Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-26 / 201. szám
Milyen az önállóság? A Vas- és Fémipari Vállalat tapasztalatai, további javaslata Az idén már a gazdaság reform jegyében dolgozott Gyöngyösön a Vas- és Fémipari Vállalat. Kísérleti jellege volt ennek a nagyobb önállóságot biztosító intézkedésnek. Az irányító szervnek, jelen esetben a tanácsnak, és a gazdálkodó szervnek, a vasipari vállalatnak is ki kellett próbálnia az új körülményeket A kérdés most már csak az, milyen eredményt mutat az eddig eltelt idő. Erre kértünk felvilágosítást Veres Albintól, a vállalat műszaki vezetőjétől. Csak két mutató Kezdjük ott, hogy erre az évre csupán a béralapot és a nyereségtervet szabták meg a vállalat részére. A két alapvető feladat birtokában a részleteket maguknak kellett lebontani Az önállóság mindenkinek tetszett. De amíg eddig csak a kapott mutatók számait kellett a tényekkel összehasonlítaniuk, most már ez a módszer nem bizonyul elegendőnek. Több elemző munkát igényelt az összefüggések feltárása. Az ennek alapján szükségesnek minősített változtatásokat pedig azonnal végre kellett hajtaniuk, így fordult elő például év közben a létszám módosítása. Röviden: a felelősség megnövekedett, nem lehetett felsőbb intézkedéseket, rendelkezéseket okolni semmiért, mindenben a vállalat vezetősége vette magára a felelősség terhét. Még csak 30 százalék Ebben az évben még a termékeknek mintegy harminc százaléka fölött rendelkezhetett önállóan. Az öntvények és a szolgáltatás szigorúan előírt keretek között mozgott. Ennél az említett 30 százalékos szabad kapacitásnál azonban nem állnak meg, jövőre ennek az arányát tovább növelik. Ott vannak például a kompresszorok. Most még nem tudták az összes igényeket kielégíteni ebből, mert megkötötte kezüket a 30 százalék. De a megrendelőkkel már most is saját maguk tárgyaltak, egyetlen szerv sem szólt közbe. Amíg az idén csak 300 darab kompresszort tudtak előállítani, jövőre már több mint a kétszeresét, 700 darabot akarnak szállítani. De más termékekben is fokozni akarják a tételeket Tovább az úton A vállalat maga is keresi az újabb lehetőségeket. Büszkén említik a Budapesti Nemzetközi Vásáron második díjat nyert műszerez észtégapadokat, amit jövőre már a díjnyertes formában gyártanak majd. Új lesz a műanyag virágpermetező is. A kereslet olyan nagy mértékű ez iránt a termék iránt, hogy a gazdaságossága nem kétséges. Jövőre a közületek részére bevezetik a kompresszorok javítását, felújítását, helyszíni beszerelését, amit eddig nem végeztek. Javaslatuk is van a reform szellemében, ami a vállalati önállóság további fokozását tenné lehetővé: csak egyetlen mutatót kelljen figyelembe venniük — csak a béralapot, vagy a termelési érték, vagy a nyereség hányadában. Azaz, attól függjön a vállalat béralapja, mennyit produkál termelési értékben vagy a nyereség mértékében. Valahogy úgy, bízzák rájuk, mennyit tudnak teljesíteni, mire képesek. Hiszen a viszonyított béralap a gazdaságosság biztosítéka. A munkások és a minőség Változott-e az idén a tavalyihoz képest a munka intenzitása, a minőség szintje? Jobban iparkodnak-e a dolgozók, de ez a „nagyobb” hajtás” nem rontotta-e a minőséget? A két, de egymással összefüggő kérdésre a válasz nagyon megnyugtató. Emelkedett a termelés és vele együtt növekedett a termékek minősége. Már három brigád egyre jobban fokozza az önellenőrzést. Ugyanakkor a csoportos bérezés a termelés növekedését is magával hozza, mivel meghatározott mennyiségű termék után kapják meg a munkabért, ha a feladattal elkészültek. Érdemes tehát a munkaidő minden percét kihasználni. Ugyanakkor viszont a meo sem lett elnézőbb, hiszen a kedvezőbb, az általában is emelkedő