Tiszacsege - Csegei Újság, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1993-02-01 / 2. szám

NEVESINCS ISKOLA Egyik alkalommal megállított az utcán egy asszony és boldogan mesélte, hogy a kislánya milyen szép és hasznos dolgokat tanul itt az iskolában. Derék dolog - mondtam én -, hogy Csegén akad valaki, aki elismeri az általános iskola érdemeit, főként pedig az ott tanító pedagógusok munkáját. Aztán kiderült, nem az általános iskoláról beszél, hanem arról, ahová “két évig jár” a kislánya. így mondta, mert a köztudatban nincs még neve annak a kétéves kurzusnak, amelyet azok számára szervezetek, akik középiskolában nem tanulnak tovább. Ezek után különösen megörültem az elismerő szavaknak, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a kezdet­ kezdetén, az iskola vezetőinek töprengéseiben magam is részt vehettem. Akkoriban úgy véltük, okos és hasznos elfoglaltságot kell nyújtani az arra érdemes, érdeklődő ifjúságnak, hiszen munkaalkalom nincs, s így legalább azok, akik felvételt nyernek, céltalanul nem lődörögnek az utcán. Az induláskor tulajdonképpen egy gazda-és gazdaasszonyképző program állt össze, olyan praktikumok, amelyeken vélhetően a tinédzser-korúak szívesen vesznek részt. Ki ne szeretne játékból igazit sütni-főzni, szőni, varrni, fóliázni, nyulat tenyészteni, esetleg autót szerelni stb. És - feltehető a kérdés - ki ne járna jól, ha mindezeket tudja, mire megházasodik. Erre azt is válaszolhat­nánk, hiszen ezeket a dolgokat otthon az anyja, apja mellett is megtanulhatná a gyerek, így igaz, de nem biztos. Aztán meg a sikerélmény is más az iskolában, a közösségben, ahol pl. egymás főztjét lehet kóstolgatni. De még a szövést, varrást, fóliázást stb. kitől tanulhatná? Hiszen ezekkel a szülők nemigen foglalkoznak. Valamikor az a felfogás érvényesült, hogy addig a lány férjhez nem mehet, amíg fonni-szőnni, sütni-főzni, kenyeret dagasztani nem tud. Az önellátás korában így volt rendjén. Aztán a mai világunkban az agyonszakosodásnak nőtt meg a szerepe. Én úgy vélem, a jövő szempontjából ez zsákutcát jelent. A jövőben az találja meg a helyét, számítását, aki sok minden tud, sok mindenhez ért, tehát fejlettebb fokon univerzális gazda lesz, az asszony pedig a családösszetartó anyaságot, a sokféle dologhoz értő anyaságot vállalja, mert az egészséges társadalom támasza és talpköve nem eszik a tiszta erkölcs, hanem a létbiztonságot jelentő család is. Úgy vélem, ebben szándékozik indirekt módon segítséget nyújtani az iskola, az az iskola, amelyiknek még neve sincs, azonban jóhíre már szárnyra kapott. Íme e mellett szól a Könyvtárban február 1-én megnyílt, szőtteseket bemutató és február 21 -ig megtekinthető kis kiállítás is. Amikor a szövés-fonás­ tudása még a házasodás, férjhezmenetel egyik kritériuma volt, nagyanyáink is rendeztek “kiállítást”. Mégpedig a tisztaszobában, ahová a lányosházaknál a legény és a kedves vendéget illett bevezetni. A karoslóca végében szószolták fel a húsvétra már megszőtt “végvásznakat”, a leány kelengyéjé­nek újabb darabjait. Hadd lássa a legény, milyen lány az, akihez jár. No meg az arra tévedt vendégek és a szomszédok is, mert a szomszédok voltak a jó hírvivők a faluban. Az a “kiállítás” tehát jelzés értékű volt, ahogyan a jelenlegi is az, csak már nem a régi módon és céllal. A jelenlegi azt hivatott tudtul adni, hogy a szemet-lelket gyönyörködtető darabok készítői, az iskola szándéka szerint, éltek a képességek kifejlesztésére és az ízlés nemesítésére irányuló lehetőséggel. Ezek a szép darabok tanúsítják, hogy készítőik fogékonyak az új lelki élményt nyújtó tevékenység iránt. Ez a bizonyítéka annak is, hogy az iskola tanári kara az igazgatónővel az élen, megérezve változó világunk egyenlőre látens követelményeit, jó és helyes irányban munkálkodik. Ezek után az kívánom, hogy ne csak a velem találkozó szülőnek jusson eszébe hangos szóval elismerni a nevesincs iskola tevékenységét, hanem mások is figyeljenek fel erre a munkára, mert nem lehetetlen, hogy az iskolának az a célja is valóra válik, miszerint egyeseknek a tanultak nyújtanak majd kenyérkereseti lehetőséget is. Kívánom, hogy úgy legyen! És azt is kívánom, hogy mielőbb kapjunk meghívót egy újabb, más műfajú kiállításra is. Az alkotóknak: Balogh Erika, Balogh Melinda, Balogh Piroska, Csepregi Erika, Gyursánszki Irén, Lakatos Izabella, Milkovics Erzsébet, Oláh Éva, Papp Andrea, Simon Juliánna, Szanyi Éva, Zelei Piroska, és az őket tanító mesternek, Kovács Erzsébet tanárnőnek pedig gratulálok a szép eredményhez. Dr. Papp József 2. oldal DOROTTYA, VAGYIS A DÁMÁK DIADALMA A FÁRSÁNGON Részletek Csokonai Vitéz Mihály Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát, Ki látván a dámák bajos állapotját, Carnerát s az ifjak ellen feltámada, S diadalmat is nyert pártára unt hada. Oly lármát, zendülést, viadalt beszélek, Amilyet nem láttam, miótta csak élek, Amilyet nem említ semmi istória. Meg nem merné tenni maga a francia: Miként insurgála amazon módjára Egy nagy dámatábor Carnevál hadára. Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni. Milyen vitézséggel tudtak ők harcolni, S miket vittek véghez felforrott mérgekbe.­­ Hát férhet ily harag angyali szivekbe? Igazán, hogy minden századnak a végén Nagy dolgok esnek meg a föld kerekségén!­Fársányi jó borral habzó butellia! Melytől a múzsákban gyűl a fantázia. Te töls bé engemet élő spiritusszal, Hadd danol­jak harcot én is Enniussal...

Next