Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2002 (12. évfolyam, 1-27. szám)
2002-01-17 / 1. szám
INGYENES VÁROSI LAP • BÉKÉSCSABA Költségvetés intézményvezetőknek „A helyzet nem reménytelen, minden gonddal és bajjal együtt idén is működőképesek lesznek az intézmények” - ezekkel a nem túl szívderítő szavakkal nyitotta meg Szilvásy Ferenc alpolgármester az intézményvezetők és gazdasági vezetőik költségvetésről szóló értekezletét múlt szerdán a városháza dísztermében. A megjelentekkel Uhrin Nándor, a pénzügyi iroda vezetője és Tarné Stuber Éva irodavezető-helyettes ismertette a 2002-es költségvetés első olvasatának főbb számait és az intézményi előirányzatokkal kapcsolatos tudnivalókat. Uhrin Nándor elmondta, hogy a 2001-es évet eredményesen zárta a város, az utolsó pillanatban a helyiadó-bevételek is teljesültek. Helyi adókból tavaly 1,55 milliárd forint jött be, 160 millió forint volt az illetékbevétel, 150 millió forint a gépjárműadó és 94 millió forint a kamatbevétel. A kiadások vonatkozásában az intézmények fegyelmezetten betartották az előirányzatokat, miközben saját bevételeiket túlteljesítették. Az oktatás feltételeinek javítására pályázatokat adtak be, amelyeken összesen több mint 200 millió forintot nyertek az elmúlt évben. Uhrin Nándor szerint a város saját bevételei már aligha növelhetők, így a 2002-es költségvetésben mértéktartóan alakították a bevételi oldalt. A 9000 helyiadó-alany másfél milliárdos tavalyi összbefizetése nem fokozható, vagyonhasznosításból 324 millió, lakáshasznosításból 80 millió forintra, illetékbevételekből 150 millió, gépjárműadóból 155 millió forintra számít az önkormányzat. A tervezett kamatbevétel 90 millió forint, amely nem tartós megtakarításokból, hanem rövid lejáratú befektetésekből származik. Az intézmények költségvetése 2002-ben 5,258 milliárd forint. A felújításra fordítható összeg városi szinten 320 millió forint, az oktatási ágazatban 110 millió, amelynél nagyobb forrást igényelne az épületek puszta állagmegóvása is - hangoztatta az irodavezető. A Közgé épülete, a Vásárhelyi-iskola, a Petőfi utcai iskola és a szociális otthonok is felújításra szorulnának, címzett támogatásokra azonban mindeddig hiába pályázott az önkormányzat. A bérfejlesztések ellentételezésére 524 millió forint állami normatívát kap a város, viszont a törvényben előírt bérfejlesztés 892 millió forint költséget jelent, ebből adódóan 368 milliós itt a fedezethiány. Uhrin Nándor szerint ez évek óta tartó tendencia, amely indokol az intézményhálózatban egyfajta profiltisztítást, struktúraátalakítást. Tarné Stuber Éva az intézmények előirányzatairól beszélt. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az intézményekben folyó szakmai munkát stabil, kiszámítható költségvetéssel támogatja az Színes városi bál A Fiume termeire ki lehetett volna tenni a megtelt táblát az elmúlt szombat éjszakáján, olyan sokan jöttek el a hatodik alkalommal megrendezett városi jótékonysági bálba. Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért a későn jelentkezők közül néhányan lemaradtak a rendezvényről. Este hét és kilenc óra között sorra érkeztek a Fiumébe a gazdaság és a politika ismert személyiségei partnereikkel, barátaikkal, láttunk képviselőket, művészeket, orvosokat, vállalkozókat és polgárokat az élet sok más területéről. Az urak elegáns öltönyöket, a hölgyek többnyire kisestélyit viseltek stólával, boleróval vagy csillogó kabátkával, fekete, kék, zöld, bordó, arany, ezüst és piros színekben. Apropó színek. A hűvös téli estét az egyik asztaltársaság nagy, zamatos narancsokkal igyekezett színesebbé, melegebbé varázsolni, máshol az ilyenkor szokásos asztaldíszek voltak az uralkodók. Pap János pohárköszöntője és a Békéscsabai Társastánc Klub nyitótánca után következett a vacsora. Túl az egészséges életmódról szóló fogadkozásokon, sokan döntöttek a borsos tarjával és libacombbal kínált farsangi pecsenye mellett, de lehetett választani őzszeleteket gazdag mártásban, pulykát rokfortos körtével és sonkás brokkolival, vagy gombás roládot zöldséggel. A desszert után Végh László és asztaltársasága egy meglepetéssel szolgált, elhívták ugyanis Viorel Trotil operaénekest, aki rövid műsorral örvendeztette meg a közönséget. A sörözőben Rátkai József és Patai Attila, a nagyteremben Netti és a Hollander zenekar szórakoztatta a vendégeket. Kisebb-nagyobb csoportok társalogtak, táncoltak, nézelődtek, fedezték fel a régi ismerős arcokat, csak a tombolasorsolásokkor állt le kis időre a nyüzsgés. A tombolára a számos támogató jóvoltából rengeteg igen értékes ajándéktárgy gyűlt össze, az első „meglepetés” mégis némi derültséget keltett. Kozma János, a vagyonkezelő igazgatója ugyanis (személyre szóló ajándékként) a szokásos halványpiros vízálló borítóban egy büntetőcédulát kapott, pont olyat, amilyet a vagyonkezelő parkolóellenőrei osztogatnak. A szerencsésebbek nyerhettek például ajándékkosarakat, könyvcsomagot, mobiltelefont, díszes tükröt, márkás órát, de akár trezort, gázkazánt vagy ISDN-bekötést is. A jótékonysági bál aukciójára 39 művész ajánlotta fel összesen 78 alkotását, amelyeket az előtérben állítottak ki a szervezők. A 29 eladott alkotás árának a művészek által felajánlott hányada (30-100 százaléka) a jótékonysági bál bevételét gyarapította, ahogy a tombolák és a költségek levonása után a 6000 forintos belépőkből fennmaradó összeg is. Ezt a pénzt idén a Békés Megyei Sclerosis Multiplexesek Egyesülete Egészségügyi és Szociális Alapítványa, valamint az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége kapja. 3 MIKÓCZY ERIKA Iv **kCSABAI**S Az elsőbálozó Tar Lilla édesapjával FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET (Folytatás a 2. oldalon)