Hetedhéthatár, 2000 (4. évfolyam, 1-25. szám)
2000-11-17 / 23. szám
20 Czupy György A drinápolyi tárgyalásokról Velence és Raguza csak szeptemberben szerzett tudomást, a hír zavart keltett a szövetségesekben, de az új hadjárat annyira előrehaladott állapotban volt, hogy a török elleni hadműveletekben való részvételüket nem lehetett leplezni. A szultán a drinápolyi tárgyalások után európai csapatainak nagyobb részével átkelt a Hellészpontoszon, hogy egy kisázsiai lázongást megfékezzen: javában tartott a csatározás, amikor Muradot Brankovics értesítette a magyar hadak elindulásáról, ugyanakkor zavargás támadt az európai Törökországban is: fellázadtak a drinápolyi janicsárok. Murad gyorsan békét kötött és visszaindult a birodalom európai részébe. Amikor a szultán csapataival elérte a Hellészpontoszt, azt már a pápai, velencei, burgundi flotta tartotta megszállva. Murad a teljes európai és ázsiai hadseregét összevonta a tengerszoros két partján, majd össztűz alá vette a keresztény hajókat, aztán „erőszakos átkelést” hajtott végre a szoros európai partjára. Murad, amint átkelt Európába, követet menesztett a bizánci császárhoz, hogy csatlakozzék az új hadjárathoz, a császár azonban halogatta a döntést. Murad egynapi pihenő után a magyar sereg ellen indult. A két ellenfél: „a hit harcosai és a feslett életű gyaurok megrohanták egymást”. A magyar sereg magvát a királyi csapatok alkották, részben zsoldosok, részben magyar zászlók alatt felkelt nemesek, valamint telekkatonaság (minden 33 jobbágytelek után egy lovas katona kiállítása felszereléssel), ott voltak a főúri és főpapi csapatok is. Megjelent Rozgonyi Simon egri, Dominis János váradi, Herceg Rafael bosznai püspök, Thallóczi Matkó horvát-szlavón bán, az erdélyi vajda serege, a nemzeti párt legnagyobb urainak serege (bandérium), Hunyadi, Újlaki atyafiság. Hunyadi ebben az évben kétszer annyit költött saját csapataira, mint az előző évben. A sereg népesebb volt 20-25 ezer főnél. Az új hadjárat vezetője Hunyadi János volt, aki saját csapatain kívül számított a román fejedelem (5 ezer fő), az albán szabadsághős Szkander bég seregeire (15-20 ezer főnyi sereg), a bizánci császár és a moreai despota segítségére. Hunyadi számítása szerint túlerőben volt az Európában maradt török sereggel szemben. Hunyadi tudta, hogy Murad Ázsiában tartózkodik, s azt hitte, hogy nem lesz képes a döntő ütközet előtt visszatérni Európába. 1444 szeptemberében Ulászló seregeivel Orsován át, Vidin érintésével Nikápoly felé vette útját. Itt csatlakozott hozzá Hunyadi az erdélyiekkel, és Dracul vajda fia a románokkal, majd őrség hátrahagyásával folytatták útjukat, azzal a céllal, hogy egyesülnek a felvonult keresztény flottával, ezért Gallipoli felé igyekeztek, hogy a lehető leghamarabb kijussanak a tengerhez. november elején Várna környékén ez sikerült is, de a flották színét sem látták, annak csúfos vereségéről nem is tudtak, így nem is gondolhattak arra, hogy a szultán már Európában van. Hunyadi a csatát megelőző napon vette észre, hogy a szultán egész seregével a nyomukban van. Hunyadi a csata elkerülésével nem értett egyet, mivel az nem méltó ahhoz a sereghez, amelyet a magyar király és a pápai legátus vezet - ahogy később a pápához írt levelében kifejti. Másnapra a magyarok Várnát és közvetlen környékét szállták meg, a törököt bezárva csatarendbe fejlődtek. Murad menetből érkezett a csatatérre, s úgy kellett