Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2005 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2005-01-15 / 1. szám
w marton! hrr.rpr 2005. JANUÁR 15. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 70 Ft ÜNNEPÉLYES ALAPKŐ-LETÉTEL! Kunszentmárton Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város érdeklődő polgárait a létesítendő Közösségi Ház alapkövének ünnepélyes letételére 2005. január 21-én, pénteken 11 órára az Erzsébet-ligetbe. Az alapkő elhelyezése a beruházás kezdetét jelenti, melynek végeredményeként augusztus 30-ára megvalósul a több évtizedes kunszentmártoni álom. A jeles alkalmon jelen lesznek a városi önkormányzat tisztségviselőin és képviselőin kívül a kivitelező cég vezetői és a Magyar Köztársaság Kormányának képviselői is. Mindenkit szeretettel várunk! Fontos a fiatalok véleménye Múlt év decemberében Dr. Czuczi Mihály polgármester kedves hangú levélben hívta meg a város önkormányzati, ill. más közintézményeiben dolgozó, ill. jelenleg még felsőfokú tanulmányaikat végző, értelmiségi fiatalokat. A levél tartalma sok meghívottat megérinthetett, hiszen szinte valamennyien elmentek a Körös étteremben megtartott kötetlen beszélgetésre. SPORTOLO A Kunszentmárton és Tiszazug Labdarúgó Utánpótlásért Közhasznú Alapítvány és a Tiszazugi Diáksport Bizottság a kunszentmártoni Széchenyi iskola tornatermében rendezte meg a nagy érdeklődésre számot tartó focitornát. A küzdelmekben az 1993-97. között született fiatalok vettek részt 3 korcsoportban, a házigazda kunszentieken kívül Cserkeszőlőből, Homok- GYEREKEK ről, a kunhegyesi Dózsából, és a Tiszaföldvár Ószőlői iskolából. A kiváló szervezés bebizonyította: nagyon sok gyereket meg lehet mozgatni az egészségre nevelő sporttal. Az eredményeket sportrovatunkban közöljük. A kép az eredményhirdetés után készült a kupákat és okleveleket boldogan birtokba vevő kis sportolókról. Fotó: Pálinkás Ferenc