Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1990 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1990-01-01 / 1. szám
2 DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE 1990. január Tanácsülési tudósítás Maratoni hosszúságúra, közel öt órásra kerekedett az 1989-es év utolsó, december 20-án megtartott dombóvári tanácsülése. Negyvenöt tanácstagból harmincketten jelentek meg. Vendégként részt vett az ülésen Tamás Ádám, a Megyei Tanács elnöke, valamint Végh Imre és dr. Tóth Rudolf, a Megyei Tanács munkatársai. Örvendetes, hogy a pártok helyi szervezetei is képviselték magukat a város közéletének e fontos fórumán. Tudósításunkban összefoglalót próbálunk nyújtani a tanácsülés legfontosabb eseményeiről és döntéseiről. Mi lesz a Galériával? Nem tervezett, rendkívüli napirendi pontként Vidóczy László arról tájékoztatta a testületet, hogy az elmúlt hét során különböző vészjelzések érkeztek: személyi torzsalkodások, meg nem értések kapcsán felszámolásra kerül a Dombóvári Galéria, és a Galéria vezetőjének, Szeverin Ferencnek a szerződése, amely december 31-én lejár, nem kerül meghosszabbításra. Tudvalévő, hogy a Galéria eddig a művelődési otthon részeként működött, és mint Topa Imre tanácstag erre rákérdezett, a művelődési otthon vezetőjének és Szeverin Ferencnek a „személyi konfliktusa ” vezetett a jelenlegi helyzethez. Mivel a személyes beszélgetés és békítés eredménytelen volt, ezért Vidóczy Lászó azt javasolta, hogy a tanácsülés fogadjon el egy olyan határozatot, amely szerint a Galéria — ideiglenes megoldásként — a Városi Tanács Családi Irodájához csatolva működjék tovább. Hangsúlyozta, hogy mindez csak a következő választásokig tartó, átmeneti megoldás. Az új önkormányzatnak kell majd az ügyben véglegesen rendelkeznie. A tanácsülés ezt a javaslatot elfogadta. Az ülésen az SZDSZ képviseletében résztvevő Fazakas Dénes megkérdezte, hogy személyi konfliktus miatt miért kell az intézményt átszervezni, miért nem intézik el a kérdést hatalmi szóval? „Mostanában nem szokás” — hangzott a tanácselnök tömör, derültséget keltő válasza. Az időskorúak szociális ellátása Az időskorúak szociális ellátásáról dr. Hajós Károly városi főorvos által készített írásos beszámolóból megtudhattuk, hogy az időskorúak az országos átlagnál magasabb számarányban élnek Dombóváron. Míg az országos átlag 17%, addig Dombóváron a lakosság 17,9% (3922 fő) hatvan év feletti és 21% (4587 fő) nyugdíjkorhatár feletti. A szociális gondoskodás formáihoz tartozik a rendszeres és eseti segélyezés, a területi gondozás (Idősek Klubja, házi gondozás, napköziotthon) és az intézeti gondozás (szociális otthon). Dombóváron két 20-20 férőhelyes Idősek Klubja működik, ahol napi kétszeri étkeztetést, orvosi ellátást, tisztálkodási, mosási lehetőséget nyújtanak. Az Idősek Klubja azonban nem tud segíteni azokon, akik koruk, egészségi állapotuk miatt képtelenek oda eljárni. Ilyenkor kerülhet sor az otthoni gondozásra, amit Dombóváron hat főfoglalkozású és tíz tiszteletdíjas gondozónő végez. Amennyiben ez sem jelent az idős ember számára megoldást, következhet a szociális otthon. Dombóvár szociális otthona 87 férőhelyes, a férőhely kijelölésének jogával azonban a megyei tanács egészségügyi osztálya rendelkezik. Az otthon lakóinak átlagéletkora férfiaknál 72,5 év, nőknél 77,5 év. A gondozottak közül 20—25 fő állandó fekvőbeteg. Mindenképpen ide tartozik, hogy a Városi Kórházban a 490 kórházi ágynak legalább 10%-án fekszenek szociális indokból, elsősorban ápolási, gondozási céllal átmenetileg bekerült idős emberek. A városi