Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

k. »_ «I* ■­r­i ■* ■ [UNK]­­ rr Karjalainen, a vendéglátó Szovjet —a IYl·Fll<C5l poncirkoszösifö Finnország külügyminisztere fogadást adott Helsinkiben a szovjet—amerikai tárgyalások résztvevőinek tiszteletére. A ké­pen: a küldöttségek vezetői, (balról) Szemjonov (szovjet) és Smith (USA) a találkozó sikeré­re emelik poharaikat. (Telefoto: — AP—MTI—KS) J. P. Kennedy halála Hyannisporti otthonában kedden meghalt Pat­rick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapítója. A 81 éves Kenne­dy szombaton szívrohamot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halálát. Az ír bevándorló család­ból származó Kennedy édes­apjának Bostonban kocsmá­ja volt. Joseph Patrick ta­nulmányai befejeztével — amelyeket a Harvard egye­temen végzett el — bank­­tisztviselő lett, majd a ha­jóépítőiparba került. Mint üzletember nagy sikereket ért el a filmiparban és kü­lönböző ipari beruházások­kal. Huszonöt éves korában ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb bankeln­öke. A ■ II. Világháború idején sze­repet­ játszott­ a politikai életben is. Roosevelt elnök 1938-ban az Egyesült Álla­mok londoni nagykövetévé nevezte ki. Az üzleti életben aratott sikereivel ellentétben ma­gánéletében egyik csapás a másik után érte. Legidősebb fia, Patrick Joseph 1944-ben elesett a II. világháborúban. John Fitzgerald az Egyesült Államok volt elnöke 1963- ban, Robert pedig 1968-ban politikai gyilkosság áldozata lett. Négy fia k­özül csak egy van életben: Edward Ken­nedy szenátor, öt lánya kö­zül egy, Kathreen egy repü­lőgép-szerencsétlenség alkal­mával vesztette életét. Dokkmunkások a hercegért Brit dokkmunkások gyűj­tést indítottak Fülöp herceg, a királynő férje megsegíté­sére. Mint ismeretes, az edinburghi herceg a közel­múltban panaszkodott a ki­rályi család „szűkös anyagi helyzetére” és félig komo­lyan, félig tréfásan kijelen­tette, hogy kedvenc játéká­ról, a lovaspólóról is kény­telen lemondani. Ezután ha­tározták el a gyűjtést a dokk­munkások. Fülöp herceg most udvariasan visszautasí­totta az egy hét alatt össze­gyűlt 15 fontot; Humphrey vádolja a Nixon-kormányt WASHINGTON: A szólásszabadság korlá­tozásra tett kísérletekkel vá­dolta meg a Nixon-kormányt Hunert Humphrey volt a­l­­elnök. A demokrata párt ta­valyi elnök­jelöl­tje kijelen­tette: a kormány a legalan­­tosabb ösztönökre igyekszik apellálni a hírközlő szervek ellen indított kampányban és meg akarja gátolni az ellen­­véleményt szabad kifejtését. • Humprey most kijelentette, hogy a kormány átfogói, elő­re kitervelt kampányt­ kezdett a szólásszabadság korlátozá­sára, s ebbe beleillik az a magatartás is, amelyet a há­borúellenes tömegmozgalom­mal szemben tanúsít. Humprey szólt a dél-viet­nami helyzetről is. Állást foglalt a Dél-Vietnamban ál­lomásozó amerikai csapatok „rendszeres és gyorsított” ki­vonása mellett. Nixonnak tűzszünetre kell törekednie, mivel — fűzte hozzá Humprey — ez az egyetlen út, amely politi­kai megoldásra vezet. Ez­zel összefüggésben szót emelt a választások megtartá­sa mellett Dél-Vietnamban. (MTI) Magyar felszólalás az ENSZ-ben • Az ENSZ-közgyűlés hár­mas számú szociális, huma­nitárius és kulturális főbi­zottságában hétfőn felszólalt Budai Gyula, a Magyar Nép­­köztársaság képviselője. A faji megkülönböztetés min­den formájának felszámolá­sával összefüggő problémák­ról szólva megjegyezte, hogy egyes nyugati hatalmak kép­viselői a „széles demokrá­ciára” hivatkozva próbálnak védelmükbe venni bizonyos országaikban működő faj­gyűlölő és náci csoportokat. Megemlítette a nácizmus új­jáéledését Nyugat-Németor­­szágban, s a különféle faj­üldöző és náci csoportok te­vékenységét az Egyesült Ál­lamokban, Nagy-Britanniá­­ban,­ és más nyugati orszá­gokban. Egyesek, mondotta, gyorsan megfeledkeztek a második világháború sokmil­lió áldozatáról, akiknek em­léke állandóan figyelmeztet: a nácizmust és a fajgyűlöle­tet nem lehet a demokráciá­ra való hivatkozásokkal iga­zolni. A magyar ENSZ-küldött elítélően nyilatkozott a náci típusú apartheid-politikát folytató Dél-afrikai Köztársa­ságról, amely a nyugati ha­talmak akaratából tagja a