Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-11-05 / 39. szám

ASZ äOäl. NOVEMBER 5. Fergeteges hangulatot teremtett a Pannon Várszínház A Pannon Várszínház ok­tóber 30-án mutatta be a művelődési központ színház­­termében a „Hotel Menthol” című musicalt, nagy sikerrel. Fenyő Miklós és Novai Gá­bor rock and roll dalaihoz Böhm György és Korcsmáros György írtak szellemes lib­rettót. Évekkel korábban, egészen pontosan 2007-ben, már be­mutatták a musicalt, ám azó­ta a szereplőgárda nagyrészt kicserélődött. A darabbal a társulat reflektált az elmúlt időszak történéseire, illetve szokásukhoz híven, igyekez­tek idomulni a jelenlegi igé­nyekhez. A legendás dalok, az örökzöld dallamok, természe­tesen változatlanok maradtak. A hálás közönség a színé­szekkel együtt fantasztikus utazást tett „Rock And Rol­­liában”, azaz a rock and roll színes mesevilágában, míg végül megérkeztek a Hotel Menthol-ba. Érdekes Bringa (Németh Ádám) karaktere: az úszómester, azon kívül, hogy folyton „csupa ideg”, nem tud úszni, ezért ő az éjszakás. A csapat viszont éppen éjszakai fürdőzést rendezett, így ahe­lyett, hogy Bringa kimentette volna őket a medencéből, az ő életét kellett megmenteniük a csinos lányoknak. Ezután persze csatlakozott hozzájuk, hiszen ki ne akarna eljutni egy olyan helyre, ahol min­dent szabad, ahol vidámság és szerelem várja. Bele is szeret a „világ leges­legszebb csúnya­ságába”. Fenyő dalai olyan házibuli hangulatot teremtenek, amit senkinek nem kell bemutat­ni. Az összes örökzöld sláger, amit könnyen befogadnak a fiatalok is. Hiszen minden­kinek szüksége van a vidám­ságra, a szerelemre, a táncra, a zenére és a színekre - és ami a legfontosabb, ezért mégsem lehet megszüntetni a Hotel Mentholt, hiába volt ilyen szándék. Aki lemaradt az előadásról, annak sem kell búsulni, mivel szilveszterkor a Hangvillában részese lehet az „őrült” han­gulatnak, ahol szintén felcsen­dülnek majd az ismert Hun­gária slágerek, mint: a „Limbó Hintó”, a „Casino twist”, „Hé, Mister twist minister!” vagy éppen a „Multimilliomos Jazz­­dobos”. Előreláthatólag a Pannon Várszínház következő pro­dukciója a „Decameron” lesz. RÉM Talán még több Hotel Mentholra lenne szükség (Fotó: Györkös­ Márton-napi táncoktatás és táncház Szeretettel meghívjuk és várjuk az érdeklődőket, november 13-án (szombaton) 15:00 órától Márton-napi Táncházunkba. A rendezvény helye: Művelődési Ház, Ajka-Bakonygyepes Program: 15:00-16:00-ig Gyermek táncház óvodás és iskolás korú gyermekeknek a Zagyva Bandával 15:00-18:00-ig Márton-napi kézműves foglalkozás 16:30-19:30-ig Széki táncok oktatása Antal Áron és párja vezetésével, fiatalok és felnőttek számára, az Ajka - Padragkút Táncegyüttes és a Zagyva Banda közreműködésével 19:00-tól Vacsora - Ludaskála 20:00-tól Táncház, a talpalávalót a Zagyva Banda szolgáltatja A program ingyenes! Támogatók: Bányász Kulturális Egyesület, Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Zengett a dal a festmények ölelésében A város kórusmuzsikát kedvelő közönsége már na­gyon várta, hogy egy kelle­mes zenei élményben legyen része. Október 26-án koraes­te a Jubilate Nőikar örömest teljesítette az igényeket és a Zenés esték