főorvos minél előbb elérendő célként jelölte meg a szociális foglalkoztatás megoldását. Ez nemcsak az időskorúak, hanem minden fogyatékos helyzetén is segíthet. A jelenlegi szociális otthon állandó toldozgatása, javítgatása helyett új, korszerű otthonra lenne szükség. Az Arany János téri bölcsőde épületének felszabaduló részét a szociális gondozás céljaira kell felhasználni. Kedvező feltételt jelentene - válaszolta egy kérdésre dr. Hajós Károly — ha sikerülne szociális célokra megvásárolni a volt UNIÓ épületét. Anyagi fedezet híján azonban erre semmi remény. Elterjedt a hír, hogy valamelyik egyházi szervezet hajlandó lett volna erre, erről azonban semmilyen megbízható információm nincsen — fejezte be a válaszadást a főorvos. Illés Szilárd tanácstag a művelődési otthon „Szomszéd Ház” néven hirdetett családsegítő tevékenységéhez fűzött kritikus megjegyzéseket. Az alábbiakban igyekszem ezek lényegét szó szerint közölni: „Nagyon jó ez a családsegítő központ elképzelés, csak úgy érzem, hogy nem ilyen fölállásban ... Az a kezdeti föllendülés és országos elismerés, ami volt a művelődési ház részére, leszálló ágként mutatkozik ... A művelődési ház elsősorban azokkal a feladatokkal foglalkozzon, ami a konkrét feladata . . . ezen felül . . . öntevékenyen ... foglalkozzon azokkal a dolgokkal, amire módja és lehetősége nyílik . . . erre pályázatokon különböző pénzeszközöket kaphattak. Ez viszont irritálja azokat a tanácsi dolgozókat, akik szinte ugyanezekkel a feladatokkal foglalkoznak, feleannyi pénzért.” Dr. Hajós Károly válaszában Illés Szilárd felvetésére elmondta, hogy rendkívüli módon örültek a művelődési otthon kezdeményezésének és nem tud róla, hogy a tanácsi dolgozókat irritálná a művelődési otthonban folyó tevékenység. Abban reménykedünk, hogy az úgynevezett „elhivatalnokosodott” tanácsi ügyintézést, amit nem nagyon szeretnek az emberek, a művelődési otthon ezen tevékenysége kiküszöböli. Nem félek attól, hogy ez a kezdeményezés szétforgácsolja az erőket és a pénzeket — nyugtatta meg Illés Szilárd tanácstagot dr. Hajós Károly. Ebben az esetben éppen hogy nem a tevékenységek átfedéséről, hanem egymást kiegészítéséről van szó. Rendelet a köztisztaságról A városi tanács ebben az évben két alkalommal is foglalkozott a köztisztasági tanácsrendelet felülvizsgálatával. Döntés sem akkor, sem most nem született. A vita jórészt akörül forgott, hogy legyen-e mindenki számára kötelező a szemétszállítás igénybevétele, hogy a szemétszállítási díjat mi alapján állapítsák meg, és ki jogosult az ez alóli mentességre. Szabotin Károly, a Költségvetési Üzem igazgatója elmondta, hogy a város köztisztasági helyzete jelenleg is katasztrofálisnak mondható és ha a tanács a kötelező jelleget feloldaná, a helyzet még rosszabb lenne. A tanácstagok véleménye e kérdésben megoszlott. „Akinek nincs mit elszállíttatni, az a semmiért miért fizessen? — kérdezte Vörös Nándor tanácstag. Topa Imre tanácstag viszont az általános kötelezőség mellett voksolt, mert az egyéni szerződéskötéseket, azok változásait a szemétszállítóknak szinte lehetetlen lesz nyomon követni. Illés Ferenc tanácstag az ügy politikai oldalát igyekezett megvilágítani, amikor azzal érvelt, hogy a „kötelező” nagyon rosszízű, rosszemlékű kifejezés, és nincs helye a jövő magyar társadalmában. Itt szerződésekkel kellene dolgozni, de valódi szerződésekkel és nem diktátumokkal. Kilenc hozzászóló sorolta az érveket pro és kontra. Volt aki a Polgári Törvénykönyvre, volt aki a szemétszállítási költségek igazságos megosztására hivatkozott. Mindenkinek