Váci Polgár, 2021 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2021-03-01 / 3. szám
2021. március VÁCI POLGÁR 21 mindig is védték a szigetet körbeölelő vizek. Mátyusföld már nem ilyen szerencsés: észak felől minden korban ki volt téve az ellenzék, legyen az a török, vagy a csehszlovák betelepítés. Ma már a Nyugat-Szlovákiába áramló munkaerő, és a pozsonyi szuburbanizáció emészti a mátyusföldi falvakat, de déli oldalán, a Kis-Dunához tapadva, a Fekete-víz és a Dudvág vonala mögött ott bújik a Vízköz, amely a mátyusföldi magyarság legelszántabb, magyarságukban legkitartóbb közösségeit rejti. Ennek oka talán a Csallóköz közelsége, vagy éppen a hont foglaló Kürt és Nyék törzs öröksége, amely a települések nevében is tetten érhető. Az egykori főúri birtokok jobbágyfalvaiban csak imitt-amott találtunk híres kastélyokat, középkori templomokat; a vizek uralta tájon nem száguldottak végig a történelem viharai. Vízközi bicajtúránkon azért sem sokszor révedtünk a távoli múltba, mert a honfoglaló magyarok emlékén túl itt vannak a jelenkor honmegtartói is. És itt vannak a vízimalmok, a szakrális köztéri emlékeink, termálfürdőink, a Kis- Duna vízivilága, bányatavak, gasztroélmények - megannyi turisztikai lehetőség, amely miatt érdemes a Vízközbe látogatni! Mátyusföld után a Kárpátok Kisalföldre ereszkedő, és abba szépen belesimuló hegységei közül a Vág menti Inócot szemeltük ki, mint újabb forgatási helyszínt. A hegység elsősorban legendás várairól, Beckóról, Temetvényről és Tapolcsányról nevezetes. A vidék a Mednyánszky-család ősi fészke, akik sok jó magyart adtak nemzetünknek. Vág menti kastélyaik közül néhányat fel is kerestünk, miközben a brunóciról kiderült, hogy az Bercsényi Miklósé volt, aki innen menekült a labanc elől születési helyére, a temetvényi várba. Vele tartottunk hát mi is, de odafent már az Inóc-hegység turisztikai vonzereje csábított vissza bennünket napjainkba. Mindez azonban csak ideig-óráig sikerült, mert közben nyugati végeinken is túlra buszoztunk, ahol ismét egy történelmi szállal indítottuk újabb filmünket. Árpád-házi királyaink a XI. században a Morva-folyó mentén jelölték ki a nyugati határokat, a gyepűre székely határőröket telepítve. Később a német támadások ellen várláncolatot épült a Fehér- és Kis- Kárpátok ormain, melyek kijelölték a későbbi magyarcseh határt. A történelem viharai aztán inkább kelet felől érkeztek, amelyek szelei itt már erejüket vesztették. Ennek köszönhetően őrződött meg Szakolca, Holics, Nagylévárd, Malacka gazdag kulturális öröksége, melyek mind a magyar időkről mesélnek. A Morva alsó folyása ma is határvidék, peremvidék, mely mentes a városiasodás, iparosítás káros hatásaitól, ugyanakkor csendes, békés táj, amely még nincs annyira szem előtt. Mindezt a kerékpáros turizmus is felfedezte magának, így természetes, hogy mi is bicajjal ereszkedtünk le Morvaországtól a Dunáig. 140 kilométeres bicajtúránkat az I. András alapította Magyarbródon kezdtük, majd az Olsava mentén fejet hajtottunk az 1116-os csata emléke előtt. Szakolcánál léptük át az ezeréves határt, egykori székely és habán falvakat felfűzve értünk le délre, végül Dévényújfalunál áttekertünk Ausztriába a Morva felett átívelő, kerékpáros és gyalogos Szabadság-hídon. Itt vetettünk számot megtett utunkról: az egyik végén Ukrajna és a nagyszelmenci határátkelő csonka székelykapujának nyomasztó hangulata, a másikon a mindig boldog Ausztria illúziója és a Szabadság-híd. A kettő közt pedig egy gazdasági és kulturális átmenet, és egy belső felvidéki migrációs folyosó, amelyen sok ungvidéki fiatal Pozsony környékére vándorol, hogy majd onnan dobbantson a jobb órabér reményében még nyugatabbra. Ez is 2021 valósága, de az is, hogy sokan térnek haza, hogy saját értékeinkre, kultúránkra, adottságainkra, lehetőségeinkre támaszkodva a szülőföldön boldoguljanak. Miattuk is fújja le a port a Hazajáró a középkori legendáriumokról, regés honismeretről, mesél a még Istennel kibélelt korokról, kószál térdig érő romok között valódi példaképeket felmutatva. Kenyeres Oszkár Moys Zoltán Beckó vára A kettévágott Szelmenc nyugati oldalán