Szerencs - Szerencsi Hírek, 2007 (22. évfolyam, 1-21. szám)
2007-01-12 / 1. szám
XII. évfolyam 1. szám f _—— 2007. január 12. Ára: 140 forint KÖZÉLETI LAP • MEGJELENIK KÉTHETENTE SZERENCSEN ÉS KÖRNYÉKÉN FOLYTATÓDIK A VÁROS FEJLESZTÉSE Az elmúlt idősak hagyományait folytatva az idei esztendő elején is újévköszöntő fogadásra invitálta a város polgármestere a településen működő cégek vezetőit, a kis- és középvállalkozókat, az önkormányzat kitüntetettjeit, az intézmények, egyházak, társadalmi és civil szervezetek képviselőit. A január 5-ei találkozón Rónavölgyi Indréné polgármester tájékoztatta a több mint kétszáz jelenlévő vendéget a város fejlesztésében elért eredményekről és a 2(M 7-es évre vonatkozó tervekről. A Rákóczi-vár színháztermében megtartott eseményen először Rónavölgyi Endréné lépett a mikrofonhoz. A város polgármestere beszédében kiemelte, hogy az elmúlt esztendő is szorgalmas munkával telt Szerencsen. Míg a családok a gyerek nevelésével, a vállalkozások a sikeres üzlettel voltak elfoglalva, addig a helyi önkormányzat az intézmények biztonságos működtetését és a település fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának. Azt, hogy mindezeket teljesíteni tudták, az állam által biztosított támogatások mellett a helyi gazdálkodók által befizetett adóforintok segítettek. Rónavölgyi Endréné kiemelte, hogy a képviselő-testületnek az idei évre is számos konkrét célkitűzése van. Ezek megvalósításához az anyagi források előteremthetők, többek között átgondolt, takarékossági intézkedések eredményeként. 2007-ben megnyílnak a kibővült európai uniós források, amelyek kihasználására a város kész tervekkel rendelkezik. Szeretnének minél több pénzt elnyerni a munkahelyteremtő beruházásokra és a megkezdett városközpont-rekonstrukció folytatására, a csapadékvíz-elvezetés megvalósítására, utak és járdák építésére. (Folytatás az 5. oldalon.) További fotók: www.szerencsihirek.hu/galeria/galeria/ A feladatok teljesítését az állam által biztosított támogatások mellett a helyi gazdálkodók által befizetett adóforintok is segítették. AZ ÉV RENDŐR KÖZÖSSÉGE A Szerencsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya lett az első helyezett az „ Az év közössége cím"re kiírt pályázaton. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság által meghirdetett versenyen a bíráló bizottság a beadott kilenc nevezés alapján választotta ki a győzteseket, akik 2006-ban szakmai tevékenységüket a minőségügyben alkalmazott módszerekkel javították, munkájukban nyitottak az új ötletekre és a mindennapjaikat igazi csapatszellemben szervezik. A győzteseknek járó elismerést december 15-én Kökényesi Antal megyei rendőr-főkapitánytól vette át Keresztesi János, a Szerencsi Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője. Első sor balról: Fodorné Kovács Mária, Spitzmüller József, Keresztesi János, Juhász Zsolt. Hátsó sor jobbról: Sándor János, Szilágyi Csaba, Mészáros László, Török Attila. Hiányzik a képről: Tóth Csaba. ALELNÖKKÉNT SZERENCSÉRT IS DOLGOZOM Az elmúlt évi önkormányzati választások után megalakuló Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat egyik vezető tisztségviselőjévé Koncz Ferencet (fotónkon) választották. A Szerencsen élő alelnök egyik fontos feladata a közgyűlés által fenntartott több mint harminc intézmény felügyelete. Munkája során kiemelt figyelmet fordít Zemplén és benne lakóvárosa érdekeinek a képviseletére. - Mennyire jelent kihívást az Ön számára az új feladatkör? - Valójában már a választások előtt érezhető volt, ha számunkra kedvezően alakul a szavazás eredménye, akkor rám valamilyen megyei megbízatás vár. A pedagógusi végzettségem, az előéletem és az elkötelezettségem is arra indíttatott, hogy az oktatási és az ifjúsági területekkel foglalkozzam, amelyhez hozzákapcsolódik a szociális szféra is. A megyei önkormányzat számos ilyen intézményt működtet, harminc felett van a számuk. