Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2020 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2020-03-01 / 3. szám

6 Gödöllői­­ VÁROSI KÖLTSÉGVETÉS XXIV/3. 2020 március Marad a kommunális adó... Csaknem 4 órás verbális vajúdás után született meg a város idei költségvetése Február 13-ig kellett várni arra, hogy a tavaly október 13-án megvá­lasztott gödöllői képviselőtestület tagjai megvitassák, és - csaknem 4 órás verbális vajúdás után - több­ségi szavazással elfogadják a város idei évre vonatkozó költségvetését. Ahogy arra előzetesen számítani le­hetett, a Fidesz-KDNP által támoga­tott képviselői csoport alaposan „ki­­­ vesézte” a számhalmazt, illetve mó­dosító indítványokat nyújtott be. Összeállításunkban kizárólag a számokra szorítkozunk, a véle­ménykülönbségekről külön, a 7. oldalon olvasható írásban szá­molunk be. Gödöllő 2020-as költségvetésében kevéssel több mint 10,1 milliárd forintos bevételi és kiadási főösszeg­gel számol a település vezetése. Mi­vel a forrásoldal közel 3,1 milliárd forinttal elmarad a költekezésekre szánt összegtől, a büdzsé egyensú­lyának biztosítása érdekében szűk 2 milliárd forintos belső finanszírozási célú, előző évi költségvetési marad­vány, valamint csaknem 1,2 milliárd forintos (tavaly ez a tétel 2,2 milliárd forint volt) nagyságrendű forgatási célú értékpapír beváltási bevétel be­vonása válik szükségessé. A kötelezőnek tekinthető műkö­dési feladatokkal kapcsolatos kiadá­sokra megközelítőleg 6 milliárd fo­rintot terveznek felhasználni idén (tavaly 5,8 milliárd forint), míg az önként vállalt működési feladatok­kal összefüggő kiadásokra megkö­zelítőleg 153 millió forintot szánnak (tavaly 152 millió forint). Közelíti a 3,5 milliárd forintot a helyiadó-bevétel A gödöllői költségvetés bevételi ol­dalát 2019-ben is komoly mértékben táplálja a helyi adókból remélt mint­egy 3,46 milliárd forintos (tavaly 3,26 milliárd forint) anyagi forrás, amiből várhatóan 2,48 milliárd fo­rintot (tavaly 2,4 milliárd forint) tesz ki az iparűzési adó, 520 millió forin­tot az építményadó és 205 millió fo­rintot a 2016-tól - az önkormányzati kezelésű úthálózat felújítása érdeké­ben - bevezetett, a tavaly őszi vá­lasztási kampány során egyesek által sokat bírált gödöllői sarc, a ma­gánszemélyek kommunális adója. Növekvő állami támogatás, csökkenő szolidaritási hozzájárulás A központi költségvetéstől kapott, az általános működést és az ágazati feladatok támogatását szolgáló do­táció - csaknem 7 százalékkal emel­kedve - megközelíti az 1,457 milliárd forintot (tavaly 1,363 milliárd forint). A gödöllői büdzsé forrásoldalát nem növelő szolidaritási hozzájárulás - csaknem 51 százalékos csökkenéssel - 211,5 millió forintos (tavaly 430 millió forint) tételnek felel meg 2020- ban, ezáltal a tényleges állami forrás mértéke 1,245 milliárd forint (tavaly 933 millió forint). Elgondolkodtató adatokat rejt az a táblázat, ami az intézményi támo­gatás, illet szolgáltatás-ellentételezés mindent egybevetve közel 3,622 milliárd forintos összegének forrá­sát mutatja be. Az állam ennek a tételnek a 40,2%-át (tavaly 39,6%) állja, a fennmaradó, 2,165 milliárd forintnak megfelelő 59,8%-ot (tavaly 60,4%) az önkormányzat biztosítja. A központi költségvetés legkevésbé a városi múzeumra és a polgármes­teri hivatalra (0­0%), a könyvtárra (3%), valamint a Művészetek Há­zára (21,9%) költ. Mérséklődött Gödöllő adóerő-képessége Az elmúlt évi 505,7 millió forintos tételhez képest kevéssé változott az, az idén 512 millió forintra rúgó összeg, amit - különböző jogcíme­ken - az iparűzési adó bevételének nagysága miatt nem kap meg a helyi közkassza az államtól. Más­ként fogalmazva: fiskális szempont­ból nem jelent előnyt (sőt, akár egy­fajta „büntetésnek" is felfogható), hogy Gödöllő iparűzési adóerő-ké­pessége alig marad el a 2 milliárd forinttól, ami egy főre vetítve - a tavalyi 77.345 forinttal szemben - ebben az esztendőben 61.895 forint­ra zsugorodott. Negyven százalékkal többet áldoz „otthonára” a városvezetés A felhalmozási (fejlesztés és felújí­tás) kiadások nagyságrendjét - a 70 millió forintra tervezett fejlesztési