átlagkeresetek alapot adnak a követelmények fokozására. Elégedett megrendelők Két ok miatt is elégedettek a megrendelők a vállalat munkájával Az egyik: a folyamatos, ütemes szállítás, amit az idén már nagy pontossággal tudtak gyakorlattá tenni. A másik pedig a termékek minősége. Amikor kint jártunk a vállalatnál, akkor vettek át nagyobb tételben termékeket, a teljes mennyiségben, kifogás nélkül. Kell-e ettől nagyobb biztosíték arra a fejlődésre, amit az idén elértek? Az esetleges tévedések eloszlatása végett azonban állapítsuk meg végül: a vállalati önállóság, a gazdasági reform csak keretet ad, önmagában még nem old meg semmit Az embereken, a munka mértékén és minőségén múlik minden. Erre is bizonyíték a Vas- és Fémipari Vállalat G. Molnár Ferenc Munkavédelem VI somfán — ahogyan a megyei főfelügyelő látja A sisak kötelező — Tűzveszély — Ivó- és tisztálkodó vizet A kiterjedt építkezés biztonságáról, a dolgozók védelméről, a kötelezően előírt óvórendszabályok betartásának tapasztalatairól érdeklődtünk Rózsavölgyi Gézánál, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelőjénél. — Mióta ellenőrzik a munkaterületet? — Úgyszólván az építkezés megkezdésétől, de rendszeresen csupán egy év óta, hogy bonyolultabb, szerteágazóbb lett a kivitelezés .Azóta havonta rendszeresen összejövünk a területen s az ERBE, valamint a különböző alvállalkozók, a honvédség képviselőivel közös szemlét tartunk. — Az idén hány hibára, veszélyforrásra hívták fel a figyelmet? •— Augusztus közepéig szám szerint 271-re. — Mik az általános észrevételek? — A vezetők több helyütt nem veszik komolyan a rendeleteket: engedik, hogy a dolgozók megfeledkezzenek a védőfelszerelések használatáról. Az egész építkezés területén például elő van írva a védősisak használata, ám mégis gyakran még a nagy kémény mellett is találkozni fedetlen fejű emberekkel. Ez ugyanúgy helytelen, veszélyes, mint a fűző nélküli cipő viselése... Meglehetősen nagy a „vándorlás”, ma itt, holnap másutt dolgoznak egy-egy építésvezetőség, kirendeltség munkásai, miközben ide-oda hurcolják a különböző gépeket, berendezéseket, hegesztő-apparátokat, kábeleket s azok minimális biztonságát is figyelmen kívül hagyják. — Milyen a tűzvédelem? — Még mindig nem kielégítő, jóllehet az idén komoly tanulságul szolgálhatna a súlyos tűzeset. A több helyütt szétszórt faanyag közelében nem mindig találni vizet, sőt a tavasszal, a Haller—Forgó-tornyoknál arra is akadt példa, hogy más megoldás híján a tűzoltásra szolgáló hordó vizét vitték el a készítendő betonhoz. — Mi újság a szállásokon? — Kétség kívüli javulásról szólhatok, ám a tapasztalt kettősséget helytelenítem ma is. Nevezetesen az emberek szembetűnő megkülönböztetését: egy-egy művezető, főművezető, építésvezető, vagy éppenséggel egy-egy kubikus, szerelő, kőművessegéd szálláshelyére a berendezésből is lehet következtetni. Előfordult az is, hogy közvetlenül egymás mellett, a parkettás, hajópadlós épületek szomszédságában hidegpadlós házat akartak átadni szállásoknak. Mondanom sem kell, hogy nem egyeztünk bele. — Kicsit talán kapcsolódik ehhez a kérdéshez a munkahelyi szociális helyzet. Mik erről a tapasztalatai? — Több alvállalkozó is reklamált már az ERBE-nél, hogy száznál több embert foglalkoztat s a munkaterületen nincs tökéletesen megoldva a tisztálkodás, az ivóvízellátás, legfeljebb a tűzcsapokat vehetik igénybe. Hiányoljuk a szennyvíz-elvezetést, egyik-másik helyen kifogásolható a WC-k állapota is. Tévedés ne essék: nem általános közművesítést kérünk a felvonulási területeknél, de megkövetelhetjük a rendet és a tisztaságot, s azt, hogy legalább néhány helyen, a nagy kémény, az MHD, vagy az Április 4. Gépgyár kirendeltségének