Hazánk, 1903. február (10. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
HAZÁNK. 28. szám, magyar virtus, a magyar szabadságszeretet, a királyhoz való hűség szerezte meg ennek a hadseregnek a cserkoszorut, a diadalmat. Politikai hangulatok Budapest, jan. 31. Katonai kérdések uralják a közérdeklődést s ezek legalább egyelőre elterelik a figyelmet az új vámtarifától, pedig tagadhatlan, hogy úgy politikai, mint gazdasági és társadalmi vonatkozásainál fogva az új vámtarifa áll az események homlokterén. Németországban a vámtarifa-vita az összes társadalmi rétegekben eszméket, érveket, sőt szenvedélyeket is váltott ki, de nálunk ez irányban a közvélemény éppen annyi készületlenséget, mint közömbösséget tanúsít. Téved, aki ezen egyelőre napirendre térést a közvélemény teljes megnyugvására magyarázza. A vámtarifa-vita nálunk sem lesz elkerülhető, mert minden vámemelés a szükségleti cikkek drágulását eredményezvén, szembe találkozik a fogyasztók s kivált a munkásfogyasztók sokszor tévesen felfogott érdekeivel. A munkások olcsón akarnak vásárolni mindenütt a világon, de sehol a világon nem attól függ a munkások jóléte, hogy olcsón vásároljanak. Amerikában a fogyasztási cikkek ára kétszer oly drága, mint nálunk, de mit törődik ezzel az amerikai munkás, ha háromszor annyit kereshet, mint nálunk. Nem az olcsóság a fődolog tehát, hiszen Magyarországon a nyerstermények értékcsökkenése, az olcsó kenyér és olcsó hús nem hogy javított volna a munkások sorsán, hanem éppen ellenkezőleg: a munkanélküliség problémáját hegyezte ki és a kivándorlást eredményezte. Fő dolog az, hogy a munkás fogyasztó vásárlóképes legyen, ez pedig nem a szükségleti cikkek árától, hanem kereseti forrásainak jutalmazó voltától függ. Vámvédelem nélkül pedig maguk a kereseti források sorvadnának el. Egyébként az új vámtarifa még korántsem jelent drágább kenyeret és drágább húst. Tudvalevőleg az autonóm vámtarifa tételei csak alkudozási tőkeként szerepelnek; kérdés, mi marad i meg azokból a szerződésekben? Mindenesetre megnyugodhatnak a fogyasztók abban, hogy a kenyér aligha drágul, mert a gabnára minimális vámjaink vannak ugyan, de ezek inkább csak a rossz termésű években fognak érvényesülni, mikor behozatalunk lesz. Ha ellenben kivitelünk lesz, akkor a vámvédelem mit sem ér. S még rossz termés esetén is, amennyit javít az árakon az emelt vám, ugyanannyit ronthat a tőzsdei fedezetlen határidőüzlet. A hússal is körülbelül így vagyunk. Emelt állati vámjaink csak olyan államokkal szemben fognak teljes egészükben érvényesülni, melyekkel kereskedelmi szerződéseket nem kötünk, mint Chili, Patagonia s Eszkimóország. De ha ezután is nyakunkra zúdulhat a szerb állatbehozatal, akkor kivitelre leszünk kényszerítve s gazdáink helyzete nem javul, de rosszabbodik. Ugyanez áll a borvámra is, ha az olasz borbehozatalt ki nem rekesztjük. Hiába van meg papiroson a magas autonóm vámtétel, csak úgy lesz ennek értéke, ha szerződéses tarifánk az idegen bérbeözönlést lehetetlenné teendi. Sajnos, az általános vámtarifa a szerződéses vámtarifától oly messze áll, mint a remény a valóságtól. Annyit mondhatunk tehát, hogy a reményt megkaptuk, de a valóságért még meg kell küzdeni. S a valódi küzdelem a tarifa szerződéses alkalmazásánál fog voltaképpen lefolyni. A vámtarifa minden egyes tétele mögött a politikai, társadalmi és gazdasági érdekek egész komplexuma rejtőzik. A fő érdek azonban ezek között nem az, hogy a fogyasztó olcsón vásárolhasson, hanem az, hogy a fogyasztók munkásseregét ellátó kereseti források úgy a mezőgazdaság, mint az ipar terén megvédelmeztessenek. És ebből a szempontból az olcsóságnak ne örüljünk és a drágulástól ne féljünk feltétlenül, mert az ország által termelt áruk értékcsökkenésében vagy emelkedésben mindig benne foglaltatik a munkaérték emelkedése vagy csökkenése is.