Bátaapáti - Tett Hírlap, 2018 (9. évfolyam, 1-6. szám)

2018-01-01 / 1. szám

BÁTASZÉK TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ TÁJÉKOZTATÓ TÁRSULÁS ma A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ TÁJÉKOZTATÓ TÁRSULÁS INGYENES KIADVÁNYA. MEGJELENIK BÁTASZÉK, BÁTAAPÁTI, CIKÓ, FEKED, MÓRÁGY, MŐCSÉNY, ÓFALU, VÉMÉND TELEPÜLÉSEKEN. CIKÓ Ez az esemény már hagyományosnak mondható, hiszen 2016 óta harmadszor indulnak szervezetten locsolkodni Húsvéthétfőn a cikói legények. Az ötlet, hogy szekérrel, énekel­ve, népviseletbe öltözve a székely hagyományokat felelevenítve ünnepeljenek, Kajtár Jánosnak köszönhető. Adott volt néhány ló, egy ma már ritka lőcsös szekér örökségül. Mire a szekér újra szaladt - a felújításnak köszönhetően - az elhatározás is meg­született, húsvétkor fogattal indulnak a leányokhoz pirostojásért. A legények énekeket gyűjtöttek, zenészt kerestek, locsolóverset költöttek, és vizesvödreikkel - bukovinai székely szokás szerint - az idén már visszatérő vendégként érkeztek a lányos házakhoz. A népviseletbe öltözött leányok sem tétlenkedtek, hagyományos és modern technikákkal készített hímes tojásokat festettek, bor­ral, pálinkával és süteménnyel várták a locsolókat. A ma már lassan feledésbe merülő húsvéti locsolás szokásának feleleve­nítését azért tartják fontosnak Cikón, mert a régi szokás szerint zajló esemény a múltat, apáik, nagyapáik emlékét idézi fel szá­mukra, közelebb hozva a székely örökséget a mai fiatalokhoz. FEKED A tanösvény információs táblákkal ellátott ál­lomások sora és az azokat összekötő, jelzett útvonal, amely elsősorban gyerekek, fiatalok számára készül, de a jó tanösvény a felnőtteknek is számos tudásanyagot közvetíthet. ► 2. oldal BÁTASZÉK A Nagycsaládosok Országos Egyesületének Al-Duna régiója január 12-én, Bátaszéken tartotta ün­nepi összejövetelét, ahol köszöntötték 14 egyesület 35 önkéntes segítőjét és vezetőjüket. ► 2. oldal

Next