Siklós, 1990 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1990-01-01 / 1. szám

„A kórház egésze ül a vádlottak padján vagy csak egyetlen ember?” — tudósítás a városi tanács vb-üléséről — „Nehéz pillanatokra és hosszú ülé­sezésre számíthatunk” — mondta a vb­­tagok többsége, amikor elfoglalta helyét a tanácsteremben. A lejárt határidejű határozatokról szóló előterjesztés elfo­gadása után Csikós Lajos, a VgV. igaz­gatója számolt be a vállalat munkájáról, önkritikus hangnemű kiegészítésében kitért arra, hogy a vállalat nagyon nehéz időszaknak néz elébe, mert a gépeik szinte teljesen elhasználódtak, a fejlesz­tési lehetőségeik pedig a nullával egyen­­lőek. A köztisztaság területén tragikus helyzet állott elő, mert a jelenlegi pénz­keretből több munkára nem futja. A hozzászólók (Almamelléki Károly, Mayer György) ezzel kapcsolatban ki­emelték, hogy ennek az áldatlan álla­potnak véget kellene vetni, hatékonyabb munkavégzéssel, az állampolgárok ön­­­­tudatának fejlesztésével. Több olyan vé­lemény is elhangzott, amely már évek óta visszaköszönő:„A legnagyobb prob­léma, ha a köztisztaság leül!”. Globáli­san szemét van a városban! Hatni kel­lene a családokra! Az iskolai nevelés vállaljon nagyobb részt ebben a tevé­kenységben!” stb. (Talán legmarkánsab­ban egy félhangos beszólás fogalmazta meg a lényeget: „Ha azt akarod, hogy az emberek ne köpjenek a padlóra, akkor súrold fel előtte a padlót” Ez a súrolás azonban már régóta várat ma­gára.) Vélemények hangzottak el a VIV. lakásgazdálkodási munkájáról és az évi lakbértartozások összegéről. (Ez közel 350 ezer Ft-ra rúgó összeg, melyet a vállalat nem tud behajtani a lakosoktól. (A beszámoló elfogadása után a ható­sági ármunka tapasztalatairól szóló elő­terjesztés került napirendre. Az egyhan­gú „igenek” után tájékoztatót hallgattak meg az OTP lakások értékesítésével és az értékesítéssel kapcsolatos problémák­ról. (Folytatás a 2. oldalon) ♦ NOVEMBER 27-én tartotta meg küldött taggyűlését a KIOSZ he­lyi szervezete. Beszámoló hangzott el az 1988. évi határozat végrehajtásáról és az új alapszabályról, annak módo­sításáról. ♦ RÖVID határidőmódosítással, december 4-én adták át a Fészek áruházat, a város legújabb üzletét. A bőséges áruválaszték első élvezői a nagyközönség előtt, az átadáson részt vevő vendégek — Városi Tanács, MDF, Kisgazdapárt stb. — voltak. A mai gazdasági helyzetre jellemző, hogy a prominens személyiségek mindössze pár ezer forintot hagytak az áruház pénztárában. ♦ A BCM Rt Rejtvénykedvelők klubja megtartotta évzáró háziverse­nyét, melyen az alábbi eredmények születtek: 1. Umheiser Vilmos, 2. Ga­lambos Károly, 3. Hegedűs Józsefné, 4. Dalmat­ Csaba, 5. Bíró Lajos, 6. Takács József. A Siklós újság külön­­díjait a klub elnöke, Csalló János adta át a helyezetteknek. ♦ AZ EGÉSZSÉGÜGYI, műve­lődési, ifjúsági és sportosztály a sport­egyesületek támogatási rendszerét 1990. június 31-ig a következők sze­rint állapította meg: Siklós SE: edzői bérek (a támogatási összeg 2/3-a); működésre a támogatási összeg 1/3-a. Tenkes SE: edzői bérek biztosítása (az összeg 40%-a), utánpótlás csapatok felszerelésére (az összeg 20%-a), után­pótlás csapatok működésére (az összeg 35%-a). ♦ SIKLÓS megüresedett 10. szá­mú választókerületében 1989. decem­ber 9-én időközi választásra került sor. A választók nyilvántartásába fel­vett 226 választójogosult közül 122-en vettek részt a választáson, azaz a választójogosultak 54%-a. A leadott szavazatok közül 117 volt érvényes, 5 érvénytelen. A 117 érvényes szava­zatból 1 mindkét jelölt ellen szólt; a jelöltekre leadott 116 szavazatból 77- en Pataki Istvánra (Siklós, Harkányi út 37. szám alatti lakos) voksoltak, így Pataki István lett a 10. számú választókerület tanácstagja, mandátu­mának hitelesítésére a tanács januári ülésén kerül sor. Hírek A jövő — jelen időben Újévi gondolatok Gondolatok a BCM Rt.