Szerencs - Szerencsi Hírek, 1996 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

0 1996. FEBRUÁR Idén ünnepeljük 1100-adik évforduló­ját a magyar hon elfoglalásának, s Ma­gyarország sok-sok rendezvényét ennek az évfordulónak a jegyében szervezik. Lapunk egy kis Zemplén-történetsoro­­zattal is emlékezik e jeles eseményre. „Mialatt több napon át ott időztek, Árpád ve­zér és övéi látták a föld termékenységét, minden­féle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam, s ezért a föl­det kimondhatatlanul megszerették." Így ír Ano­nymus a Gesta Hungarorumban e térség honfog­lalásáról. Kétség sem férhet hozzá, hogy e táj kies, a hegyvidék és a síkság találkozása látványnak is gyönyörű. Ezzel az írással kezdődően szeretnénk egy sorozatot elindítani, amelyben megemlékez­nénk szép Zemplénünk Szerencs vonzáskörzeté­hez tartozó községeinek, falvainak régmúltjáról. Hogy az ismereteimet honnan merítettem? Már­ton János rigmusával válaszolok: „Régibb embe­rek históriájából, Ezeknek nyomosabb tapogatá­­sából, Figyelemmel való megolvasásából, Ezek­nek hites bizonyításából." Hadd emlékezzek el­sőként lakóhelyem, a kis Szegi és a vele szomszé­dos és történelmében közös településekről: Bo­­drogkisfaludról, Bodrogkeresztúrról és Szegilon­­gról. Három község közvetlenül a Bodrog part­ján, Szegilong négy-ötszáz méterre attól fekszik. Hegedűs Sándor így írt róla a Tokaj-Hegyaljáról szóló versében: „Tokaj, Tárcái, Mád és Tállya, Hegyaljának kies tája. Szegi, Keresztúr és Bénye, E szép vidék éke­s fénye..." Ezek a települések ősrégiek. Nevük szerepel azon az 1220-ban kelt adománylevélen, amelyet II. Endre (András) király állított ki a Buttkaiak ja­vára. Közös bennük még birtokosaik: a fent emlí­tett Buttkai családon kívül a Monakiak, Roz­­gonyiak, Mátyás király adományaként, a tokaji várbirtokhoz csatolva Szapolyai Imre, a Dőry, a Persy, a Pathay, a Dobó család és sorolhatnánk, valamint történelmük. Ezt a területet már ősidők óta lakták, hiszen volt itt szerszámnak köve, er­dőiben, hegyeiben, barlangjaiban búvóhelye. Bő­ven volt élelme, vad- és haleledel. Bizonyítják ezt azok az őskori leletek, melyeket a Magyar Nem­zeti Múzeum a „bodrogkeresztúri leletekéként őriz. Sokat szenvedtek az itt élők a századok alatt, többször kellett e lakhelyeket újraépíteni, hiszen 1241-ben a Tiszán átkelő tatárok, majd 1647-ben a Tokaj várát elfoglaló Hasszán temesvári basa por­­tyázó serege szinte porig égette. A kuruc-labanc harcok idejében is iszonyú megpróbáltatásokon estek át a lakosok, akik közül - félelmükben - so­kan a hegyek közé menekültek. 1695-ben a fiata­lokat összefogdosták és besorozták katonának. Az 1848-49-es szabadságharc idején, 1849. január 22-én a Debrecen felé előrenyomuló Franz Schlick osztrák generális csapatai itt találkoztak a ma­gyar hadsereg balszárnyával és Schultz Bódog, a magyar csapat parancsnoka súlyos veszteségek árán, de meghiúsította az áttörést. Ezt az ütköze­tet bodrogkeresztúri csata néven ismerjük a tör­ténelemkönyvekből. Ennek a győzelemnek az emlékére a két község határában egy obeliszket emeltek. A megpróbáltatások folytatódtak. 1919- ben, majd a II. világháború idején lakói közül na­gyon sokat elhurcoltak, kit koncentrációs tábo­rokba, kit „málenkij-robot"-ra. Az itt élőket több­ször tizedelték betegségek, járványok. Kolera pusztított az 1860-70-es években, spanyolnátha az 1920-as években, amikor is volt család, hogy hármat is temettek egy napon tagjai közül. A pes­tisjárvány sem kerülte elő dött 1595-1617 között. Valamikor pallosjoga is volt, de ezzel sohasem élt. No-Kis falud „Bodrog Keresztúrnak Kis Falud Hostátja, Egyik a másiknak udvarát is látja." Debreczeni Ember András Lakói főleg római katolikusok. Egy temploma van, mely 