* A nagy Széchenyi legtöbb bajunk kutforrását abban vélte látni, hogy Ausztriával egy igen szerencsétlen «vegyes házassági viszonyban élünk.» Élete egyik főtörekvése az volt, hogy e házassági viszony alapjait, amennyire csak lehet, javítsa. Az 1848/9-ki nagy házi perpatvar után Deák Ferenc bölcsesége békítette ki a dualizmusban a viszálykodó feleket. Az igaz, hogy azóta sem valami példás családi életet élünk, sőt egy hónapja sincs, hogy az asztaltól majd el nem váltunk. Már 1867-ben is sokan voltak, akik azt állították, hogy e vegyes házassági viszony csak a perszonális unió alapján tartható fenn csupán. Ha a házasfelek mindenike külön lakosztályba költözik és csak nagy ünnepek s vendégfogadás alkalmával jelenik meg karonfogva, mint boldog házaspár a nagyközönség előtt. A függetlenségi párt ez ideális vegyes házassági életét éli fenn a magas éjszakán két igazán testvérállam: Svédország és Norvégia. De úgy látszik, az ilyen alapon kötött vegyes házasság sem lehet boldog. Az onnan érkező hírek szerint a svédek és norvégek a lehető legközelebb állanak ahhoz, hogy egymással éppen olyan alaposan hajba kapjanak, mint mi 1848— 49-ben Ausztriával. A norvégek ugyanis el vannak rá szánva, hogy ha másként nem, hát háború útján is felszabadítják magukat a svédek állítólagos supremáciája alól. Nemcsak egyre-másra épülnek a norvég erődök a határon, de a mozgósítási tervek is együtt vannak, sőt hadgyakorlatok ürügye alatt állandóan sok katonaságot tartanak együtt. A képviselői beszámolók mind hadi készülődésről szólanak, sőt — mondhatni— a beszámolók e része a legnépszerűbb ma a norvég választópolgárok előtt Ez az oka s nem az állítólagos betegség, hogy Oszkár király népeinek kormányzatát az erősebb kezű és keményebb természetű trónörökösre bízta. Ez a példa is bizonyíték arra, hogy a perszonális uniót sem tarthatjuk elegendő biztosítéknak arra, hogy Ausztriával való vegyes házasságunk ez alapra helyezve csendesebb és boldogabb legyen, mint volt eddig. Úgy vagyunk mi is Ausztriával, mint egy szellemes francia mondása szerint a férfiak az asszonyokkal: nem élhetünk Ausztriával és nem Ausztria nélkül. Az öreg Apor Péter azt írta a régi erdélyi házasságokról, hogy azokat többnyire a szülők akarata s nem a házasfelek szívbeli vonzódása hozta létre, de azért mégis holtig együtt maradtak, igaz ugyan, «többet herregve-morrogva, mint békességben, de hát csak eltelt így is az idejök.» A régi magyar írók és politikusok gyakran emlegetik a németek ama természetes gyülölségét, amelylyel a magyarok iránt viseltetnek. Még a Zrinyiász hatodik énekében is ezzel aposztrofálja Szulejmán szultán követe a szigeti hőst: Bizd-e németben te okos horvát bán, Hogy hamar segítséget küld neked talán ? Nem küld biz az, mert el akar veszteni az téged, gyűlölvén a magyar katonát. — Nem valami nagy boldogság bizony, ha életünk párja kiállhatatlan házsártos perszona. De gondoljuk meg: nem lett volna-e sokkal rosszabb dolgunk, ha esetleg bécsi hites társunk valami kedves és vonzó menyecske lett volna? Hogy elfelejtettük még a magyar szót is, mikor a bájos királynő, Mária Terézia uralkodott a bécsi Burgban s ha nem jön utána közvetetlenül az erőszakos bürokrata és pedáns József császár s nem ad számtalan okot és alkalmat arra, hogy lármázzunk, de igazán lármázzunk, nem lehetetlen, hogy Kubik Béla, Rákosi Viktor s a függetlenségi párt többi fenegyerekei ma már a bécsi parlamenti palotából dobálnak ki cukorgyárosokat. Négyszáz esztendőt töltöttünk , vegyes házasságban, többet herregve-morrogva, mint boldogságban, de legalább magyarok maradtunk ! 