Budapest XVIII. kerület - Városkép, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
Tudósítás a mini expóról ____________(címlapfotónkon) 2002-ben folytatják az autópálya-építést?! Egészségügyi szakmai ___ konferencia Közmeghallgatás, kevés érdeklődő mellett Növekvő gyermeklétszám, ___kis iskolák Újabb fejezet a Sallai utcai dossziéból ______________________- ahogy a lakók látják Kijelölték az Erzsébet telepi ___________óvoda helyét Művelődésért-díjat kapott a * fiatal ökölvívó Amikor kezd összeállni a csapat • • Ünnepi segítség magot osztottak el az egyházak, az önkormányzat intézményei, illetve a polgármesteri hivatal közreműködésével. A hajléktalanokhoz is eljuttatták e csomagokat. A felnőttek rendszeres segélyben és az időskorúak járadékában részesülő személyek részére pótlásként egyszeri 7000 Ft segélyt utaltak ki - tájékoztatta a Városképet Erdélyi László alpolgármester. RENDELET SZÜLETETT A VÁLLALKOZÁSOK ÖSZTÖNZÉSÉRŐL ÉS TÁMOGATÁSÁRÓL A XVIII. kerületi önkormányzat szerény lehetőségeihez képest igyekezett pénzbeni és természetbeni ellátást nyújtani azoknak, akik szerény jövedelmű egyedül élőként, vagy népes családban nehéz körülmények között élték meg az ünnepeket. December 24-25-26-án naponta 250 adag háromfogásos meleg étellel enyhítettek a nélkülözés gondjain Pestszentlőrincen, illetve ugyanezen a napokon Pestszentimrén, a Címer utcai Gondozási Központban 100- 100 adag ebédet osztottak ki. A rászoruló egyedül élők, idősek, illetve kevés jövedelmű nagycsaládosok részére 1600 karácsonyi cső(Részletek a 12. oldalon) KULTURÁLIS MELLÉKLETTEL