1720-ban épült. A községet hajdan Meszesfalva néven is emlegették. Fénylik Szegi „Szegi pusztaságon cifra palotáját. Mutatja mindennek vendégfogadóját,... ...van kocsma, nincs templom..." Debreczeni Ember András Most már elmondhatja: van temploma, mely közadakozásból - 1994-ben - épült. Lakói zömmel római katolikusok. A község sokáig Szegi puszta néven említett, bár az 1600-as évekből fennma­radt pecsétnyomója szerint város. Nagyon régen van postája, vasútállomása. Valamikor a Borsod- Miskolci Gőzmalom­ Részvénytársaságnak volt itt malma, melynek lisztőrleményei (8 féle) világ­hírűek voltak. Elmesélték azok az öregek, akik a 20-as években „kitántorogtak" Amerikába, hogy ott láttak Szegi-címkés lisztet az üzletekben. En­nek a malomnak a helyén működött a kaolin­gyár. Nevezetessége a Várhegy, mely Szegi és Kisfalud határán van, s igen sok legenda, mese il­letve monda fűződik hozzá. Az egyik mondát Tompa Mihály is megörökítette „Várhegy" c. ver­sében. A Várhegy tetején valamikor egy erődít­mény állott: Szegi Vára. A magyarországi régi vármegyék településeinek leírása szerint egyik több száz évvel ezelőtti birtokosa, a Szegi család innen kölcsönözte nevét. A vár romjai, a faltöre­dékek még pár évtizede láthatóak voltak. Ma már csak egy kútszerű mélyedés, kőtörmelékek és a hozzá - a hegyen körbefutó - felvezető utak jelzik valamikori létezését. Az egyik legenda szerint ak­kor süllyedt el a vár, amikor az azon lakó tündé­rek labdajátékot játszottak a Tokaj-hegyen lakó tündérekkel és a labdát az egyik tündér a Bod­rogba ejtette. Egy másik monda szerint egy ke­gyetlen várúr lakta, akinek két fia volt, az egyik semmivel sem különbözött apjától, a másik, a „ki­sebbik" szelíd és istenfélő volt. Az apa természe­tesen nem ez utóbbit szerette, sőt ki akarta sem­mizni a vár pincéjében elrejtett temérdek kincs­ből. S amikor éppen­­ nyitva felejtve a pince vas­ajtóját - nagyobbik fiának szánva, mutogatta an­nak elrejtett kincseit, kisebbik fia betévedt a rej­tekhelyre, s kihallgatva kisemmiztetését sírva fa­kadt. Észrevéve őt meg akarták ölni. Menekülésé­ben a Mindenható a segítségére sietett, amikor ki­lépett a vaskapun az szörnyű robajjal becsapó­dott, s a vár a kincsekkel, a gonosz apával és fiá­val elsüllyedt. Az itt élők képzeletét sokáig fog­lalkoztatta az elsüllyedt kincs. Régi öregek azt mesélték, hogy egyszer felkerekedtek a falu lakói és ásni kezdtek a hegy oldalában, s egyszer csak ráakadtak a beomlott pince bejáratára, ahol egy üvegpalackot találtak, benne egy írott pergamen­­levéllel. Ugyan elolvasni nem tudták, mert „ide­genül" íródott, de annyi eszük volt, hogy elvitték egy tudóshoz, aki a következőket olvasta ki a le­vélből: Temérdek kincset rejt a hegy belseje, s a pince bejárata a hetedik mezsgyén lévő 12. diófa alatt van, de ne próbálják megközelíteni, mert a hegy belsejében egy tengerszem van, s ha meg­nyitják a bejáratot, akkor az egész falut elárasztja a víz. Egyébként sem találták a diófákat, hiszen az írás több száz éves volt. Tény, hogy az ásatás nyomai még ma is láthatóak a hegy oldalában, sőt állítják, hogy akkor még a vasajtó is megvolt. Anonymus szerint a honfoglalók e vidéket már szőlővel beültetve találták. Azóta is kinek a fő megélhetőségi lehetőség, kinek „kisegítő gazda­ság" a szőlőművelés. A most említett községek hegyei, dombjai, s azon szőlői is - különlegesen szép földrajzi neveikkel - a régmúltat idézik. Pár éve a Herman Ottó Múzeumnak gyűjtöttem össze e földrajzi neveket, így­ őrizve meg azokat az örökkévalóságnak. Befejezésül ezekből idéznék a teljesség igénye nélkül. Bodrogkeresztúr: Deresz­­la, Kakashegy, Kővágó, Galagonyás. Bodrogkis­­falud: Tehén-tánc, Rózsa-árok, Pipiske, Meszes, Lapis. Szegi: