Hétvége, 1985 (7. évfolyam, 260-309. szám)
1985-04-25 / 275. szám
Természetvédelem és a gazdasági érdekek Amióta nagyüzemi gazdálkodás folyik a világon, hazánkban, tartományunkban, megváltozik a táj képe. Lassan eltűnnek a mocsarak, a lápok, az érintetlen vadonok, jellegzetes hegyalakzatok, és velük együtt már csak hírmondókká válnak az ott ősidőktől meghonosodott növények, állatok, hogy helyet adjanak az ember akarata szerint benépesített haszonnövényeknek és haszonállatoknak. A direkt, a rövid távú gazdasági érdekek nemegyszer maguk alá gyűrik a mélyebb meggondolásokat. De végül is meg kell fontolni azt: helyes-e mindenáron, minden területet már most kultúrterületté tenni akkor, ha a művelés alá vont területek egy részét helyenként és időnként nem tudjuk kellően megmunkálni? Vajon kihasználunk-e minden elhanyagolt kultúrterületet, mielőtt az ősi gyepek és rétek feltöréséhez, a rendszerint rossz altalajú mocsarak lecsapolásához, fasorok, facsoportok irtásához nyúlnánk? De a tudománynak és messzebb nézően a gazdaságnak meg egyenesen szüksége van arra, hogy hazánk, tartományunk egy-egy darabkája élővilágával együtt, őseredeti állapotában fennmaradjon. Miért? Nemcsak azért, mert ma már az országok kulturáltságának egyik fokmérője természetvédelmi területeik viszonylagos száma, ill. nagysága. Nemcsak azért, hogy megőrizzük és fenntartsuk az utókornak az ország és a tartomány tájainak sokféle színét és formáját. Nemcsak azért, mert ugyan szépek az összefüggő nagy gabonatáblák, a mesterségesen ültetett erdők, a munka szépségét hirdető iparvidékek magasba szökő kéményei és távvezetékei — de ha ezt a képet nem szakítja meg egy-egy ősibb leheletű tájrészlet a maga élő műemlékeivel, úgy érezzük magunkat, mint egy merőben új városban, ahol egyetlen színfolt sincs a múltból. A természetvédelem és a gazdasági érdekek között van ugyan ellentét. Érdekellentét legfeljebb a természetvédelmi szemléleten teljesen kívül állók nézőpontjának szintjén lehet. Általános népgazdasági szempontból a természetvédelmi és gazdasági érdekek nem mondanak ellent egymásnak. Az említett gazdasági szempontokat gazdagítják még az idegenforgalmi tehát végső fokon ugyancsak gazdasági érdekek. A hazai rezervátumok megtekintésére fő célként is számos külföldi látogat el hazánkba. Ennek valutatermelő jellege van. Az a körülmény pedig, hogy természetfilmezőink egyikének-másikának zömmel éppen rezervátumokban készített filmjei egy része az ország határain túl is eljutott, ugyancsak valutát jelent. Az említett gazdasági vonatkozások kiegészíthetők azzal a meggondolással is, hogy a népgazdaság dolgozóinak termelőmunkája is fokozza, ha kulturált formájú, felüdítő hatású kapcsolatba kerülnek a madárdaltól hangos, változatos megjelenésű természettel, illetve a természetvédelem tárgyaival. Végül is a természetvédelem nem ellensége a haladásnak, nem merevíteni akar, hanem az "új technikai nyelv szépségeit is megértve keresi a tájkultúra összhangját. Meg akarja teremteni a természetes és kultúrtáj harmonáját. Ahogyan egy városképben harmonikus egészbe ötvözhetők az építészet korábbi elemi az újabb korokéval, úgy a mind mesterségesebbé váló táj is szívesen fogadja magába annak az ősi állapotnak a motívumait, melyből maga is származott. Lényeges azonban, hogy szakmailag képzett de sokoldalú, tapasztalt és szépérzékkel bíró, a téves szellemtől nem elvakított emberek nyúlhassanak csak hozzá az ősi természeti tájhoz, annak élővilágához. Akik például a rendkívül megfogyatkozott számú (réti, parlagi, törpe) sasoktól vagy a sólymoktól (kerecsen, vándorsólyom) okozott, ma már elenyésző kárt nem „fújják fel” mértéktelenül. Mert inkább