közelében több csappal ellátott, szabadtéri mosdót létesítsenek, megfelelő lefolyóval — mint például a „szállodavárosban” is tették. S gondolom, hogy az sem túlzás, ha a felvonulási terület irodáiba beton helyett fapadlót kérünk ... — válaszolta kérdéseinkre Rózsavölgyi Géza, megyei munkavédelmi főfelügyelő. Az elmondottakban van néhány megszívlelendő. Az érdekeltek vonják le mielőbb a tanulságot, intézkedjenek sürgősen , mielőtt a 'hiányosságok' újra jegyzőkönyvbe kerülnének, mielőtt büntetést fizetnének ... (Gyón!) Számok és gondolatok Jó néhányszor előfordult az utóbbi hónapokban, hetekben, hogy amikor egy-egy termelőszövetkezeti brigádvezetőtől, munkacsapat-vezetőtől érdeklődtem valami után, elővette jegyzetfüzetét, és onnan olvasta vagy éppen kalkulálta ki a szükséges adatokat. Mi van ebben érdekes, vagy különleges? — kérdezhetné bárki — nyilvánvaló, hogy mindenre nem emlékezhet fejből az ember, s ilyenkor a notesz segítségére szorul. Valóban így van ez, de azért mégsem annyira egyértelmű a helyzet. Néhány évvel ezelőtt bizony nem minden vezetőnek volt ilyen kis jegyzetfüzete, s a kédésekre sokszor azt felelték: én nem tudom, talán kérdezze meg az elnöktől vagy a főkönyvelőtől. S most nem is arra szeretnék kitérni, hogy mennyire helytelen volt a régebbi gyakorlat, amikor a középszintű vezetők nem látták maguk előtt a szövetkezet gazdálkodásának egészét, így aztán sok mindenre nem tudtak válaszolni. Inkább azt szeretném érzékeltetni, hogy a zsebben meglapuló jegyzetfüzetkék, tele számításokkal, adatokkal, a fejlődés tükörképei. Régebben valahogy nem nagy becsülete volt a számoknak a szövetkezetekben. Gazdálkodni és nem számolni kell — valami ilyenfajta vélemény alakult ki, persze inkább !Ugatólagosan. S a számok lebecsülése néha kedvezőtlen eredményekhez vezetett. Ma már furcsának és elavultnak tűnik ez a vélemény, hiszen a szövetkezeti vezetők rájöttek, hogy gazdasági, elemző számítások nélkül bizony döcög a gazdálkodás. A számok törvényszerűségei gondolatokat, ötleteket sugallnak, meghatározzák a fejlődés irányát. Különösen most, az új gazdasági mechanizmusra való áttérés időszakában. S nem véletlen ma már az a vélemény a közös gazdaságokban, hogy egy vezetőnek nem elég, ha tudja, mikor kell szántani és vetni, szántani is kell tudnia, méghozzá igen jól. A gondolatokat sugalló számok tehát ma már megkapják a kellő megbecsülést. Erről tanúskodnak a számításokat, adatokat tartalmazó jegyzetfüzetek is. Kevés dolog sikerült még nekem olyan program szerinti mint legutóbbi szerény köri utam Bratislavában, Prágában, majd a Magas-Tátrában. Pontosabban: a megtervezettség éppen az volt, hogy bíztam a véletlenben, hogy számításba vettem az ügyefogyottakat kegyesen segítő „Szerencsé”-t. Éppen ezért — utitársnőm sürgetései és méltatlankodásai ellenére — egy percig sem foglalkoztam sem Bratislavában, sem Prágában a tátrai út megszervezésével. Vagyis, hogy ilyen-olyan összeköttetések mozgósításával próbáljak meg biztosítani régebbi bejelentés híján, lehetőleg nagyon olcsón — a főidény kellős közepén! — szobákat az üdülők paradicsomában. Nem tettem mást, mint megrögzöttem vártam a „Szerencse ’-re, amely végül is a Hradzsinban — vagy ahogy tulajdonképpen mondják, a Hradzsániban — millió lépcső megmászása után szólított meg. Aki azt hiszi, hogy angyalhangon, az téved. Lépcsőket ugyanis nem lehet mennyei cimbalmok zengetésével szidni. Márpedig a „Szerencse” ezt tette, és én éppen cifra szép, magyar káromkodásairól ismertem fel. Húsz éve már, hogy nem láttam G.