világszervezetnek, míg az NDK, amely erélyesen elítéli a nácizmus és a fajgyűlölet minden megnyilvánulását, már 20 esztendeje ki van re­­kesztve az ENSZ-ből. Propagandamanővernek ne­vezte a magyar delegátus az Egyesült Államok képviselő­jének­ nyilatkozatát a Viet­namban lévő amerikai hadi­foglyok állítólagos megsérté­séről. Ennek az akciónak a célja nem egyéb — mondot­ta, mint a vietnami háború elleni tiltakozó amerikaiak millióinak érzelmi befolyá­solása. (TASZSZ) Dr. Hagy József: £ 1 Spacializ­m­«is Heves mestjéb­en­ in. Az 1956-os ellenforradalom Heves megyében Az október 23-i, pesti el­lenforradalmi események híre október 24-én reggel érkezett Egerbe és általá­nos megdöbbenést keltett. Október 23-a előtt már Eger­ben és Heves megyében is feszült volt a politikai han­gulat, a lakosság a Nagy Imre kormány megalakulá­sa után hitt a hibák kijaví­tásában. Az első hivatalos hírek ellenforradalomnak nyilvánították a pesti ese­ményeket, s a helyi köz­vélemény istennek megfele­lően foglalt állást A megye több üzemének dolgozói bi­zalmi nyilatkozatot küldtek a pártnak és a kormány­nak. Egerben az ellenforrada­lom előretörése csak lépés­ről lépésre figyelhető meg. Az egri ellenforradalom ese­ményei általában a pesti és miskolci akciók hatásár­a bontakoznak k­i. Hasonló volt a helyzet a megye má­sik két városában is. Az el­lenforradalom gócpontja a főiskola épületében bonta­kozott ki. Október 23-a után a főiskolán a tanítás lényegében megszűnt. A hallgatók létrehozták a MEFESZ-t és állandóan ülé­seztek, élénken figyelve a változó politikai eseménye­ket. Az ellenforradalmi han­gulat fokozatosan uralko­dott el Heves megyén. Egerben október 24-én este már szovjetellenes jelsza­vakat hangoztató tüntető tö­meg vonult az utcákon. 25- én a tüntetések tovább foly­tatódtak, egyre hangosabbak és veszélyesebbek lettek. Október 26-án már teljes erővel tombolt az ellenfor­radalom Egerben is. Már dél­előtt nagy tömeg tüntetett, szovjetellenes jelszavakat hangoztatva és megkezdő­dött a szovjet emlékművek lerombolása. Október 26-án megalakult Egerben a nemzetőrség, az ellenforradalom fegyveres osztaga és ekkor jöttek lét­re az első munkástanácsok is. Ennek hatására a megye minden üzemében munkás­tanácsok alakultak. Ezek vá­lasztása sehol nem volt de­mokratikusnak mondható. A feszült ellenforradalmi poli­tikai légkörben reakciós ele­mek kerültek előtérbe, s a kommunistákat kizárták választási lehetőségekből. A munkástanácsok működése lényegében két pont körül kristályosodott ki. Egyrészt a sztrájkjog gyakorlati al­kalmazása, követelések meg­szövegezése, másrészt az üzemben levő kommunisták eltávolítása és az ellenfor­radalom szempontjából meg­bízható személyek előtérbe állítása. Az ellenforradalmi erők nyomása következtében ok­tóber 26-ról 27-re virradóan az ÁVH megszűnt működni Egerben, és tagjai szétszó­ródtak. Október 27-én, a déli órákban ellenforradalmár­ok megtámadták a megyei és a városi pártbizottságot, s­­ mi­vel a pártház védői semmi támogatást nem kaptak, kénytelenek voltak elhagy­­­ni az épületet. A párt ez­után már nem tevékenyked­­­hetett, a funkcionáriusok­ állandóan figyelemmel kisz­b­­ték. Október végéig az egyko­­ri tőkések, birtokosok , horthysta katonatisztek be­kapcsolódtak be nagy szám­ban az ellenforradalmi mo­­galomba. Október utol« napjaiban az erőviszonyok egyre­­ inkább az ellenforra­dalom javára tolódtak el Ekkor nyíltan reakciós é polgári beállítottságú n»­­mélyek léptek a színre « követeltek maguknak pol­ót. November 1-én megfez­jlődött az 1948—49-ben nem­­szánt polgári és kispolgár pártok újjászervezése .. Ugyanekkor megalakult a Magyar Szocialista Munkás­párt Heves megyei Ideigle­nes Intézőbizottsága is. A reakció nyílt színrelépé­se és terrorja szakadást oko­­zott az ellenforradalom tá­borán belül. Az ellenforra­dalmi csoportosulásban sok olyan személy is részt vett akik valóban csak a hibát kijavítását követelték és a szocialista demokrácia tala­ján álltak. Ide sorolhat­­­ a főiskolai hallgatók jelen­tős részét is. November 1-e után megoszlás tapasztalha­tó a főiskolai hallgatók te­rében is. A hallgatók több­sége kezd világosan látni, kezdi