Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1934 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1934-01-06 / 1. szám

2 DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE kiértünk, de felfelé út helyett még sötétebb mélységek következtek. 1918 szomorú őszén, de méginkább 1919 kegyetlen emlékű tavaszán már nemcsak az életünk volt halálos veszedelemben, de vakmerő kézzel a lelkünk, az ezeréves ideáljaink, nemzeti múltunk ellen törtek. És ekkor halálra szánt magunk táboborából, ha de profundis is, de újból csak „sursum corda“ zengett. Az egyetlen ifjúság szervezeteibe tömörült fiatal katonatisztek voltunk az elsők, akik a forradalmi csőcseléknek odakiáltották az első messzehangzó „megállj“-t és a mi soraikból nyúltak ki az első izmos karok, amelyek igyekeztek megállítani a megsemmisülés felé rohanó ország szekerét. 1918 december elsején az egyetemi ifjúság megalakította a Piros - Fehér - Zöld Blokkot, Antal István, az Egyetemi Kör akkori elnökének, jelenlegi miniszterelnökségi sajatófőnöknek elnöklésével, akinek a nagy küzdelemben olyanok segítettek, akik ma is ott állanak a nemzeti egység kormányzata mellette, mint Mikecz Ödön, Szabolcs vármegye főispánja, aki akkor a Bethlen Gábor Körnek volt elnöke és Mengele Ferenc követségi tanácsos, aki a külügyminisztérium sajtóosztályának főnöke, és aki akkor a Tartalékos Tisztek Egyesületének volt vezetője. Olyan programot hirdettek meg ők akkor, amely nemcsak az ellenforradalmi küzdelmek részére szolgált iránymutatóul, hanem a háborús nemzedék részére olyan végleges elvi keretet állapított meg, hogy ha az abban foglalt elgondolásokat 10 évvel a forradalom előtt megvalósították volna, úgy nem következett volna be a nagy társadalmi összeomlás és ha legalább később igyekeztek volna annak a szellemében megvalósítani a reformokat, talán ma sem volnánk oly nehéz gazdasági viszonyok között, mint amilyenbe a materiális tényezők rettentő szorítása kényszerített bennünket. A bolsevizmus ellen az április 21-i műegyetemi és a június 24. ludovikás ellenforradalmak idején a mi nemzedékünk vonult fel, példát mutatva, hogy nemcsak sötétben bujkáló ellenforradalmárok akadnak, hanem fegyverrel a kézben is hajlandó a háborús fiatalság az ezeréves múlt és a tradíciók védelmére kiáltani. Nekünk mártírjaink is vannak, akiknek elomló vére a magyar történelem leggyászosabb éjfelén már meghirdette, hogy hajnal lesz megint. És akármilyen nehéz év is következett, összeszorított fogakkal, a jobb jövőben való hittel éltük azóta is a nemzetépítés munkásainak egyszerű életét. Sokszor úgy éreztük már, hasonlatosak vagyunk a török világ magyar mondájának ahhoz az ifjú vitézéhez, aki elrabolt mátkájával csak akkor tarthatta meg kézfogóját, ha a sziklahegy mélyéből vizet fakaszt a várlakók számára. Úgy érzem, hogy mi is hosszú évek óta kemény robotosokként ott csákányozunk a magyar szikla mélyén, izzadva, verítékezve, bontva a köveket, hogy mi is vizet, üdítő, gyógyító forrást fakaszthassunk a magyar szomjazók számára. Tizenöt éve bontjuk a követ, ruhánk már elnyűtt, torkunk kiszáradt, kezünk feltörve, de töretlen lélekkel csákányozunk tovább. És talán már nem is sokáig ! Ha néha letesszük a szerszámokat és felfigyelünk az éjszaka csendjében, mintha már hallanók is a távoli vizek közeledő moraját. Talán csak néhány vágás még és szikla