Érd - Érdi Újság, 2007 (17. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-05 / 1. szám

Nagy Rozália és Pálvölgyi Margit keramikus mutatkozott be a Poly-Art pódiumestjén. 9. oldal A legsikeresebb érdi sportág, a sumo szerelmesei mérték össze tudásukat a diákolimpián. 8. oldal A „RETTENTŐ” SZERELMESEIEremeső Ritkább járatokkal drágábban közlekedünk Kora reggeli utasszámlálás a Bem téren Bálint Edit Mint arról lapunkban is beszá­moltunk - bár az érdi közgyűlés nem adta rá áldását - a Volánbusz, ahogy tervezte is, december 10- től ritkította egyes helyközi járatait. Az egyoldalú intézkedés, érthetően, nem kis felháborodást válton ki a főváros és Érd között ingázók körében. A kora reggeli órákban Budapest irányába, míg a késő délutáni órákban a főváros­ból Érd felé közlekedő autóbusz­­járatok ritkítása leginkább a Park­városban élőket érintette hátrá­nyosan, hiszen nekik nincs lehetőségük arra, hogy átálljanak a vasúti közlekedésre, így sokuk­nak nemcsak az utazásuk, hanem mindennapi munkájuk is elle­hetetlenült. Nem egy esetben ugyanis, éppen azon a bizonyos „pár percen” múlik, hogy elérjék a szokásos csatlakozást. Amíg a Volánbusz Zrt. Érdi vezetése ragaszkodik azon álláspontjához, hogy a járatok csökkentése az utazóközönségnek csupán átme­neti fennakadásokat okoz, és idővel majdcsak megszokják az új menetrendet, addig az érdi ön­­kormányzat igyekszik minden rendelkezésére álló eszközt igény­be venni, hogy felszámolja a kialakult áldatlan állapotokat. Máté István, a Volánbusz érdi igaz­gatója sem zárkózik el egy komp­romisszumos megoldástól, hiszen úgy véli, az érdekeknek előbb vagy utóbb találkozniuk kell. Az utasok heves tiltakozását köve­tően például a kora reggel kiha­gyott öt járatból kettőt már ismét újraindítottak a Bem térről. A Volán menetrendjének decem­beri módosítását követően, a reg­geli csúcsforgalomban T. Mészáros András polgármester személyesen is kilátogatott a Bem téri buszmeg­állóba, hogy Máté István igazgató­val együtt figyelemmel kísérje a parkvárosi ingázók utazási körül­ményeit. (Beszámolónk a 3 oldalon.) Hazamentek a legények Érdligeten hetven férőhelyes P+R parkolóval együtt épült fel az új, akadálymentesített vasúti megállóhely. Ez a beruházás közel 560 mil­lió forint, az érdi projekthez a MÁV Zrt. összesen 4,5 milliárd forint támogatást kapott a KIOP/ Környezetvédelmi és Infrastruktúra Opera­tív program/ keretéből. A költségek 75 százalékát az EU, 25 százalékát a magyar állam finanszírozza. Emlékezés 1945. január nyolcadikára A hatalmas háborús embervesz­teségen túl, a második világhá­ború végső szakaszában több mint százezer magyart hurcoltak a Gulág kényszermunka táborai­ba. A Gulág-sorsot Érd lakossága sem kerülte el. 1945. január 8-án közel ötezer embert indítottak útnak „2 napi munkára” az érdi vásártérről - írja Romits Antal a II. Világháborús Emlékmű Bi­zottság elnöke, akinek 36 fiatal­korúval együtt sikerült hazatér­nie a temesvári fogolytáborból. Az ártatlanul elhurcolt, elhunyt áldozatok emlékére minden év első hónapjának második vasár­napján - így az idén is - koszo­­rúzási ünnepséget tartanak Érd város főterén, az emlékszobor előtt.­ ­ Parázs vita Érd költségvetéséről Bálint Edit Karácsony előtt tartotta meg az elmúlt esztendő utolsó értekezletét a köz­gyűlés, amelyen közel ötven napirend pont megvitatása és elfogadása várt az érdi képviselőkre. Többek között az alapvető lakossági szolgáltatások díjának emeléséről is dönteniük kellett, hiszen - ahogy már megszokhat­tuk - a január a jókívánságok mellett árdrágítással is kezdődik számunkra. Az értekezleten azonban az első háromnegyed év teljesített költségvetése, valamint a jövő évi költségvetés koncepciója váltotta ki a képviselők parázs vitáját Ujlakiné dr. Pék Ilona jegyző kijelentette, az új városvezetés által kiadott „Fehér könyv” valótlan adatok közlésén alapul, a város kasszája soha nem volt üres, az önkormányzat mindig rendesen fizette a számláit A szo­cialista képviselők azzal érveltek, hogy a város 2006. évi költségvetésének I—III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámolóban szó nincs az új városvezetés által oly hangosan hirdetett fizetésképtelenségnek, csőd előt­ti állapotnak. (Részletek a 2. oldalon.) Körforgalom — bő két hónapos késés Bodrog Beáta Megnyílt az úgynevezett „ötös” körforgalmi csomópont (Kossuth-Vörös­­marty-Bethlen utca) december 22-én.A forgalom számára az átadás a Pest Megyei Közlekedési Felügyelettel egyeztetetten a tervek szerint előbb csak ideiglenes forgalomterelésként lehetséges - tudtam meg Várhelyi Zoltán, a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási osztály vezető főtanácso­sától -, mert egyes műszaki munkálatok még nem fejeződtek be. Az „ideiglenesség” itt természetesen nem jelentette azt, hogy a végleges for­galomba helyezésig akár a jármű, akár a gyalogos forgalomban bármilyen korlátozására lett volna szükség. A problémák megoldásával még aznap véglegesítették is a forgalommegnyitást: péntek délelőtt beszedték a terelőtáblákat és kitették az útbaigazítókat. A Volánbusz járatai másnaptól közlekedtek az utazók időbeli, a megszűnő ideiglenes megállókban kihe­lyezett tájékoztatása miatt a bő két hónapos késéssel átadott, körforga­lommá alakított útszakaszon. Befagyott a Bem tér Érd város­fejlesztési koncepciója szerint a Bem téren egy alközpont létesül. Az önkormányzat INTERSPAR-ral megkötött szerződése értelmében, 2008-ban a parkvárosiak régi álma tel­jesül: a korszerű bevásárlóközpont épül, amelyben a hipermar­ket mellett helyet kap orvosi rendelő, posta és egy 700 m2-es ügyfélszolgálati iroda is. Ez volt a cél. Minden olyan szépen indult. Most meg azt hallani: hiba van a kréta körül! (Folytatás az 4. oldalon.)

Next