volt valami élménye a szemétszállítással kapcsolatban, és ezt rögtön meg is osztotta tanácstagtársaival. A vita összefoglalójában Keszler Gábor vb-titkár azt javasolta, hogy napolják el a döntést és várják meg az ezzel kapcsolatos országos szabályrendelet megjelenését. (Bonyolult is a probléma! - A Szerk.) A városi televízióról A tanácsülés elé került írásos előterjesztés szerint a Városi Televízió eddig kísérleti jelleggel, egy év óta ideiglenes működési engedéllyel dolgozott. De nem önálló jogi személy, nem rendelkezik költségvetéssel, ezért műszaki bázisa alacsony színvonalú. Javasolja ezért az előterjesztés, hogy a tanács alapítsa meg hivatalosan is a Városi Televíziót, mint önálló jogi, gazdálkodó, műsorszolgáltató szervezetet. Az eddigi két főfoglalkozású munkatárs mellett további két személyt kellene alkalmazni. Mindezek mellett a Városi Televízió költségvetésének a közreműködők alkalmi tiszteletdíjait is fedezni kell. Mivel az 1990-es pénzügyi terv még nem ismeretes, így a működéshez szükséges minimális költségforrás sem garantált. Továbbá javasolja az előterjesztés, hogy a kábellel vagy sugárzással történő műsorközvetítésről szakemberekkel dolgoztassanak ki javaslatokat. Az előterjesztésről megindult vita mindjárt el is merült a részletkérdésekben. Legalábbis az előterjesztők véleménye szerint most nem arról kell vitatkozni, hogy a városban csak a belvárosi lakásokban nézhető a tv, hogy hol legyen stúdió, hanem a megalapítást kell kimondani, minden egyébről csak ezután lehet tárgyalni. „Ha most csak azt szavazzák meg, hogy alapítsák meg a televíziót, akkor az valóban jogilag fennmarad, de gyakorlatilag rövidesen meg fog szűnni’ — fogalmazta meg Győrffy Árpád a jelenlegi helyzetet. Hosszas vita után a tanácsülés végül is kimondta a Városi Televízió mint önálló intézmény megalakítását. A Városi Televízió működésével kapcsolatos kérdéseket az I. negyedévi tanácsülésen kell majd részletesebben megtárgyalni. A tanácsülés utolsó eseményeként Tamás Ádám megyei tanácselnök bejelentette, hogy Vidóczy László ez év (1989) őszén kezdeményezte korengedményes nyugdíjazását, amire az ÁBMH-tól az engedélyt megkapta. A megyei tanácselnök így indítványozta, hogy a tanácsülés Vidóczy László munkaviszonyát 1990. március 31-el szüntesse meg, ezen belül két hónap felmondási időt biztosítson. Az utódlással kapcsolatban javasolta, hogy új tanácselnök ne kerüljön megválasztásra, és Csillag László elnökhelyettes végezze el a tanácselnöki teendőket. A tanácsülés a megyei tanács elnökének javaslatát egyhangúlag elfogadta. Mivel több tárgy, hozzászólás nem volt, 18.45 órakor az ülést berekesztették. (M. F.) Tanácsülési noteszlapok Mint tudósításunkból kiderült, tizenhárom tanácstag maradt távol a december 20-i ülésről. Közülük nyolcan előzetesen sem mentették ki magukat. Igaz, erre nem is kötelezhetők. Reméljük, hogy dr. Salamon György, Katona László, Márfai Ottó, Bőzsöny Tamás, Bódog István, Barna András, Ács István és Fekete Ferenc előzetes bejelentés nélküli távolmaradását nem érdektelenségükkel kell magyarázni. Csak éppen közbejött nekik valami. Ugye így volt? * Örömmel közölnénk szó szerint is a tanácsülésen elhangzott fontosabb felszólalásokat, de ezek nyelvi megformálása, pontosabban megformálatlansága ezt szinte lehetetlenné teszi. Ez főként akkor elgondolkodtató, ha igaznak fogadjuk el a gondolkodás színvonala és a nyelvi kifejezések közötti összefüggéseket. A Tanácsüléseken hosszú évek óta edződött ismerősöm mondja: - Tudod mit itt a legfőbb baj? A szakmai előkészületlenség! Hol érzed te