Új Hírnök, 1996. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-26 / 43. szám
Wifihírek Készülnek a télre a miskolci „ősemberek” Alig néhány hete írtunk arról, hogy a Vologda lakótelep közelében, több, domboldalba vájt üregben „ősemberek” élnek. Néhány hajléktalan ezekben a vájatokban húzza meg magát időnként. Ez az átmeneti állapot - úgy tűnik - kezd egyre inkább állandósulni: egy közelben lakó nemrég betelefonált szerkesztőségünkbe, hogy menjünk ki a helyszínre és nézzük meg, mit művelnek. A barlangi emberek ugyanis elkezdtek téliesíteni... Amikor kiértünk, az „Élet habos oldala” feliratú óriásplakát közelében lévő üreg lakóit valóban nagy munkában találtuk. Ketten éppen az egykor boltíves pince padozatát mélyítették akkorára, hogy abban kényelmesen fel lehessen állni. A bejárat egyelőre még csak akkora, hogy lekuporodva lehet csak bejutni, de lécdarabokkal már körbekeretezték, jelezve ezzel a leendő „ajtó” helyét. A nem éppen konszolidált külsejű urak meglehetősen barátságtalanul fogadtak minket, amikor elárultuk a kilétünket. Miután korrupt határőrök közreműködésével több száz lopott autó hagyta el mostanában az országot, lecsapott a belső elhárítás és letartóztattak néhány magáról megfeledkezett határőrt. Kiderült, már mindenki hónapok óta tudott a katonák környezetében az ügyről. - Maguk írták a múltkor az újságba azt a cikket? - kérdezte a fiatalabbik, 30-40 év közötti szakállas férfi. - Mert egyáltalán nem úgy van a dolog, ahogy abba maguk írták. - Meg szokták venni az Új Hírnököt? - kérdeztük meglepődve. - Nem, de ha kukázás közben találunk belőle, mindig elolvassuk. Ez a legérdekesebb újság - válaszolta a szakállas. Ő személy szerint azt sérelmezte, hogy a múltkori cikkben dögletes körülményekről írtunk, ám kiderült, hogy azok az állapotok a szomszédoslakása mikor bilincs csattant a delikvensek kezén. A górék sietve kijelentették, ilyen többet nem fordulhat elő, fokozzák az állomány ellenőrzését. Irgum-burgum. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a hétvégén a bánrévei határátkelőnél egy nagy társasággal kilépésre jelentkeztünk. A konvojban ott volt a tolvajok első számú kedvence, egy tízmilliós értékű terepjáró és egy Audi, amelyet szintén előszeretettel lovasítanak meg. A német márkára pillantás sem vetett se a finánc, se a határőr, a terepjáró láttán viszont elhangzott egy „keresztkérdés” a tulaj felé: - Magáé az autó? - Igen. - No, akkor jó utal. Pusztai Lászlóra (azaz barlangra) vonatkoztak. A szomszédságról ők sincsenek jó véleménnyel, a saját környezetüket azonban igyekeznek minél lakályosabbá varázsolni. Ezt bebizonyítandó, be is invitáltak az üregbe. A 10-12 négyzetméteres helyiségben a bútorzatot két ócska heverő képviselte, rajtuk halomnyi koszlott ronggyal. lettünkre az egyik rongykupac hirtelen megmozdult. Kiderült, Szakállas (akit azért nevezünk így, mivel nevének közléséhez nem járult hozzá) unokaöccse feküdt alatta. Rajta és a Szakállassal ásogató Öregen kívül még egy állandó lakója van a barlangnak, vele azonban nem sikerült találkozni, mivel éppen „dolgozott”, azaz kukázott. A többiek is hasonló foglalkozásból biztosítják a megélhetésüket: rongyot, kenyeret gyűjtenek, amiből akár napi két-háromszáz forint is összejöhet fejenként. Fix jövedelemmel egyedül az Öreg rendelkezik, ő nyolcezer forintos rokkantnyugdíjat kap. - Azért költöztünk ide, mert ez még mindig jobb, mint a Baross utcai hajléktalanszálló - mondta Szakállas. - Vadult állapotok vannak ottan, az emberről még a gatyáját is lelopják, ha meg szól, a keményfiúk már vágják is belé a bicskát. Nem érdekli az őket, hogy ezért a sittre kerülnek. Ezt a pincét meg én fedeztem fel, szóltam az Öregnek, kimélyítettük, azóta itt lakunk. Mivel nappal ritkán vannak otthon, időnként előfordul, hogy illetéktelen látogatók merészkednek be. Lopni ugyan nem lopnak el tőlük semmit, de a cigányok - csak, hogy bosszantsák őket - néha kihajigálják a barlang elé a holmijukat. Egyszer-kétszer a rendőrök is benéznek hozzájuk, de velük nincs baj: dicsérték a lakókat, hogy milyen jól berendezkedtek. A komfortosítás legújabb vívmányaként egy pottyantós mechanizmussal működő illemhelyet szerkesztettek az egyik mellékvájatba. Ha fürdőszobát egyelőre nem is terveznek, de mindenképp szeretnének maguknak valamilyen mosdóalkalmatosságot csinálni. Addig is a Baross utcába járnak tisztálkodni - időnként. - Néha bizony megfordult egy-két nő is - húzta ki maga büszkén az Öreg. - Miért ne, elvégre független férfiak vagyunk megengedhetünk magunknak egy kis etyepetyét. - Nem csorbítaná-e túlságosan a függetlenségüket, ha elmennéne dolgozni? - kérdeztük. Szakállas lemondóan legyintett: - Minek? Itt van például az unokaöcsém: van rendes szakmás, több is, lakatos, kőműves, burkoló De ha bemegy a munkaügyi központba mégis mindig a Közterület fenntartóhoz akarják elküldeni, utcaseprőnek. Annak meg nem megy. Én meg úgy vagyok vel hogy utálom a kötöttségeket. Utálom, ha előírják nekem, hogy csinálják meg, mennyi idő alatt. É is dolgoztam még hat-hét éve, eg ktsz-nél voltam festő-mázoló, otthagytam. Járjon a fene mindé reggel időre... A szomszéd barlangja büdösebb... •Megmozdult a rongykupac •Pottyantós van, fürdőszoba nincsMegvendégelnék a polgármestert ›/‹ m o m ‚/ο % 1996. október 26. )