Cigány, Várhegy, Poklos, Dürgő, Hosszúmáj, Kapi, Murány. Szegilong: Meszes, Gyertyános, Hatalos. Somplákné Karaffa Katalin Ezt az oldalt a * főként természetismerettel, környezetvédelemmel, egészségmegőrzéssel és honismerettel foglalkozó * „SZIGET" Alapítvány tagjai írták Számlaszám: 10200160-42110817-00000000 Régmúltról - jelenben I. Görbe Keresztúr „...egyfelől szemlélvén látod zöld Dereszláját, Hosszára alatta széles-széles víznek alját, A hegy s víz építi két felől bástyáját..." Debreczeni Ember András Lakói zömmel római katolikusok, de három temploma van a községnek. A legrégebbi a római katolikus (kb. 700-750 éves), amely kétszer is le­égett. Nevezetes épületei: az általános iskola épü­lete, melyről azt tartják, hogy báró Eötvös József tulajdona volt, s a Karthauzi c. regényének egy ré­szét itt írta; a Rákóczi-ház, melynek kapuja felett egy kőbe vésett latin felirat látható. Magyarul: „Békesség legyen a te várfalad között, csendesség a te palotádban". A községben könyvnyomda műkö­ ezaenca ütem TÜSKE Részletek egy 1968-ban megjelent újságcikkből: „Utóellenőrzés” a szerencsi járásban Sok panasz hangzott el a korábbi években a szerencsi járási vasúti és az autóbusz-közlekedés kényelmetlenségei miatt. Ezért a Népi Ellenőrzési Bizottság - szakemberek bevonásával - széles körű vizsgálatot indított, s az észlelt hibákról igen hosszú „panaszlistát" nyújtott be - a megfele­lő javaslatokkal együtt - a MÁV, AKÖV és a járási tanács illetékes vezetőinek. Az autóbusz-köz­lekedés további javítására szükséges lenne egyes hét végi és hét eleji járatokhoz mentesítő kocsi­kat is indítani. Az utazóközönség kényelme érdekében szorgalmazza a NER a községekben fe­dett váróhelyiségek létesítését. Úgy látszik, a nagy idők forgatagában emberek jönnek és mennek, de a megoldásra váró fel­adatok mit sem változnak. Az elmúlt közel harminc év is kevés volt ahhoz, hogy városunkban és vonzáskörzetében megoldjuk a kulturált közlekedéssel kapcsolatos gondokat. Lehet, hogy 25- 30 év múlva is napirenden lesznek ezek a kérdések?! ERDÉLY HEGYSÉGEI IV. A RADNAI-HAVASOK A Radnai-havasok Erdély azon szépséges hegyvidékeinek egyike, amelyek nem csupán magasságukkal,­ hanem tájképi adottságaik­kal is kiemelkednek a Kárpát-koszorú hegy­láncaiból. Azoknak, akik felkeresik ezen je­lentős természeti értéket, az itt szerzett élmé­nyek bőven kárpótolják azt a fáradtságot, amely a hegység megismeréséhez szükséges. A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok északi csoportjához, a Máramaros-Bukovinai-hegység­­hez tartoznak. Ily módon szomszédságát nyuga­ton a belső-kárpáti vulkanikus vonulat tagjaként a Cibles /1843 m/, keleten a fliss zónához tartozó Bukovinai Obcsinák és a kristályos övbeli Suhard, az északra eső Máramarosi- és délre első Borgói­­havasok alkotják. Határait turisztikai szempont­ból az őt körülvevő folyóvölgyek gyűrűje mentén lehet meghúzni, így: északon a Tiszába ömlő Iza és Visó, a kelet felé tartó Aranyos-Beszterce dé­len, délkeleten a Nagy-Szamos, nyugaton ennek mellékvize, a Salanta folyó képez határt. A Kárpátokat áttörő folyóvölgyek közlekedés­földrajzi jelentősége szinte felbecsülhetetlen. A hegység megközelítése is a folyók völgyeit követő vasutakon, közutakon történik: vasúton a 400-as vonalról északra leágazó visó-máramarosszigeti vasút a borsabányai mellékvágánnyal, melyet a DN 17 C ill. 18-as számú műút követ, az ebből ke­letre ágazó domavátra-szucsávai vonal Óradna felé tartó mellékvágánnyal, melyet viszont a 17 D számú műút követ. A hegyláb legjelentősebb te­lepülései: Naszód, Oláhszentgyörgy-fürdő és Borsabánya. Ezen városok a gazdasági körforgás vonzásközpontjai, ugyanakkor hegyi túráink ki­indulópontjait képezik. A Radnai havasok 45 km nyugat-kelet, 25 km észak-dél irányú