Kunszállás - Kunszállási Hírek, 1999 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
Nagyboldogasszony hava, télhó, 2000-ig még 334 nap TISZTELT KUNSZÁLLÁSI POLGÁROK ! KEDVES OLVASÓK! Ahogy az ország minden településén, úgy községünkben is új vezető testületet választott a lakosság az elmúlt év őszén. Ez a képviselő-testület első intézkedéseinek középpontjába a jövő kedvező alakítását, az eddig elért eredmények megtartását, növelését állította. Az intézkedések egyrészt a távolabbi jövő, másrészt a közeljövő mindennapi feladatainak megvalósítását célozzák és segítik elő. Megtárgyalta és elfogadta a testület az 1999. évi költségvetés irányelveit és az ehhez kapcsolódó rendelet-módosításokat. Mint a rádióból, televízióból és az írott sajtóból tudjuk, az országgyűlés és a kormány az önkormányzatok támogatására nem biztosít annyi összeget, mint azt a tervezett infláció (10-11 %) szükségessé tenné. A hiányzó anyagiakat helyi erőből kell biztosítani. Napokon keresztüli, hosszas tárgyalások során lelkiismeretes munkával, a község minden lakosának javát szolgáló jó szándékkal vettük számításba feladatainkat és állítottuk ezekkel párhuzamba lehetőségeinket. Feladataink közül a legfontosabbakat emelem ki. Általános feladatunk a központi előirányzatokban szereplő bérfejlesztések végrehajtása, nevezetesen az oktatási intézményekben dolgozók bérének január 1-i 16%-os, majd szeptember 1-i újabb 3 %-os emelése, a többi ágazatban dolgozók bérének pedig 13,1 %os emelése. Az önkormányzatnak biztosítania kell az egészségügyi ellátást annak színvonalát emelve. Fedezetet kell biztosítani a közutak fenntartására, a közvilágítás, a közvízellátás költségeinek fedezésére, a szemétgyűjtés és tárolás gondjainak megoldására. Az oktatási és kulturális tevékenység pénzügyi alapjainak megteremtése alapvető feladata az önkormányzatnak. Az óvodába beíratott gyermekeknek a neveléséhez megfelelő (elegendő) óvónői, dajka és kisegítő létszámot, az iskolában ugyancsak megfelelő létszámú tanári, tanítói és kisegítő létszámot kell biztosítani. E mellett fűteni, világítani, takarítani és még más számtalan dolgot kell elvégezni, pl.: javítani, korszerűsíteni, bővíteni. A konyhában az igényeknek megfelelő mennyiségű ételadagot kell elkészíteni. Bővíteni kell az iskolát kettő tanteremmel, hogy az új elsősök méltó feltételek mellet kezdhessék el tanulmányaikat és egy szűk szertárból tanterembe lehessen telepíteni a számítástechnikai eszközállományt, ahol rendezett körülmények között folyhat az oktatás. Azt, hogy ezeknek a feladatoknak megoldása érdekében mit tett, vagy mit nem tett az önkormányzat, majd gyermekeink fogják értékelni és fogják minősíteni munkánkat. Ha közülük valamelyiket saját hibánkból nem megfelelően végezzük el, az érintettek joggal jöhetnek és jönnek reklamálni, felelősségre vonni. Gondoskodni kell az arra rászorultak szociális segítéséről, természetesen a jövőben a lehetőségeink csökkenése miatt kizárólag a rászorltság elve alapján. El kell végezni a jogszabályokban meghatározott köz- és hatósági feladatainkat. Működtetni akarjuk és fogjuk a kábeltévé rendszert, emelni kívánjuk annak műszaki színvonalát. A jövőben is ki fogjuk adni lapunkat, melynek egyik januári példányát a kedves Olvasó most a kezében tartja. Amikor számba vettük feladatainkat, úgy döntöttünk, hogy ezek anyagi kihatásaira fordítható összeget a már előbb jelzett infláció mértékével szemben csak 8 %-kal tudjuk emelni erre az évre. Egyúttal felmértük bevételi forrásainkat is. Minimum legalább ugyanannyi bevételre van szükség, mint a kiadások összege. Az állami támogatások bár emelkedtek, mégsem elegendőek. A hiányzó összeget saját bevételeinkből kell fedezni. Ennek érdekében jelentősen megemeltük a lakbéreket és a bérlemények díjait. Döntöttünk a gépjármű súlyadó felemeléséről is. A gépjármű súlyadójáról törvény rendelkezik és ez 100 kg-ként 600 forint és 1000 forint összeghatár között ad lehetőséget az önkormányzatoknak a helyi adómérték megállapítására. A képviselő-testület ugyancsak hosszas vita és mérlegelés után 800 Ft-ban állapította meg az adó mértékét. Az alsó határtól való eltérés, ami 200 forint, összesen egymillió-egyszázezer forintot jelent a község bevételei között. Ez az intézkedés a község lakóinak igen széles rétegét érinti. Felvetődött annak a lehetősége is, hogy vagy más adónemnél kell ugyancsak komoly emelést eszközölni, vagy új adót kell bevezetni. Erre nem került sor, ugyanakkor a telekadóval kapcsolatos könnyítő intézkedéseink elősegítik az építési kedv növekedését. Ugyanakkor a képviselők önként lemondtak a törvényben biztosított tiszteletdíjakról, ami évente több mint másfél millió forint megtakarítást jelent. Más okból emelte a testület az ivóvíz köbméterenkénti díját 62 forintról 80 forintra, azaz 10 forinttal többel, mint az üzemeltető javasolta. A különbözet megfizetését az indokolja, hogy az elmúlt évben készült el a vas és arzén mentesítő beruházás. Ez 8 millió forintba került a községnek, amiből 4 millió forint állami támogatás. A 10 forint vízdíjemelés 500 ezer forint többletbevételt eredményez. Ebből következően a beruházás önkormányzati összege 7-8 év alatt térül meg. Örömünkre szolgál az, hogy a tisztító működésével megszűnt a víz vastartalma és egészséges tiszta lett. Amikor ez évi terveiről, elképzeléseiről döntött az önkormányzat, tisztában volt vele, hogy intézkedései között népszerűtlenek is lesznek. Mégis felelősségteljes, jól megalapozott volt a döntés és nem öncélú, hanem a község lakóinak egészét, az érdekükben elvégzendő feladatokat vette figyelembe. Bízom benne, hogy intézkedéseink megértésre találnak és az azok nyomán jelentkező eredmények a község lakóinak javát szolgálják. Ehhez kérem bizalmukat. E gondolatok jegyében köszöntöm Önöket és kívánok a község valamennyi lakójának az új év kezdetén nagyon jó egészséget, eredményekben gazdag munkát, sok sikerélményt, szűkebb és tágabb környezetünkben békét, békességet. Badacsonyi József polgármester