Hetilap, 1847. január-december (3. évfolyam, 105-209. szám)
1847-02-05 / 115. szám
115. Pest, péntek HETILAP. febr. 5.1847. ENCYCLOPEDICUS TARTALMÚ FOLYÓIRAT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZGAZDÁSZAIRA, MŰIPARRA ÉS KERESEimKSRE Előfizethetni a Szerkesztőnél (Seminarium utcza 306. sz. Ráth ház) vagy az Iparegyesület hivatalában (Újvilág utcza Ilkey ház), vidéken pedig minden postahivatalnál félévre helyben 4, postán 5 ezüst forintjával. Egész évre kétszer annyival.— Megjelenik a Hetilap minden kedden és pénteken legalább egy egy tömött ivén. Ha tárgybőség kivánandja 11/2 sőt két ivén is. — Iktatmányi dij : egyszeri hirdetésnek minden petit hasábsoráért 3 kr., kétszeri hirdetés minden petit hasábsoráért 5 kr., háromszori hirdetés minden petit hasábsoráért 6 kr. e.p. Tartalom: Vezérczikk: Ábránd és való. — Sandwich szigetek. — Egyesületi mozgalmak. Kisfaludy társaság. Kisdedóvó egyesület. — A Tiszaügy további fejlődésében Y. czikk. Kovács Lajos. — Fővárosi hirnök. — Mikép háríthatni el a gőzkazánok megkérgesedését. — Az amerikaiak mindinkább emancipálják iparukat az angol ipar körmei közöl. X. Y. — Károlváros kereskedelme és a közbenső forgalom a cs. kir. szabadalmazott Lujza után a magyar tengerpart kikötőiben 1846-dik évben. — Uj vasútépítési kamatbiztositás. — A gabona ár iránt. — Piaczi árkelet. VezérCZikk. (Ábránd és való.) A ráfogásokat már annyira megszoktuk elleneinktől, hogy azokat többnyire bizton az életre, ezen részrehajlatlan elintézőre bízhatjuk, s ez a különböző nézeteket az életrevalóság lombikján áteresztve, a dolgot csakhamar világos tisztába hozza. Azonban elvek megvitatásában hanyagnak lenni még sem szabad, mert meg van írva: „nem tudjátok sem a napot, sem az órát.“ Legújabban a B. P. Híradó 534. sz. vezérczikkében egy status-oeconom, — közgazdászati hitvallásunkat, melylyet nyílt táblára függesztettünk, arral vádolja, hogy abban sok az ábránd, sok a köztöség. A vád igen tisztes, sőt ha a baktanban jártasok volnánk, vagy ha a haza közügyeiben a convenientiát az isteni igazságnak és e hátra tartóztatott nemzet érdekeinek fölibe helyeznénk, még bóknak is vehetnék, mert a költőiség az emberi szellemnek igen nemes magasztaltsága. De mindennek meghagyván a maga érdemét és igy a költőiségnek is, ott, hol az az emberiség átalános miveltetésében nem utolsó tényezőként áll, közgazdászati elveink terjesztésében a múlt idők adatait tanulságul, a jelennek igényeit pedig irányul tekintvén, ezen ráfogást bók gyanánt sem fogadhatjuk el. Miért? — Lássuk. Igaz, hogy szeretnénk magyar kortársaink szellemét a költöiség ellenállhatatlan varázs erejével felébreszteni s a nemzet érdekeinek, mellyek olly sok tekintetben háttérbe szorulnak, érvényesítésére gerjeszteni. De ehhez sem tehetségünk , sem hivatásunk nem lévén alkalmazott, országgazdászati tanunkat úgy , mint tanultuk a szabad alkotmányos magyar nemzet érdekében csak a gyakorlati élet tanácsai szerint hirdetjük, melly tanácsokba a mult mint tanulság, és a jelen mint irányzó foly be. És váljon kell-e ahhoz sok költöiség, hogy igenis mostohán prosai helyzetünket és viszonyunkat vizsgálván a dolgok valódi állását felismerjük, vagy ahhoz hogy az idő és körülmények tanácslatát megértsük? Valjon költői hatás van e szándékolva, vagy ábrándozunk-e, midőn határozottan kimondjuk meggyőződésünket, miszerint e haza üdve sürgetve kívánja, hogy az úrbéri viszonyok gyűlölséget tápláló kötelékeiből országos és átalános váltság által minél előbb ki kell bontakoznunk. És hogy ki kell bontakoznunk, mert e kérdésben több forog fen, mint mi a kérdésnek közvetlen tárgya; ezerszer több forog fenn minden. És ábrándozunk-e midőn állítjuk, hogy e kibontakozás (a földbirtokos nemesség teljes kármentesítésével) csak a status financiális közbelépésével lehető, magán-uton pedig nem, — és hogy a magán-utoni kibontakozásba bízni annyit tesz , mint a birtokos nemességet spoliatio veszélyinek tenni ki. És ábrándozunk-e midőn állítjuk, hogy e kibontakozás bármi módon történjék is, miután az ország népe, ha minden rendszerizett közterheiben nem osztozunk, semmi esetre sem képes azon roppant terhet viselni, mellyet az úrbéri átalános örökváltság végett viselnie kellene, más financiális kútfőnk pedig nincs, mint az összes nép adózó ereje, csupán csak egy feltétel alatt lehetséges? És e feltétel Kossuth országgazdászati miatyánkjának első szakasza: „Minden adó legyen közös. Legyen közülünk, míg csak adó lesz, számkivetve az adómentesség igazságtalan kiváltsága.Minden adó legyen közös Amen.“ Ugyde erre azt mondja a helyzetünk s a reformok vezérczikk írója: „Örökváltsági Magunk is nagyon tudjuk ennek becsét méltánylani. Ha a fenálló jogérdekek kíméletével történik, — ha az ország közgazdászatába zavart nem hoz, — ha a földmivelőre olly terheket nem hárít, mellyek alatt le kell roskadnia,ezen feltételek mellett magunk is hisszük, reméljük és látjuk is jó következéseit. Ámde ez alatt olly panacaeat értenek némelly kortársaink, melly minden bajainkat, sőt nem bajainkat is rögtön meg fogja orvosolni. És itt kezdődik az ábránd.“ — Tehát feltételekben megegyezni, a dolog üdvös voltát átlátni, a kivitelt óhajtani rendén van; de a kivitelben sok jót látni — ez már ábránd. — Egy, különben igen derék, de kissé nagyon németesen érzelgős német hölgynek, ki egykor, midőn az alföldön egy kaszás csoport délesti kenyerezésének szemtanúja volt, felkiáltott: dies’ist eine erhabene Poesie! inkább volt igaza. — Azonban itt az alku szerencsés kimenete fölött lehetlen örömünket nem nyilvánítani, miután egyszer