kiterjedésével kb. 1300 négyzetkilométer területet foglal el, s e térbeli egységben megtalálható a Kárpátok magas­­hegységeinek szinte minden jellegzetessége. Ma­gassága a fő csúcsokban eléri a 2303 (Nagy-Piet­­rosz), illetve a 2279 métert (Ünőkő). A jégkorszak nyomait őrzik a külső erők által kimélyített me­dencékben a gleccserhordalékokból felépült moré­nagátakkal eltorlaszolt tengerszemek, glaciális ta­vak, a meredek lejtőkön a gleccserzuhatagok helyén a sziklaperemekről alázúduló vízesések, melyek mind-mind a hegylábi folyók vizét duzzasztják. Jellegzetesek a magas zóna növényzeteinek tár­sulásai, az alpesi, szubalpesi és hegyi legelők, me­lyek fokozatosan vesznek el a sziklafalakról le­pergő fagy­ aprózódásos törmelékek, kőomladé­­kok között. Lejjebb haladva egyre több a boróka és törpefenyő, a havasszépe, a fekete és vörös áfo­nya, melyek között a melegebb hónapokban a ta­vaszi és nyári havasi virágok szín- és illatgazdag­sága kápráztatja el a szemlélődőt. Ahol a fás szá­rú növények sikeresebben fel tudják venni a har­cot a kemény hideggel, előbb luc-, jegenye-, rit­kábban vörös- és cirbolyafenyők alkotnak össze­függő erdőfoltokat, erdőségeket, otthont adva a medvének, hiúznak, kárpáti szarvasnak, siket- és nyírfajdnak, majd az 1100 méteres szintnél már a melegkedvelő fajok, a lombhullatók, főleg a bükkös-juharos-sziles-gyertyános társulások ad­nak életteret a vaddisznónak, őznek, nyestnek, rókának, farkasnak és számos énekesmadárnak. A magas, sziklás gyephavasi régiót a zerge, mor­­mota és szirti sas uralja. Ha legalább felszínesen meg akarjuk ismerni a hegység feltárulkozó és rejtőzködő szépségét, ak­kor legalább egyhetes csillag-, vagy gerinctúrát kell hogy rászánjunk, számítva arra, hogy akár zi­vatarban is sátorban, a szabadban kell éjszakázni, mert az egyetlen központi fekvésű menedékház, a Pusdrele is elpusztult. Talán legérdemesebb egy K-Ny irányú gerinctúrát tennünk, kiindulva Óradna Radnaborberekről. Megközelítése: Vá­­rad-Kolozsvár-Dézs-Bethlem-Szálva-Kisilva-Rad­­na vasúton vagy közúton. Innen 7-8 óra alatt fel­jutunk az Ünőkőre, (Vf.Iner) leereszkedve a Lála tavakhoz, majd visszakapaszkodva a gerincre, azon É-NY-i irányba tartunk a Gargaló nyeregig, áthaladva a Simonháton (Coasta Netreda), az Ember-csúcson (Vf.Omului 2135 m), D-en a Radnaborbereki völgy két forráságát, É-on a Bila és Putveda patakok vízgyűjtőjét hagyva maguk mögött. A Gargaló-nyereg az Aranyos-Beszterce, D-en pedig az Anies forrásvidékére pillanthatunk alá, majd egész a Budaescu csúcsig szinte végig Ny-i irányt követünk a Galac nyergen és csúcson, a Nagy-Tej csúcs (Vf.Laptale Maré 2167 m) alatt, a Pusdrele nyereg után kissé D-NY-ra fordulva a Negoiasa csúcsot és a forrás­közi nyerget keresz­tezzük, mely az É-i Repedea és a D-i kis Anies for­rásvidéke közt képez válaszfalat. Innen a Rebra­­forrás-nyereg érintésével érjük el a Nagy-Buhaescu csomópontját, ahonnan kitérhetünk a főgerincről és a 2303 m-es Nagy-Pietrosz érintésével Borsabá­­nyára ereszkedhetünk le. Ha a főgerincen hala­dunk tovább, akkor a Batrina (öreg-hegy) után fo­kozatosan ereszkedik a magasság a 826 m-es Set­­ret hágóig. Innen leereszkedhetünk Naszód- Dealu Stefanitei, vagy Romul falvakba. Itt a Bethlen-Máramarossziget vonalon közlekedő vo­natok megállnak. A teljes gerinctúra hossza kb. 45 km és 27-28 óra, négy-öt nap alatt bejárható meg­felelő időjárási viszonyok között. Érdemes azon­ban több időt is szánni a völgyek, tavak, vízesé­sek és a Zalion-Tausoare karsztvidék megtekinté­sére. Mindezekhez kívánok jó időt, utat és kitartást. Horváth Alpár Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár Melegebb hónapokban a havasi virágok szín- és illatgazdagsága kápráztatja el a szemlélődőt

Next