Helikon, 1994 (5. évfolyam, 157-180. szám)
1994 / 6. szám (162.)
PALOCSAY ZSIGMOND VIRICSTÓ Meseerdő Nyírfát terem. Törzsük könnyedezik - csepeg, ha a Manó kisbicskája kényes héjuk megpiszkálja. Hol a vessző? Hun a karó? Miért teszi ezt a Manó? Tudja a szösz. Tündér látja: pennám - csőrét - mibe mártja. Visítsz, Manó? Ríj, ebadta! Cakkos füled megragadta bütykös kőmorzsoló ujjam. - A gyertyád is el kéne fújjam. - Jaj, azt ne tedd, Zsiga bátyám. Brúder nélkül maradsz, s árván, pucérabb a legényélet... Bár a fülem legyen véled. - Azt hitted, hogy leszakítom? Kigyelmed csak kivallatom. Mivégből sérti a Nyírfát? Karcol vassal irkafirkát. - Hjajaj! Annak oka vagyon. Ha a Nyírfát békén hagyom, zúgolódnak a Tündérek... Virics híján megvénülnek. - Meg-e? Hogyhogy?! - Attól szépek. Ezerévesen se vének, ha május tájt szítatódnak, viricstóban lubickolnak... - Odagyűl a Nyírfa könnye? - Oda há! A néném bögye attól olyan fitos - büszke. Hozzádvaló tündérfülke... - Nem nősülök. Vidd a füled. Hordja szét a Szél a híred: HA E CSÖPP TÓ APAD - SZIKKAD, VIRICSMANÓ NYÍRFÁT RIKAT... virics, nyírfáté HELIKON 5 Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez 1872-ben, Arany László és Gyulai Pál szerkesztésében indult meg a Magyar Népköltési Gyűjtemény (MNGy) cimű sorozat, amelynek köteteit túlzás nélkül a magyar folklór, közelebbről a magyar népköltészet leggazdagabb és legjelentősebb forráskiadványainak tekintjük. 1924-ben jelent meg XIV. kötete, mégpedig a Szendrey Zsigmond - Kodály Zoltán nevével fémjelzett Nagyszalontai gyűjtés, hogy utána két emberöltőnyi kényszerű szünet következzék. Mivel Ortutay Gyula 1941-ben Új Magyar Népköltési Gyűjtemény (ÚMNGy) címmel új sorozatot indított, s ez napjainkra már a XXIV. kötetig jutott, úgy látszott, hogy az MNGy. végleg a múltba merül, az elmúlt években azonban a Magyar Néprajzi Társaság - a szakma művelőinek nem kis örömére és nemzeti kultúránk javára - a sorozat folytatásáról határozott, szerkesztésével pedig Voigt Vilmost bízta meg. A XV. kötet, a XIV. szerves folytatásaként, Kodály Zoltán előkészületben lévő teljes nagyszalontai népzenei hagyatékának van fenntartva, XVI. köteteként pedig, 1989- ben, Veress Sándor 1930-as nagy jelentőségű népzenei anyaga jelent meg Moldvai gyűjtés címmel. Már e két kötet is sugallja az MNGy. és az ÚMNGy. arcélének kétféle kialakítását: míg az MNGy. azokat a régi kéziratos gyűjtéseket fogja közzétenni, amelyek évtizedek, némelykor egy évszázada várják a kiadás lehetőségét, addig az ÚMNGy. napjaink új gyűjtéseit teszi közkinccsé. Kodály Zoltán és Veress Sándor említett művei, valamint Móricz Zsigmond két kötetnyi szatmári gyűjtése után 1993-ban, a sorozat XX. köteteként egy ízig-vérig erdélyi forrásműre került a sor, Barna Gábor szerkesztésében: Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. Annyiban talán eltér az előbbiektől, hogy csak részben tartalmaz kiadatlan gyűjtéseket, törzsanyaga ugyanis ugyanezen cím alatt 1939-ben jelent meg Kolozsváron Makkai Endre - Nagy Ödön szerkesztésében, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Tudományos Füzetek cimű sorozatának 103. köteteként. Anyagát hetvenen gyűjtötték, javarészt diákok, teológiai hallgatók, lelkészek és tanítók. Az újabb kiadásnak