Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2022 (16. évfolyam, 1-26. szám)
2022-01-01 / 1. szám
Lezárult a Szépkorú köszöntése Sokszor már elcsépeltnek tűnik, de mégis igaz, hogy bár az idő, amelyben élünk lineárisan halad előre, mégis ahogyan mérjük annak előrehaladását, ciklikusan ismétlődik a mértékegységében, az évek múlásában. Szinte röpülni érezzük, ahogy magunk mögött tudunk egy újabb esztendőt. A naptár átpördült 2022-re. Az ember nap, mint nap megteszi, de az év végével óhatatlanul is mérleget von az életében, a munkájában, a kitűzött céljai megvalósításában. Az őt körülvevő környezetében épp úgy, mint az emberi kapcsolataiban, azokban a kötelékekben, amik, ha nem lennének, egyedüliként maradna, és, mint hajdan a mitológiai hősök, a szikla magányában küzdene léte mindennapjaiban. Ha az elmúlt 2021. évet tekintjük, akkor mindenkiben talán az elsők között ötlik fel a gondolat, hogy velünk élővé vált a koronavírus járvány, annak minden nehézségével. Lassan már úgy gondoljuk, hogy meg is szoktuk. Bár terveket szövünk, célokat tűzünk ki, de mintha miden kiszámíthatatlanabbá vált volna, mintha bizonytalanabb világ venne körül minket, mint annak előtte. Mintha az élet és a halál között elvékonyodott volna az a fal, ami a kettőt egymástól elválasztja. Mintha maga az élet is kissé abszurdabb lenne, mert sokszor hirtelen, nem várt módon, váratlanul szakad meg mellettünk olyasvalakinek az élete, aki addig a legfontosabb volt mellettünk, mint egy világítólámpás a sötét éjszakában. De mégis élünk, mert az élet utat tör magának. Egy család akkor tud boldogulni, akkor tud előre haladni, ha annak valamennyi tagja aktívan részt vesz a közös munkában. Elvégzi a rá bízott feladatokat, lelkiismeretesen. Tudja és tudomásul veszi, hogy az ő munkája is szükséges a közös boldoguláshoz, mert ha ő nem tenné meg a reá bízott részfeladatot, senki sem lenne, aki azt helyette megteszi. Azok a közösségek, amelyeket ez a gondolat hat át, képesek a megújulásra, képesek a továbbhaladásra, képesek a boldogulásra, képesek a céljaik, terveik megvalósítására. Az újévben mindannyian új tervekkel lépünk előre. Még akkor is, ha bizonytalanabb a minket körülvevő hétköznapok színtere. Fogadalmakat teszünk, hogy min változtatunk, miről mondunk le, esetleg káros szenvedélyeinkkel felhagyunk. Igyekszünk előre gondolkodni, előre tervezni. Az életünk fontos része a célkitűzéseink meghatározása. Ezáltal van mit elérnünk, van hová fejlődnünk, mintegy mozgatója ez, értelme a mindennapi életünknek. Egy-egy apró cél meghatározása reményt is adhat számunkra, hogy van miért élnünk. Új év alkalmából kívánom Önöknek, hogy a mögöttünk hagyott esztendő személyes eseményeit, történéseit - legyenek azok, jók, vagy rosszak -, jó szívvel tudják lezárni. Kívánom, hogy mindannyian új célok mentén kezdjék meg a 2022-es évet, és legyen kellő erejük, kitartásuk, hogy mindezek meg is valósuljanak életükben. Mindannyiunk számára a legfontosabb dolgaink közé tartoznak az emberi kapcsolataink. A társunk, a gyermekeink, a szüleink, a barátaink, a szomszédaink, a munkatársaink, mind egy-egy emberi kapcsolatot jelentenek számunkra. Kívánom mindannyiunknak, hogy ezeket a kapcsolatokat a szeretet, a tisztelet és a kölcsönös megértés mentén éljük az előttünk álló esztendőben. Hisz csak így tudjuk erősíteni családjainkat, közösségeinket, így tudjuk erősíteni Törökszentmiklóst. Úgy tartjuk, hogy minden nap egy új lehetőség az újrakezdésre, ha kell a változásra. Legyen igaz ez a teljes esztendőre is! Békés és boldog 2022-es esztendőt kívánok valamennyiük számára. Markót Imre polgármester Törökszentmiklós város lapja 2022/1. szám január 1. Polgármesteri köszöntő 1. oldal emlékév 3-4 '->'1 j Horizont Kft. • ' munkájába 8. oldal