program kere­tében meghívta az érdeklő­dőket a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz­pont kiállítótermébe. Az est William Shakespeare gondolataival indult: „Álmodj magadnak szép napot, /Ha már a nyár úgy itt hagyott. / Álmodj magadnak színeket, /Ha benned minden szürke lett, /Álmodj nyíló virágokat, / Andalító illatokat, /S mire elér újra a tél, / Mesédben minden dalra kél!” Az idézett gondolatok szin­te életre keltek ezen az estén: a lágy női hangok mellett még az is kellemessé tette az ese­ményt, hogy az Ajka Tárlat alkotásait is láthatta a műsor közben a nagyérdemű. A kórus vezetője Hartinger Nándorné, aki a Zenés esték megálmodója volt kérdé­sünkre válaszolva elmondta, hogy 2014-ben alakult cso­port jelenleg 25 kóristával vesz részt különböző esemé­nyeken, fesztiválokon, misé­ken, helyi rendezvényeken. A kórus repertoárja nagyon változatos, egyházitól a vilá­gi zenéig, a régi mesterektől a modernekig, a klasszikus zenétől a popzenéig, 20 fölött van az éves fellépéseik száma. Elért eredményeik közül em­lítésre méltó, hogy 2015-ben arany minősítést szereztek az Éneklő Magyarország verseny keretében. Ezt követően 2016- ban ezüst minősítést vehettek át a Mária Rádió versenyén a Kórusművek kötelező művek nélkül kategóriában, ugyan­itt bronz minősítést vehettek át a Népének kategóriában. Olaszországban 2017-ben Nemzetközi Kórusverseny és Fesztiválon ezüst minősítést kaptak. A versenyeken túl számos nemzetközi feszti­válon szerepeltek sikeresen, hírünket vitték többek között Ausztriába (St. Michael, Bécs, Graz, Eisenstadt). Messzi tájakra „viszik” közönségüket Programjuk változatos, ezt az eseményen is megta­pasztalhatta a közönség. Kö­szöntésként, utalva az elmúlt időszak történéseire A csönd éve volt című Balázs Fecó dalt adták elő, majd klasszi­kus művekből hallhattak egy csokorra valót. A népek da­lainak a segítségével eljutott a közönség Peruba, Nápoly­ba és Amerikába. A magyar zene sem maradt ki Karai József által a Kalocsai kertek alatt című népdalfeldolgo­zással. A befejező blokkban nép­szerű dallamokat hallhatott a nagyérdemű Graham Mit ér egy hang, Cohen Hallelujah, Weiss Milyen szép a világ, Mo­zart és Albinoni szerzeménye­iből. Végezetül két vidám nép­dalfeldolgozás hangzott el. Az afrikai dal, a munkáról, a cseh dal, pedig az éneklés örömé­ről szólt. Hartinger Nándorné karnagy igazán sokrétű mű­sort állított össze, amelyből mindenki megtalálta a kedvé­re valót. Szóban is bemutatkoztak A felhangzó énekszámok nagy tetszést váltottak ki a közönség soraiban. A taps és a mosolygós arcok kicsit feledtették mindenkivel az elmúlt időszak megpróbálta­tásait. Különlegessége volt a rendezvénynek, hogy Hoff­­mann-né Kovács Edit tolmá­csolásában a dalok előtt és között a közönség az elhang­zott művek hátteréről, kelet­kezésük körülményeiről és a kóristák életéről hallhatott tájékoztatást. Az énekkart zongorán Vörös Jánosné Klári kísérte, olykor virtuóz módon a hangszerre is ráirányítva a figyelmet. A zene és művelője iránti tisz­teletet, alázatot pedig láthatta a közönség, amikor Cserháti Csilla karnagy kottalapozó­ként járult hozzá az est sike­réhez. Sajnos a másik fellépő az Aj­­kacsingeri Borostyán Férfikar betegségek miatt nem tudott ezen az estén szerepelni. A 45 éve 18 fővel megalakult kórus létszáma ugyan nagyon meg­fogyatkozott, de még sokan szívesen hallgatják tőlük pél­dául az Edelweiss (kis gyopár) című felejthetetlen dalt. Cs.B.