tartalékkal együtt - 2,54 milliárd fo­rintra kalkulálják ebben az eszten­dőben (tavaly 2,72 milliárd forint). • Ebből az előirányzat-halmazból­­ a teljesség igénye nélkül - a lakó- és nem lakó­épületek fejlesztésére közel 882 millió forint (tavaly 800 millió forint) áll rendelkezésre. Eb­ben a keretben a legnagyobb össze­get a polgármesteri hivatal Szabad­ság tér 6. szám alatti épületének át­építése, bővítése emésztheti fel, a kalkuláció szerint 700 millió forintot (tavaly 500,2 millió forint), ami 40 százalékos kiadás­ növekedést jelent egy esztendő távlatában. Ezen felül az Isaszegi úti vívócsar­nok építéséhez biztosított támoga­tásra és hozzájárulásra 75 millió fo­rintot, míg a Táncsics Mihály úti sportcentrum öltözőépületének megvalósításához szükségsége ön­részre 60 millió forintot kívánnak rendelkezésre bocsátani a gödöllői­ek adóforintjából. • Mindent egybevetve, 684,6 mil­lió forint (tavaly 642,3 millió forint) juthat út-, híd- és járdaépítésre, buszvárók kialakítására, valamint kerékpárút (alsóparki Fő­sétány, Sík Sándor utca, Alvég utca, Isaszegi út és az Ady Endre sétány egy sza­kasza) létesítésére, rekonstrukciójá­ra együttesen. A keretösszegből 205 millió forintot (tavaly 405,1 millió forint) irányoztak elő útépítésre, amiből fedezhetik­­ például­­ a Szent-Györgyi Albert utca felújítá­sát, a Mályva utca (Damjanich utca és Kökény utca között), illetve a Hegy utca rendbetételét. A Kazinczy utcai Rákos-patak híd megépítésére 70 millió forintot, a Smami étterem és a Várkapitányi lak (Testőrlaktanya) épületei közötti környezet rendezésére 40 millió fo­rintot különítettek el (képen). Gya­logátkelőhelyek építésére és felújítá­sára 25 millió forint juthat. • A helyi közvilágítás 410 millió forintos hitelből megvalósuló kor­szerűsítésének folyamatát 2020-ban 320 millió forinttal szándékozik se­gíteni a városvezetés. • Víz- és szennyvíz-közmű rekon­strukcióra 352,3 millió forintot (ta­valy 410,4 millió forint), közterületi játszóterek állagának javítására 5 millió forintot (tavaly 21,8 millió fo­rint), informatikai fejlesztésre 15 millió forintot (tavaly 140 millió fo­rint) raktak félre. • Említést érdemel még a pályáza­tokkal kapcsolatos önrészre elkülö­nített 85 millió forint (tavaly 110 mil­lió forint), a Rákos-patak projektre szánt 65 millió forint (tavaly 50 mil­lió forint), a térfigyelő rendszer bő­vítésére nevesített 10 millió forint (tavaly 28 millió forint), túlmenően, az arborétum kisvasútának építését szolgáló 2 millió forintos, illetve a közintézmények energiakorszerűsí­tését dotáló 20 millió forintos hozzá­járulás. Százmilliós általános tartalék mellett nem jut működési támogatás az egészségügyi központnak Mivel az önkormányzat a népképvi­selet egyik megtestesítője, nem ma­radhat szó nélkül, hogy a gödöllői képviselőtestület működtetése 96,4 millió forintot (tavaly 100,2 millió forint) emészt fel. Ezen kívül az ifjú­sági önkormányzat idén is 1 millió forintos támogatást kap. Nem bővül a polgármesteri keret: a város első embere saját hatáskörben 12,5 millió forint sorsáról dönthet 2020-ban is. Sportfeladatokra - akárcsak tavaly - 37 millió forintot hagytak jóvá, a közterületi rendezvények szervezését 24 millió forint (tavaly 21 millió forint), a környezetvédelmi feladatok ellátását 46,8 millió forint segíti idén. A Volánbusz támogatása 120 mil­lió forintos tétel, a szakértői és ter­vezői költségek várhatóan 95 millió forintra rúgnak. Újdonságként említendő, hogy idén összevontan kezelik a városi marketingre, kommunikációra, dí­jakra és nemzetközi kapcsolatokra fordítható fedezetet, aminek mérté­ke 47,4 millió forintos közpénz in­jekcióval egyenértékű. Látva azt, hogy általános tartalék jogcímen 100 millió forintot nevesí­tettek a helyi büdzsében, összeállítá­sunkat egy beszédes adattal zárjuk: a Tormay Károly Egészségügyi Központ jelen állás szerint­­ 10 millió forintos, amint azt Bajkó Norbert alpolgármester felfedte, betegirányítási rendszerre fordítha­tó­­ eszközfejlesztési dotáció mellett - 0 forintos gödöllői költségvetési működési támogatással számolhat a 2020-as esztendőben... GH

Next