itt a szakértő apparátus jelenlétét, akik előkészítenek döntésre egy-egy ügyet? Nem véletlen, hogy már harmadszor kellett elnapolni a köztisztasági tanácsrendelet módosítását! * Nyelvi pongyolaságnál már csak a megszólítások kuszasága a zavaróbb. Apró kis jelek a belső viszonyokról:,,Szabotin elvtárs bocsánat: úr...” - botlik egyet az egyik felszólaló. „Topa tanácstag”, ,Béla bácsi’,,Károly barátunk’, „Jóska bátyám”,, fekete hajú fiatalember”: mind, mind apró jel arról hogy hol is tartunk. Marczali Ferenc Nevek egy emlékműre A Dombóvári Városszépítő Egyesület már két éve kezdeményezte, hogy a II. világháború áldozatainak állítsunk emléket. E kegyeletes szándékot csak most válthatjuk valóra, a megváltozott politikai viszonyok közt. Önbecsülésünk, nemzeti öntudatunk megléte belső kényszerként veti fel, hogy állítsuk helyre nemzeti identitásunkat is. Ebben a szellemben kezdték meg munkájukat a Városszépítő Egyesülethez tartozó történelemtanárok és pártolók. Az adatgyűjtés folyamatban van. Szeretnénk a még élő hozzátartozók, ismerősök hiteles elbeszélései, őrzött dokumentumai alapján teljességgel feltárni az áldozatok nevét. Közismert, hogy Dombóváron ezen áldozatok közül az elpusztult zsidóságnak van emlékhelye. A gyűjtőmunka nemcsak arra a sorkatonára terjed ki, aki a fronton pusztult el és nincs sírhelye. A háború áldozatai a leventék, a munkaszolgálatosok, és a civilek is. Munkánkat hitelessé teszi, ha a Tisztelt Olvasó ismeri adatlapunk kérdéseit, ezért az alábbiakban közöljük: 1. Neve? 2. A háború alatti helyzete (katona, levente, munkaszolgálatos stb.)? 3. Halálának körülményei. 4. Van-e sírja? 5. Visszaemlékező adatai. A Dombóvári Városszépítő Egyesület jelenlegi kezdeményezése ma már nem elszigetelt jelenség. Országos mozgalom van kibontakozóban, amelyet különböző szervezetek karoltak fel. Más-más módon kívánják a II. világháborúban meghalt hősök és áldozatok emlékét kegyelettel megőrizni. A Városszépítő Egyesület terve az, hogy a már helyreállított, az I. világháborúban elesett hősök emlékszobrára egy új táblára felvéseti a II. világháború halottainak nevét is. Ehhez megfelelő anyagiakkal rendelkezünk. Köztudott, hogy eddigi kiadványaink a dombóváriak körában népszerűek voltak, s ez bizonyos anyagi garanciát ad az egyesületnek. Intézményektől, vállalatoktól és egyénektől anyagi támogatást e nemes célra elfogadunk. (A dombóvári Városszépítő Egyesület csekkszámlája: 842-166 OTP). Az összegyűjtött, rendszerezett és feltárt anyagot külön kiadványban jelentetné meg a Városszépítő Egyesület. Felvettük a kapcsolatot a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnoksággal is, akik A II. világháború Tolna megyei halottaiért alapítványt hozták létre. Emlékkönyvben kívánják megörökíteni a megye hősi halottainak és áldozatainak nevét. Mi is valljuk azt az erkölcsi igazságot, hogy csak az várjon tiszteletet a jövő nemzedékétől, aki a múlt örökségével együtt kegyelettel őrzi ősei emlékét. Azon fáradozunk, hogy váljon valóra sok család jogos kívánsága: legyen egy emlékhely, ahová leteheti szerettei emlékére a kegyelet virágait. Kérünk minden dombóvári lakost, közös célunk megvalósulása érdekében nyújtson további segítséget kutatómunkákhoz. Bármilyen információt köszönettel veszünk. Felvilágosítást, segítséget nyújthatnak telefonon (telefonszám: 66-481 dr. Szőke Sándorné), szóban vagy levélben az alábbi címen: Dombóvári Városszépítő Egyesület, dr. Szőke Sándor elnök, Dombóvár, Bem u. 14., vagy Marczali Ferenc titkár, Pallas Antikvárium, Dombóvár, Dombó Pál u. 9. Dr. Szőke Sándorné