Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 1997 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-17 / 1. szám
KÖZÉLETI LAP A SOMOGYTXJROZSMAI• C >791 Szeged, Négy u. 12. DOROZSMAI NAPLÓ VIII. évfolyam 1. szám A hivatal mint akadály Figyelmesség — és még valami A Kiskundorozsma halottai a második világháborúban című kötet bemutatójára szerkesztőségünk a részönkormányzat összes tagjának névre szóló meghívót készített. Jeney képviselő úr vette át a hivatalban a borítékokat, s biztosított afelől, hogy a címzettek megkapják azokat. Képviselőink sajnos nem tartották fontosnak az eseményt — mondtuk, amikor konstatáltuk, hogy Thurzó képviselő úron és két részönkormányzati képviselőn (Varga és Mucsi úr) kívül a többiek távolmaradásukkal fejezték ki „érdeklődésüket”. Ám kiderült, az ügy egyszerűbb! Papp István, a polgármesteri hivatal helyi kirendeltségének vezetője egyik munkatársunknak ugyanis elmagyarázta: „nem feladatuk továbbítani” „ilyen" leveleket. Persze mindezt — utólag tudtuk meg, a rendezvény után. Aztán hallottuk, hogy a Családsegítő Ház megnyitóját sem tisztelték meg képviselőink. Az (egyik) ok ismét a meghívók elakadása volt a hivatalban, mondják. A dorozsmai rendezvények, események szervezőinek természetesen nem kell feltétlenül tudniuk a 13 képviselő lakáscímét, ezért joggal gondolják — mint adófizetők, akik a Hivatal dolgozóinak fizetését is biztosítják —, hogy a hivataltól elvárható minimális figyelmesség nemcsak a polgárok, hanem képviselőikkel szemben is, a segítség. Ez, immár példáink vannak, egyelőre úgy tűnik, hiánycikk. Valami elakadásgátlót kellene szerezni, hogy a polgárok és képviselők közötti kapcsolatokban a kirendeltség ne akadályként tűnjön elő. A szerkesztőség Utóirat: A Dorozsmai Napló decemberi számában a kötet megnyitójára minden dorozsmait szeretettel meghívott. Ez az említett három képviselő úrnak elegendő volt, hogy eljöjjön a rendezvényre. Érdeklődésüket köszönjük, ahogy a velük együtt megjelent másik 120—130 dorozsmai polgárét is. A Dorozsmai Napló Baráti Kör Egyesület ÉVES KÖZGYŰLÉSE 1997. február 3-án, hétfőn 17.00 órakor kezdődik. Helye: Petőfi Sándor Művelődési Ház kistermetesné Fekete Ilona az egyesület elnöke A köz biztonsága A Városrészi Önkormányzati ülés beszámolójából megtudhattuk, hogy nincs minden rendjén a közbiztonságunkkal. De még az őrzőivel sem. Pontosabban, gondok vannak az Önvédelmi Csoport háza táján. Mint a beszámolóból kiderült, nincs megfelelő helyiségük, zsebből tankolnak. És bár, úgymond, eredményes volt a munkájuk, a közbiztonság ennek ellenére romlott. 1996. november 25-ére összehívtak egy gyűlést, ami ugyan közgyűlésnek indult, de a gyér létszám miatt csupán megbeszélés szinten maradt. A formai okok miatt így nem fogadhatták el Bálint István elnök lemondását. Ekkor hangzott el Mucsi László titkár részletes beszámolója a Csoport tevékenységéről, ami miatt néhányan találva vagy sértve érezték magukat, mivel az jó néhány hiányosságról és rendellenességről tudósított. Ezt a beszámolót a tagok írásban is megkapták és december 30-án már megfelelő feltételekkel és létszámmal megtarthatták a tisztújító közgyűlést. Ahol is parázs vita után elfogadták Bálint István elnök lemondását. Döntöttek öt tagú vezető testület felállításáról. Ezután új vezetőséget, és Mucsi László személyében új elnököt választott a tagság. Ellenvéleményüket kihangsúlyozva négyen visszaadták tagsági igazolványukat. Bálint István jelezte, hogy lemondása ellenére továbbra is szeretne részt venni az Önvédelmi Csoport munkájában, amit a tagság egyöntetűen támogatott. Az új elnök megköszönte a bizalmat és jobb, szakmai és etikai fegyelmet betartó munkára tett ígéretet. Elmondta, hogy a Rendőrség további aktív segítségével szeretnék szolgálni Dorozsma közbiztonságát. Vass József Könyv és könny Megdöbbentő érzés, amikor egy soha nem látott rokon egy halotti lexikon szavai segítségével elevenedik meg az ember lelkében. Ismertem ugyan a tényt, hogy nagyapám testvére meghalt a második világháborúban, de azt hiszem, a tragédia okozta sebet a félelem tapasza fedte nagyszüleim lelkében. Alig-alig beszéltek a háborúkról, forradalmakról, amiket átéltek, nehogy a családnak baja essék miatta. Felkavaró élmény volt a Kiskundorozsma halottai... című kötetben az ismerős és ismeretlen áldozatok életének utolsó napjait követni. S nehéz volt visszatartani könnyeimet, látva azok meghatottságát, akik a könyvet a kezükbe vették. — Csak kérek még egyet! — szólt egy idős bácsi, mielőtt hazaindult volna a könyvbemutatóról. — Elküldöm az őrnagyomnak Budapestre! Az utolsó pillanatban vezényelt haza bennünket a frontról. A jó Isten áldja meg érte! A többiek mind odavesztek... — Egy hölgy a dedikálást olvasta meghatottam „Marikának az édesapja iránti tisztelettel...” — Nagyon rég volt, de most is összeszorul a szívem, ha rá gondolok... — nézett fel fátyolos tekintettel az asszony.— Kicsi voltam még, csak arra emlékszem, hogy egy rossz biciklin tolt bennünket Édesapám. Aztán elköszönt, és soha többé nem láttuk őt... » * * — Kérek szépen egy kötetet! — szólt egy ismert hang, s én föltekintve felettébb zavarba jöttem. — Önnek tiszteletpéldány jár! — próbáltam visszautasítani a felém nyújtott pénzt, de Géczi József képviselő úr hajthatatlan maradt. — Azt már megkaptam! — mondta. — Most vennék egy másikat. Rögtön kitudódott e „telhetetlenség” oka: „parlamenterünk” tanúja volt, amint egy néni bánatosan drágállotta a könyvet, s ezért ő neki ajándékozta a tiszteletpéldányát. Ollainé Puskás Éva