Helikon, 2007 (18. évfolyam, 471-494. szám)

2007-01-10 / 1. szám (471.)

HELIKON MÓZES HUBA Sicut et nos dimittimus debitoribus nostris Kettős parafrázis Dsida Jenő Sírfeliratában Kötetben 1935. július 9-i keltezéssel, Ko­lozsvárt, a házsongárdi kripta homlokzatán keltezés nélkül olvasható Dsida Jenő­ Sírfel­irat című négysorosa: Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. (Dsida 1966: 487, 523; vö. Pomogáts 1998, melléklet az 5. lap elő­tt) Az epitáfium lírai alanyát az olvasók több­sége a fiatalon elhunyt költővel azonosítja. Részben ebből, részben magának a műfaj­nak a sajátságaiból fakad annak a megkér­dőjelezhetetlen bizonyosságnak a hangula­ta, amely a verset belengi. Mi okunk is volna megkérdőjelezni a vers első három sorában el­hangzó kijelentések érvényességét, avagy a kijelentésekhez kapcsolódó óhaj verszáró meg­fogalmazását? Hiszen a felszólításként megfo­galmazott kérés úgy zárja a négysorost, hogy a romlandó tagadásának áttételes értékigen­lésével egyúttal a három előtte sorjázó kijelen­tést is hitelesíti. De hát valóban hitelesítésre szorulnak ezek a kijelentések? Második olva­sásra azt mondanám, hogy igen. Túl kategori­kusan hangzik ugyanis a megtettem mindent és a mindent megfizettem megfogalmazás, még akkor is, ha adekvát értelmezése remé­nyében parafrázishoz folyamodunk, valahogy így: teljesítettem képességeim/lehetőségeim szerint mindazt, ami tőlem elvárható (volt), (ezért és ennyiben állíthatom tehát, hogy) le­róttam/kiegyenlítettem minden adósságomat/ tartozásomat. A döntést/elhatározást, illetve annak ered­ményét közlő harmadik sort kategorikusnak vagy kevésbé kategorikusnak minősítenünk nincs miért, igazából tehát hitelesítésre sem szorul, de tisztáznunk kellene viszonyát a má­sodik sorhoz. Ebben a verszárlat sugallta filo­lógiai vizsgálódás segíthet. A vizsgálódásnak azt kellene megvilágítania, milyen értelem­ben szól/szólhat a második sor minden tarto­zás megfizetéséről, a harmadik sor pedig min­den tartozás elengedéséről. A tisztázáshoz jól jön Ternyák Csabának az imádkozó Jézusról írott értekezése. Eb­ben olvasható, hogy a Miatyánk második „mi­­kérésé”-nek második része szó szerinti for­dításban Máténál: ahogy mi is elengedtük a nekünk tartozóknak, Lukácsnál pedig: ahogy mi is elengedjük minden nekünk tartozónak (Ternyák 2005: 83). Tájékozódni próbáltam Herbert Haag gtb­­liai lexikonában és a Kozma Zsolt szerkesz­tette Bibliai fogalmi szókönyv­ben (Haag 1989­; Kozma 1992). Az előbbiből tudtam meg, hogy a Miatyánk második „mi-kérése” arám eredetijének valószínű ősváltozata ma­gyar fordításban. És engedd el az adósságun­kat, amint mi is elengedtük adósainknak, va­lamint azt is, hogy Máté az Úr imájának szövegében „nem félt - úgymond - zsidó szokás szerint az üzleti életből eredő kifeje­zést vallási értelemben használni”. Ez - ol­vashattam folytatólag - „a görög gondolko­dással nem fért volna össze”, mert „csak a tartozni ige szolgálhatott a görögben is az erkölcsi értelemben vett tartozásra (­ adós­ságra) utalásul” (Haag 1989b: 1254). A má­sik kézikönyvnek a Juhász Tamás jegyezte Bűn,­büntetés szócikkéből érthettem meg, hogy az Újszövetség „a bűnt realisztikusan fogja fel, de vele szembe nem a megfizetést állítja, mint az a zsidóságban történt, ha­nem a bűnbocsánatot, az adósság elengedé­sét” (Juhász 1992: 55). Ennyiből is kitetszik, hogy Dsida Jenő ver­sének a második sora szóhasználatában az Ószövetséghez kapcsolódik, míg a vers harma­dik sora az Újszövetséghez. A kérdés csupán az, hogy a Biblia melyik fordítása szolgálha­tott forrásul a költőnek. Dsida lakóhelyének, Kolozsvárnak a könyv­táraiban a korai magyar bibliafordításoknak két olyan változata is fellelhető, amelyben a Miatyánk szövege nem a hagyományosan is­merthez, hanem a feltételezhető ősváltozat­hoz áll közelebb. De lássuk a szóban forgó bibliai verseket előbb a Szent István Társulat 1973. évi kiadá­sában: Mt 6,12 ...s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vét­kezőknek. Lk 11,4 Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. (Szent István Társulat 1973, 1102, 1177) És lássuk ugyanazokat a verseket a Kál­vin János Kiadó 1996. évi kiadásában is: Mi 6,12 ...