Híres Maros, 2001 (2. évfolyam, 1-11. szám)

2001-01-01 / 1. szám

2001. január II. évfolyam X. szám Á-cssz 90 Ft Közmeghallgatás 4-7. A Város VI. 8. Mikor lesz főépítészünk? 9-11. Szabados György díja 15 - Nagyporosi Zrikák 16-17- 10 éves a helyi sajtó 23- Tartalom Új kor alkonyán Az új évezred beköszöntével látszatra nem kezdődött el semmi új. Megy tovább minden a régiben. Az emberek zavartalanul butulnak a képernyő előtt, gombamódra szaporodnak a plázáik és egyre hangosabbak a mobiltelefonok. A költő által egykor megé­nekelt tőkés birodalmak most már őrjöngve forgolódnak, megrészegülve attól, hogy aka­dálytalanul rabolhatnak, „csattog világot szaggató foguk,”s a kiszolgáltatott kis nem­zetek bénultan állnak e szörny-birodalmak­kal szemben, tehetetlenül várva végső elnye­­letésüket, mint a kígyó tekintetétől megba­bonázott áldozat. Pedig van, lenne esély nemcsak a megmaradásra, de a felemelke­désre, mert minden nemzet a maga sorsá­nak kovácsa, így a magyar is. Az elmúlt év­századokban csak kívülről tudtak megszáll­ni és hosszú évtizedekig elnyomva tartani bennünket, de most ennél rosszabb törté­nik: a lelkek megszállása folyik a legaljasabb módon, sajnos, nem egészen sikertelenül. Hódít, neonfénykorát éli az amerikanizmus. Ki kell mondani, a világra a legnagyobb ve­szélyt Amerika jelenti. Jelenleg megszállás alatt tartja a világ nagy részét, s nem riad vissza a legbrutálisabb eszközöktől sem, ha a lázadó népeket le kell törnie. A világ csend­őre, a demokrácia (démonokrácia) őrangya­la, igen, ez Amerika, most például azt tanul­hattuk meg tőle, hogyan kell elnököt válasz­tani. Nem jobb az ilyen választási komédiák helyett a nyílt diktatúra? Minek ez a színjáték, mikor mindenki nagyon jól tudja, mire megy ki az egész? Egy­szerűbb lenne nyílt lapokkal játszani. Egyéb­ként hamarosan eljön a nap, mikor Amerika megmutatja igazi arcát. Most még megpró­bálja tartani a látszatot, de már nem bírja so­káig. Reméljük, minél hamarabb bekövetke­zik ez a pillanat, mert onnantól már ennek a kultúra és igazi történelem nélküli kreatúrá­nak a bukására sem kell sokat várni. Eltűnik a föld széléről örökre. Az amerikanizmussal és a globalizmus­­sal szemben egyetlen esélyünk maradt: a vidék. Budapest már régen elesett. A fővá­rostól nem várhatunk semmit. Magyarorszá­got csak a vidék mentheti meg, jól látta ezt annak idején egy Németh László, egy Szabó Dezső. Ők felismerték, Magyarország vidé­ken van. A falvakban, ahol még keresztet vet­nek az emberek, ha feszület előtt vezet el az útjuk. Ahol a karácsony még ünnep, nem pedig futóverseny valamelyik bevásárló­csarnokban. Ahol az emberek tudják egy­más gondját-baját, segítenek a másikon, amennyire lehetőségük van, mert sajnos éppen a vidéket hanya­golják el immár több évti­zede, évszázada. Pedig Ma­gyarország minden ereje, rejtett energiakészlete­­ most nem a gazdasági, hanem a szellemi arany­­tartalékainkra gondolok) vidéken van. Sehol má­sutt. Nem polgári Magyar­­országról kell papolni örökké, miközben (az öt­venéves kommunista agy­mosásnak köszönhetően) azzal sem vagyunk tisztá­ban, mit is jelent a szó: polgár. Jelenleg nemhogy az a sokat emlegetett pol­gári Magyarország nem épül (legfeljebb úgy, ahogy a szocializmus épült öt évtizedig), de inkább me­­nedzser-Magyarország­­ról, yuppie-Magyarország­­ról lehetne beszélni. A vidéki embernek, legfőképp a fiatalságnak, büszkének kéne lennie, amiért vidéken született. Nem azt kell szégyellni, ha nem tudunk néhány angol szót, inkább, hogy magyarul sem tanultunk meg eléggé. Ne majmoljunk másokat, minket sem maj­mol senki. Igenis legyünk büszkék a világon egyedülálló, mágikus nyelvünkre, költőink­re, kultúránkra, ne hagyjuk mindezt elvesz­ni egy hamburgerért. Nem vagyunk bűnös nép. Ha mi bűnös nép vagyunk, minden nép az. Belegondol­tunk már, mit szégyellünk ennyire? Kötele­zően, magunk sem tudva, miért? Csak azért, mert ezt sulykolták belénk. Nem nekünk kéne szégyellni magunkat. Egyetlen feladata van minden magyar­nak az új évezredben. Az, hogy felemelje végre a fejét. Barna T. Attila Az évezred utolsó napsütése Törökmezőn

Next