Újszászi Híradó, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
Lengyel vendégek Újszászon December elején három napig lengyel vendégeket fogadott településünk. Hivatalos delegáció, és 23 fős gyermekcsoport látogatott Újszászra Debica és a környező települések képviseletében. A hivatalos delegációt az önkormányzat, a gyermekeket a Vörösmarty-hét keretében az általános iskola látta vendégül, és szervezett programokat számukra. Célunk az volt, hogy a három rövid nap alatt minél több ismeretet szerezzenek Magyarországról, Újszászról, és meghatározzuk azokat a konkrét együttműködési területeket, ahol megindulhatnak cserekapcsolatok, a konkrét együttműködések. A programok szervezésében segítséget nyújtott a Takarékszövetkezet és a helyi vállalkozók egy csoportja. A város intézményei is bekapcsolódtak a vendéglátásba, így a gimnázium kollégiuma adott helyet a gyermekcsoportnak. A három nap kevés volt arra, hogy valamennyi újszászi értéket bemutassunk lengyel barátainknak. Pontos és feszes forgatókönyv alapján itt-tartózkodásuk alatt az alábbi rendezvényeken vettek részt: A csütörtök esti ismerkedés után másnap a Vörösmarty Kupa ünnepélyes megnyitóján megismerhették az iskola mazsorett csoportját és az újszászi breakelő fiúk bemutatóját. Ízelítőt kaptunk a lengyel folklórból, és nagy sikert aratott a lengyel fiatalok klasszikus táncbemutatója is. A labdarúgó-mérkőzéseken részt vett a lengyel gyermekek focicsapata is. Míg a mérkőzések zajlottak, a hivatalos delegáció ünnepélyes testületi ülés keretében találkozott a képviselő-testülettel, ahol aláírásra került az a szándéknyilatkozat, mely a további együttműködési területeket tartalmazza. A délelőtt folyamán meglátogattuk a Bajcsy úti óvodát, hisz a hivatalos delegáció összetétele pedagógusokból, vagy oktatási intézményeket irányító vezetőkből állt. Kellemes perceket szereztek az óvodások a vendégeknek. Népviseletbe öltözve eltáncolták a Monti-csárdást, nagy sikert aratva. A meglett férfiak ellágyulva csodálták a pici apróságokat. (Folytatás a 21. oldalon) Lengyel vendégeink bemutatták népművészetüket illimm'1! -2004. január - A tartalomból Első kézből.......................................................2 Testületi ülés...................................................4 Támogató szolgálat a fogyatékos emberekért...................................................8 Kék hírek másként...........................................9 Erről - arról.....................................................11 Magányosok karácsonya...............................12 Sorstársak karácsonya...................................15 Vörösmarty - hét az általános iskolában ... 20 Csak jó jegyek vannak a félévi bizonyítványban........................................24 Bravúros évzáró............................................24 Két aranyérem az országos bajnokságon .. 25 Mellékletek: Naptár, Menetrend Felelős szerkesztő: Fehér Judit ♦ Olvasószerkesztő: Fehérné Szekeres Zsuzsanna ♦ Tördelőszerkesztő: Kovács Nándor ♦ Szövegbevitel: Ulviczki Józsefné ♦ Fotó: Barta Imréné ♦ Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (önkormányzat, sport), Hernádi László (vallás), Kaizer Imre (kék hírek), Katona Károly (sport), Makula Károly (sakk) Nagy Elemér (helyi dolgaink), Nagy Flórián (sport), Szilvási Ferenc (helyi dolgaink, sport), Tóth Csabáné (iskola),Tóth Péterné (iskola), Ulviczki Józsefné (első kézből, civil szervezetek), Varga László (sport). Nyomda: 1200 példányban a Repro Stúdió - Szolnok. ♦ Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 ♦ Levélcím: 5052 Ujszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: ww.ujszasz.hu Email:ujszaszihirado@.ronenwork.hu Lapunkból tallóz és az átvett anyacrnVaf tnvábbíja az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. Ára: 200 Ft