É. : A helyszín varázsa és a kórusmuzsika együtt felemelő él­ményt nyújtottak. A képen Hartinger Nándorné karnagy, Vö­rös Jánosné, a kórus állandó kísérője és Cserháti Csilla (Fotó: Györkös) A KULTIK AJKA MOZI MŰSORA 2021. november 4 - november 10. Hibás Ron 2D - amerikai-angol akció-vígjáték, kalandfilm, 106 perc (12) - szombat és vasárnap 72:15. Örökkévalók 2D-amerikai kalandfilm, akciófilm, dráma, 157 perc (12) - csütörtök, szombat, hétfő, szerda 20:30, péntek, vasárnap, kedd 17:30, valamint minden nap 14:30. Örökkévalók 3D - amerikai kalandfilm, akciófilm, dráma, 157 perc (12) - csütörtök, szombat, hétfő, szerda 17:30, va­lamint péntek, vasárnap, kedd 20:30. A CIVIL HÁZ PROGRAMJA__________ 2021. november 8 - 2021. november 14. november 08. hétfő 10-12-ig Foltvarró klub (Csapóné Marika) 1400 Lövészet (Joó Csaba) Szent Györgyi Albert Szak­iskola Rendész tanulói részére 16.00 Iless Dance (Bakler Ildikó) 18.00 Meridián torna (Vajda Zsuzsával) november 09. kedd 14.00 Légpuska és éleslövészet, lézerlövészet ATTE (Péntek Vendel) 16.00 Ilesi Dance (Bakler Ildikó) 16.00 Muaythai-boksz (Szilágyi Arnold) november 10. szerda 9.00 Vércukor és vérnyomásmérés (Mező Jánosné ) 9.00 Örömtánc (Anitával) 14.00 Lövészet (Joó Csaba) Szent Györgyi Albert Szak­iskola tanulói részére 15.00 Üveggyári Nyugdíjas klub 16.00 Ilesi Dance (Bakler Ildikó) november 11. csütörtök 8.00-tól ATTE Éleslövészet ( Péntek Vendel) 14.30 Légpuska lövészet, Lézerlövészet (Kajtár János) 16.00 Iless Dance (Bakler Ildikó) november 12. péntek 16.00 Modellező Szakosztály (Illési Oszkár) 16.00 Muaythai-boksz (Szilágyi Arnold) 19.00 Friday Session „78" zenekar november 13. szombat 8.00 Éleslövészet ATTE (Péntek Vendel) 14.00 Sárkánytűz szerepjátszók november 14. vasárnap 8.00 Légpuska lövészet 8.00 Éleslövészet,lézerlövészet ATTE (Péntek Vendel) Az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ programjai November 11-én (csütörtök) 17.30 órakor Gyógyító éte­lek, gyógyító gondolatok főzőkör sorozatának találko­zója a művelődési központ aulájában. Témakör: Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, húspótló éte­lek, feltétek, főzelékek, fasírozottak, rántották. Előadó: Szabó Attila, háziasszonyok: Szabó Attiláné, Horváth Sándorné, Will Zoltánná, Illésné Varga Orsolya, Papp Zoltánná. November 12-én 10.00 órától Megyei Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Találkozó a Padragkúti Művelődési Házban. November 12-én 17.00 órakor Gaál Zsigmond emlékki­állítás a művelődési központ kiállítótermében. November 13-án 13.00 órától Márton-napi libanap és civil szervezetek találkozója a Padragkúti Művelődési Házban. November 13-án (szombat) 15.00 órától Márton-napi táncoktatás és táncház a Bakonygyepesi Művelődési Házban. November 17-én 16.00 órakor Széll Győző & Coach Klí­maváltozás: Érvek és ellenérvek előadása az ajkai mű­velődési központ kiállítótermében.

Next