Hetedhéthatár, 2009 (13. évfolyam, 1-6. szám)
2009-01-01 / 1. szám
2009. január hetedHÉTHATÁR 3 Amennyiben kedveli lapunkat, támogassa a Hetedhéthatárt előfizetéssel! Kérésre postai utalványt küldünk (7614 Pécs, Pf. 59.). Bankszámlaszám: 50100112-12005985 Kocsis József Rigók A rigók itt élnek körülöttünk, földi lehajtó fenyőágak alatt szaladgálnak, eleségért néha eljönnek az ajtónkig. Tudnak rólunk, be-beköszönnek a nyitott ablakon, és ha kint találkozunk, ahelyett, hogy menekülnének hanyatt-homlok, mint a verebek vagy a cinkék, nekirugaszkodó futással, meg-megtorpanva felénk szaladnak, és félrehajtott fejjel szembenéznek velünk. Várakozás van feketén fénylő szemükben. Ez a mostani meg végképp itt akar megtelepedni, mint aki nem elégszik meg az alkalmi találkozásokkal, fészket épít az ezüstfenyő szúrós ágai közé, ha állok, éppen szemmagasságban. A hozzávalót a közelből hordja össze, s amit a leginkább alkalmasnak vél, képes a talpam alól kihuzigálni. Egy tépett műanyagzsák-darabkát is szerzett valahonnan, tetőnek gondolta talán, vagy bélésnek, meglátjuk majd. Felváltva etet a szülőpár, el-elhúznak az arcom mellett, szárnytollaikkal a fülemet cirókálják. Megszámlálhatatlanul sokszor fordulnak. Aztán csönd lesz hirtelen. Megszűnik a sürgölődés. Megnézem: a fészek üres. Elköltöztek volna? Csak úgy? Kirepült a fészekalja, és odébbállt a család? Gyanakodva nézem a puha léptű fekete kandúrt, valamelyik szomszédból környékezi a madarainkat, de tollakat nem találok a közelben, és az elhagyott fészek is érintetlen. Később végleg megnyugszom: egy korareggelen elém szökken a mi rigónk, olyan testtartással iramodik felém, mintha guggoló rajttal futóversenyre indulna. Nem Támogatók: BIOKOM Kft. Bázis-Art Generál Finish 987 Kft. Szigetvári Takarékszövetkezet Iparos Kisvendéglő Netmester Produkció www.netmester.hu fél, közelít bizalommal, megáll, rámnéz félrehajtott fejjel, komolyan. Itt vagyok. Megvagyok. Megvannak a többiek is: a pálya egyik közeli fenyő alatt növendék rigóval küszködik, ránéz szigorúan, a szárnyait nyomatékkal meg-megrebbenti, fejtartása parancsoló. A rigógyerek - termetre akár az apja, csak kamaszosan esetlen - konokul és megátalkodottan áll. Az apa közelebb röppen, hozzáhajolva néz a szemébe. Tétova, kitérő tekintet a válasz. A felnőtt rigó láthatóan tanácstalan, de nem adja fel, a csőrébe vesz valamit, talán aprócska tűlevél-köteg, jelképes ajándék, a makacs kölyöknek kínálja, nyújtja felé lekenyerező gesztussal, a tiéd, neked adom, és még mit meg nem tennék érted. Segítség érkezik, a tojó, a kamasz fölé röppen, az alsó, földet seprő ágacskára, és onnan bűvöli csemetéjét. Az csak áll duzzogva, a kínálás elől félrehúzódva, ferde tartással. És ebből a startolásra teljesen alkalmatlan testhelyzetből váratlan gyorsasággal eliramodik, és eltűnik a fenyőlombok között. Megesküdnék, hogy megvonta előbb a vállát pimaszul. A rigók egymásra néznek. A te kölyköd, ez van a tekintetükben. •k k k - Kimegyek rigónézőbe. Nem jössz? Hamarosan itt a rigó. A fürdővizét már előkészítettem. Irénhez szólok, aki valamelyik munkájából éppen ki sem látszik - ez az állapot jellemzi többnyire, a ki sem látszás, csak a munkák váltakoznak körülötte egymás nyomába hágva aligha számíthatok lelkesültségére, ha akad is éppen valamicske ideje, nem valószínű, hogy azt egy fürdőző rigó nézegetésével töltené el a legszívesebben. - Honnan veszed, hogy mindjárt jön? - kérdezi. -Tegnap is ilyenkor jött. Meg tegnapelőtt is. Órát lehetne hozzáigazítani. Ma is pontosan érkezik, és látható elégedettséggel veszi tudomásul, hogy a fürdővize készen várja. Kétszáz literes fémhordóban gyűjtöm az öntözővizet, ezt töltöm fel naponta ilyenkorra színültig. A rigó önfeledten veti magát a feszített víztükörre, a fejét mélyre meríti, és megcsavart nyakkal fröcsköli hátra a vízcseppeket, a szárnyaival tapicskol, aprócska zuhatag fogja körül csobogva, néhány vízcsepp engem is elér. Nem zavarja, hogy nézem, mintha örülne, hogy nincs egyedül, lubickol és rám-rámnéz közben, nemcsak tisztálkodik és hűti magát, hanem strandol, mutatványokat végez, az indokoltnál nagyobbakat csap szárnyával a vízre, produkálja magát, könnyű a képhez hozzáhallani a szokványos strandzsivajt és gyermeklármát: „apu, nézd!”... Nálam a mobil, beszólok Irénnek. Itt a rigó, ilyent még nem láttál. Kijön Irén is, és a futórózsa takarásából nézi a fürdőző madarat: szárnytollak legyezői nyílnak és összezárva lapátként a vízbe merülnek megint, rigófej nyomában mozgékony kígyócska tekereg, és a hátravetett csőr hegyéről vízcseppek állnak öszsze füzérré, és elszabadulva szertegurulnak a fénylő tolltakarón, aztán a farktollak merülnek a vízbe, és gyöngyöket merítenek ezek is, és széjjelhányják minden irányba, fröccsen a víz, és porladva visszahull, és körbekeríti fénykoszorúval a hordó peremén hancúrozó madarat. Ka kncsemék vannak itt látogatóban, az aszszonyok odabent beszélgetnek, míg készül az ebéd, mi ketten kint vagyunk, és székestül-asztalostul éppen a meggyfa árnyékába húzódunk az irgalmatlan meleg elől menekülve. Rigó röppen a földre elénk, meggyaszalékot csipeget, a fa tetejéről úszott gyümölcsmúmiák pottyannak a fa közé, egy ilyenre veti magát a rigó, ránk ügyet sem vet, elmélyülten, kedvvel lakmározik. Jár-kel a széklábak közt, megközelít bennünket bizalommal, elvan velünk, épp csak nem kapirgál, hallgatja szavaink dörmögő duruzsolását, felpillant néha, mintegy jelezvén, hogy figyeli és érti beszédünket, félrehajtott fejjel néz ránk, és mintha bólintana is olykor. - Jöhettek ebédelni! Irén szólít minket, tudom, ilyenkor pattanni illenék, mert kihűlve már nem olyan. (Folytatás a 6. oldalon) Következő számunk 2009. március 13-án jelenik meg a Hetedhéthatárt az alapítástól támogató Szántó Dezső emlékére