Balatonlelle - Lellei Újság, 1992 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1992-10-23 / 1. szám
Kedves Leilei Polgárok! Örömmel élek a lehetőséggel, hogy köszöntsem Önöket a „Leilei Újság” megszületésekor. Lapunkat azzal a szándékkal indítjuk útjára, hogy szolgáljuk Önöket. A „Leilei Újság” legyen ott minden leilei család otthonában, hiszen közhírré tétetik benne mindaz, melyről Önöknek joggal tudomást kell szerezniük, így is segíteni kívánjuk az Önök tájékozódását városunk életéről. Az újságon keresztül folyamatosan tudatjuk, hogy Balatonlelle város Önkormányzatának Képviselő-testülete milyen fontos rendeleteket, határozatokat hozott az önállóság megvalósulása óta. Szolgálni kívánunk a közélet egyéb területeiről való tájékoztatással is, az oktatási, közművelődési, egészségügyi, gazdálkodási kérdésekről, röviden: mindenről, ami a városban történik, vagy megtörtént. Remélhetően Balatonlelle város tisztelt polgárai és a város vezetői között közvetlenebb kontaktus alakul ki a most még szerény megjelenésű újságunk által. Ha elnyerjük bizalmukat, úgy idővel többoldalas, valódi újsággá növelhetjük a „Leilei Újságot”. Bővíthetjük a rovatokat, riportokkal, s más műfajokkal is színezhetjük. Mint a lap felelős kiadója, a lapszerkesztő bizottság nevében is várom az Önök jobbító szándékú visszajelzéseit. A lehetőséget megragadva szólnom kell Balatonlelle nagy esélyéről, amit az önállósággal nyert el. Köszönetet mondok mindazoknak, akik küzdelmes tenniakarással segítették kivívni, elérni a községegyesítés megszüntetését, és a városi cím elnyerését. A városi cím kötelez bennünket. Formálódó településünk arculatát nekünk lelleieknek kell megteremteni. Tegyünk együtt többet a szép virágos és virágzó melléért! Tehetjük ezt egymás iránti türelemmel, jobbító szándékú javaslatokkal. Minőségi változásokkal formáljuk közösen kert- és fürdővárosunkat! Legyünk igényesek önmagunkkal és másokkal szemben! Kívánom, hogy az „Újság” közvetítsen és formáljon! Segítse megvalósítani elképzeléseinket, értünk, lelleiekért működjön! SZŰCS LÁSZLÓ Balatonlelle város polgármestere V A képviselő-testület tagjai: Szűcs László polgármester 2. Kovács István alpolgármester 3. Dr. Bíró Tamás képviselő 4. Chrenkó Ferenc képviselő 5. Dancsó Dezső képviselő 6. Dolbert Ferenc képviselő 7. Durcziné Mátyás Zsuzsanna képviselő 8. Hanich Ferenc képviselő 9. Jabronka Imre képviselő 10. Kovács László képviselő 11. Péntek József képviselő 12. Soós Béla képviselő 1. A