aljából előtör a vízsugár, a a mi kezünk nyomán, hogy eloltsa a szomját a magyar szomjazóknak, meggyógyítsa a betegeket, felüdítse a fáradtakat és reményteleneket, kik annyi ezren talán már szinte nem hisznek a szebb jövőben. Hát a mi „halálra ítélt“ nemzedékünk nem akar elpusztulni, hanem az élni és tenni akarás energiáitól feszülve veti a vállát az utolsó sziklatömbnek, mely alól fel kell fakadnia annak , amely számunkra azt forrásnak, jelenti, hogy végre mi is megtarthatjuk kézfogónkat a boldogabb magyar jövendővel. 1934 január 6 Ifj. Vöröskereszt előadás Ujdombóvárott előadás létrehozója s rendezője az ügybuzgó Eicher József tanító volt. Itt említjük meg, hogy a bevételt teljes egészében a helybeli szegénysorsú családok segélyezésére fordítja az Egylet. Bemutatásra került a Nagymama álruhája c. 3 felv. karácsonyi színmű. A kis szereplők ügyesen mozogtak a deszkákon s teljes elismerés illeti őket tiszta kiejtésükért és nemkülönben az angyalokat kedves alakításukért. Kitűntek : Guzmics R, Kovács I. Povázsay H, Szabó M. Mikina M. Bözse E. Takács A. Kerekes E. Papp I. Schmellás K. Szőke M. Az angyalok szerepében : Balázs A. Molnár I. Szerváczy M. és Pandúr M. Az előadást Eicher József dirigálása mellett karácsonyi ének vezette be, majd alkalmi szavalatok következtek : Pacskád M. Stark B. Pandúr K. Török M. és Becker M. előadásában. Az előadás anyagi sikeréhez hozzájárultak a felülfizetések, továbbá Szíjártó Károly, Horváth Vendel, Maráczi József, Takács János, Brédl Pál, Herke Antal újdombóvári és Dombay József, dombóvári lakosok természetbeni adománya is, melyért ez úton mond hálás köszönetet az Egylet vezetősége, nemkülönben köszönetet mond Mód Lajos borbélymesternek is a kis színészek kimaszkírozásáért. Elismerés illeti még az intézet melegszívű igazgatóját, Gábor Bélát is, ki hathatósan támogatta ezt a karitatív célt, s részben neki is köszönhető az előadás erkölcsi és anyagi sikere. Legmagasabb árért vesz mindenféle vadbőröket BÁRÁNY ÁRMIN DOMBÓVÁR Árpád utca 65. Dombóvár neves alakjai írja: SZEBÉNYI TIVADAR Werbőczy István Másnap reggel különös látványra ébredt a vár népe. Az udvaron magas, bivalyerős férfi nádszáltestű, gyerekarcú ifjúval párbajozik. A kardok csattognak, szikrák villannak belőle. Egy-egy ütés el-elül az ifjú testén, de az is csúnyán visszavág. Werbőczy, ki épp ily mély vágásnál lép ki az udvarra, álmélkodva nézi a harcot. Lassan felismeri a vívókat, kik zárt sisakrostéllyal és töméssel küzdenek. Török Bálint és Tinódi azok. A nádor sokat hallott a törökverő Török Bálint furcsaságairól, de ilyet nem hallott senki róla. — Jó reggel, Bálint öcsém, mi a csudát művelsz ? — Nevelem a kölyköt, egészséges reggeli órában! — S Werbőczy hallja, amint Török Bálint egyik szolgája odamondja egy másiknak: — Bizony, bizony így szokott ő otthon is csinálni. Nem mindig ezzel a fiúval, az ő fattyait is ráncba szedi. De azért nem haragos az öreg. Olyan, mint a medve: csak mímeli a haragot, hogy a fiuknak kedvet adjon. Török Bálint leveti sisakját, Tinódit elküldi, maga a gazdával a vár felé tart. Werbőczy magához inti egyik apródját, hogy ha a többi urak is felkeltek, a fegyverterembe küldte őket, hol várni fog rájuk. A párviadalt végignézte Piroska is, ki: hajnali álmából riasztott fel a csattogás. Mire a párbaj befejeződött, lefutott az udvarra s a