Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 1997 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-17 / 1. szám

KÖZÉLETI LAP A SOMOGYT­XJROZSMAI­­• C >791 Szeged, Négy u. 12. DOROZSMAI NAPLÓ VIII. évfolyam 1. szám A hivatal mint akadály Figyelmesség — és még valami A Kiskundorozsma halottai a második világháborúban című kötet bemutatójára szerkesztőségünk a részönkormányzat összes tagjának névre szóló meghívót készített. Jeney képviselő úr vette át a hivatalban a borítékokat, s biztosított afelől, hogy a címzettek megkapják azokat. Képviselőink sajnos nem tartották fontosnak az eseményt — mondtuk, amikor konstatáltuk, hogy Thurzó képviselő úron és két részönkormányzati képviselőn (Varga és Mucsi úr) kívül a többiek távolmaradásukkal fejezték ki „érdeklődésüket”. Ám kiderült, az ügy egyszerűbb! Papp István, a polgármesteri hivatal helyi kirendeltségének vezetője egyik munkatársunknak ugyanis elmagyarázta: „nem feladatuk továbbítani” „ilyen" levele­ket. Persze mindezt — utólag tudtuk meg, a rendezvény után. Aztán hallottuk, hogy a Családsegítő Ház megnyitóját sem tisz­telték meg képviselőink.­­ Az (egyik) ok ismét a meghívók elaka­dása volt a hivatalban, mondják. A dorozsmai rendezvények, események szervezőinek természe­tesen nem kell feltétlenül tudniuk a 13 képviselő lakáscímét, ezért joggal gondolják — mint adófizetők, akik a Hivatal dolgozóinak fizetését is biztosítják —, hogy a hivataltól elvárható minimális figyelmesség nemcsak a polgárok, hanem képviselőikkel szemben is, a segítség. Ez, immár példáink vannak, egyelőre úgy tűnik, hiánycikk. Valami elakadásgátlót kellene szerezni, hogy a polgárok és képviselők közötti kapcsolatokban a kirendeltség ne akadályként tűnjön elő. A szerkesztőség Utóirat: A Dorozsmai Napló decemberi számában a kötet meg­nyitójára minden dorozsmait szeretettel meghívott. Ez az említett három képviselő úrnak elegendő volt, hogy eljöjjön a rendezvényre. Érdeklődésüket köszönjük, ahogy a velük együtt megjelent másik 120—130 dorozsmai polgárét is. A Dorozsmai Napló Baráti Kör Egyesület ÉVES KÖZGYŰLÉSE 1997. február 3-án, hétfőn 17.00 órakor kezdődik. Helye: Petőfi Sándor Művelődési Ház kisterme­tesné Fekete Ilona az egyesület elnöke A köz biztonsága A Városrészi Önkormányzati ülés beszámolójából megtudhattuk, hogy nincs minden rendjén a közbiztonságunkkal. De még az őrzőivel sem. Pontosabban, gondok vannak az Önvédelmi Csoport háza táján. Mint a beszámolóból kiderült, nincs megfelelő helyiségük, zsebből tankolnak. És bár, úgymond, eredményes volt a munkájuk, a közbiztonság ennek ellenére romlott. 1996. november 25-ére összehívtak egy gyűlést, ami ugyan köz­gyűlésnek indult, de a gyér létszám miatt csupán megbeszélés szinten maradt. A formai okok miatt így nem fogadhatták el Bálint István elnök lemondását. Ekkor hangzott el Mucsi László titkár részletes beszámolója a Csoport tevékenységéről, ami miatt néhá­­nyan találva vagy sértve érezték magukat, mivel az jó néhány hiá­nyosságról és rendellenességről tudósított. Ezt a beszámolót a tagok írásban is megkapták és december 30-án már megfelelő feltételekkel és létszámmal megtarthatták a tisztújító közgyűlést. Ahol is parázs vita után elfogadták Bálint István elnök lemondását. Döntöttek öt tagú vezető testület felállításáról. Ezután új vezetőséget, és Mucsi László személyében új elnököt választott a tagság. Ellenvéleményüket kihangsúlyozva négyen visszaadták tagsági igazolványukat. Bálint István jelezte, hogy lemondása ellenére továbbra is szeretne részt venni az Önvédelmi Csoport munkájában, amit a tagság egyöntetűen támogatott. Az új elnök megköszönte a bizalmat és jobb, szakmai és etikai fegyelmet betartó munkára tett ígéretet. Elmondta, hogy a Rendőr­ség további aktív segítségével szeretnék szolgálni Dorozsma köz­­biztonságát. Vass József Könyv és könny Megdöbbentő érzés, amikor egy soha nem látott rokon egy ha­lotti lexikon szavai segítségével elevenedik meg az ember lelkében. Ismertem ugyan a tényt, hogy nagyapám testvére meghalt a má­sodik világháborúban, de azt hiszem, a tragédia okozta sebet a félelem tapasza fedte nagyszü­leim lelkében. Alig-alig beszéltek a háborúkról, forradalmakról, amiket átéltek, nehogy a családnak baja essék miatta. Felkavaró élmény volt a Kiskundorozsma halottai... című kö­tetben az ismerős és ismeretlen áldozatok életének utolsó napjait követni. S nehéz volt visszatartani könnyeimet, látva azok megha­tottságát, akik a könyvet a kezükbe vették. — Csak kérek még egyet! — szólt egy idős bácsi, mielőtt haza­indult volna a könyvbemutatóról. — Elküldöm az őrnagyomnak Budapestre! Az utolsó pillanatban vezényelt haza bennünket a frontról. A jó Isten áldja meg érte! A többiek mind odavesztek... — Egy hölgy a dedikálást olvasta meghatottam „Marikának az édesapja iránti tisztelettel...” — Nagyon rég volt, de most is összeszorul a szívem, ha rá gon­dolok... — nézett fel fátyolos tekintettel az asszony.­­— Kicsi vol­tam még, csak arra emlékszem, hogy egy rossz biciklin tolt ben­nünket Édesapám. Aztán elköszönt, és soha többé nem láttuk őt... » * * — Kérek szépen egy kötetet! — szólt egy ismert hang, s én föl­tekintve felettébb zavarba jöttem. — Önnek tiszteletpéldány jár! — próbáltam visszautasítani a felém nyújtott pénzt, de Géczi József képviselő úr hajthatatlan maradt. — Azt már megkaptam! — mondta. — Most vennék egy másikat. Rögtön kitudódott e „telhetetlenség” oka: „parlamenterünk” ta­núja volt, amint egy néni bánatosan drágállotta a könyvet, s ezért ő neki ajándékozta a tiszteletpéldányát. Ollainé Puskás Éva

Next