A Hét, 1890. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1890-09-14 / 37. szám

. 176 A nemzeti színházban a múlt hét szombatján Shakespeare VIII. Henrik­ jét hozták színre, gondos, jó előadásban. A főszerepe­ket Jászai Mari asszony (Aragóniai Katalin), Újházi (Wolsey) és Noldai (VIII. Henrik) játszották, igazán művészien, s méltón a mind­untalan felhangzó zajos tapsokra. Az érdekes darab, melyet már több mint negyedszázada nem adtak — Wolseyt móljára Tóth József, a királyt pedig Szigeti József játszotta — most is le tudta kötni a közönség figyelmét. Izgalmas színészgyűlés. Az országos színész-egylet igaz­gató tanácsa a héten rendkívüli gyűlést tartott, mely meglehetős izgalmasan folyt le. A múlt ülés végén t. i. az igazgató tanács azt határozta, hogy ez évben új tagot nem vesz az egyletbe, vagyis, hogy egy éven át Magyarországon senki színészszé nem lehet. Az egylet hivatalos lapjának szerkesztője, mikor e határozatot közölte, rosszaló megjegyzést tett, s megemlítette, hogy mikor a határozatot hozták, az igazgató tanács több tagja már nem volt jelen az ülésen. A határozat különben is sok panaszra adott okot, mert többen, kik a szini pályára készülnek, s kik nem is sejtették, hogy ez évben elzárva előlük az út, eddigi foglalkozásukat elhagyva, már a fővá­rosba jöttek. Számos folyamodványt is adtak be a határozat ellen, s ez utolsó ülésen Kaffka László indítványozta, hogy ha már az egy­letbe új tagot nem is vesznek be, legalább engedtessék meg a tehet­séges kezdőknek, hogy egy évre gyakorlatra menjenek. Ez indítványt a gyűlés szavazattöbbséggel elvetettte s kimondotta, hogy ez évben senki szinészszé nem lehet. Ennek kapcsán szóba került, hogy az egylet hivatalos lapja megtámadta az egylet határozatát s az egyik igazgatótanácsos indítványozta, hogy a szerkesztő eljárása megro­­vassék. Izgalmas vita támadt, s felmerült a fegyelmi vizsgálat meg­indításának eszméje is. Végül azt határozták, hogy a szerkesztőnek tudomására hozzák : ne nyilvánítsa többé a hivatalos lapban a saját véleményét. Carmen Sylva mint walesi bárd. Erzsébet román királyné részt vett Bangorban a walesi eisteddfodban (dalnok verseny). Saját költeményét adta elő, melyben Walest és költőit dicsérte. Később megkoszorúzta Roberts lelkészt, ki a költő-versenyben győzött. A walesiak meg Carmen Sylvát megtették walesi bordnak. Fejedelmi hóbort 1 Sakk. 28. sz. feladvány. Dr. Schindler Nándortól Bécsben. Sötét (7). A 23. számú feladvány megfejtése: Világos 1. Vh8—a8 KcsXeő 2. Va8—e81' Kcó—dó 3. Fg7—f8m. Heti posta. Szentes. Önnek úgy rémlik — írja, hogy lapunkban erős nyugati szellem érezhető. Nos, chauvinisták nem vagyunk épen és nem is akarunk annak látszani. Bár üzleti tekintetben a Chauvinis­mus még mindig igen hálás talaj és a­ki rálépett, nincs oka meg­bánni. Egyéb bókjait, fejtegetéseit, észrevételeit múzeumunkba helyez­tük el. Oda valók. Méri Károly. A­mit felhasználni akartunk, azt már fel is használtuk. Tessék rendelkezni a többivel. Kolozsvár. Dr. A. J. Intézkedtünk. Reméljük, sok szép cse­csebecsét hozott magával: kagylót, korált, rímeket. Novelláját elol­vastuk. Ha rövidíteni lehetne rajta, szívesen kiadnák. Pécs. Deruchette. Az hogy a piripócsi újság külön levélben megköszönte nagyság előzékenységét és megtiszteltetésnek vette, hogy ön rajzával kedveskedett neki, csak kettőt bizonyít, először azt, hogy a piripócsi lapok szerkesztője udvarias ember és másodszor azt, hogy ideje akad a levélírás sportjára. De a mellett, hogy a be­küldött és általunk visszautasított poémának valami "értéke is volna, épens­éggel nem bizonyít. Itt a fővárosban is akad néhány szépiro­dalmi lap, a­mely az író előfizetőnők iránti udvariasságban vetekedik a­­­Piripócsi Lapokkal». De a­hol ezek a lapok kezdődnek, ott végződik az irodalom. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Kiss József. Főmunkatárs: Justh Zsigmond. Fekete selyemkelméket 60 krtól kezdve is írt 65 krig méterenként — simák avagy mintázottakat (körül­belül 180 fajta) — küld darab vagy ruhaszámra vám és bér­mentesen HENNEBERG G. (cs. és k. udvari szállító) gyári raktára Zürichben. Minták kívánatra küldetnek. Levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. be % ■J .* £ X SZABADALMAKAT az összes államokban kieszközölnek és értékesítenek ROSSE S. ÉS TÁRSA 1875 óta szabadalmi üzemben nemzetközi szabadalmi irodájuk. Budapest, V., Akadémia­ utcza 6. szám. Eszmék, illetve meg nem érlelt találmányok­­ kidolgozása.

Next