-ről és a magyar gazdaságról „Fecseg a felszín, pihen a mély” — szokták mondani a tapasztalt öregek, amikor a külső, látványos dolgok elle­nére a lényeg változatlan marad. Ha a mai Magyarország politikai helyzetéről egy gyorsfényképet készítenénk, akkor láthatóvá válna, hogy sejttenyészetek módjára elszaporodtak a politikai szer­vezetek, pártok, melyek „ádáz” küzde­lemben igyekeznek maguknak helyet szorítani a nagy „magyar torta” körül. Ha egy kicsit közelebbről megvizsgál­juk a képet, akkor az is látható, hogy a körülötte állók nagyjából ugyanazok, akik a kritizált pártállam idejében is részesültek a javakból. Valahol a körön kívül, tőlük tisztes távolságban pedig a több millió ember van ugyanolyan vagy még rosszabb helyzetben. A hangzatos szólamok, választási győzelmek, a de­mokráciába vetett feltétlen hit felemle­getése, zászlóra tűzése mellett valahogy a pártok elfeledkeznek a többséget érin­tő lényeges kérdésről: a megélhetésről. Ennek forrása pedig az a magyar gaz­daság, amely kitörne a szorító fogságá­ból, ha megszületnének azok a dönté­sek, melyek az eredményes működéshez szükségesek. A pártok a hatalom meg­szerzésével vannak elfoglalva, s közben a politikai színtéren nyíltan sohasem jelentkező gazdasági lobbi keményen kezében tartja az ország sorsának irá­nyítását, s megakadályozza a vesztesé­ges vállalatok felszámolását, a normális piaci viszonyok megteremtését Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben a vállalatok, még az eredmé­nyesen működőek is, fizetési gondokkal küszködnek a „sorbanállás” miatt, addig a banktevékenységet folytató cégek vi­dáman prosperálnak. Az imént emlegetett gazdasági lobbi, a jól bevált „kéz kezet mos” alapon tovább folytatja vagyonátmentő tevé­kenységét az állam nevében, az állam tulajdonával. Újfajta kitalációk révén gyakorlatilag transzformálják az új időkre a gazdasági és a politikai hatal­makat úgy, hogy ezek létezéséről a köz és hétköznapok embere vajmi keveset tud(hat). A prognózisok kemény jövőt jósolnak, s a nadrágszíj-politika újabb társadalmi rétegeket fog véglegesen át­sorolni a szegények rétegébe. A Baranya megyére vonatkozó jóslatok szerint Sik­lósnak és környékének van a legna­gyobb esélye arra, hogy a munkanélkü­liség és a megélhetés nehézségei súlyos konfliktusok forrásai legyenek. Éppen ezért nem mindegy, hogy a környék legjelentősebb gyára, az 1988. novem­ber 1-jén Rt.-vé alakult Beremendi Ce­ment- és Mészművek milyen lehetősé­gekkel és kondíciókkal rendelkezik. Ezekről és az elmúlt egy év tapasz­talatairól, a jövőbeni lehetőségekről Óberitzer Miklóst, a BCM Rt igazga­tóját kérdeztem. — Ha csak távirati stílusban lehetne össefoglalni az elmúlt 1 év történéseit, mi az, amit feltétlenül el tudna monda­ni? — Azt a tavalyi induláskor még erősen szocialista jellegű volt, hiszen a részvényesek kizárólag állami tulajdonú vállalatok voltak. Az eltelt időszak gaz­dasági és politikai folyamatai arra kész­tették a BCM-et és a hasonló rész­vénytársaságokat, hogy az Rt. esetében új gondolati alapról induljanak. Egy olyan társasági forma megvalósítása vált szükségessé, mely tőlünk nyugatra már bebizonyította az életképességét. Az Rt. indulásakor már tudtuk, hogy a gyár helyzete mindenképpen javulni fog, hi­szen a korábbi fejlesztési lehetőségeink a tízszeresére növekedtek, szabadabb kezet kaptunk a bérgazdálkodásban és megváltoztak az adózási feltételeink. Olyan extra változás azonban nem tör­tént, ami