kibontakoztatnia haderejét: a harctér közepén kedvező helyen foglalt állást. A janicsárok kisebbfajta erődöt vertek föl körülötte teveháton szállított harci szekerekből és a földbe vert pajzsokból. Az erődöt körülárkolták, a kapukon kívülre vezették a tevéket. A rögtönzött erősségben várakozott a janicsárhad és a tartalék. A török jobbszárnyon az európai, a balszárnyon az ázsiai lovasság vonult fel. A magyar arcvonal közepén Ulászlót találjuk a királyi zsoldosok egy részével és a lengyel segédcsapatokkal. A románok a balszárnyon sorakoztak fel. A magyar jobbszárnyon lovasságával Hunyadi állt fel csillogó páncélzatú, fehér köpenyes vitézek élén. Mögöttük sorakoztak a zöld köpönyeges, sólyomtollas föveget viselő könnyűlovas íjászok. Hunyadi megfutamította az ázsiai török lovasságot, így kezdődött 1444. november 10-én reggel a várnai csata. Az ázsiai török lovasság veresége után Hunyadi a jobbszárnyon kialakult túlerőt átvezényelte a balszárnyra, hogy megtámadja a török európai egységeit. Közben Ulászló királyhoz lovagolt és a lelkére kötötte: „álljon szilárdan a helyén, ne engedje katonáit akárhová elmenni, várják meg, amíg ő megfutamítja az európai sereget, és győztesen visszatér. Akkor azután csak a szultán csapatát kell már legyőzni.” Hunyadi ezután a török európai lovassága ellen vezette rohamra csapatait váltakozó sikerrel, a csata a két arcvonal között hullámzott. Elesett az európai török sereg vezére is. Ekkor a szultán jobbnak látta a visszavonulást, de mielőtt ezt megtette volna, valaki a janicsárok közül erővel visszatartotta. A csata Hunyadi által elgondolt menetét megzavarta, hogy amikor az ázsiai lovasság megfutamodott, a román segédcsapatok rávetették magukat a szultáni kincstárra, elragadták a kincseket és a háremet, leöldösték a tevéket. Amikor megelégelték a rablást, nem vetették bele magukat az ütközetbe, hanem táborukba vonultak. A Hunyadi számításait keresztülhúzó másik esemény Ulászló környezetében zajlott le. Többen irigyelték és gyűlölték Hunyadi vitézségét, így szóltak a királyhoz: „Az utókor egyedül gyalázatodra fog majd emlékezni, ha itt állsz és vársz! Ne habozz! A janicsárok minket be sem várnak, félnek megütközni, amikor a törököt Hunyadi könnyen megfutamította. Rajta, támadjuk meg a szultán janicsárjait. Ha pedig király vagy, úgy illik, hogy te szállj szembe a szultánnal.” Ha hihető az elbeszélés, a király Hunyadi tanácsa ellenére páncélos lovasaival és a tartalékkal nekirontott a szultánt védelmező janicsároknak. Az ütközet a király halálával végződött a kora délutáni órákban. Az idő előtt kikényszerített lovasroham összeomlott, a magyarok visszavonultak. Hunyadi is felhagyott a bal szárnyon vívott küzdelemmel, egyenesen a Dunához siettek, ahol Hunyadi a sereget szélnek eresztette, ő maga csekély kíséretével Erdély felé vette útját. A nagy zűrzavarban eltűnt a pápai legátus is nyomtalanul. Pázmány Péter így magyarázta a várnai kudarc okát: „Hogy pedig az Úr Isten megronta és a törökkel földhöz vereté a magyarokat, elég okot adtak rá azzal, hogy a keresztényekkel kötött hit ellen mással cimboráltak.” A várnai kudarc nemcsak a keresztény világ erejét rendítette meg, de a balkáni népek ellenállását is meggyengítette a törökkel szemben, ezzel előre vetítve az oszmán birodalom Európa szíve felé terjeszkedésének sikerét. A várnai csata 1444. november 10-én reggel kezdődött - 2. rész - hetedHÉTHATÁr 2000. november 17.