2 Vasárnap, 1903. február 1. Budapest, január 31. A képviselőház legközelebb február 3-án, kedden délelőtt 10 órakor tart ülést, melyen tovább folytatják a katonai javaslatok tárgyalását. A keddi ülésen sorsolják ki Győrffy Gyula öszszeférhetetlenségi ügyében az ítélkező bíróságot. A katonai javaslatokhoz a következők vannnak feliratkozva: gróf Benyovszky Sándor, Kapotsffy Jenő, Okolicsányi László, Balta Ödön, Trubinyi János. A horvát bán Budapesten. Gróf Khueri- Héderváry Károly horvát bán tegnap Bécsből Budapestre érkezett. Az este ott volt a szabadelvű pártkörben, ma pedig visszautazott Zágrábba. A bán bécsi utazása — tudvalevőleg — a szerb királyi pár krusedoli zarándoklásával volt kapcsolatban. Uj magyar bibornok. A bécsi «Zeit» közlése szerint a Schlauch Lőrinc halálával megüresedett bibornoki méltósággal Császka György kalocsai érseket tüntetik ki. Ez a hír természetesen még megerősítésre szoruló Nemzeti Kör*. Budapesten új politikai kör létesül, melynek alakuló közgyűlésére a következő felhívást adták ki: A magyar nyelv, magyar művészet, magyar ipar és általában a magyarság védelme, valamint az önálló magyar nemzeti állam teljes kiépítése érdekében a Nemzeti Kör megalakítását tűztük ki célul. Ideálunk : a Nagymagyarország! Ennek kell a germán és szláv tenger hullámaiból dönthetetlen szigetként még magasabbra kiemelkednie, hogy biztos, erős hazája legyen minden jó magyarnak. A Nemzeti Kör azokat az eszméket fogja szolgálni, amelyek a Nagymagyarország közeljövőben való kialakulását segítik elő. Ezt a hivatását a Nemzeti Kör csak úgy teljesítheti, ha a társadalom minden rétegéből számosan igyekeznek zászlaja alatt csoportosulni. Az előkészítő munkálatokat befejeztük. Kívánatos, hogy minél előbb teljes erővel megkezdhessük működésünket. Ezért első feladatunk az volt, hogy alkalmas helyiséget keressünk. Ezt meg is találtuk a Fővárosi Hivatalnokok otthona helyiségében, melynek nagytermét értekezleteink és gyűléseink számára sikerült megnyernünk. Ez okból 1. évi február hó 1-én, vasárnap délután 3 órakor az említett helyiségben (Baross utca 59. sz. I. em.) alakuló közgyűlést tartunk, melyre uraságod szíves megjelenését kérjük. A közgyűlés tárgya : 1. A szervező bizottság beszámolása. 2. Alapszabály tárgyalása. 3. Tisztikar választása. 4. Indítványok. Budapest, 1903. január 30. Hazafias tisztelettel a Nemzeti Kör szervező bizottsága. A polgárság köréből számos iró, tisztviselő, iparos irta alá a felhívást.) Összeférhetetlenségi ügyek. A képviselőház állandó összeférhetetlenségi bizottsága tegnap ülést tartott Jelen voltak gróf Andrássy Tivadar elnök, Apáthy Péter helyettes elnök, Heintz Hugó előadó, Szentiványi Árpád, Ragályi Béla és Madarász Imre. A bizottság Bauer Antal képviselő összeférhetetlenségi ügyében befejezte az előkészítő eljárást az ügyet a 80 tagú összeférhetetlenségi bizottsághoz tette át, azonkívül tudomásul vette, hogy Lázár Menyhért képviselő összeférhetetlenségét megszüntette.