gyökeresen felforgatta volna a gyár életét. Elindult egy folyamat, amely remélhetőleg minél hamarabb olyan körülményeket teremt, hogy va­lamennyi dolgozónk megérti, illetőleg a bérén keresztül megérzi azt, hogy érde­mes jobban és hatékonyabban termelni. Természetesen nem megy ez máról hol­napra, de az eddigi eredményeink biz­tatóak. (Folytatás a 3. oldalon) Minden Olvasónknak boldog új évet kívánunk, és... biztos kenyeret! „Ha nem veszíted el a fejedet, miközben a többiek elveszítik, akkor nem érted a problémát." (Murphy törvénykönyvéből) A Siklós szerkesztősége nevében köszöntöm olvasóinkat az új év küszöbén! Olyan küszöb ez, amelyen egy pillanat alatt átlépünk, de utána máris — izmainkban és idegeinkben még az előző év gyötrel­meinek ki nem pihent fáradtságával — új, a mögöttünk hagyottaknál is nagyobb hegyek megmászása, keményebb gyötrelmek következ­nek, ha egy lépést is előre akarunk haladni. Vagy nekivágunk, vagy leülünk, sírunk, megfagyunk, és éhen halunk. Választhatunk. Egyénenként és együtt. Választhatunk? Választhat-e egészséges lelkű, ép energiájú ember mást, mint a küzdelmet? Csakhogy nem mindenkiben van meg ehhez a kellő energia, képesség. A gyengékkel, a lemaradókkal, a levegőért kap­­kodókkal mi legyen? Erre a kérdésre is csak egyetlen emberi választ tartok lehetségesnek: a beteg lelkűeket, energiájuk­ vesztetteket se­gíteni, védeni kell a többieknek, az erőseknek. Ez a fennmaradás, a lét parancsa, ez a szív és értelem parancsa — ez az ember ember­ségének a szükséges feltétele. A küzdelem többféle lehet. Küzdeni lehet magunkért, egymásért és egymás ellen. A betegeket, fáradtakat lehet óvni, vinni magunkkal, vagy lehet beletaposni a sárba és átgázolni rajtuk. Jól választottunk­­e? A jót választjuk-e? Azt tesszük-e, amit emberségünk kíván tőlünk, általában és most. Itt? Kérem, mindenki válaszoljon — magában, magának! Az ezerkilencszáz-kilencvenedik évet kezdjük. Krisztus után közel két évezreddel, mi, magyarok Itt, a Kárpát-medencében s a honfoglás után csaknem ezeregyszáz évvel, majdnem egy évezreddel Szent István után, több mint négy és fél évszázadnyira Dózsa és Mohács után, rövid nemzeti fellángolások és hosszan tartó sikertelenségek örököseként. Az Örökségből saját néhány évtizednyi életére mind­egyikünknek más-más mértékkel jut. Egyik többet érez magáénak a keserűségből, másik a dicsőségből. Sóhajtásnyi létünk alatt évről évre valamit mi is hozzáteszünk ehhez az örökséghez utódaink részére. Ami az 1989-es­­ adagot i" illeti, nem irigylem érte őket! No, persze magunkat sem! Nehéz időket élünk. Sok volt dolog pusztul napjainkban, sok új születésének vagy régi újraszületésének a kínját nyögjük. Sok a bizonytalanság, nagy a neki szánás, kevés az eredmény, zűrzavarosak a viszonyok. A mottóban már idézett Murphy törvénykönyve szerint pedig: .Ha zavarosak a viszonyok, a zavaros fejűekből profik lesznek." Pártok alkudoznak a fejünk fölött, az életünk meg-meggyorsuló sebességgel tovább romlik. Politikusaink sok irányba húzatnák a szekeret, ami így bizony nem nagyon halad, legföljebb szétesik, és mi, közmagyarok ott ülünk a sárban. Ez sem újdonság. Ilyen helyzet is gyakran volt már történelmünk során. Úgy tűnik, nem tanultunk belőle. Nagyobb és kisebb nagyjaink azt mondják, meg akarják menteni ezt a szakadék szélére jutott országot. Hurrá! Éljen! Ezt kell tenni! Hogy hogyan? Ó, ötlet rengeteg van! Fantáziadús nép vagyunk mi. Csak lehetőséget kell adni. Most mindent és mindenkit lehet szidni, és lehet mindenfélét elképzelni. Javasolni. Jó, sőt nagyszerű! Bár javasolni azért mindig könnyebb, mint az okos javaslatokat megvalósítani. (Folytatás a 3. oldalon)

Next