mintha lakodalomra mennének. Lehetetlen volt nem győzniük- Némelyek vállaikon lándzsát, kezeikben ijjat hordtak, s mindkettőt, ahogy a szükség kívánta használták. Összecsapásnál a nyíl záporban hullott az ellenre, megelőzve őket,míg a lándzsa egy nyomban ért velük helyre. Az összecsapásnál fősúlyt fektettek a rohamra, meg a rohamra és ismét a rohamra, mert rendesen ez vetette el a háború kockáját. Csengett a kard, dongott a lándzsa a vérteken, röpültek a nyilak,melyeket oly ügyesen kezeltek akár előre, akár hátra lődözvén, hogy kikerülni sebzésüket alig lehete. Végre is az ellen vagy kegyelmet koldulni, vagy futni kényszerült, és őseink a vész lován sarka rák. Ha ellenben ők megfutottak, elleneik nem igen bátorkodónak űzőbe venni, mert ez legtöbb esetben csel vola tőlük, és úgy járhattak volna, mint 910-ben az augsburgi ütközet alkalmával a németek. Jelesül midőn őseinket űzőbe vennék, egyszerre megrendültek a kürtök s a magyar les csapatok helyeikről kitörve, megtámadák az előnyomulókat oldalban, házban, és semmivé tevék. Egy-egy ily csel sikerültével a csata szerencsés kimenetelére diadalmi ünnepet ültek, teli örömzajjal, kürtrivajjal. Átalában jegyezzük meg, hogy a kürt volt a tábor nyelve, s ilyet a fővezérek is tartottak maguknál, jelt adandók vele hadosztályaiknak. Nemkülönben kürt zendült, ha indulni, összecsapni, visszavonulni vagy a lesről előtörni kelle. Kürt