érezni, hogy az ese­mények nem azt eredménye­­zik, amit ők akartak. Az el­lenforradalom mérsékeltebb tagjai november 1-e ó­­ta­ keresték a kapcsolatot az MSZMP vezetőivel. Ezek el­ j •kor már egyre világosabban látták, hogy az ellenforrada­­lom további menete felső terrort és polgárháborút zú­dítana az országra, s a ki­bontakozás csak az MSZM­P vezetésével valósítható me. (folytatjuk) VI. Pál pápa felhívása VATIKÁNVÁROS: VI. Pál pápa hétfőn ismét szót emelt a vietnami há­ború befejezéséért, az igazi és tartós béke megteremté­séért, gyors tárgyalások­ út­ján. A római katolikus egyház vezetőjének felhívását az a nyilatkozat tartalmazza, amelyet öt amerikai kor­mányzó előtt tett, amikor magánkihallgatáson fogad­ta őket. A pápa vietnami háború­ra vonatkozó megállapítása­it a Vatikán hat órával a kihallgatás után tette közzé. Mint az AP megállapítja, valószínűleg az utolsó pilla­natban döntöttek a Vietnam­ra vonatkozó megjegyzések­nek a pápa nyilatkozatába való beiktatásáról. (MTI) Lübecktől a bajor erdőkig... BONN: Az NSZK katonai hatósá­gai megkezdték az NDK ha­tárai mentén húzódó rádió­­feleien­tő szolgálatok kiszéle­sítését. Mint a Stemn című lap írja, a Lübecktől a bajor erdőkig húzódó hálózat fel­adata: „állandóan tájékoz­tatni a Bundeswehr vezér­karát az NSZK és az NDK határától keletre kialakult helyzetről". A hírszerű szol­gálatok — amelyek a legmo­dernebb radar és elektroni­kus berendezésekkel rendel­keznek — értesüléseket gyűjtenek a csapatmozdula­tokról, a repülőtereken és más katonai objektumokon való elhelyezkedésükről. Te­vékenységükben fontos he­lyet foglalnak el a rádióadá­sok vételei. A légi kémkedést felderítő repülőgépekkel és Atlantic típusú, őrjáratot teljesítő repülőgépekkel vég­zik. Az Atlantic típusú re­pülőgépek 12 embert visz­nek fedélzetükön. Minden egyes Atlantic gépnek 20 millió márka értékű, fel­derítő célokat szolgáló elek­tronikus berendezése van. A tengereken folytatott kémke­dést a Bundes-Marine álcá­zott különleges hajói végzik Tevékenységük fő területe: a Balti-tenger, a szocialista or­szágok partjai közelében. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK OLASZORSZÁGBAN VÁLTOZÁSOK A CDU VEZETŐSÉGÉBEN ITÁLIA KÉK EGE ALATT politikai értelemben s meleg volt az ősz és most, a télbe átcsapó időjárás hi­űt­­szele sem hűtötte le a forró indulatokat. A világ nagy hír­ügynökségei és rádió, valamint televízióállomásai *sF szenzációként jelentették, hogy az olasz szakszerv­ezen november 19-re, szerdára általános munkabeszüntetést hir­dettek. Régóta tartó és egyre súlyosbodó szociális feszült»« öltött ilyen komoly méreteket Olaszországban. A NYUGATNÉMET KERESZTÉNYDEMOKRAT UNIÓ, a CDU kongresszusának második és utolsó napj­­ai elsőnél is jobban tükrözte a kormányzástól két évtizede először megfosztott párt idegességét. Bár, mint vár»« volt, újra Kiesingert választották országos elnökké, a parl­lamenti fő frakció vezére, Barzel. félreérthetetlen támadót intézett az exkancellár ellen, amikor a párt „hibás válasz­tási taktikájáról” beszélt. A jelek szerint a választási ku­darcból legalább egy tanulságot levont a CDU párt, h>gy a felnövekvő új nemzedékre teljesen hatástalan a vasa­lapos régi gárda frazeológiája. v Kiesingert meg kellett választani, mert a CDU '­­engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a fo­­r­matosságnak legalább ezt az illúzióját félredobja, is? ■ [UNK] [UNK]' lenjelöltet nem is állítottak. A szőkébb pártvezetés személyi összetétele ug'„ ■' kor meglehetősen pontosan tükrözi a választók esőmön­­az öt alelnök közül mindössze Schröder maradt máris nagy befolyást biztosító székben, négy helyre viszont az ifjúság számára,relatíve elfogadhatóbb személy­­­­­­ kerültek. NAGY ARENGED Hőst vásároljon és ajándékozzon Lemezjátszót Lemezjátszó sassiét BK 114 táskarádiót 1450,— Ft helyett 730,— Ft helyett 1970,— Ft helyett 1200,— Ft-ért. 500,— Ft-ért. 1600,— Ft-ért. Grillsütőt — szőnyegporozót — autóantennát. Különféle lakásvilágítási cikkeket — csillárokat, asztali lám­pákat, falikarokat, állólám­pákat, papír, textil és selyem lámpaernyőket. KERESSE FEL A V­AS-MŰSZAKI ÉS IPARCIKK BOLTOKAT.

Next