Helikon, 2020 (31. évfolyam, 783-806. szám)
2020-08-10 / 15. szám (797.)
& Hold úr nem szeretett mosolyogni, mert úgy érezte, arca ilyenkor eltorzul, és ez megfosztja minden tiszteletreméltó komolyságától, de most rémülten észlelte, hogy valószínűleg most ő is mosolyog, mert érezte, Luna kisasszony most az ő mosolyába kapaszkodik, sőt felhúzódzkodik rá, odatelepszik és onnan lóbálja lábát fesztelen. Nem tudtak egymástól szabadulni és nem is akartak. Odamentek Hold úr barátaihoz, majd Luna kisasszony társaságához csapódtak, valahonnan mentek valahová, majd onnan is tovább, de igazából csak a másik számított. Kapkodó, elharapott, de mégis megértett szavak, amelyek közben tekintetük újra és újra egybefolyt. Véletlen érintések, újabb és újabb felesek, talán a holdpor jótékony csökkentésére. Kölcsönös bókok - Hold úrnak először mondták életében, hogy gyönyörű a mosolya -, aztán egyszercsak Luna kisasszony puha keze az ő kezében volt, miközben úgy érezték, nagyon mély és fontos dolgok hangzottak el, és a hold csak sütött felettük. A két arc lassan egymás felé mozdult, de aztán mintha csak véletlen fejmozdulat lett volna, elnéztek balra. Hold úr úgy érezte, még nem jött el a lunáris idő, még kihasználás lenne, de a szép ívű száj fokozatosan szüntette meg benne ezt az érzést... - Menjünk be - javasolta ekkor Luna. Hold úr felnézett és látta, hogy az Apolló söröző előtt vannak. Hirtelen úgy érezte, elmulasztott kimondani egy fontos mondatot, és elcsattintani egy megismételhetetlen csókot. Úgy érezte, valami lehúzza. Talán a kötött keringés. Lunát szem elől tévesztette, de van ebben tudatosság. Ha két égitest túlságosan összekapcsolódik, annak végzetes következményei is lehetnek. A lányra gondolt és élvezte, ahogy a torkában dobog a szíve a jóleső izgalomtól. Ivott még egyet. A holdszondák egyre magasabb értéket mutattak volna. Lunát hamar megtalálta, egy magas, sötét hajú férfi pályájára állt, akiből áradt az energia. Tipikus Nap. Luna most az ő energiájából táplálkozott. Nap úrfinak bezzeg nincsenek kétségei, nem hagy időt, nem érdekli, ha meg is éget valamit vagy valakit... A hold biztonságos fényét ismét eltakarta a nap izzó önzése. Hold úrnak csak ekkor tűnt fel, mennyi sok ember van odabent. Ahogy ült, kívülről látta, hogy nyüzsögnek, mozognak, hajtanak, harcolnak, isznak, szeretnek. Két idős férfi ölelgette egymást, egy lány fülsértően nevetett, egy kigyúrt fazon a pultossal vitatkozott, egy pár vadul csókolózott, páran a zenegépet nyúzták. Hirtelen megint azt érezte, mint oly sokszor: kívülálló a Föld felett, saját életébe zárva. Eszébe villant a beszélgetés egy barátjával, amikortól először tekintett magára Hold úrként. Az a baj veled, hogy nem veszed észre, hogy te csak egy Hold vagy, és ha feljön a Nap, úgyis keresztülnéznek rajtad, mert hiába vagy szórakoztató, ahogy váltogatod a fázisaid, meg hogy vannak izgalmas, felfedezetlen krátereid, és hiába világítasz, minden nő a Napra vágyik. Ezt el kell fogadnod. - Nem, nem fogadom el. - Örülj, hogy nem Plútó vagy. Az végképp nem érdekel senkit. Amíg nem jön el a hajnal, addig te lehetsz a legfontosabb. Próbált már közbeavatkozni, napfogyatkozást előidézni, de csak átmeneti volt a sikere. Ha még nem elég erős a vonzás a két hold között, tudta, tehetetlen. A fizika törvényeit csak a csoda írhatja felül - gondolta. Hitt a csodában, hogy Luna elszakad a Naptól, mielőtt megérzi a napfény ízét vagy az megperzseli felszínét. Nem bírta tovább, megkereste Lunát. Felszíni égési sebeket vett rajta észre és érezte, hogy homloka felhősödni kezd. - Menjünk haza, Luna. - Ne vigasztalj! Te ezt nem értheted. Hold úr tényleg nem értette. Talán nem is akarta érteni. Napúrfi visszatért, és Hold úr fizikailag is érezte, ahogy remegett a fénye, kezdtek elveszni a kontúrjai, kezdett elmaszatolódni, eltűnni. Csak egy árnyék. Érezte, akaratlanul a sötét oldalára fordult, de azért megpróbált nem produkálni egy holdkitörést. Elképzelte, amint belerohan ebbe az izzó gázgömbbe és elzárja benne a gázt, hogy örökre kialudjon ez az óriási, illegális fényreklám, ami megtéveszti a naivakat. Aztán elátkozta az időt, amely ideláncolta a Földre, és arra gondolt, talán tényleg le kéne vetnie magát a Föld pályájáról, pontosan egy fekete lyukba. Mindig ugyanaz. Elege volt. Míg Hold úr lelke a Nyugalom és a Veszélyek tengere között hányódott, Napúrfi, elnyelve Lunát, tovább folytatta útját az égbolton, alkonyatban hagyva az Apolló vendégeit, akik valószínűleg a dagály miatt kiömlött sörök között gázoltak, míg a pultos mozogva hozzá nem látott a feltakarításhoz. Hold úr szívében egy újabb, jókora kráter keletkezett, amely lassan telítődött holdporral, amelyet a tudósok csak regolitnak neveznek és semmi haszna nincs azonkívül, hogy elfedi az ürességet. Felhős, sarlóvá fogyott arccal húzta le aznapi utolsó sörét, majd valószínűleg elindult lenyugodni az éjszakában, de ezt már nem látta senki. Suspended ceremony Bokor Krisztián 1988-ban született Budapesten. Jelenleg Dél-Pesten él és alkot, kedveli a vizuális művészeteket, és határozottan kerüli az öndefiniálást. Korábban rendszeresen fellépett slam poetry rendezvényeken, ma inkább versek formájában műveli a szövegalkotást. Ébren töltött óráinak jelentős részét fényképezőjével a kezében tölti. Crispin Best 1983-ban született, Londonban él. Az elmúlt évtized angol költészetének egyik legeredetibb és legfurább hanga 2020/15. SZÁM - AUGUSZTUS 10. jaként tartják számon. Első verseskötete Hello címmel 2019-ben jelent meg a Partus Press kiadónál. Somogyi Tibor a Debreceni Egyetemen végzett, jelenleg magyar- és drámatanárként dolgozik. Novelláit többek között a Várad, a Spanyolnátha, a Szkholion, az Amúgy és a Félonline közölte. Drámákat és slameket is ír. Szereti a macskákat és a szójátékokat. 13