Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2008 (21. évfolyam, 1-19. szám)
2008-01-24 / 1. szám
Kerékpárút Szelevény és Kunszentmárton között Januárban már több alkalommal is tárgyalt Szelevény és Kunszentmárton polgármestere arról a korábbi elképzelés valóra váltásáról, mely jelentősen lerövidítené a két település közti távolságot. Száraz időben így is sokan a gáton kerekeznek át egyik helyről a másikra, hiszen a 6 km-es távolság feleannyi a műúton történő körbekerülésének. Pánczél Ferenc és Dr. Czuczi Mihály most jó esélyt lát arra, hogy e gátszakaszon is megépüljön a kerékpárút. A két önkormányzat együttműködve részt vesz abban a konzorciumban, mely a vízügyi igazgatóság által a tervek szerint még idén kivitelezendő beruházás partnereként természetesen támogatásáról biztosítja az állami forrásból megvalósuló építést. Képünk a Szelevényről kivezető - most még sáros - gátszakaszon örökítette meg a két polgármestert, akik a települések közötti autóbusz-közlekedés gördülékenyebbé tételéről, a szelevényiek városközpontba bejutásának jobb lehetőségéről, a buszok megfordulását a kunszentmártoni főtéren körforgalommal biztosító megoldásról is egyeztettek. KITÜNTETÉS Vincze Béla a megye diáksportjáért A Megyei Diáksport Tanács kitüntetését a Megyeháza Dísztermében Kovács Sándortól, a Megyei Közgyűlés alelnökétől vehette át VINCZE BÉLA testnevelő, a Kunszentmárton Diáksport Egyesület elnöke, aki iskolai tanulmányait követően 1981 óta dolgozik pedagógusként Kunszentmártonban az általános iskolában testnevelőként. Méltatását a 16. oldalon olvashatják kedves olvasóink. MEGHÍVÓ! Lakossági Fórumra az egészségügyi ellátó rendszer átalakításáról 2008. január 31-én 18 órára a Művelődési Házba. Jauernik István országgyűlési képviselő interjúja, a FIDESZ, ill. a polgári oldal nyílt levele és válasz a nyílt levélre a témáról a 5-6-7. oldalon! Médiapartner: „Várost építünk egy kattintással!" Felhívás a közpark díszkivilágítására A Körös-parti sétány díszkivilágítását sikeresen megszervező Veres István tanácsnok most a volt piactér helyén kialakított közpark kandelábereinek felállítására intéz felhívást, melyet lapunk 6. oldalán teszünk közzé!