több indítéka és értéke van. Először is az eredeti kiadás gyakorlatilag ma már hozzáférhetetlen, holott - Barna Gábort idézve - "ehhez az 1930-as évek beli vállalkozáshoz hasonló méretű, egységes szempontok szerinti és közel egyidőben megvalósított népszokás gyűjtésről a magyar néprajztudomány történetében kevésről tudunk"; tegyük hozzá, hogy a 20. századi Erdélyben ezen kívül egyről sem. Továbbá az új kiadás mennyiségileg és minőségileg egyaránt gyarapodott, mert míg a régi kiadás tizenkét megye ötvenkilenc erdélyi és partiumi falu téli néphagyományait tartalmazta, addig ebben az új kiadásban a megyék száma tizennégyre, a falvaké pedig hetvennyolcra gyarapodott. (Új megyék - néhai nevükkel jelölve - Hunyad és SGalsó-Szörény. Ezeken kívül új helységek jelentek meg Alsó-Fehér, Maros-Torda, Szatmár és Szilágy megyéből.) Ez a gyarapodás annak köszönhető, hogy a kötetbe bekerültek azok a gyűjtések is, amelyek annak idején a szerkesztés lezárása után jutottak a szerkesztők kezébe, illetőleg az 1960-1970-1980-as évek néhány olyan gyűjteménye, amelyeknek gyűjtői a néhai "azonos szempontok érvényesítésére törekedtek". Megnyugtató, hogy ezek valóban nem rínak ki a régi gyűjtések közül és nem bontják meg a gyűjtemény összhangját. Az elmúlt időszakban a romániai magyar sajtóban több ízben is megjelent a Kriza János Néprajzi Társaságnak az a modern társadalomnéprajzi módszerekre buzdító gyűjtési felhívása, amelynek eredményei szintén ezt az új kiadást gazdagították volna, de vagy nem futottak be új gyűjtések, vagy Barna Gábor lemondott a régiekkel való anakronisztikus összekeverésükről. Ugyancsak neki köszönhető a kötetben a tájékozódást megkönnyítő mutatók összeállítása, Tari Lujzának pedig a dallamlejegyzések ellenőrzése, egységesítése és jegyzetekkel való ellátása. Nagy Ödönnek az új kiadás élére írt és "Az Olvasóhoz" intézett soraiból most tudtuk meg, hogy annak idején őt és szerkesztőtársát Györffy István indította-buzdította a gyűjtőmozgalomra, a szerkesztésben pedig nagy segítséget kaptak "az akkor még szintén fiatal" Szabó T. Attilától. "A címet is ő adta." Ez a dm ma az erdélyi magyar folklórgyűjtés egyik klasszikussá vált forrásművét jelöli. Noha azóta számos foklórgyűjtő mozgalmat, pályázatot és versenyt szerveztünk, Makkai Endre - Nagy Ödön vállalkozását aligha sikerült megközelítenünk - már csak azért sem, mert a mostoha irodalompolitikai viszonyok miatt ezeknek az eredményei túlnyomórészt kéziratban maradtak. Különösen nagy a lemaradásunk az Adatok oroszlánrészét képviselő hiedelmek és népszokások gyűjtésében, mert ezekre, "vallásos" jellegük miatt, a kommunista diktatúra anatémát mondott. E tiltott területen fél évszázad erdélyi magyar folklórgyűjteményei közül talán egyedül Salamon Anikó - Vasas Samu Kalotaszegi népszokások cimű könyvét emelhetjük ki, ez azonban, miután romániai kiadását a cenzúra éveken át nem engedélyezte, szellemi csempészáruként Budapesten jelent meg 1986-ban. A Kalotaszegi népszokások sorsa is az említett mostoha körülmények egyik lehetséges változatát példázza, ám vigasztaljon az a tudat, hogy folklórgyűjteményeink ha lassan is, de minden nehézség ellenére szépen gyarapodnak könyvespolcainkon és olvasóink kezében-szívében. FARAGÓ JÓZSEF