-t, — majdnem teljesen meg is változott, legalábbis külsőleg. Ám aki minden egyes lépcsőfokot így el tud átkozni, az csak ő lehet. Kiderült, hogy G. az elmúlt évtizedekben sok mindent csinált, és most az egyik kisebb tátrai szálloda vezetője. A Szent Vitus székesegyházban, ősi királyok sírja mellett esküdött meg, hogy lesz olcsó szoba. Lett is. Ennyit a királysírokról. Hadd térek rá azonban végre „Muki”-ra és „Jenő”-re, szerencsés és szép utunk két démonjára. Nincs olyan vadkarmú, lángnyelvű gótikus szörny, ami nyomasztóbb lehetne, mint ezek ketten... Polgári foglalkozásukra nézve ,,Mukics „Jenő” bőröndök. őket cipeltük Bratislavában, őket Prágában, s a tündéri Tátrában is. Tisztában vagyok vele: a modern utazó könnyű kézitáskával libben át a világ egyik végéről a másikra. De mi csak éppen a határon túlra mentünk, tehát többet kellett hordoznunk, mint egy mai „Phileas Fogg”-nak. És különben is: útitársnőmnek csinos ruhatára van, nekem meg nem éppen csinos, de jelentős betegségeim. És míg az ember — a női ember! — kilenc ruhát szakszerűen bepakol, majdnem megtelik az egyik bőrönd, a „Muki” És a „Jenő” légterét nem kis mértékben szűkíti az a különböző nylon-zsákokba csomagolt paksaméta-egyveleg, ami gyógyszerekből és egyéb egészségügyi készítményekből állítódik össze. Az ünneplő ruhám csak úgy fér be, hogy órákig ülök a bőrödön és a „Jenő” végül is megadja magát. Persze, a fogkefe kimarad, az már nem fér. Kiszorítja — többek között —negyven diabetikus zsemle. Voltak már Bratislavában? Szép, nagy város, számos új lakóteleppel. Első fellobanásunkban „Muki"-t és „Jenő"-t végig hordoztuk az egész városon. Most — utólag — úgy érzem, hogy minden lakótelep mindegyik lakásán. Bratislava és Prága között — csillagos, csodás éjjelen — kidobtam az ablakon a diabetikus zsemléket, amelyek a nylonban amúgyis megpenészedtek. Az első prágai hajnalon egyéb egészségügyi készítményeket hajítottam a kanálisba, többek között a „Hogyan utazzon a beteg ember?” című brosúrát is. Utitársnőm — csinos ruhatárán kívül — majdnem mindent eldobott, hogy lefogyassza bőröndjét. „Muhi” és „Jenő” azonban, csodálatosképpen, nem lettek könnyebbek. El tudják képzelni, milyen gyönyörű ott ülni reggel a Vencel tér fölötti múzeum előtt, a szökőkútnak és cseresznyét enni? Miután kiderült, hogy egyetlen prágai hotelben sincs hely, merthogy nemzetközi építészkongresszus van?... Az ember legszívesebben ott ülne az idők végtelenségéig, hogy újra meg újra átélje azt, amit Proust „ólomsúllyal rögzített, örök pillanat”-nak tudott nevezni. Csakhogy itt van a mindennapi élet, a hétköznapok hívása. Itt van ,,Muki" és „Jenő”. Nekik is megvan a maguk ólomsúlya. Aki nem hiszi, az vigye végig őket — mint mi tettük — a Hradzsáni lépcsőin. A Tátrában — ahol, mindenki, mi is tréning-ruhában jártunk — utitársnőm egyszer felöltötte csinos ruhatára legcsinosabb darabját, én meg az ünneplőmet, mert előkelő helyre készültünk, messze, az őserdőben megbúvó, osztályon felüli Rabló-kalibába. Sajnos, azonban nem volt hely és így nekünk meg kellett elégednünk a Grand Hotel bárjával. Ott — a tréning-ruhák között — öltözékünk kirívónak tűnt. Másnap feladtuk minden ruhánkat postai küldeményként. „Muhi” és „Jenő” azonban továbbra is súlyos maradtak. Megvallom, nem tudom megfejteni, miért. Legalábbis egyelőre. Mert ha az emberek lelkével foglalkozó tudomány előtt vannak is bizonyos akadályok, a bőröndök lelkének vizsgálata szép eredményekkel kecsegtet. Antal Gábor Örömsúly is m .. I •• rr Gyümölcsözők A legtalálóbb és legkifejezőbb szóhasználattal élve gyümölcsöző kapcsolatnak, testvéri, baráti együttműködésnek lehet nevezni azt a kölcsönös, jó viszonyt, amely a közelmúltban alakult ki a mezőtárkányi Aranykalász Termelőszövetkezet és a Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói között. — Az egész dolog egy