Szántód - Szántódi Hírlevél, 2004 (8. évfolyam, 1-6. szám)

2004-02-01 / 1. szám

Szántódi Hírlevél 2. oldal 2004. február halála után <ő lett a gyámja. Fe­rencet, akit apja valósággal gyű­lölt, gyám bátyja Antal, és test­vér­ anyja Klára rajongásig sze­rette, ami megmaradt életük vé­géig. Antal és Ferenc apjuk halála után nem osztották el a birtokot, hanem közös tulajdonban hagy­ták. Egy fedél alatt éltek, házas­ságot egyikük sem kötött. Jellegzetes dzsentrik, 1238 hold szántóval. Ebből nem nagylábon, de tisztességesen meg lehetett élni. Deák Ferenc alapos nevelést ka­pott. Otthon magántanulóként kezdte egy ferences szerzetes ta­nítóskodása alatt. 1808-tól Kősze­gen, Pápán és Keszthelyen járt a egyházi iskolába, majd 1817-ben nagykanizsai gimnáziumban érettségizett. 1817-21 években a győri királyi Jogakadémia hallga­tója volt. Magyar anyanyelve mellett folyékonyan beszélt né­metül és latinul, mindezt 18 éves korára! Ami érdekelte abban ki­tűnt: történelem, és alkotmány­­jog. A jó emlékezőtehetség, és nem a szorgalom jellemezték. Már fiatalon kitűnt jó humora, de mindenekelőtt szónoki képes­sége. Iskolai alkalmakkor rend­szerint őt választották szónokla­tok megtartására. 1823-ban kitüntetéssel tette le ügyvédi vizsgáját, s még csak húsz éves! Befejezte tanulmánya­it, így dolgozhatott a közigazga­tásban, jogászi pályára léphetett, és politizálhatott. Ő Antal bátyja hatására politikus lett. 1823 és 1833 között Zala vármegyében lépett közszolgálatba. 1832-re al­ispán, 1833-ban Zala vármegye követnek választotta az ország­gyűlésbe Deák Antal helyett, aki testvéri büszkeséggel mondta visszalépésekor: „Küldök helyem­be olyan fiatalembert, kinek kis­ujjában több tudománya és ké­pessége vagyon, mint az én egész valómban.” Valószínű, hogy Deák Antal vis­­­szalépésében nemcsak megrom­lott egészsége játszott közre. De­ák Ferenc ugyanis bátyja távol­létében nem volt képes a közös gazdaságot irányítani! Ez azért érdekes, mert egyik kedves idő­töltése volt a kertészkedés. De nem csak a birtokigazgatást nem szerette, hanem a hivatali mun­kát, a napi rutint sem. Még az állami (politikai) ügyekre is lus­ta volt, de csak addig, amíg meg nem győződött az elérendő cél helyességéről, s arról, hogy el is érhető! Ekkor jött el az ő ideje. Életeleme a beszélgetés, az el­mélkedés, az anekdotálás, a gon­dolatok és vélemények cseréje volt. Legkedvesebb beszélgetőtársa Antal bátyja, majd annak 1842-es halála után Klára nővérének fér­je, Parányi József. A tökéletes kikapcsolódás terüle­te volt a famegmunkálás is. Kehidán lévő jól felszerelt műhe­lyében készített: bútort, pipát, sétabotot stb. Gyűjtötte a pipá­kat. A legtöbb tárgyat ajándékba adta. 1854-ben elhagyta Kehidát és Pestre költözött az Angol Király­nő szállodába. Ide nem vihette magával csak a kézi szerszáma­it, így csak kisebb darabokat ké­szített. Szenvedélyes dohányos volt, 1840-ig pipázott, utána szivaro­zott. A szállodában a lakosztály­ban mindenütt szivar és gyújtó volt, hogy az egyik szivar után mozgás nélkül rá tudjon gyújta­ni a másikra. Ezen a valószínű­leg rendetlen legényszálláson ke­ze ügyében tartotta még a ház­szabályok egy példányát, a Cor­pus Jurist is. Mindent elolvasott amihez hozzá­jutott, s kiterjedt levelezést foly­tatott barátaival. Pestre költözé­sekor könyvtárának csak töredé­két tudta magával vinni (kb. 50 könyvet) Kehidáról. Ennek elle­nére mindig tájékozott volt a legújabb politikai és irodalmi könyvekről. De milyen volt annak az ember­nek a megjelenése, aki tárgyalt a leghatalmasabbakkal, és beszél­getett a legszegényebbekkel? Ala­csony volt, tömzsi, inkább izmos és csontos, nehézkes. Az embe­reket nem az alakja, hanem te­kintete ragadta meg. Társaság­ban ő volt a kedélyes tréfák mestere, kifogyhatatlan volt az adomákból. Elbeszéléseinek alap­ja a gyermekkori élmények vol­tak. Ugyanis eltérően kora szo­kásától a Deák család megen­gedte gyermekeinek a köznéppel való korlátlan érintkezést. A gyermek Deák Ferenc meghall­gatta, megjegyezte amit hallott - molnárok, parasztok, vásárosok voltak az élményforrások. Soha nem felejtette el a történeteket, mert rendkívül jó emlékező te­hetsége volt. Erre a képességé­re nagy szüksége volt tanulmá­nyai során is, mert iskolás korá­ban nem volt füzete, fecnikre jegyzetelt. Ezeket természetesen elveszítette, s mások füzeteiből tanult. a A következő számban folytatjuk. Közreadja: Szilágyi László BALATONI KAGYLÓK /r­észlet / Somogy szélén fehér a tópart, Veszprém megyében vérszinű, Zalának partja mint egy étlen Zöld bársonyával gyönyörű! ni ^1 Játék-e ez, avvagy jelenség A Balatonnak partjain? A tó hosszant fehér, veres, zöld A változékony parti szin. A három szin: fehér, veres zöld, A nemzet választott színe: Tűzzünk-e rád még más lobogót, Magyar hazámnak tengere? D (1848)_ ------1 [UNK] nF= r Garay János:

Next