Heti Pesti Riport, 1993. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1993-04-16 / 15. szám
12 — Láttad a Gerolsteini kalandot? Az volt Darvas Iván (hosszú ideig) utolsó filmje, 1957 tavaszán. A forgatásról egyenest a sittre vitték. Lovagolott egy 16 éves gimnazista srác a városligeti hídon át, az voltam én. Nem emlékszel? Nem csodálom, meszsziről fotografáltak. Fene se gondolta volna akkor, hogy kereken tíz év múlva, ’67-től már a Színház- és Filmművészeti Főiskolán fogom tanítani a vívást, a lovaglást, a színpadi mozgást — mondja Pintér Tamás, hajdani öttusabajnok és vívómester, aki még sportoló korában nyerte el az Oroszlán becenevet, az Óz Gyáva Oroszlánja nyomán, csak éppen ellenkező értelemben. Az említett Gerolsteini óta jóval több mint száz filmben dolgozott, külföldiekben is Vívni tanította például Gerard Depardieu-t az itt forgatott Cyranában. Mauritiustól Dániáig mindenfelé működött. Neves sztárok dublőrje, jeles színészek betanítója, egy-egy előadásnak valóságos társrendezője. Legfrissebb munkája: A domb. Hetenként háromszor a Tabánból a Gellérthegy tetejére futtatta a katonai büntetőtábor fegyenceit, hogy a Pesti Színház előadásán jó kondícióban fussanak fel tucatszor egymás után, nehéz menetfelszereléssel a nyakukban a színpadról a nézőtéri erkélyre (a „dombra”) felvezető rámpán. Megtanította a színészeket igazi bunyónak tűnő látványos verekedésekre, a speciális, angol hadseregbeli tartásra és mozgásra, mert az minden mozzanatában különbözik a magyarétól. Kossuth Lajos téri lakásából éppen a Parlamentre nyílik az ablaka ... — Nézd, onnan a kupola tetejéről le tudok ugrani, de ezt minden kaszkadőr tudja, sőt, minden ügyesebb polgár megtanulhatja. Ez ügyesség, technika és rekvizitumok kérdése, épp ezért nem erre vagyok büszke. Arra viszont igen, hogy például a kifejezetten batkezű Avar Istvánt, mert nagyon jó színész, sikerült megtanítanom úgy vívni, hogy a Fekete városban valóságos kardfenoménként tündökölt. Meg arra, hogy öt különböző színház Rómeó és Júlia előadásában dolgoztam, annyi eltérő alkatú, termetű, mozgású, személyiségű és jellemű Rómeót, Tybaldot, Mercutiót tanítottam meg úgy mozogni és vívni, hogy az egyszerre feleljen meg az alapműnek, vagyis Shakespeare elképzelésének, a mindenkori rendező koncepciójának és az adott színész egyéniségének. Hamletem is ez volt, ugyanilyen problémákkal és megoldandó feladatokkal. — A néző sohasem lehet bizonyos benne, nézzen bár magyar vagy külföldi filmet, hogy a sztár maga vív-e éppen, vagy egy Pintér Tamás-szerű dublőrje... — Csakugyan trükkös ügy ez. A közeli felvételeken persze a színész látszik, amint mimikájával, gesztusaival, szövegével eljátssza az egészet, a párbaj minden mozzanatát, de a valóságos vívást esetleg távolabbról veszik fel, hogy ne látszódjék: dublőrök, kaszkadőrök harcolnak a sztárok öltözékében. Aztán úgy vágják össze az egészet, hogy olykor mi magunk se tudjuk, valójában ki látszik a képen, a színész, vagy éppen a kaszkadőr. Melyek voltak a legkedvesebb munkái? Talán Várkonyi Zoltán Jofaji-filmjei és Egri csillagokba, meg a lovaglásokkal teli Jancsófilmek, de tulajdonképpen minden alkotását szereti, bennük a mindig új, mindig más megoldandó problémákat. A feladatok változatosságát, színességét. Sztorik? Az egyik Rómeó-előadáson az ő ötlete volt: Mercutio játssza el, hogy meghalt egy kardszúrástól, s miközben siratják, ugorjon talpra, vívjon tovább, így aztán már nem hisznek neki, amikor csakugyan meghal... Egy Zasca-előadás szereplőit ő trenírozta arra, hogy szaltóval ugorjanak le az Angyalvárból. A Mit csinált felséged 3- tól 5-ig ?-ben egy eredeti Mátyás korabeli harsonával úgy fejbe vágta a lovát, hogy elgörbült a harsona, s az arra vigyázó muzeológus ijedtében igazi könnyeket sírt emiatt. Oroszlán még csak ötven körül jár, rengeteg feladat vár rá, de máris testes kötetet töltenének meg izgalmas és színes színházi és filmemlékei. BARABÁS TAMÁS Oroszlánnak öt Hamláje volt Fotó: Trencsényi Zoltán