véletlen találkozással kezdődött. — mondja Végvári Bertalan, a szövetkezet párttitkára. Összetalálkoztam a lemezgyár igazgatójával, akivel évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk Borsod megyében. Innen hát az ismeretség. A többi már könnyen ment. Gyárfás elvtárs, az üzem igazgatója szíves szavakkal invitálta, látogassák meg egyszer üzemüket a szövetkezet vezetői. S ez a látogatás nem is váratott sokáig magára, a szövetkezetiek megtekintették a gyárat. Beszélgetés közben aztán kiderült, mivel tudnának egymáson segíteni. Az üzemiek elpanaszolták, hogy a négy és fél ezer embert foglalkoztató gyár és a lakótelep zöldség- és gyümölcsellátása évek óta igen rossz. Szívesen vennék, ha a termelőszövetkezet létesítene egy zöldség- és gyümölcsárusító pavilont. Jól jött a közös gazdaság vezetőinek is az ajánlat, hiszen az új gazdasági mechanizmus bevezetése megköveteli tőlük, hogy keressék az újabb piacokat, biztonságosan tudják termékeiket értékesíteni. Együttműködés Az üzemiek is hamarosan viszonozták a látogatást. Végképpen megszületett a megegyezés és az üzem közelében •nemsokára el is készítették a szövetkezet elárusítóhelyét. Hetenként kétszer-háromszor fordul a szövetkezet gépkocsija, s egy-egy alkalommal 1520 mázsa árut visz a közös gazdaság 80 holdas kertészetéből. De nemcsak saját termékeiket viszik, a káli Tarnamente Tsz-ből dinnyét, a kompolti Új Barázdából uborkát, Tiszaburáról pedig hagymát vettek át és szállították standjukra. Az ősz és a tél beálltával tojást, baromfit, tejet árusítanak Borsodnádasdon. S mivel gabonaértékesítési tervüket a szövetkezetiek teljesítették, a fölös kenyérgabonából is szabadon értékesítenek lisztet és különböző tésztakészítményeket. A következő években még jobban felkészülnek majd a jobb, tökéletesebb ellátásra. De nemcsak az üzemnek, a szövetkezetnek is hasznot hozó az új kapcsolat. A gyáriak önköltségi áron lemezanyagokat biztosítottak a szövetkezeti gépműhely és más épületek létesítéséhez. A továbbiakban is segítséget nyújtanak majd a közös gazdaságnak. A kapcsolatok igen jók s az üzleti részen kívül most már baráti kapcsolatok is fejlődtek, hiszen a borsodnádasdiak munkásküldöttsége a közelmúltban a szövetkezet dolgozóival együtt ünnepelte alkotmányunk napját. Cs. í. Az Északi-tengeren át: Kalandos út egy régimódi bárkán Száz nap telt el azóta, hogy a két romantikus hajlandóságú , arhangelszki lakos, a hazai , más termetű Dmitrij Butorini és a törékeny alkatú író, Mihail Szkorohodov , egy Laj 1ka-kutya társaságában, veszélyes útra vállalkozott. Elhatározták, hogy nyolc méter , hosszú, másfél méter széles, a régimódi vitorlás bárkán el hajóznak Mangézéjába, a XVI. század élénk forgalmú, de , azóta elfelejtett orosz kereskedő városába. A hajdani kereskedők innen, a hatalmas szibériai folyó, az Ob torkolatának tőszomszédságából fuvarozták viszontagságos tengeri úton az értékes prémet , és mammutagyart Arhanigelszkbe. . A Szcselja két utasával és a mellé szegődött kutyával rádióösszeköttetés, műszerek és részletes hajózási térkép nélkül — Butorin szavai szerint * csupán úí, intuícióba, hagyatkozva — hóviharban, sűrű ködben úszott el Európa és Ázsia északi partjai mentén, majd felhajózott a Jamal-félsziget folyóin. Olykor helikopterről látták a csónak két piros vitorláját. A Szcselja a 2500 kilométeres út végéhez ért: befutott a hajdani Szibéria kereskedelmi fővárosába, Mangazéjába. A két műkedvelő hajós bebizonyította: nem legenda, hanem hétköznapi valóság lehetett hogy több száz évvel ezelőtt szinte menetrendszerű járatok bonyolították le a forgalmat Mangazéja és Arhangelsz között, az Északi-tenger jeges térségein át. 1967. augusztus 26., szombat