főbejáratnál rátalált Kázmérra. A fiú, hogy váratlan örömet szerezzen neki, többek között elárulta az éjjeli szerenád hőseit is. A lány elragadtatva hallgatta, miket zeng a fiatal Töttösi fiú Tinódiról. Alig beszélgettek tíz percig, Tinódi is feléjük tartott. Nem azért, mert látta Kázmért, hanem hogy lehányjon magáról fegyvert, sisakot mindent s a várépületbe menjen. Kázmér azonban útját állta s bemutatta a szöszke, ringatódzó, nevetőszemü Piroskának. A fiú összerezzent, mikor Piroska szemébe nézett, aztán fülig pirult. A lány alig változott. Egy bánatos, meglepett szempár, a Tinódié harmatot hintett szemére, onnan a szivébe s a nevető szemek egy árnyalattal komolyabbak lettek. Kázmér a fegyvert lerakatta s hármasban indultak reggeli sétára, végig a bástyákon, a csodálatos, ébredező madárvilág s a nádas látszólagos szemléletébe merülve. Az újdombóvári áll. el. iskola kebelében működő ifj. Vöröskereszt egylet Karácsony hetében mutatkozott be kedélyes színielőadás keretében nagyszámú közönség előtt. A jól sikerült A fegyverteremben ezalatt összegyűltek a nemes urak. Werbőczy megfontoltan, higgadtan előadta az országos eseményeket, melyeket tegnap este elhallgatott, melyekről neki teljes tájékozottsága van, de most előadni kényszerül. A törökről van szó, meg Zápolyáról. Zápolya szövetkezni akar Szolimánnal, hogy koronáját megvédje. A szultán ígéretet tett, hogy azon melegében Bécsbe megy s azt földig leromboltatja. Az urak mit szólnak hozzá ? Ő ajánlja a terv elfogadását. — Soha ! Törökkel összecimborálni ? Abba én nem megyek bele soha! Mond meg, nádor uram Zápolyának, hogy bármilyen ügyben ízig-vérig híve vagyok, de ahol a törökkel kell paroláznom, ott rám ne számítson! Török bálint megtagadja az engedelmességet . Ezzel kicsapta a fegyverterem ajtaját s az udvarra rohant. Fél óra múlva kiszüremlettek a többiek is, Werbőczy indítványát magukévá téve. Török Bálint nem maradt sokáig Werbőczy várában. Még aznap délután összetrombitáltatta híveit és visszavágtatott enyingi várába, dühösen, fújva, paripáját félholtra kínozva, úgyhogy a szegény pára véres tajtékot hányt, mire hazaértek. Mégis, a várban ott maradt valaki, akiről a törökverő hős megfeledkezett, de nem feledkezett meg Tinódi. Szintúgy a lány sem az apródról. S amint teltek az évek, Tinódi visszavisszajárt Dombó vára alá, onnan fel Tamásiba, hogy lássa azt az angyalt, ki szívébe az első szerelmet belopta. Werbőczy három hét múlva Budára ment. Magával vitte a környéki főnemesek beleegyezését a törökkel való szövetkezésbe, mely a következő évben létre is jött. Történelmi krónika. Werbőczy István 1465-ben született s 1542-ben halt meg. 1424- ben választották nádorrá. A Dombó-várat leányágon kapta, így a döbröközi családi váron kívül itt is volt vára, melyben sokszor látta vendégül az ország urait s tartott benne tartománygyűléseket is. Leánya, Erzsébet, Dombó János, Dombó Pál fiának felesége volt s ezen az úton jutott birtokába a vár. Ő maga kétszer nősült. Másodszor 1532-ben, 67 éves korában. Első felesége Zoby-lány volt, a második Herczeg Katalin.gyobb alkotása, Werbőczy legnamely századok múltán is glóriába szőtte nevét: Tripartitum c. hatalmas, jogtudományi munkája volt. A Werbőczycsalád 1590 ben halt ki. Dombó vára azonban már sokkal előbb került török kézre, mely más alkalommal elbeszélésem tárgya lesz. Vége.