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok a munkám, aminek örülök, hiszen értelmes, az emberek számára fontos feladatok megoldásával tölthetem az időt, ami ráadásul közel is áll hozzám. Jelenleg még ismerkedem a meglehetősen nagy és összetett szervezettel, sorra látogatom az iskolákat, otthonokat. Ez azzal jár, hogy általában kora reggel indulok itthonról és csak késő este érek haza. A közgyűlés hivatalának több főosztálya tartozik hozzám, ami időnként komoly döntéseket igényel. Nagyon fontosnak tartom az ifjúság ügyét, amiben úgy érzem, hogy már sikerült bizonyítanom az elkötelezettségem. Büszkeséggel tölt el, hogy kezdeményezésemre a Bursa Hungarica ösztöndíj megyei támogatási részét megduplázta a közgyűlés. Ezáltal számos rászoruló egyetemista és főiskolás fiatal juthat majd a mindennapi életét megkönnyítő magasabb összegű támogatáshoz. Ez a döntés ugyan ötvenmillió forint többletkiadást eredményez majd a büdzsében, de hiszem, hogy az ifjúságba való befektetés olyan beruházás, ami többszörösen megtérül. Szerencsen a szakképző iskola és a szociális otthon fenntartója a megyei önkormányzat. Hogyan látja ennek a két intézménynek a jövőjét? Érdekességként megemlítem, hogy éppen a mai napon írtam alá a szerencsi középiskola javára beérkezett szakképzési hozzájárulások egy részéről szóló utalványt. Amikor az oktatási feladatok ellátására megbízást kaptam, elhangzott, hogy Zemplén meg fog erősödni. Természetesnek tartom, hogy jobban oda fogok figyelni azokra az intézményekre, amelyek a szőkébb pátriám területén találhatók. A Szerencsi Szakképző Iskoláról korábban többször is olyan nyilatkozatok hangzottak el a város vezetése részéről, hogy a már megszületett kormányzati döntés alapján ez az intézmény lesz a megalakuló integrált szakképzési központ bázisiskolája. Ezt örömmel vettem tudomásul, most azonban sajnálattal szembesültem azzal, hogy az új intézményrendszer kialakítása érdekében valójában nem történtek lépések, egyelőre nincs is szó a létrehozásáról. Én azonban azon leszek, hogy lehetőség szerint létrejöjjön a szervezet és annak a központja valóban Szerencsen legyen. Egy társadalom életképességét alapvetően meghatározza, hogy miként bánik az öreg emberekkel. Nagyon fontosnak tartom, hogy az elkövetkező években a szerencsi idősek otthona az eddiginél egy kicsit jobb körülmények között működhessen. - Régóta húzódik a városban a volt Hunyadi iskola tornatermének az ügye. Az önkormányzati tulajdonú létesítményt a megyéhez tartozó szakképző iskola használja. Lát-e esélyt arra, hogy a sportolók a közeljövőben ismét birtokba vehessék az épületet? - Úgy gondolom, hogy a város sportéletének további fejlesztése érdekében szükség lenne erre a létesítményre. Az előzmények részletei nem ismertek előttem, erről a napokban fogok konzultálni az iskola igazgatójával. -Alelnökként milyen segítségre számíthat Öntől a város? - Kész vagyok arra, hogy értelmes, a település fejlődését szolgáló célok érdekében eltérő politikai elkötelezettségünk ellenére összefogjak a település vezetésével. Az, hogy konkrétan miben tudok segíteni, mindig az adott ügynél dől majd el. A pályázatok területén jelenleg korlátozottak a megyei önkormányzatok lehetőségei, de reméljük, hogy ebben is változásokat hoz majd a jövő. Az országban tapasztalható átszervezési, leépítési dömpingtől - amiről már Szerencsen is egyre többet hallani - szeretnénk a lehető leginkább megóvni azokat az embereket, akiknek tőlünk függ az egzisztenciája. A város iránti elkötelezettségemet talán az is bizonyítja, hogy a megválasztásom óta eltelt rövid idő ellenére már több helyi civil szervezet számára sikerült anyagi támogatást nyújtani. így jutottak a sportegyesület szakosztályai közül 150 ezer forinthoz a birkózók, illetve 100-100 ezer forinthoz a kosarasok, valamint a Hegyalja Pedagógus Kórus. Biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat tovább folytatódik és Szerencsnek sok előnye származik majd abból, hogy a megyei önkormányzat egyik alelnökének ez a város az otthona. A. A. HU ISSN 1216-3066