legyünk szegényebbek néhány nyúllak fácánnal, amelyekből oly sok van, mint sassal, sólyommal, amelyekből már oly kevés van. Hiszen a nyúl, fácán stb. szinte korlátlan számban tenyészthető! Ugyancsak: ne sajnáljuk a kócsagtól és néhány erősen leapadt számú gémtől azt a halmennyiséget, melyet csekély létszámuk révén elfogyasztanak (rendszerint úgyis szeméthalak). Inkább azt sajnáljuk, hogy egyes helyeken (pl. Kopácsi-tó) fél kilós meg néhány kilós halak hulláit sokszor mázsaszámra lehetne összeszedni, mert — úgy látszik — a legdöntőbb halpusztító tényezők ellen még nem tudunk hatásosan védekezni. Ilyen körülmények között volna-e értelme a kócsagot a gémet lövöldözni még akkor is, ha nem volna természetvédelmi törvény? ZAKINSZKI Sándor A CSÍKOS EGÉR A hörcsög, az ürge, a földi kutya és számos apró emlős mellett hat évvel ezelőtt hazánkban megkerült még egy tipikus sztyeppi kisemlős. Ez az úgynevezett ugróegér. A szakirodalomban több néven ismeretes, csíkos egér vagy háromcsíkos egér, tudományos nevén Sicista subtilis. Ez a rágcsálófajta kevésbé különbözik az igazi sztyeppi fajokél. Hátsó lábai igen rövidek, a talpi rész kissé megnyúlt. A feji rész, különösen az orr tájéka, nagyon hasonló a közönséges egerekhez. Terepen való felismerése még a szakembert is próbára teszi, mivel könnyen összetéveszthető a törpeegérrel. Minden bizonnyal a legbiztosabb ismertetőjelet a hálón húzódó fekete csík szolgálhatja. Az idős példányok hátán a fekete középcsík körül látható a világosabb, sárgásbarna felület. A csíkos egér kitűnően mászik a gabonaszárakon és kórókon. Farkát aktívan használja mászás közben és gyakran támaszként is alkalmazza. E kis rágcsáló testhossza 14 cm, ebből a test 8 cm, míg a farok 8 cm hosszú. Ez a törpeegérfaj a hideg beállával téli álmot alszik. Körülbelül október közepétől, április végéig húzódik el a föld alatti járataiban. Későn tavasszal ébred. Időnként, ha a hőmérséklet 10—12 Celsius-fokra lehűl, a csíkos törpeegerek elhúzódnak helyükre, és csak a felmelegedés alkalmával jönnek elő újból. Kényszerpihenőjüket megszakítja még az esetleges hirtelen hőmérséklet-csökkenés is, ha a föld alatti várukban a hőmérséklet 1—2 Celsius-fokra csökken, ez is már ébredésre kényszeríti őket, hiszen elpusztulnának. Májusban kezdődik a párválasztás a hímek választanak párt, amelyek lényegében kétszer kisebbek a hímeknél. Május végén már világra jönnek a fiókák. A következő generáció a másik évben jön világra. Mindez ezért alkalmas, mivel a második generáció a sztyeppi körülmények között a legnagyobb hőség idején jönne a világra. Ez pedig olyan időszak, amikor szűkében vannak a tápláléknak. Ugyanis ilyenkor van a talajban legkevesebb giliszta, a csíkos egerek fő tápláléka. Az esetleges őszi generáció pedig kérdés, átvészelné-e a kemény telet. Július végéig a fiatal csíkos egerek azonos nagyságúak lesznek szüleikkel, a következő évben pedig már utódokat hoznak a világra. A csíkos törpeegerek fő táplálékát a giliszták és egyéb puhatestűek képezik. Táplálékkeresés közben gyakran mászkálnak a növényekre (kóró, gabonaszár). Aktivitásuk nem kötődik a nappali, illetve éjjeli időhöz, amikor nem pihennek fészkükben mindig élelem után kutatnak. Étlapjukon szerepelnek különféle növényi magvak, illetve hajtások. Hazánkban eddig csak egy helyen bizonyított a csíkos egér előfordulása. Ez pedig a Delihláti-homokpuszta (Bánát). Ott ez a kis rágcsáló a gyöngybagolyköpet elemzésekor került meg. Csontmaradványai a bagoly által kiöklendezett meg nem emésztett táplálékként szerepeltek. Akkor begyűjtésre került két példány. Az Európában nem túl gyakori apró emlős hamarosan Vajdaságban a védett fajok közé került.