Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2006 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-28 / 1. szám

2. oldal Röviden 2005. decemberében új játszóteret avattak a Faragó téren. Az uniós szab­ványoknak megfelelő, parkosított tér kiépítése hatmillió forintba került. * Január 17-én hivatalosan is bejelen­tették, hogy szerkezetkész a nyugati elkerülő út újabb szakasza, amely a bajai úti körforgalomtól a dorozsmai állomás Budapest felőli végéig ért el. Géczi József elmondta, azért harcolta ki az elkerülő utat, mert hosszú ideig úgy tűnt: az M5-ös autópálya nem épül tovább a határig. De a sztráda elkészülte ellenére is fontos szerepe van és lesz: ez köti össze a medencés kikötőt a repülőtér érintésével a lo­gisztikai központtal. S mivel a 2007-től induló uniós költségvetésből mód lesz pénzt nyerni a kikötőfejlesztésre, vala­mint a déli Tisza-híd megépítésére is, az út szerepe még inkább felértékelő­dik majd. A leendő körforgalom segítségével a helybeliek balesetmentesen, kis ív­ben kanyarodhatnak majd el Szeged és a nyugati elkerülő út irányába. Az aszfaltozást a hideg idő késlelteti. Idő­közben a logisztikai központ felől is elkezdődött az útépítés, amely egy, a vasúti pálya fölött átívelő felüljárón keresztül csatlakozik az eddig elké­szült szakaszhoz. A Kiskundorozsmáért Alapítvány Kuratóriuma szeretettel meghívja Önt és családját, barátait, ismerőseit a 2006. február 18-án 18.00 órai kezdettel a Dorozsmai Sportcsarnokban tartandó JÓTÉKONYSÁGI BÁLRA. Sztárvendég: Délhusa Gjon előadóművész Zene: Dominó együttes Belépődíj: 5 500,- Ft/fő, amely magában foglalja a vacsora vendéglátást. Jó szórakozást kívánunk1. 2006. január 28. Új épületben a művelő­dési ház Megérdemli Dorozsma? ____________________(Folytatás a címoldalról) a helyszínre, ha épp „osztásról" van szó. Pozitív kritikákkal, ötletekkel fel­szerelkezve - fogalmazott az igazgató - bármikor fel lehet keresni a Petőfi Sán­dor Művelődési Házat - immár az ud­var túloldalán. Nagyobb könyvtár Idén, január 19-én délelőtt újabb átadóra is sor került. A felújított, tága­sabb, vizesblokkal is ellátott fiókkönyv­tárat a polgármester adta át a lakossá­g­­nak. Farkas Lászlóné könyvtáros elmond­ta: már tűrhetetlen volt az az állapot, hogy a több mint 20 ezer gyűjteményt kötetes 140 négyzetméteres helyen zsúfoljanak össze. A munkála­tok után viszont az állomány bőven el­fér a kibővített, összesen 226 négy­­zetméterű szobák­ban. Nagy újdon­ság, hogy a könyv­tár anyagát most már a mozgáskorlátozottak is elérik, számukra ugyanis lépcsőjáró liftet épí­tettek be, amely használata egyszerű: a derékmagasságban elhelyezett cseng­ő megnyomásával a könyvtáros be­indítja a liftet, a­­mely a folyosó szintjéig emelke­dik. A beruházás eredményeként a dorozsmai fi­ókkönyvtár ren­delkezik a máso­dik legnagyobb alapterülettel­­ a Csillag téri után. SOMOGYI GÁBOR A Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtára ismét a régi helyén a megszokott nyitva tar­tással várja kedves olvasóit. A beiratkozási díjak megváltoztak: - 16 év alatt és 70 év felett INGYENES, - pedagógus-, diák- és nyugdíjas igazolván­­nyal rendelkezők 300,- Ft, - kedvezményben nem részesülők 600,- Ft tagdíjat fizetnek. Az Internet-használat díja változatlan: 120,­­Ft / óra. A fiókkönyvtár új telefonszáma: 62/463-807.

Next