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Lk 11,4 És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. (Kálvin János Kiadó 1996, 1114,1217) A fenti változatok a többi közt Káldi György korai, 1626-ban kiadott és Sylvester János még korábbi, 1541-ben megjelent, Ko­lozsvárt is fellelhető fordításának a szövegé­vel vethetők össze. A Káldi fordította szövegrészek: Mt 6,12 És engedd meg nékünk a mi adósságunkat, miképpen mi is megengedünk a mi adósunknak. (Káldi 1626: 905) Lk 11,4 És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket, mivelhogy mi is megengedünk minden mi adósinknak. (Káldi 1626: 966) A Sylvester fordította szövegrészek: Mt 6,(12) És engedd meg minekünk az mü adósságunkat, miképpen mü es megengedjük azoknak, azkik münekünk adósok. (Sylvester 1541) Lk 11.(4) És bocsásd meg münekünk az mü bűnein­ket, mert mü es megbocsátunk mindennek, ki münekünk tartozik. (Sylvester 1541) A fenti korai fordítású bibliai versek közül Dsidának forrásul bármelyik szolgálhatott. Nem kizárt azonban, hogy a latinul tudó köl­tőt a Miatyánknak a római misekönyvben (is) szereplő latin szövege ihlette: ...et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. (Société de S. Jean l’Évangéliste 1932: 1232) Bármelyik is a forrás, az ó- és újszövetsé­gi szemlélet összekapcsolása vonja szoros egy­ségbe az epitáfium sorait, és teszi kétségbe­vonhatatlan hitelűvé a romolhatatlan, igazi arc megidézését a vers zárlatában. 4 Könyvészet Dsida Jenő 1966. Versek. Szerk. Szemlér Ferenc. Iro­dalmi Könyvkiadó, Bukarest. (Romániai magyar írók) Haag, Herbert 1989a. Bibliai lexikon. Szent István Társulat, Budapest. Haag, Herbert 1989b. Miatyánk. In: Uő: Bibliai lexi­kon. Szent István Társulat, Budapest. 1252-1254. Juhász Tamás 1992. Bűn,­büntetés. In: Kozma Zsolt (szerk.): Bibliai fogalmi szókönyv. Erdélyi Református Egy­házkerület, Kolozsvár. 52-56. Káldi György (ford.) 1626. Szent Biblia. Bécs. Kálvin János Kiadó 1996. Biblia. Magyarázó jegyze­tekkel. Budapest. Kozma Zsolt (szerk.) 1992. Bibliai fogalmi szókönyv. Er­délyi Református Egyházkerület, Kolozsvár. Pomogáts Béla (szerk.) 1998. Tükör előtt. In memóriám Dsida Jenő. Nap Kiadó, Budapest. (In memóriám) Société de S. Jean l’Évangéliste (kiad.) 1932. Misekönyv a Missale Romanum szerint. Párizs-Tournai-Róma. Sylvester János (ford.) 1541. Új Testamentum. Újsziget. Szent István Társulat (kiad.) 1973. Biblia. Budapest. Ternyák Csaba 2005. Az imádkozó Jézus a szinoptikus evangéliumokban. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársu­lat, Budapest. (Biblikus írások, 6.) A feloldozott áldozat Mózes Huba versértelmezésére Mózes Huba azt állítja, hogy Dsida Sírfel­iratának második és harmadik sorában a tartozásnak, az adósságnak ugyanaz a fo­galmi tartalma, mint a Miatyánk eredetijé­ben és régebbi magyar fordításaiban, hogy ti. bűnt jelent, amiként tartozik nekünk, adósunk az, aki ellenünk vétkezett. Mivel pedig a második sorban a tartozás visszafi­zettetik, a harmadik sorban viszont elenged­tetik, Mózes szerint Dsida e két homlokegye­nest ellentétes erkölcsi tartalmú sor által „összekapcsolja” az ószövetségi (értsd: zsi­dó) meg az újszövetségi (értsd: keresztény) „szemléletet”, és éppen ettől válik „kétségbe­vonhatatlan hitelűvé” vallomása. Nos, ha elfogadom Mózes szófejtését, ak­kor - szemléletkapcsolás ide, szemléletkap­csolás oda - el kell fogadnom azt is, hogy a költő előbb megfizette, azaz megtorolta az ellene elkövetett vétkeket, utána pedig nagylelkűen elengedte, azaz megbocsátot­ta őket. Engem ez nem zsidó és keresztény erkölcsi elvek összekapcsolására emlékez­tet, hanem a kommunista erkölcstelenség hókuszpókuszaira. Csak egy példát rájuk a közelmúltból: a kommunisták előbb vé­res bosszút álltak az ötvenhatban ellenük elkövetett bűnökért, utóbb (a történelem következő sorában) szemforgatóan felol­dozták áldozataikat, végül aztán (még egy sorral alább) a bűnöket átminősítették eré­nyekké és egyúttal kisajátították őket ön­maguknak (hogy felejtsd el arcuk romló földi mását, és maradjon meg az égi, amely az Internacionáléban van megírva). Persze hasonló aljasságokhoz Dsidának semmi köze. Mózes Huba sem kényszeríte­ne bele bennünket ilyen párhuzamokba Dsidáról szólva, ha valamiért nem tarta­ná kötelességének, hogy világszemléleti fajtakeresztezéseken buzgólkodjék. Mert máskülönben talán inkább így fordítaná le keresztény prózára a költő sorait: viszonoz­tam a jót, amit kaptam, nem várok viszon­zást a jóért, amit adtam. K. JAKAB ANTAL

Next